A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-06 / 10. szám
Jogi tanácsok Andok — a világ leghosszabb hegysége Ülünk a Puenta del lnka-i szállodában és öszvérekre várunk. Az Andokban nem az emberek szállítják a terhet a hegyekbe, mint például a Himalájában, hanem a nagyon szívós öszvérek. Várakozunk, és elég időnk van ahhoz, hogy tudatosítsuk: Amerika második legmagasabb hegyének tövében vagyunk. Az Aconcagua kialudt vulkán; 6958 méter magas eljegesedett kettős csúcsa a második legmagasabb csúcs az Andokban (A legújabb mérések alapján e kontinens legmagasabb csúcsa a 7014 méter magas Illampu Bolíviában, az Andok Cordillera Reala vonulatában.) Az Aconcagua Argentínában emelkedik ki az Andokból 15 kilométerre a chilei határtól. Tiszta időben a Csendes-óceán partjától is látható. Elsőként 1897-ben a svájci Mathias Zurbrinngen mászta meg. Egy nemzetközi expedíció tagja volt, amelyet Edward Fitzgerald, a hegycsúcsok fáradhatatlan felfedezője vezetett. Az Aconcaguát legjobban Juan Jorge Unke ismerte: ötször volt fenn a csúcson. Felesége volt az első nő, aki megmászta ezt a hatalmas hegyet. Mindketten itt fejezték be életüket 1942-ben. Két hetet töltöttünk az Aconcagua tövében. Az egyik tábort 4300, a másikat 6100 méter magasságban vertük fel. 6500 méterig minden nagyobb nehézség nélkül jutottunk el. Ebéd táján azonban elért bennünket a hazaiak által „viento blancónak" nevezett vihar. A viharos szél nagy erővel fújta arcunkba a havat. Bebújtunk sátrunkba, és vártuk, mi lesz. Sajnos, a vihar nem csendesedett, ezért vissza kellett térnünk a harmadik táborba. Másnap a vihar elcsendesedett, s az egynapos kényszerpihenő után reggel azonnal nekivágtunk az útnak. A csúcsra napnyugtakor értünk fel. Nagyon boldogok voltunk, annál is inkább, mert mi voltunk az elsők, akik kitűztük a csehszlovák zászlót az Aconcaguán. A napnyugta és a holdkelte hihetetlenül gyönyörű tájat varázsolt elénk. Mindezt napkeltekor is szerettem volna látni. Megkértem hát társaimat, engedjék meg, hogy az éjszakát a csúcson töltsem. Barátaim elvonultak, és én egyedül maradtam. Ötven méterre a csúcs alatt találtam egy szélvédett helyet. Itt töltöttem az éjszakát. A hőmérő higanyszála mínusz 30 fokra süllyedt s bár nem fáztam, mégis féltem elaludni. Éjfél körül a szél teljesen elcsendesedett, és nagyon sokáig zavartalanul gyönyörködtem a holdfényben fürdő környező hegyekben. Legjobban Aconcagua szomszédos, déli ikercsúcsa ragadott meg, a főcsúcsot a déli csúccsal összekötő éles hegyláncával. Természetesen egész éjszaka figyeltem, nem változik-e meg az időjárás, mert akkor vissza kellett volna mennem a biztonságosabb alsó táborhelyre. Amikor virradni kezdett, felmentem a csúcsra. Az előző esti „forgatókönyv" szerint történt minden, csak a Nap és a Hold cserélt helyet. Kimondhatatlanul örültem, hogy a csúcson tölthettem az éjszakát és elégedetten indultam vissza a táborba. i Néhány gondolat erejéig szeretnék viszszatérni azokra a kérdésekre, amelyeket barátaim és ismerőseim tettek fel hazatérésem után. E kérdések lényege: nehéz volt-e az út az Aconcaguára? Geoffrey Hindleyt idézem, aki egyik könyvében ezt írta: Az Aconcagua a nyugati félteke legmagasabb csúcsa. A hegymászókra három veszély leselkedik: a szabadon heverő kövek, az erős, fagyos szél és a ritka levegő. Természetesen napjaink hegymászójának fenntartással kell fogadnia ezt az állítást. Az Aconcagua sok embert vonz. Ez az oka a halálos kimenetelű baleseteknek, szerencsétlenségeknek. Az embert természetesen azok az esetek ragadják meg, amelyeknek tanúja volt. Ezek közül kettőt említenék: Amikor spanyol hegymászó barátunknak elmondtuk, hogy csak alapos, 14—17 napos akklimatizálódás után akarjuk megmászni az Aconcaguát, csak nevetett. A csúcsra azonban ő sem jutott fel: alábecsülte az akklimatizálódás jelentőségét, öt nap után próbálta megmászni a csúcsot, s betegen, sebesülten kellett kórházba szállítani. A másik eset két nappal sikeres utunk előtt történt. 6500 méter magasan az egyik osztrák hegymászó csoport tagja életét vesztette. Ilyen tehát az Aconcagua: kérlelhetetlen és kemény azokhoz, akik alábecsülik erejét és nagyságát. FRANTIŠEK KELE {A szerző felvételei> Drenkó József rozsnyói (Rožňava) olvasónk lapunk 1. számában megjelent ismertetésünkhöz fűz megjegyzéseket és érdeklődik az 1960. évi alkotmány és a nemzetiségek jogi helyzetét szabályozó 1969. évi alkotmánytörvény gyakorlati megvalósítása iránt. A Csehszlovák Köztársaságban élő nemzetiségek sajátos problémáinak megoldásával összefüggő kérdésére részletesebben válaszolunk. Az 1960-ban elfogadott alkotmány eredeti szövegezését a Csehszlovákia szövetségi államjogi elrendezéséről szóló 143/1969 sz. és a nemzetiségek jogi helyzetét szabályozó 144/1969 sz. alkotmánytörvények módosították. Az így módosított alkotmány a közben eszközölt kisebb változtatásokkal mind a mai napig teljes egészében érvényben van. Alkotmányunk minden itt élő — tehát a magyar, a német, a lengyel és az ukrán (ruszin) — nemzetiségek, ezek tagjainak a szocialista demokrácia és a proletár internacionalizmus szellemében a sokoldalú fejlődésükhöz szükséges minden lehetőséget és eszközt megad. Biztosítja a jogot a saját nyelvükön való művelődésre, a sokoldalú kulturális fejlődésre, a hivatalos érintkezésben a nemzetiség által lakott területeken a saját anyanyelv használatára, a saját nyelvű sajtóra és tájékoztatásra, valamint nemzetiségi kulturálistársadalmi szervezetekben való társulás jogát. Mindezeknek a gyakorlati megvalósítását az egyes konkrét törvények és rendeletek biztosítják és szabályozzák. A nemzetiségek létszámuknak megfelelő arányban nyernek képviseletet az egyes képviseleti testületekben, a nemzeti bizottságokban, valamint más választott szervekben. Ez biztosítja aktív részvételüket — választott képviselőinek révén — az állam ügyeinek intézésében. A nemzeti bizottságok, az államhatalom és az államigazgatás népi szervei hivatottak arra, hogy a maguk körzetében, a községekben, városokban, járásokban, kerületekben a gazdasági, kulturális, egészségügyi és szociális fejlődést szervezzék, irányítsák és a lakosság szükségleteinek kielégítéséről gondoskodjanak. Az anyanyelv használatát, az anyanyelvi oktatást, a kulturális és művelődési lehetőséget helyi és országos viszonylatban számos rendelkezés intézményesen biztosítja. Az egységes szocialista iskolarendszer keretében létesített nemzetiségi iskolákban a tanítás a tanulók anyanyelvén folyik. Az alap- és a középfokú iskolák a szakiskolák, a gimnáziumok, a különféle szaktanintézetek, valamint szakmunkásképző iskolák, az üzemek iparitanuló-iskolái, amelyeket a szükségnek megfelelően létesítenek, biztosítják az anyanyelven történő oktatást. A bölcsődéket, óvodákat az illetékes nemzeti bizottságok létesítik és tartják fenn. A szülök kizárólagos joga, hogy meghatározzák a beíratásnál, hogy gyerekük számára milyen nevelési nyelvű óvodát választanak. Új óvodai osztályt azonban csak akkor lehet nyitni, ha legalább 20 (kivételes esetekben a helyi viszonyok figyelembe vételével 1 5) gyermek jelentkezik és egyébként a tárgyi (helyiség stb.) és személyi feltételek ezt lehetővé te szik. A nemzetiségek kulturális fejlődését szolgálják a nemzetiségek nyelvén kiadott sajtótermékek, a napi- és hetilapok, valamint az irodalmi és szaklapok. A magyar, ukrán (ruszin) és a lengyel kulturális szövetségek hivatása az illető állampolgárok kulturális életét és sajátos nemzetiségi kultúráját rendszeresen és intézményesen fejleszteni, ápolni és irányítani. Az anyanyelv használatának jogát a nemzeti bizottságok előtt, a közigazgatási eljárás során a legfelsőbb államigazgatási szervek, valamint kormányhatározatok biztosítják, kimondva, hogy a magyar nemzetiségű lakosság az általa lakott területeken szabadon használhatja anyanyelvét a helyi, járási és kerületi nemzeti bizottságokkal, más hivatalokkal és hatóságokkal való érintkezésben, és hogy számukra meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy igényeiket az állami szervekkel és szervezetekkel szemben anyanyelvükön érvényesíthessék. Ugyanígy a bíróságokkal és az igazságügyi szervekkel való érintkezésben sem okozhat problémát és nehézséget az anyanyelv használata. Az anyanyelvnek a bíróság előtti használata jogát már a bíróságok szervezéséről szóló 36/1964 sz. törvény is kimondta, s ezt a bíróságok részére kiadott ügyviteli szabályzat is leszögezi. Eszerint, hogy ha a bírósági eljárásban részt vevő személy általános érintkezésben nem a szlovák vagy a cseh nyelvet használja, a bíróság tolmácsot köteles kirendelni. A polgári peres eljárásban tolmács alkalmazása akkor mellőzhető, ha az eljáró bíró vagy a jegyzőkönyvvezető érti a nyelvet, amelyen az eljárásban részt vevő személy beszél. Egyébként mindenki nemcsak szóban, hanem írásban is használhatja anyanyelvét, Így írásbeli beadványt sem lehet elutasítani, hanem érdemben meg kell tárgyalni és el kell intézni. A büntető eljárásban is mindenki jogosult saját anyanyelvét használni. Ez az egész eljárásra nézve érvényes, tehát nem csak a bíróság előtt, hanem a rendőrségen és az ügyészségen folyó eljárásban is. Vonatkozik ez nemcsak a vádlottra, hanem a többi résztvevő személyre, a tanúkra, sértettre vagy károsultra is. Ilyen esetben tolmács alkalmazása még akkor is kötelező, ha az eljáró hivatalos személy érti a más anyanyelvű résztvevő nyelvét. Tolmács azonban a jegyzőkönyvvezető is lehet. A gazdasági életben, hivatalok, üzemek, szolgáltatások, iskolák, kulturális intézmények megjelölésében, különböző közlekedési tájékoztatások, munkabiztonsági figyelmeztetések, biztonsági rendelkezések, vészjelek alkalmazásánál az illetékes helyi vagy vezető szerveknek és tényezőknek a feladata, hogy az általános előírások szellemében, a dolgozók érdekében anyanyelvükön is tájékoztassa őket, ami teljesen összhangban van alkotmányunk demokratikus és internacionalista szellemével és az állampolgári egyenlőség elvével. Befejezésül még annyit kell megjegyezni, hogy a szlovák kormány egy 1969-ben elfogadott határozatával létrehozta a Nemzetiségügyi Tanácsot, amelynek élén az egyik miniszterelnök-helyettes áll. Ennek a szervnek a nemzetiségi kérdésekben tanácsadó szerepe van. Működését a Nemzetiségügyi Tanács Titkársága biztosítja. Ennek hivatalos neve Sekretariát Rady národností pri Úrade vlády SSR. Dr. B. G. 17
