A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-27 / 9. szám
A KULTÚRKÖZI KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIÁJA (Robert Serpell: Kultúra és viselkedés c. könyvéről) ezért nem is volt neki állandó bandája. Mindig is szeretett volna kiválni a cigánysorból, ehhez pedig egy ökör egész jó alaptőke lett volna. Gyönyörűen és fáradhatatlanul muzsikált hát az „ispán úr"-nak kivilágos-kivirradtig. Valamennyi nótáját eljátszotta, pedig nem kevés nótája volt V. Ernőnek. (Később a temetőbe is cigánybanda kísérte muzsikálva.) Reggel azután az ispán úr nyájasan beszólította az egyik kocsisát (Veszelka Józsi bácsi még mindig él, tehát tanúsíthatja a dolgot.) — Jóska — szólt a cselédhez — hozd be hát akkor Jónásnak azt az ökörre valót. — Természetesen, nagyságos úr, már itt is van! S Veszelka Józsi bácsi vidáman letett a meghökkent prímás elé egy fényes, acél ökörkötő láncot. Az ispán úr tehát állta szavát, nem illett rá haragudni. Egyébként tanácsos sem lett volna, mert nem csak erőszakos és mulatós — rendkívül erős ember is volt...! A DISZKÓBAN Ez viszont teljesen mai történet. Attila fiam István-napon diszkóba ment. Nem láttam még őt táncolni, holott, úgy tudom, tánciskolába is járt. Most hát akkor nézzük meg őt, tanácsoltam apámnak. így jutottunk el a zsélyi diszkóba. A zsélyi diszkó tulajdonképpen nem zsélyi, a nagykürtösi járási művelődési otthon „szolgáltatja", állítólag potom 2000 (kétezer) koronáért. Van egy lemezlovas (őt itt diszkókiráiynak hívják), akit sikerült oldalról megpillantanom, épp amikor felháborodottan utasította rendre a rendezőséget (negyvenes, komoly férfiak), mert még nem adtak neki vacsorát. Ez a diszkó a hajdani István napi mulatságokat pótolja. A kettő között az egyik leglényegesebb különbség: a teremben nincsenek asztalok és nincs világosság. Ezzel szemben vannak fényeffektusok, van ricsaj és van borzalmas félhomály. Sőt homály. Sötétség, amelyben az ember nem ismeri fel a saját fiát, tehát azt sem tudja megállapítani, hogyan és kivel táncol. A zene egyébként se nem szlovák, se nem magyar, feltehetően bantu-néger. Kétezer koronáért. A lányok nagyon szeretik ezt a zenét, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Itt ugyanis senkinek sem kell petrezselymet árulnia, mert akit nem kérnek fel a legények (mert nem szép, mert kövér, mert nem tud táncolni), az fogja magát és vidáman elkezd ugrabugrálni a félhomályban. És mivel itt mindenki táncol, akkor is, ha nem tud, Attila fiamat, aki ma már feltehetően remek táncos egyszerűen nem találjuk. Midőn hazaértünk, ő már otthon, ágyban fekve hallgatta a Hungária együttest. Egyébként az is valaminő ismeretlen nyelven énekelt. Lehet, hogy hunul? „Ahhoz, hogy valakivel vagy valamivel, bárkivel vagy bármivel megismerkedhessünk, találkoznunk kell vele; hogy összetalálkozhassunk vele, elébe kell mennünk; hogy elébe mehessünk, rá kell lépnünk az ő útvonalára. A találkozás annyi, mint behatolni egy másfajta gondolkodásmódba." — amennyiben Mirko Zurovac gondolatait kiegészítjük G. Allport kutatásainak eredményeivel, miszerint az előítélet kialakulásában döntő szerepet játszik az a tény, hogy a megítélt jelenséget (eszmét, viselkedést vagy népcsoportot stb.) az Ítélkező rosszul vagy csak hézagosán ismeri, ebben az esetben már fel tudjuk mérni a meg nem értésből származó viszályok jelentőségét, melyeknek egyik eredője, hogy az emberek vagy egész társadalmak lemondanak a találkozás fent vázolt lehetőségéről. Századunkban, amikor törzseket, népeket, néptömegeket ítéltek a „magasabbrendü civilizáció" nevében kihalásra, legalábbis kulturális örökségük elhagyására, szembetalálkozunk egy-olyan jelenséggel is, hogy e kis népek kulturális sajátosságuk és másságuk révén ébrednek mibenlétük, hovatartozásuk és azonosságuk öntudatára. Elutasítva ezzel a gondolkodás, megismerés, érvényesülés kizárólagos faji vagy nemzeti meghatározottságát. Míg például az amerikai civilizáció csak az amerikai kapitalista termelési és társadalmi viszonyok által és csakis angol nyelven tudja elképzelni a tanulás és a tudományos megismerés folyamatát, addig az afrikai törzseket jól ismerő zambiai pszichológus egy sor olyan pozitív viselkedési és észlelési tulajdonságot talál, amilyenekkel az amerikaiak nem dicsekedhetnek (közösségi élet. tájékozódási képesség, forma-, szín- és hangérzékelés stb.). Tehát itt már nem az a kérdés, hogy melyik jobb vagy rosszabb, hanem egyenlő értékük elfogadása mellett, létszámra való tekintet nélkül, miként teremtenek egymással értelmes kapcsolatot a különböző kulturáltságú csoportok, értékeik feladása nélkül. A kultúrközi kapcsolatok pszichológiája éppen azokkal a társadalmi és egyéni lélektani jelenségekkel foglalkozik, amelyek e kapcsolat- és viszonyrendszert elindítják, mozgatják és meghatározzák. Megfelelő gazdasági, történelmi és társadalmi háttér nélkül persze ezek az ismeretek is talajukat vesztenék. Mint Korszakváltás Bevallom, a közelmúltig magam se tudtam sokat Kovács Endréről, aki egyébként történészként, irodalomtörténészként ismert, s érdeklődésének, munkásságának középpontjában a közép-európai népek története és irodalma, ill. azok kölcsönhatásai állanak. Annál nagyobb örömmel olvastam a „Tények és Tanúk" sorozatban megjelent emlékiratait. Kötete számomra — gondolom ebben nem leszek egyedül — elsősorban azért figyelemreméltó vállalkozás, mert nemzetiségi önismeretünk fehér foltjaiból tüntet el egynéhányat, nem kis bátorsággal és körültekintéssel. Könyve egy kicsit nagyobb odafigyeléssel revelációként is hathat. Olyan dolgokra, olyan emberekre emlékezik ugyanis, akik és amik — valljuk be — jobbára hiányoznak köztudatunkból, köz gondolkodóahogy Serpell is tisztában van azzal, hogy a gyarmatosítás elsősorban gazdasági, politikai érdekeket szolgált s csak erre húzták rá a vallás vagy nemzeti érdek ideológiai köntösét. A másodlagosát aztán a köztudatban elsődlegessé téve egy olyan elöítéletrendszert alakítottak ki, melynek utóélete főleg a mai fajgyűlölő mozgalmakban virágzik. A békés együttélés előzményei persze nem vezethetők vissza egy egyszerű képletre. „Egy ember kiteljesedéséhez sok olyan dolog is szükséges, amely más emberek életét is érinti. A világ nagyvárosaiban egymáshoz szinte testközelben léteznek olyan kultúrák, amelyek a múltban élesen elkülönültek. Néha egész nemzetek fennmaradása is két vagy több, különböző etnikai csoport együttműködését tételezi fel...; egyre inkább arra kényszerülnek, hogy figyelembe vegyék egymás eltérő értékeit. Ennek szükségessége az egymást követő nemzedékek viszonylatában is felmerül — azokban a társadalmakban, ahol gyors társadalmi átalakulások mennek végbe.” Ennek igazolására még bennünk élnek a városba kerülő parasztembert nevetségessé tevő rosszízű történetek, amelyekben megítélnek valakit, csak azért, mert ügyetlenül viselkedik a számára idegen üzleti, kávéházi, polgári környezetben, de közben elfelejtik azt, hogy ez az ember a saját falusi közösségében nagyon is jól ismert mindent, hogy mikor, hol, miként viselkedjen, kit hogyan köszöntsön, milyen ruhát vegyen fel, mikor mit vessen, stb. Sajnos éppen ez a „megszégyenítés" eredményezte, hogy ki akart vetkőzni (szó szerint is) a saját közössége tárgyi és szellemi hagyományaiból, hogy az úri a polgári életmódhoz igazodhasson, de mivel az semmivel sem volt értékesebb a-számára, a saját életviszonyai közt pedig kimondottan haszontalanná vált, azért a két szék között a földre huppant. Az egyiktől elszakadt, a másik nem fogadta be. „Milyen érzelmi megterhelést kell elviselniük a hatalomból kirekesztetteknek az ilyen kettős társadalmakban, ahol az emberekben elültetik a törekvést bizonyos célok elérésére. az erre való lehetőség azonban csak az uralkodó osztály számára biztosított" — fejtegeti az afrikai gyarmatosítás következményeit Serpell. A gazdasági és társadalmi elemzés után felhívja a figyelmet az eddigi sunkból. vagy legalábbis nem a nekik kijáró helyet foglalják el benne. Kovács Endre nem akármilyen körképet fest a magyar nemzetiség életéről az első Csehszlovák Köztársaságban; mozgalmairól, amelyeknek aktív résztvevője, formálója volt maga is, elsősorban újságírói minőségben. Önmagában már ez is sok tanulságot ígér, igazán figyelemreméltóvá azonban az teszi könyvét, hogy nemcsak egyéni életútján keresztül láttatja a politikai, társadalmi, irodalmi történeteket, de szélesebb összefüggéseiben európai, de legalábbis közép-kelet-európai szemmel vizsgálja azokat. Az általa levont tanulságok, értékelések így kapják meg igazi értelmüket és objektivitásukat. Emellett azonban nem titkolja személyes véleményének esetlegességeit, szubjektivitását sem. Tehát másfajta vélekedések lehetőségét, elképzelhető jogosultságát sem zárja ki. pszichológiai kutatások hiányosságaira, mert azok módszerükben egy bizonyos kultúrkör szemszögéből értékelik a helyzetet. Pedig a személyiség és a viselkedés az adott közösség belső erkölcsi normái szerint alakult az értékek és az ösztönző ingerek szerint, s e kultúra erkölcsi elvárásai határozzák meg a társas kapcsolatok természetét is. Figyelmeztet arra is, hogy egy idegen ugyan megtanulhatja a befogadó csoport szokásrendszerét, osztozhat érzelmeiben, de „nem képes magáévá tenni azokat a spontán érzéseket és hiedelmeket, amelyek e szabályok és hiedelmek mélyebb értelmét adják, és kialakítják a kultúrára jellemző szerveződési és integrálódási mintákat." Tehát a közösségben felnövekvő egyénnek alkalma van utánozni a viselkedésmintákat, illetve az ő viselkedését a közösség értékeli elfogadás (megerősítés) vagy elutasítás (kiiktatás) formájában, sőt a dalok, balladák, nepmesek nyílt utasításokat is tartalmaznak afelől, hogy bizonyos helyzetben miképp kell viselkednie. Ez a szocializáció, vagyis a társadalmi beilleszkedés lényege. Amennyiben tehát a gyermeknevelés terén egy közösség nem rendelkezik ilyen hagyományokkal, ezzel önmaga továbbfejlődését gátolja. A kultúrközi vizsgálatok éppen ezeket az eltéréseket, kialakulásuk okait és az értékek megtartásának lehetőségeit kutatják. Mint a tanulmány szerzője megállapítja, fontos feltárnunk a megismerési folyamatok fogalmi, gondolkodásbeli, nyelvi és vizuális (képi) sajátosságait, mint egy kultúrkör alapvető meghatározóit, hogy az azonosító (besoroló és elkülönítő) jegyek révén az összehasonlítástól eljuthassunk a kapcsolatteremtéshez. Afrikai példával illusztrálva a gyarmatosítás faji, nemzeti, nyelvi erőszakosságát, hogy az angol iskolák mennyire visszafogták a művelődést, mert „az eddig egynyelvű gyermek írás- és olvasáskészségét könnyen évekkel visszavetheti, hogy egy olyan nyelv közegében kell a betűvetést elsajátítania, amelynek még beszélt formáját sem bírja tökéletesen . . . ilyen módon könnyen elidegenedik benne egymástól az otthoni kultúra és az, amit az iskolában tanult." S vajon mennyire érezheti hazájának a néger munkás azt az Amerikát, ahol a fehér ember, a fehérek nyelvén kínálja hatalmas falragaszokon és tévéreklámokban az ö keze által gyártott terméket?! Mindenesetre a gazdasági előnyök nem igazolják a civilizáció ilyen torzulásait, mert így vagy úgy mindenki szeretné megtartani és folytatni szülei örökségét. Aki a megértő együttélést szorgalmazza, annak más kiindulási alapja nem is lehet. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Művében felsorakoznak olyan egyéniségek, mint Fábry és Kassák, Balogh Edgár és Peéry Rezső, és aki talán több figyelmet is megérdemelt volna: Jócsik Lajos. Megelevenedik előttünk Pozsony kozmopolita miliője, a vidék dzsentroid reménytelensége, a polgári köztársaság politikai küzdelmei, a nemzetiségi politika és kultúra elgondolkodtató ellentmondásai. Továbbá sok szó esik a Sarlóról. Kovács Endre figyelmét nem kerülték el a hol megtermékenyítő, hol ellenszenvet kiváltó politikai és eszmei kölcsönhatások sem, amelyek kereszttüzében formálódott a magyar nemzetiségi politika és kultúra. Igazán tanulságossá — mindezen túl — az teszi Kovács Endre emlékiratait, hogy a nemzetiségi tudat paradoxonait oly érzékletesen, egyéniségének varázsával tudja ábrázolni. • Himmler György 15
