A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 8. szám
Tárgyak és történelem PÁSZTORMŰVÉSZET Ha a magyar nyelv gyűjtőnévként is említi a pásztorokat, ezen belül a faragó pásztorokat, nem így a néprajztudomány, amely tájak szerint tagolja a pásztorművészet művelőit. A pásztorművészet képviselőinek tájak szerinti tagolása nem véletlenszerű sorolás, hanem tudatos meghatározás. Tudniillik ez egyben a művelők törekvéseit, stílusirányzatuknak kialakulását is jelenti, meghatározva az egy-egy tájegységen a faragványokon alkalmazott jellegzetes motívumokat. Az ungvidéki faragó pásztorok esetében ez a virágmotívumok nagy előszeretettel való használatában nyilvánult meg. Ezt bizonyítják azok a faragványok, melyeket módunkban volt megtekinteni. És bár a faragásokon találunk geometriai elemeket is elvétve, ez nem jellemző, mivel a központi téma általában a virág, és csak mint kiegészítő elem szerepel olykor egy-egy állatfigura vagy vadászjelenet. Számos különböző virágmotívumot alkalmaztak, így a liliomfélék különböző fajtáit, réti virágokat, „dődikét" (búzavirág), rózsát. Ami a készített tárgyakat illeti, ezek ugyanazok, mint más faragó pásztoroknál: pásztorbotok, pásztortarisznyák, juhászkampók, ostorok, pásztorkürtök, sótartók, kaszakőtokok. A felvételeken néhány szarufaragást mutatunk be, melyek jól demonstrálják a fent említetteket. . A négy faragó pásztor közül, akiknek munkáik a képeken láthatók, ma már csupán egy él, Babincsák János, Csicserben. Volosin János Szűrtéről, a két Vo/osin János karca/ozása: pásztortülök Lengyel fivér, János és Miklós pedig Szirénfalváról származott. A pásztorfaragásokon erősen érződik az a zárt, szűkebb közösség, amely — mivel lényegesen különbözött a paraszti vagy más társadalmi rétegektől — mentesítette ezeket a külső ízlések ráhatásaitól. És ha valamelyikük újabb mintát fedezett fel esetleg másik faragó pásztornái, azt úgy tette magáévá, hogy tovább stilizálta a látottakat. Persze mindezt úgy, nehogy megsértse az illető önérzetét, mesteri tudását, amelyet az őt körülvevő, szűkebb közösség már megismert és Volosin János: sópotroknak elvágott ivószaru AZ UNG VIDÉKÉN elfogadott. Ha vidékenként vannak is eltérések a faragó pásztorok munkái között a technikai kivitel tekintetében, főleg az eltérő motívumok azok, amelyek „kizárják" a más vidékről származó stílusirányzatot. A faragás egyebek között a faragó technikai készségétől, de nem kevésbé az anyag diktálta lehetőségektől is. Még az azonos vidékről, akár egyazon faluból származó faragó pásztorok munkái között is jól felismerhető különbségek voltak. Ezt bizonyítja a két Lengyel-fivér munkája is. így minden egyes darab sajátos, egyedi, személyhez kötött, jellegzetes és utánozhatatlan volt. Talán éppen abból az emberi gyarlóságból adódóan, hogy mindegyikük úgy gondolta, ő „szebbre is képes", így a pásztorművészet színesebbé, változatosabbá vált. Mivel a pásztorok legeltetés közben vidékről vidékre vándoroltak, így természetes, hogy munkáik ilyen vagy olyan formán, ilyen vagy olyan mennyiségben olykor sokkal távolibb vidékekre is eljutottak. így volt ez Volosin János esetében csakúgy, mint Lengyel Jánosnál: az ő munkáinak nagy része ismeretlen „népművészeti gyűjtögetők" kezébe került az 1960-as években, akik az öreg János bácsinak „nagy pénzt" ígértek; ez azonban haláláig nem jött meg. De Babincsák János munkái sem maradtak Csicserben, s kevés kivétellel csaknem hasonló sorsra jutottak, mint Lengyel János faragásai. Téves az a felfogás, mely szerint egy-egy faragó pásztor százával készítette munkáit, elárasztva velük a környéket. Már csak azért sem, mert ha ideje engedte is volna a jószág mellett, kevés gazda akadt, amely jó Babincsák János: díszített szaru — vadászjelenetekkel szemmel nézte pásztorának ilyen „művészkedő" tevékenységét. És pedig főleg azért, mert a jószág ellátása volt az elsődleges, nem pedig a pásztor kedvtelésének kielégítése. Arról nem is beszélve, hogy például egy szarufaragvány kimunkálása, főleg ha kürtről volt szó, néhány hónapot is igénybe vett. A négy faragó pásztor munkájáról végezetül annyit hadd mondjak el, hogy bár több faragási technikát ismertek, a legnagyobb előszeretettel mégis a „karcolási" technikát használták, ez volt számukra a legkedveltebb. Központi témájuk gyakorta a tulipán volt, ezt a virágmotívumot jellegzetesen ungvidékinek tekinthetjük a szarutárgyakon. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei Lengyel János karca/ozása: sópotrok — pásztor és paraszt találkozása
