A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-13 / 7. szám
ZS. NAGY LAJOS ÍATCN1 ^ JŐZSÍF szín hAz I'/ Miroslav Krieža, a XX. századi horvát irodalom egyik legnagyobb alakja. Küzdelmes és egyben sikeres írói pályáját zárta le a halál 1981. december 29-én nyolcvannyolc éves korában. Zágrábban elhunyt. Ritkán ért írót még életében olyan megbecsülés és megtiszteltetés, hogy hazáján — Horvátországon — kívül egy más nemzet — a magyar — is magáénak tekintette és saját, nagy nemzeti írói közé sorolta. Mind az olvasók, mind az irodalmárok körében gyakran elhangzott Magyarországon, hogy Krieža a legnagyobb klasszikus magyar írók egyike. Persze, az, hogy Krieža „magyar író", túlzás, de mégsem tagadhatjuk a tényeket: Krieža kitűnően beszélt magyarul és rendkívül közel állt a magyarsághoz. Ő volt szinte az egyetlen nem magyar nemzetiségű iró, aki a régi és mai Magyarországgal, a magyar kultúrával, a történelmünkkel, mély szellemi kapcsolatban állott egész élete folyamán, és akinek az írásaiban minduntalan a magyar élet kérdéseire találunk analízist, esetleg választ. A magyar kultúrán nevelkedett ifjú korában és a továbbiakban is megmaradt a magyarság igaz barátjának. Ö jól látta a magyarság hibáit, erényeit, soha nem volt soviniszta; bűneinket nem túlozta. Teljes objektivitással írt regényeiben a magyar történelem és a politika, a társadalom eseményeiről. Krieža több mint hat évtizeden keresztül a magyar köz- és társadalmi életnek, a magyar nép sorsának alapos ismerője volt, aki mindezt a kívülálló tárgyilagosságával, de a baráti együttérzéssel, rokonszenwel nézte. Soha még más nemzetiségű iró ennyire meg nem értette a magyarságot, mint Krieža. Eközben mindig hű maradt önmagához, mindenekelőtt horvát nemzetiségéhez. Kristó Nagy István neves budapesti kritikus tette Krležáról a legtalálóbb megállapítást: 80-ik születésnapja alkalmából: „Helyettünk is figyel minket, a mi íróink helyett is ír a magyar közelmúltról. Krieža életművére feltétlenül szüksége van a magyar olvasónak, mert amit ő alkotott, az a magyar irodalomból hiányzik." Ekkor még nyolc évet adott Krležának a sors az alkotásra. Természetesen az sem volt véletlen, hogy Krieža művei százezres pél-Emlékezés MIROSLAV KRLEŽÁRA dányszámban jelentek meg Magyarországon, színműveit budapesti színházak sorozatban játszották. Valóban Krieža úgy tudott a magyar életről írni, mint a század legjelentősebb magyar írói. Krieža munkásságával Németh László ismertette meg először az olvasóközönséget 1939-ben. Azóta Csuka Zoltán, az újvidéki származású költő. Dudás Kálmán, Herceg János vajdasági írók és a budapesti Illés Sándor tették sorra hozzáférhetővé fordításaikkal Krieža regényeit, szindarabjait a magyar olvasók számára. Sorra jelentek meg Budapesten Krieža munkái. A Glembay család 1956-ban, Filip Latinovits hazatérése 1959-ben, a Horvát hadisten 1963-ban. Majd 1965-ben a Zászlók című regényének első kiadást megelőzve jelent meg. E regényciklus különösen figyelemre méltó, mert az író megláttatta az olvasóval, hogy nem egészen a sors és a történelem meg az eszmék harca alakította ki Közép-Kelet-Európa első világháború utáni arculatát, hanem erőteljesen belesegitettek abba más, prózai tényezők is. Krieža az első világháborút megelőző évtizedekben egy bizonyos oldalról ösztökélt Magyarország- és Monarchia-ellenes tevékenységet, mint a nyugtalanságok egyik okozóját tárja fel művében. Krieža színpadi szerzőként is ugyanazokon az utakon járt, mint regényeiben. A közös múlt. a sokévszázados közös történelem és közös szenvedés; mindig és mindig a magyar vonatkozások tűnnek elénk. A Glembay család, a Léda, az Agónia, a Szent István napi búcsú, az elmúlt évtizedek történelmi eseményeit, társadalmát ábrázolja. Mint magánember, keveset foglalkoztatta a közvéleményt. Nagy tehetségű,'igazságot kereső, minden nemzetet egyformán szerető, de mindenekelőtt izzó lelkületű horvát hazafi volt. Zágrábban 1893-ban, kispolgári családban született. Eredeti neve Krieža Frigyes volt, s csak később vette fel a Miroslav Krieža írói nevet. Szülei katonai pályára szánták, folytatva a horvát katonai hagyományokat. Ezért elemi iskolái után a pécsi m. kir. hadapród iskola tanulója lett. Ennek elvégzése után a budapesti Ludovika Akadémiára vonult be tizennyolc éves korában. Ekkor Kossuth eszméit vallotta magáénak és ettől élete további során sem tért el messzire, csak horváth szempontból módosította. Már a katonai akadémia első évében elindult a horvát irodalom útján s horvátra fordította Petőfi „Apostol"-át. Ludovikás évei alatt zajlott a Balkán-háború s mint horvát nemzetiségű, a törökellenes koalícióhoz húzott. A Monarchia inkább törökbarát volt, véleményének nyíltan kifejezést adott; ebből konfliktusa támadt, amelynek vége az lett, hogy Krieža otthagyva Ígéretes katonai karrierjét. Szerbiába dezertált. Az első világháború éveit ott is töltötte. A Monarchia összeomlása után Krieža hazatért Zágrábba, ahol írói és publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Forradalmi és humanista magatartása miatt a királyi Jugoszlávia hatóságaival gyakran került ellentétbe. A zágrábi kir. ügyészség 1927-ben a „Književna republika" c. folyóiratának főszerkesztőjeként izgatás címén vádat emelt ellene, lapját pedig betiltotta. De Krležát sem ez, sem a későbbi zaklatások nem állították meg a haladást, a népek igazságát szolgáló útján. Krieža megértette a Közép-Kelet-Európában élő nemzetek vágyait, törekvéseit. Müvei Miroslav Krležát századunk egyik legnagyobb hatású európai írójává tették, aki egész élete, Írói pályafutása során szenvedélyesen, következetesen, félelem nélkül az embertelenség ellen és a haladás mellett szállt síkra. Végső célja a nemzetek megértése volt. Kelenváry János Rendetlen napló A VILLAMOS FOGSÁGÁBAN Karácsony előtt volt néhány félórám, amikor azt hittem, hogy fővárosunkban a hírhedt olasz vörös brigádosok garázdálkod nak. Zsélybe akartam utazni, a feleségemmel együtt, mert elért bennünket is a divatos nosztalgiahullám, újra át akartuk élni a falusi karácsony ájtatosan vidám hangulatát, elindultunk hát. . . hazafelé. Autóbuszunk délután háromnegyed négykor indult az Aviontól, azaz a központi buszmegállóról. A Krym kávéházban egy órával az indulás előtt még megittunk egy kávét, ne legyünk, álmosak az úton. Megtehettük, hiszen villamoson négy megálló, tehát mindössze tíz perc az út az Avionig. Pontosan három órakor felszálltunk a hetes villamosra, csupa jókedvű, bátyus, csomagos, böröndös ember közé. Hangos terefere, tréfálkozás, sőt egy-egy kurjantás is holmi borvirágos orrok alól — közismert ünnep előtti hangulat — s villamosunk elindult. Elindult, ment, mendegélt körülbelül kétszáz métert és megállt. Két megálló között. Ilyesmi máskor is előfordul, gondoltuk valami balga autó tévedt a sínekre. Egykedvűen, sőt jókedvűen várakoztunk. Negyedóra múlva azonban kezdett megváltozni a hangulat. Előbb csak amolyan egyéni lázadásokra került sor, a hevesebb vérmérsékletű utasok kezdték rágni az öklüket, szólogatni a villamos-vezetőt: , Mi lesz, hé, mi lesz?!" Később vad, anarchista megnyilvánulásokra is felfigyeltem, több utas földhöz vágta báránybör süvegét, sőt néhányan fejüket üvöltve verték az ablaküveghez. Előttünk hosszú-hosszú sorban, mozdulatlanul álltak a villamosok, s már csak negyedóránk volt a buszindulásig. Kérlelni kezdtük a vezetőt nyisson ajtót, futva, szaladva talán még elérjük az autóbuszt, sőt, ha egy kis szerencsénk van, taxit foghatunk, s akkor minden jóra fordul. Ám vezetőnk süket volt és fegyelmezett, szóra sem méltatott bennünket. Azt gyanítom, hogy igaza is volt, két megálló között a kiszállást feltehetően szigorú szabályok tiltják, hiszen a villamos mellett valóságos autócsorda rohangált. Az „utazó közönség" felháborodottan üvöltött, egyedül én estem szótlan melabuba. tudván, hogy helyzetünk teljesen reménytelen, a hetes villamos foglyai lettünk, könnyen lehet, hogy a karácsonyi ünnepeket is itt töltjük, két megálló között az utcán, ha csak valaki le nem gombolja értünk a váltságdíjat. Négy órakor azonban mégiscsak elindult a villamos-karaván, s negyed ötkor megérkeztünk az Avion elé. Persze autóbuszunk ekkor már körülbelül Szene környékén járhatott. Zsebünkben két nehezen szerzett helyjeggyel elindultunk vissza. Természetesen gyalog. REGGELTŐL ESTIG Mivel szerfölött makacs emberek vagyunk, másnap mégiscsak hazamentünk, igaz, az utazás reggeltől estig, négy óra helyett kereken tíz órán át tartott, dehát annyi baj legyen. Reggel kiballagtunk (gyalog) az Avionhoz, s felszálltunk az első autóbuszra, ami persze csak Nyitráig ment. Nyitrán volt 14
