A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-06 / 6. szám
thy megerősítette: ö is hallotta. És hogy az állami himnuszt nem bánja — ez az öccse dolga —, de az Intemacionátéra ö is fütyül. Illetve nem fütyül: nem énekel és nem trombitál. — Rendben van — mondta Fenyő vésztjósló nyugalommal. — Ha nem. hát nem. Senkit sem kényszerítünk. De mert a fegyelmet mindenáron fenn kellett tartania, s nem tűrhette, hogy a Gyarmathyak renitenskedése esetleg követésre találjon, kiadta az egyetlen vezényszót, amelyet fegyelmi ügyek esetén használni szokott : — Szakasz! Röhögjétek ki?... — S mert ehhez a megtorláshoz valamilyen ősi hagyomány folytán egy másik is kapcsolódott. Fenyő nyomban annak a vezényszavát is elharsogta: — Hababak! Mutasd meg nekik a fenekedet! Hababak megmutatta. Hababak azokban a régi esztendőkben került ki az árvaházból, s ezt azzal tette emlékezetessé önmaga előtt, hogy száműzte ruhatárából az egyetlen alsónadrágját. Nem hordott alsónemüt. Télen sem. így tehát bármikor készen állott rá, hogy Fenyő vezényszavára bárkit és bármikor a nyilvános megvetés kifejező erejű, némán is beszédes élőképével sújtson. (Fenyő később, amikor Hababakot belső bizalmasává, hadsegédévé és fegyverhordozójává fogadta, beszüntette a mutatványt, és nehezen bár, de sikerült Hababakot leszoktatnia az egyéni kezdeményezésekről is. Hababak akkoriban már nagy fiú volt. Újra alsónadrágot kezdett hordani.) A két Gyarmathyt egyelőre nem száműzték az ünnepségekről: az ilyesmi nem egyezett volna Fenyő pedagógiai elveivel. De a két Gyarmathy az Intemacionálé alatt továbbra is tüntetőén a combjához szorította a dobot, illetve a trombitát, s a harmincas évek elején, a fogkefe bajuszos első politikai térhódításai után, már nem is csatlakoztak többé a díszmenethez. A Gyarmathyak nem azonosították magukat az Irrtemacionáléval. A Gyarmathyak a fogkefe bajuszossal azonosították magukat, s Fenyő, amikor évekkel később a kisebbik Gyarmathy fiú „főispán" lett és akasztatott, keserű szemrehányásokat tett magának, miért is nem rogyasztotta rá még idejében a Schwarzer-gödröt. A fogkefe bajuszos térhódításai után Varjú maga lett a dobos: üres konzervdobozt püfölt fakanállal. Viszont továbbra is a Gyarmathy-kertböl lopta a kecskék számára a káposztát, olykor a hónapos retket és a fiatal hagymát is: a maga konyhájára. De hát ezek a dolgok már régen történtek (a Gyarmathyaknak időközben bajuszuk serkedt, és önállósították magukat: külön bandát szerveztek maguknak, amint ezt már jeleztük) s Fenyő ünnepi felvonulásain — március tizenötödikén és május elsején egyaránt — itt-ott már olyan utódok is meneteltek a sorok végén (szigorúan nagyság szerint), akiknek a papája, esetleg szülöanyja valaha maga is Fenyő regimentjében masírozott. Mert a sorok végén menetelök lassan a sorok elejére kerültek (szigorúan nagyság szerint), olykor el is hagyogatták a sorokat, de a Schwarzer-gödör továbbra is Schwarzer-gödör maradt. Tavaszi sugárzás, őszi lombhullás, téli álom, puha hótakaró. Majd újra tavasz — zsibongás, zsongás, örök zsendülés. A folyamatosság az élet továbbvivöje, és Fenyő mindig gondosan megszervezte a dolgokat. (folytatjuk) VAJDASÁGI MAGYAR KÖLTŐK Kovács Nándor A lépcsőn megpihenve A szó lehűlt s lehűlt az idő is. Ki hallgat már a szóra bizakodva ? Stílusba fojtják el a lényeget: mindegy, kiért s miért szádunk síkra, nagy fákban laknak a seregélyek. A szó lehűlt s lehűlt az idő is. Sötétkamrákban nagyítólencsék fénye. Dárius kincsét most a némák bírják vagy azok se. A szó lehűlt s lehűlt az idő is. Óvatosan szárad a barackmag. Összehordtunk hetet-havat szépen, akár egy költeményt, és csendesen várunk önmagunkra, magunkkal lépést tartó korra a múlt idő kopott küszöbén. Tóth Ferenc Apám és a föld Dióbél-szemedről hámlani kezdett a szigor, helyében csöppnyi kancsókban az öröm halni tért Fogyott a karod, a véred is, kaszád elől a rendek; az ablakon kitaszított nap mögött redőny zuhant, fejedből a lezárt erek mögül kiűzetett a világosság. Anyám udvara azóta sötét. Arcának baromfinyomos, négy ujjú gödreiben megáll, remeg, megfagy a víz. A deszkakerítés résein átjár a szél, anyám ráncain a bánat, ujjai között a fejedet hiába kereső, megtorpant simogatás. Ahova minden reggel benyúlt érted a nap: most tanyacsonkok közé betévedt bodzafa. Fölszántott és bevetett földed fölött most lefelé domboruló ég; vörösre rágott, tüzes bimbóján függ szájával a gyermek: a zöld szemű búzaföld. — Mindez a végleges helycsere után, apám, amikor már te vagy lenn, és a föld van idefönt. Szűcs Imre Lírai futamok Apokalipszis Földrengés fészkén a madárnak csontokig lelátni. Emberélet Csótó László rajza 1. Bölcsőringatta kopjafa. 2. Egyszeri mutatvány. Győzelem Futóhomokba tűzött zászló. Szellő dönti, szél temeti. Csonttollú madarak vonulnak felette. Gerilla-dal Tíz ujjam fekete puskacső. Tíz ujjam lehangolt orgonasíp. 11
