A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-06 / 6. szám
Hallottukolvastukláttuk Innen'onnan TELEVÍZIÓ A névtelen vár Hagyjuk most a szegény jó Jókait! Hagyjuk és ne vitázzunk most azon, hogy a tévéfilmváltozat alapanyagául szolgáló regény milyen irodalmi és történelmi értékű. Hiszen Jókait lehet szapulni, Jókait lehet dicsérni, Jókairól valójában minden végletet érintő jelzőt el lehet mondani, és mégis ,.. Jókai az Jókai. Jókai a szívünkhöz nőtt, s talán épp ezért is tűzte a múlt évben az ünnepek előtt műsorára regényének tévéváltozatát a Magyar Televízió. A történet valójában furfangos, bár ebben a tálalásban még a Jókaimérce szerint is meglehetősen romantikus, zavaros. Megvallom, a filmet csupán azért kisértem elejétől végéig figyelemmel, mert a rendező, Zsurzs Éva munkássága érdekel. Zsurzs Éva különös jelensége a televíziózásnak: a szakma minden fortélya a kisujjában van, nem törekszik világmegváltó remekművek alkotására, ugyanakkor kizárja filmjeiből a hosszú lére engedett, szirupos romantikát. Jó, hibátlan kommersz filmeket gyárt, azt hiszem, az átlagtévénézö igényét tökéletesen kielégíti. Vagyis hát igaz volt mindez a hatrészes sorozat vetítése előtt, mert bizony azután merőben megváltozott a helyzet. Kezdődött a dolog a feltűnően kikent színészekkel, akik olyan maszkokat viseltek, mint egy műkedvelő falusi társulat tagjai; folytatódott a színészek már-már hanyagnak, elnagyoltnak nevezhető játékával, a széteső, kapkodó képekkel, a roppant naiv és bárgyú párbeszédekkel, hosszú, merev monológokkal, s egyebek mellett befejeződött Hany Istók, a nádi manó megható, fájdalmas könnyeivel. Vagyis: bizonyára sok családban azzal, hogy a kedves néző is sirt, sőt zsebkendőt is előhúzott. Kár, hogy szegény Hany Istóknak nem jutott zsebkendő, mert a kegyetlen idill úgy lett volna kerek: a nádi ember telesírja zsebkendőjét, majd kicsavarja azt s végnélkül hullnak belőlle a cseppek a tó vizébe ...-zolczer-HANGLEMEZ Bűvös billentyűk A „Bűvös billentyűk" („Čarovné klávesy") címmel a közelmúltban megjelent Opus-lemez tulajdonképpen a Bratislavai Rádió Tánczenekara kitűnő zongoristájának. Tomáš Seidmann-nak a profillemeze. Tánczenekarokban manapság a zongora nem tartozik a kimondottan szólóhangszerek közé, ezért hat annyira egyszerűen, némileg talán kuriózumként is Tomáš Seidmann új lemeze. Tomáš Seidmann a szlovák könnyűzene egyik sokoldalú képviselője, aki nemcsak zongorázik, hanem zeneszerzéssel és hangszereléssel is foglalkozik. Az ötvenes évek derekán a nemrég elhunyt Gustáv Offermann kitűnő szólistákból álló zenekarának volt a tagja, majd a Bratislavai Rádió Zenekarának zongoristájaként folytatta sokoldalú tevékenységét. Tomáš Seidmann új profillemeze a könynyebb fajsúlyú zongoramuzsika kedvelőinek és általában a könnyűzene barátainak népes táborában bizonyára nagy tetszést arat majd. A lemez 12 száma között találjuk J. Lennon és P. McCartney „Yesterday" című közismert művét, Beethoven Cisz-moll szonátájának és Chopin e-moll prelúdiumának tánczenekari átiratát és három hazai szerző: D. Huščava, V. Matušík és T. Seidmann számait is. A hangszerelés — T. Seidmann, D. Huščava, V. Matušík és M. Brož munkája — tisztességes rutin-munka, mely lehetőséget ad a kitűnő zongoristának képességei megcsillantására, de különösebb ötletességgel, újszerűséggel, a zongorajáték szépségeit frappáns módon kidomboritó megoldásokkal nemigen lepi meg a hallgatót. A lemez azonban így is érdekes színfolttal gazdagítja a hazai könnyűzenei hangfelvételek sokszínű palettáját és jó szórakozást jelent mindazoknak, akik kedvelik a könnyűzenét és a kiaszszikus müvek könnyűzenei átiratát. Sági Tóth Tibor KÖNYV Kálnoky László: Összegyűjtött versek „Mikor első kötetem megjelenése után megismerkedtem Radnóti Miklóssal, Vas Istvánnal, levelezésbe kezdtem Weöres Sándorral, verseimre tett egy-egy megállapításuk a költészet ismeretlen tájait tárta föl előttem, ők rajzolták be térképem fehér foltjait, nekik köszönhetem, hogy költői fejlődésem meggyorsult. Hogy miért könyveltek el sokan, hosszú ideig egyversű költőnek (a „Szanatóriumi elégia" volt az a bizonyos „egyetlen" vers), mások miért tartották költészetemet csupán fordítói munkám melléktermékének, arra itt nincs értelme kitérni. Talán ez a kötet nélkülem is rájuk cáfol" — írja a költő a kötet utószavában. Rájuk cáfolt, mégpedig alaposan. Tény, hogy Kálnoky László évtizedeken át csak afféle outsiderje volt a mai magyar költészetnek, olyannyira, hogy még a „Hét évszázad" legújabb kiadása sem volt hajlandó tudomásul venni a tényt, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben nekilendült Kálnoky-termés szerzőjét kortársainak legelső sorába lökte. Az igaz viszont, hogy ennek a másfél évtizednek a termése jelentősen eltér a me- ‘ gelöző évek-évtizedek produkciójától. A hatvanas évekig a Kálnoky-líra elvont, a végsőkig lemeztelenített, már-már steril volt, az „Egy magánzó emlékiratai" s folytatása, az „Egy hiéna utóélete" vérbő, élettel teli, s egy szinte kihaltnak vélt műfajt élesztett újjá, a jobb híján „elbeszélő költészetnek" nevezhető műfajt. Ám ez persze csak az egyik vonulata, noha kétségtelen, hogy legizgalmasabb vonulata Kálnoky újabb költészetének. Mellette ott vannak a régebbi és újabb nagy meditatívgondolati versek, az említett „Szanatóriumi elégia" mellett a „Lázas csillagon" (1957), a „Lángok árnyékában" (1970) és a „Farsang utóján" (1977) remekei, melyek új csillogást nyernek az újabb versek visszavetődő reflektor-fényéből. Ma már Kálnokyt ott látjuk nemzedéke, az ún. „harmadik nemzedék" legjobbjainak (Weöres Sándor, Vas István, Jékely Zoltán) társaságában s korai költészetében közvetlen elődjét látjuk a Pilinszky— Nemes Nagy Ágnes féle lírai vonulatnak. amely, mint köztudott, a felszabadulás utáni magyar lírának — Juhász Ferenc, Nagy László életműve mellett — a leggazdagabb s leginkább folytatódó ága (Marsall, Tandori, Oravecz). „Nem séjtettem, hogy minden utamat / előre megrajzolták és kimérték / s megszabta egy idegen akarat / arcvonásaim minden rezzenését, / hogy ostorpattintásra kell ugornom, / ha látom a lángoló karikákat, / s hogy körbenforgok egyre a porondon, / én, idomíthatatlan állat" — idézhetjük mind helyett a „Pályám emlékezete" című kései, a „Farsang utóján" c. kötetben megjelent Kálnoky-verset, ízelítőül s kedvcsinálóként mindazoknak, akik még nem kaptak rá a magyar lírának erre a különös ízére. (cselényi) Slavomír Mrožek: Menekülés Délre A lengyel Mrožek nevét Moldovával és a szovjet llf-Petrov írópárral együtt szokás emlegetni. Nem alaptalan ez az összevetés, hiszen a felsorolt szerzők mindegyikének erős és jellemző oldala a társadalombirálat. Mrožek legújabb magyarra fordított műve a Móra Ferenc könyvkiadónál jelent meg, amely egyben azt is sugallhatná, hogy ifjúsági regényről van szó. Hogy mennyire más a helyzet, az csupán a könyv elolvasása után derül ki. Ha azt mondom, a könyv műfaját tekintve meseregény, nem merítettem ki a témát, de sok mindent elárultam. Ugyanis az író eme müve regény formájában egy mesés, fantasztikus történetet kínál az ifjúságnak elolvasásra. Nem ismeretlen azonban előttünk „a mese felnőtteknek" fogalma sem. Ehhez a csoporthoz sorolható pl. a világirodalomban igen előkelő helyen álló Saint — Exupéry-mű, A kisherceg is. S talán nem leszek túl merész, ha a Menekülés Délre című írást is melléje helyezem. Úgy érzem, Mrožek meseregénye két korosztálynak szól. Az ifjúsági regény olvasótábora végigizgulja a könyvet, amelynek az utolsó szumátrai majomember, három középiskolás fiú (Kövér, Közepes, Sovány) és egy nemzetközi szélhámos a főhőse, körülöttük zajlanak az események. A felnőtt olvasóknak ennél többet nyújt a mű: elgondolkodtatja; ugyanis az író sűrűn megtűzdelte a fordulatos történetet kritikus megjegyzésekkel is. Ezekből ismerjük meg a lengyelországi poros kisváros szellemi nyomorát, az „igazi" lengyel virtust (egy bicskás lakodalom leírásának jóvoltából) és nem utolsósorban egy költői verseny bemutatása révén a modern költészet jellegét. (A pálmát a majomember viszi el, mert a nézőket leköpdöső, cipőjüket a hallgatóság hajába törlő „költőket" fölülmúlva, rögtönzött versikéjét még eredetibb módon, a csilláron lógva adja elő.) Természetesen mindebből korántsem szabad arra következtetni, hogy az utóbbi részek esetleg élvezhetlenek a fiatalabbak számára — a mrožeki helyzetek groteszkségét a maguk módján ök is értékelni tudják, jóllehet ez részükre aligha több sziporkázó humornál. Ami persze nem baj, elvégre ezek a fiatal olvasók évek múltán minden bizonnyal ismét előveszik Mrožeket. A jó könyv ugyanis újraolvasásra ösztönöz, és nem fölöslegesen, hiszen minden alkalommal újat tud adni az olvasónak. Fehér Péter Nastasja Kinski, Coppola rendezésében készülő új filmjében bolondul beleszeret egy állatkerti őrbe. A kegyetlen istenek — miért, miért nem? — gonosz bosszút állnak rajta: fekete párduccá változtatják azon a napon, amikor enged kedvese ké-Jean-Paul Belmondo legújabb filmjében titkosügynök. Főnökeitől azt a feladatot kapja, hogy végezzen egy véres kezű diktátorral. A filmben kevesebb a humor, több a veszedelmes kaland, de a szép nők ezúttal sem hiányoznak. A képen Elisabeth Margoni és Jean-Paul Belmondo a Le professionnelben. padára Claudette Colbert, Hollywood egykori sztárja, Gary Cooper, Clare Gable, Don Ameche és anynyi más hollywoodi sztár nagyszerű partnernöje, aki filmen sem játszott már több évtizede. A Tehetség a gyilkossághoz című darabban idős, tolószékhez kötött, gazdag krimiírónőt játszik. A különös fekete „szivar" kétszemélyes kerékpár: viiágrekorder-jelölt. Fekete ló a neve és csaknem hanyatt fekvő két utasának izomerejével a próbafutások során 56 km/órás sebességet ért el. A kitünően áramvonalazott angol jármüvei a kerékpárosok sebességi világcsúcsának megdöntésére készülnek. 8
