A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-06 / 6. szám

■ atyócon születtem 1922. augusztus 25-én gazdálkodó családból. 1 Apám Bodnár György. Anyám Barbóczy Terézia. Négyen vagyunk testvérek. Részt vettem a második világháborúban. Munkácson elvégeztem kétosztályos gazdasági szakiskolát. Kassán kétosztályos gépipari technikumba jártam. majd mezőgazdasági műszaki középiskolában érettségiztem. Később kijártam a marxista-leninista esti egyetemet. Huszonnégy éven át három üzemben Nagykaposon dolgoztam.

Gyermekeim Gyula és Terézia.

A fenti mondatokat Matyóc (Mat'ovské Vojkovce) község krónikájából másoltam ki. A krónika írója Bodnár Lajos így mutatja be majdani olvasóinak önmagát. Persze, e néhány sor roppant keveset mond az okos. müveit, múltat féltő, őrző, szerető emberről, aki életét, de főleg az utóbbi évek szinte minden napját a múlt emlékeinek feltárására, összegyűjtésére, megmentésére áldozza.

Amikor betoppantam hozzá, a modern emeletes ház mellett álló aprócska parasztházban pihent éppen. Hamar beljebb invitált asztalhoz ültetett s máris így indította a beszélgetést:

— Én még nem találkoztam Fortunával. Elkerült a szerencse, de ennek részben én is oka vagyok. De rövidesen fordítok életem folyásán ...

Majd önmaga helyett másról, múltról.

jelenről, tárgyakról, emlékekről kezd beszélni.

— Fáj a szívem, ha veszni látom a múlt jellegzetes tárgyait, ruháit, mindennapi használati eszközeit. Márcsak azért is fáj. mert ezek a tárgyak nemcsak egyszerűen a múltról regélnek, hanem sok esetben művészi értéket is képviselnek. Nagyon sok közöttük az olyan tárgy, amilyet ma már nem készít senki. Ezért kell megmenteni mindent, amíg lehet, bár úgy érzem, meglehetősen későn fogtam ehhez a munkához: négy éve, amióta nyugdíjas vagyok. Azóta ezért élek-halok, erre költőm minden pénzemet, mert bizony sokan már csak pénzért, nem is kis pénzért adják el a padláson porosodó holmikat. Igaz. a padlásokon egyre kevesebb a régiség. Amit csak lehetett elvittek, az unokák, műgyűjtők, iskolák diákjai.. . Lehet, így sem került a tárgyak zöme rossz helyre, azonban fölaprózódtak áz értékek, nem váltak igazán közkinccsé, mindenki által megtekinthetővé. Sajnos, az én eléggé gazdag gyűjteményem sem lett eddig még közkinccsé, nem sikerült állandó kiállítást szervezni, mint ahogy szeretném. A CSEMADOK járási bizottságán, Királyhelmecen sokszor kértem, akárcsak az itteni helyi szervezet vezetőségét: találjanak akár itt a községben, akár a környéken egy falumúzeumnak alkalmas házat, s én berendezem minden szobáját, mert rengeteg anyagom gyűlt össze. De eddig mindig csak rábólintottak az ötletre, jó, jó mondták, de — nem történt semmi. Pedig tudja, mennyi munkám fekszik nekem ebben a gyűjtésben ?... Volt olyan kép, egyéb használati tárgy, amiért ötször, tízszer is el kellett mennem, kikönyörögnöm, s a végén alaposan megfizetni érte.

Mindezek után a kis konyhából bevezet birodalmába. A folyosóról nyíló első szobában századeleji bútor, a falakon régi festmények, reprodukciók. A másik szoba már valóban múzeum, vagy még inkább múzeumi raktár, mert annyi minden van itt, hogy alig fémek el még egymás hegyén-hátán is a tárgyak. Vannak itt: régi paraszti és úri evőeszközkészletek, lóbéklyó, régi lakatok, gatyamadzag, fémtok, fazekak, tímárszerszámok, a sommások dohányfüzőtüje, kútágasfúró, kengyel, lópatkó, báli sarkantyú, kerekes guzsaly, régi oltárképek, régi falióra, kőkorsó, cseréptányérok, ikonok, komplett juhászfelszerelés ...

— És hogy mennyi papírom van nekem, azt maga el se tudja képzelni: több ládányi. Már szegény apám is papírgyűjtő volt, félretett mindenféle régi iratot. Én pedig átvettem tőle ezt a szokását, évtizedek óta rendszeresen gyűjtöm a különféle régi

leveleket, iratokat. Már mindenfélém van, csupán nemesi oklevél és jobbágylevél hiányzik a gyűjteményemből. Vannak papírjaim a Kazinczy kezdeményezte nyelvújítás előtti időkről, köztük néhány titkosírással írt is. Ezek közül sok éppen a falunk s a környék múltját tárgyalja, s van olyan, amely régesrég elrejtett tárgyak hollétére mutat rá. Ezeket az iratokat igyekszem rendezgetni, összeválogatni. Közben megírtam falunk krónikáját a kommunista párt matyóci szervezetének a történetét, s én vezettem a CSEMADOK-krónikát is. Ezenkívül jelenleg egyfajta saját kiskönyvön dolgozom: szeretném felgyűjteni a régi gyermekjátékokat, mondókákat, meséket, szokásokat, versikéket Már ennek is nekikezdtem, csak hát idő kell mindenhez.

— Hogy kitől örököltem ezt a hajlamot? Anyámnak, apámnak, annak ellenére. hogy egyszerű gazdálkodó emberek.

parasztok voltak, érettségi bizonyítványt lehetett volna adni magyar irodalomból. Mindketten nagyon sokat olvastak, akárcsak jómagam: tudom a magyar költők majd minden jelentősebb versét — legalábbis a fontosabb részleteket...

Kimegyünk a házból, hogy kívülről is szemügyre vegyük az utcasor többi, új háza mellett elterülő, mégis szép, hangulatos parasztházat.

Ez a ház, amelyben élek, lehet vagy 250 éves. Faragott cölöpök vannak a sarkaiban leverve, köztük vesszőkből font patics, amit nálunk csak úgy mondtak „fatics", s abba sár verve. És már azt is javasoltam, hogy ebben a házban rendezzük be a falumúzeumot vagy tájházat, márcsak azért is, mert itt a ház is értékes, de .. . Tudja, félek, nagyon félek, hogy kárba vész ez a rengeteg érték, hogy az utókor nem becsüli majd meg erőfeszítésemet. Bár sokszor gondolok erre, mégsem hagyom abba a munkát. Napról napra járom a környéket, a házakat, bekopogtatok mindenüvé és alkudok, könyörgök adják ide régi, sokszor kallódó értékeiket. Majd elfelejtem mondani, szereztem lekvárfőző felszerelést, kézi maimocskát, szátvát, csüllőt, s lónyomtatáshoz felszerelést, tillót, kendervágót bölcsőt. Ezeket például itt kint az udvaron vagy egy pajtában lehetne elhelyezni. Olyan szép lenne, lehetne.

Megáll a szóval, elmereng kissé, majd megsimogatja a mellettünk csaholó kutyáját s úgy mondja:

— Él bennem az alkotnivágyás: imádok dolgozni, munka nélkül meg se tudnék lenni.

Még hosszan beszélgetünk majd búcsúzóul, már kint a kapuban ezt mondja:

— Ha egyszer mégis elkészülne a múzeum, eme saját magam alkotta mottót írnám az ajtófélfára: „Tiszteld a múltat/ és őseink verítékét,/ Szokásait, szorgalmát/ itt őrzi az emlék".

ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei

4