A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 5. szám
Nemcsak az éneklés öröme csábítja a Lvov környéki általános iskolás fiúkat a Nyikolaj Lukics Kacal alapította és az irányítása alatt működő kórusba. Az énekpróbák után megrendezett közös játék is. A legfőbb csáberőt azonban valószínűleg az énektanulással egybekötött kirándulások gyakorolják az együttes kétszázhetven tagjára. A British Leyland cég Mini Metro néven kisautót készített, amelynek fogyasztása 100 kilométeren 2,12 liter benzin. Városi közlekedésre is igen alkalmas, mivel 48 kilométeres átlagos sebesség mellett mindössze 2,35 litert fogyaszt. Hogy a 41 (illetve a maga állítása szerint csak 39) éves Raquel Welch amerikai színésznőnek (kora ellenére) nincs mit szégyellnie, arról gyakran érkeznek hozzánk bizonyítékok. Remek alakja mellé a korral járó tapasztalatot is megszerezte ... Az indiai népi testeszet felejthetetlen mesevilágába csöppentem egy órára a prágai Náprstkovo Múzeum jóvoltából. A színek kavalkádja szinte mellbe vá gott. Kék elefántok — bőrükön piros pettyes fehér virágok — ittak a na rancsszínű tóból, sárga kígyók teker göztek a végtelenbe és középen Visnu isten teknősbéka képében vérvörösen és feketén ült a tarka virágok között. A rajzokon minden üres hely kitöltve, nem bíznak semmit a véletlenre, minden vo nalnak, színnek szerepe, jelentősége van — évszázados hagyományok ereje irányítja a gyengéd női kezekben az ecsetet. Mert hogy el ne felejtsem, e festményeket Mithila tartományban, a kelet-indiai Bihar államban csupán aszszonyok készíthetik. Már kora gyermekkorukban anyjuktól, nénjüktől, a szomszédasszonyoktól ellesik a technikai fogásokat, a vallási képek, a mítoszok világának szigorú szabályait. De festeni csak asszonykorukban szabad, méghozzá a falusi viskók fehérre mázolt külső és belső falaira, a döngölt agyagpadlóra, a nyitott verandára, egyszóval mindenhová, ahol egy kis szabad helyet találnak. Nekem a magyarországi (és más közép-európai országban is fellelhető) pingáló asszonyokat juttatja eszembe; persze csak a naiv rácsodálkozás, a tarka virágok mindent betöltő kavargása adja ezt a hasonlóságot. A téma, a festés stílusa valóban egészen más, egyedi. Egészen a hatvanas évekig kevesett tudott a világ ezekről az érdekes festményekről. Hiszen a házfalakat nehéz lett volna kiállítani. A hatvanas években azonban ebben a tartományban nagy volt a szárazság és az itt lakó népet szinte az éhínség fenyegette. A kormány egyes dús fantáziával megáldott tagjainak eszébe jutott az az ötlet, hogy rábeszéli a Mithila tartománybeli asszonyokat: ezentúl ne csak a ház falára fessenek, hanem papírra is, mert ezt pénzzé lehetne tenni. Ez az akció — különösen a férfiak körében — óriási felháborodást keltett, a vallási hagyományok megsértését látták benne. Hosszú évek teltek el, míg egy-két faluban megtört a jég, az aszszonyok — tűrve a megvetést, a megalázást — hogy az éhhalált elkerüljék, papírra festették a vallási hagyományok táplálta és fantáziájuk szülte alkotásaikat, és ezt a városban olcsó pénzen eladták. Ma már a tartomány zömében a festmények eladásából egészítik ki a háztartási bevételeket az asszonyok. Nemcsak Indiában, de az egész világon kedveltek ezek a naiv képek. Csak a papírt kapják a városból. A festéket maguk állítják elő, mozsarakban porrá törik és egyéni módon keverik, ugyanúgy az ecsetet is maguk készítik vágott nádból, egyszerű faágakból, melyre vattacsomót vagy gyapotot csavarnak. Festészetük témája szinte kimeríthetetlen. Az ősi indiai eposz a Rámajána és a Mahábhárata adja az alapanyagot és ezeket a fantasztikus történeteket még kiegészítik a helyi hagyományokkal, esküvői és más ünnepi szertartások stb. ábrázolásával. Érdekes, különleges, varázslatos világot tárnak elénk ezek a naiv festmények, amelyek életközeibe hozzák az egyszerű indiai nép mindennapjait és évszázados szokásait. (ozsvald) 9