A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

Talán ezért is nem lepődhet meg az ember, amikor egy kiállításon a vitrin üvege mögött felfedezi a müanyagnyelü baltát, mi több, még olyan kőbaltát is láthat, melynek szétesett darabjait a restaurátorok valamilyen kiváló műanyagragasztóval illesztettek össze. A század emberét e téren tehát nem érheti meglepetés, mert a műanyagok elárasztották az életünket. Az igazi meglepetés az, amikor az ember jobban körülnéz a környezetében — mert éppen egy vegyipari kiállításról kell írnia — és kiderül, hogy valójában már csak a nagyanyjától örökölt, divatos lakásdíszként alkalmazott famozsár készült igazán természetes anyagból: diófából. Az íróasztal már ragasztóktól összeállt pozdorjadeszka, a kilincs, az ablakkeret, a telefon, a televízió doboza, a kés nyele, valamint a ház előtt parkoló Trabant karosszériája, és nem utolsósorban a cipő, az ing, az inggomb és az öltöny — mind, mint műanyag, műszál... Az újságíró megakad a felsorolásban és felüti a szótár 499. oldalát, ahol a mű-kezdetű szavak közül elsőként azt a szót látja meg, hogy: műterméskő. Elsápad. — Hát ilyen is van?! Ez már több a soknál! — gondolja magában, de gyorsan belátja, hogy műterméskő híján a jövő emberisége kénytelen lenne akár a Himaláját is széthordani, minekután a következő nemzedékek talán műanyagból lennének kénytelenek ugyanezt felépíteni. Komolyra fordítva a szót: mindezekről immár a többéves hagyományokkal bíró nemzetközi vegyipari kiállítás, a Szlovákia fővárosában évenként megrendezett INCHEBA apropóján beszélek, ahol a magamfajta vegyész-analfabéta is érdeklődéssel szemlélheti a látnivalókat, és akár szakemberi komolysággal állapíthatja meg, hogy életünk a legteljesebb mértékben elképzelhetetlen műanyagok nélkül, és méginkább elképzelhetetlen nélkülük a jövőnk. És nincs is ebben semmi elrettentő, hiszen a vegyipar rohamos felfejlődése nemcsak a közelmúlt és a jelen szükségszerűsége volt, hanem annak felismerése is, hogy a majdani nemzedékek egyszerűen már létezni sem tudnának nélküle. Igaz, időnként szidjuk a műanyagokat. Esetenként okkal. De kétségtelen, hogy bár bizonyos veszélyeket is hordoznak magukban, — elsősorban az erényeik dominálnak. Röviden: a természetes anyagokat nem csupán minőségileg pótolni képes, de mennyiségileg is felülmúló műanyagok ma már pótolhatatlanok. Nem csupán az ember környezetében, de magában az ember szervezetében is. Gondoljunk csupán a gyógyszeriparra. Mire jó tehát egy ilyen vegyipari kiállítás, mint az INCHEBA volt? A vegyipar eddigi eredményeitől függetlenül is még mindig — és még sokáig — elsősorban a lehetőségek iparága. Hozzáértők szerint a vegyipari kutatások nagyobb kapacitásokat kötnek le világszerte, mint maga a termelés. A kutatások új felfedezéseket, új anyagokat eredményeznek. Mindezt felvonultatni pedig azért szükséges, hogy a résztvevő országok ne csupán tájékozódjanak egymás vegyiparának fejlődéséről, hanem korrekt üzletkötések révén, vásárlások, tapasztalatcserék, integrálódás útján szolgálják a fejlődés érdekeit, így is történt. Hazánk és a KGST tagországok ismét jól vizsgáztak az idei INCHEBÁN. KESZELI FERENC A szerző felvételei Bizony, igencsak hosszú idő telt el azt megelőzően, hogy az ősember elkészítette a kőbaltát. Pedig a szükséges anyag, a kő és a fa bőségesen állt rendelkezésére, csak éppen a lelemény, no meg a kényszer hiányzott ahhoz, hogy az anyagból szerszám legyen, — eszköz a mammut elejtéséhez, tehát a létfenntartáshoz. Aztán sokáig megint nem változott semmi, mígnem lett a vas — ám a balta nyelét továbbra is fából faragták. Egyszercsak nagyhirtelen kevés lett a fa, a baltanyélhez szükséges anyag, sőt úgy mutatkozott, a jövőben még ennél is szűkösebb lesz majd a természetes anyagok választéka, illetve mennyisége. Mesterséges anyagot kellett tehát kitalálni, olyan valamit, amit a huszadik század embere egyszerűen csak műanyagnak nevez. A fentebb vázolt folyamat utolsó fázisa példátlanul gyorsan pergett le, azazhogy pereg még napjainkban is, és tulajdonképpen nem tudjuk, nem is tudhatjuk hogy hová vezet, mert a természetes anyagok kínálata egyre szegényesebb, a világ anyagigénye egyre mohóbb. 4