A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

Talán ezért is nem lepődhet meg az ember, amikor egy kiállításon a vitrin üvege mögött felfedezi a müanyagnyelü baltát, mi több, még olyan kőbaltát is láthat, melynek szétesett darabjait a res­taurátorok valamilyen kiváló műanyagra­gasztóval illesztettek össze. A század em­berét e téren tehát nem érheti meglepe­tés, mert a műanyagok elárasztották az életünket. Az igazi meglepetés az, amikor az ember jobban körülnéz a környezeté­ben — mert éppen egy vegyipari kiállítás­ról kell írnia — és kiderül, hogy valójában már csak a nagyanyjától örökölt, divatos lakásdíszként alkalmazott famozsár ké­szült igazán természetes anyagból: diófá­ból. Az íróasztal már ragasztóktól össze­állt pozdorjadeszka, a kilincs, az ablakke­ret, a telefon, a televízió doboza, a kés nyele, valamint a ház előtt parkoló Tra­bant karosszériája, és nem utolsósorban a cipő, az ing, az inggomb és az öltöny — mind, mint műanyag, műszál... Az újságíró megakad a felsorolásban és felüti a szótár 499. oldalát, ahol a mű-kez­detű szavak közül elsőként azt a szót látja meg, hogy: műterméskő. Elsápad. — Hát ilyen is van?! Ez már több a soknál! — gondolja magában, de gyorsan belátja, hogy műterméskő híján a jövő emberisé­ge kénytelen lenne akár a Himaláját is széthordani, minekután a következő nem­zedékek talán műanyagból lennének kénytelenek ugyanezt felépíteni. Komolyra fordítva a szót: mindezekről immár a többéves hagyományokkal bíró nemzetközi vegyipari kiállítás, a Szlovákia fővárosában évenként megrendezett IN­CHEBA apropóján beszélek, ahol a ma­gamfajta vegyész-analfabéta is érdeklő­déssel szemlélheti a látnivalókat, és akár szakemberi komolysággal állapíthatja meg, hogy életünk a legteljesebb mérték­ben elképzelhetetlen műanyagok nélkül, és méginkább elképzelhetetlen nélkülük a jövőnk. És nincs is ebben semmi elrettentő, hiszen a vegyipar rohamos felfejlődése nemcsak a közelmúlt és a jelen szükség­szerűsége volt, hanem annak felismerése is, hogy a majdani nemzedékek egyszerű­en már létezni sem tudnának nélküle. Igaz, időnként szidjuk a műanyagokat. Esetenként okkal. De kétségtelen, hogy bár bizonyos veszélyeket is hordoznak magukban, — elsősorban az erényeik do­minálnak. Röviden: a természetes anya­gokat nem csupán minőségileg pótolni képes, de mennyiségileg is felülmúló mű­anyagok ma már pótolhatatlanok. Nem csupán az ember környezetében, de ma­gában az ember szervezetében is. Gondol­junk csupán a gyógyszeriparra. Mire jó tehát egy ilyen vegyipari kiállí­tás, mint az INCHEBA volt? A vegyipar eddigi eredményeitől függetlenül is még mindig — és még sokáig — elsősorban a lehetőségek iparága. Hozzáértők szerint a vegyipari kutatások nagyobb kapacitáso­kat kötnek le világszerte, mint maga a termelés. A kutatások új felfedezéseket, új anyagokat eredményeznek. Mindezt felvonultatni pedig azért szükséges, hogy a résztvevő országok ne csupán tájéko­zódjanak egymás vegyiparának fejlődésé­ről, hanem korrekt üzletkötések révén, vásárlások, tapasztalatcserék, integráló­dás útján szolgálják a fejlődés érdekeit, így is történt. Hazánk és a KGST tagorszá­gok ismét jól vizsgáztak az idei INCHE­BÁN. KESZELI FERENC A szerző felvételei Bizony, igencsak hosszú idő telt el azt megelőzően, hogy az ősember elkészítet­te a kőbaltát. Pedig a szükséges anyag, a kő és a fa bőségesen állt rendelkezésére, csak éppen a lelemény, no meg a kény­szer hiányzott ahhoz, hogy az anyagból szerszám legyen, — eszköz a mammut elejtéséhez, tehát a létfenntartáshoz. Az­tán sokáig megint nem változott semmi, mígnem lett a vas — ám a balta nyelét továbbra is fából faragták. Egyszercsak nagyhirtelen kevés lett a fa, a baltanyél­hez szükséges anyag, sőt úgy mutatko­zott, a jövőben még ennél is szűkösebb lesz majd a természetes anyagok válasz­téka, illetve mennyisége. Mesterséges anyagot kellett tehát kitalálni, olyan vala­mit, amit a huszadik század embere egy­szerűen csak műanyagnak nevez. A fen­tebb vázolt folyamat utolsó fázisa példát­lanul gyorsan pergett le, azazhogy pereg még napjainkban is, és tulajdonképpen nem tudjuk, nem is tudhatjuk hogy hová vezet, mert a természetes anyagok kíná­lata egyre szegényesebb, a világ anyagigé­nye egyre mohóbb. 4

Next

/
Thumbnails
Contents