A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-25 / 30. szám

Forró László, a szövetkezet legjobb traktorosa és Lajtos Tibor agronómus a földeken traktorosát, aki egy csöppet sem lepő-' dött meg, s igennel válaszolt. Forró László úgy beszélt a katasztrófáról, mintha tegnap történt volna. Mint elmondta, sokan kénytelenek voltak elmenekülni a faluból, de közülük nagyon sokan hazatértek, s a hathatós állami támogatásnak köszönhető, hogy a rombadőlt házak helyén újakat építhettek. Nagy László Bogya négy pártalapszervezete egyikének és a Nemzeti Front helyi szervezetének elnöke, így emlékszik a 16 évvel ezelőtti eseményekre : — Közülünk senki sem felejti el 1965. június 17-ét.' Községünk nem ismert ennél szomorúbb napot. A hagyományokhoz híven július 10-e körül akartuk megkezdeni az aratást. 1 965-ben is így terveztük, de az aratást egyáltalán nem tudtuk elkezdeni. Munkánk teljesen kárba veszett. A csicsói (Cicov) gátszakadás színhelyétől Bogya körülbelül 20 km-re van. A helyzetet nehezítette, hogy a gátszakadás színhelyén a tengerszint feletti magasság 111 méter, Gútán (Kolárovo) 108, Bogyán pedig valamivel még kevesebb. Szerencsére maradt még egy kevés idő az emberek kitelepítésére és az állatállomány áthelyezésére. . A végeláthatatlan határokról már fölszállt a harmat, amikor Forró László, a környék legjobb traktorosa, ki tudja hányadszor elindult az öntözőberendezéshez. A föld végén lepattant Zetorjáról, rágyújtott aznapi első cigarettájára és a néma, sötét, csaknem mozdulatlan vízre tekintett. Nehéz lett volna kitalálni, mire gondolt abban a pillanatban. Lehet, hogy éppen nem is gondolt semmire, csak nézte a nyugtatólag ható víztömeget. — Ez az a hely, ahol 1965-ben betört a „nagyvíz" Bogyára? — zavartuk meg merengésében a környék legjobb 12 Bogya számára emlékezetes ez az esemény. Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei barátságának, testvériségének és együvé tartozásának valamiféle próbájává vált. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az 1360 lelket számláló Bogyán csak 53 szlovák nemzetiségű ember él, a többi magyar. A csallóközi katasztrófa után Bogya bajbajutott családjainak a nyitrai, az érsektt, ahol a négy világtáj hori zontja látszik, ahol alkonyatkor a citera mélabús hangja hallatszik, ahol ősidők óta a termékeny földet szerető nép él, ott folyik a Kis- és Nagy-Duna, körülölelve a szigetet, a Csallóközt, amely évente többször új ruhát ölt, de mégiscsak a legszebb és legfelemelőbb akkor, amikor aranyszinben pompázik, amikor a termés ünnepére, az aratásra készülődik. A sziget közepén terül el Bogya (Bodza) község, a Csallóköz egyik legrégibb települése. A szigetnek ezt a részét 1 273-ban telepítették be a község jelenlegi lakosainak ősei, a Nagyok, a Véghek, a Fábryk, az Udvarosok, az Antalok, a Forrók és mások. Azért jöttek ide, hogy a termékeny földbe elhintsék az élet magvát. A CSKP me A falu lakói és vezetői szorosan együttműködnek. A faluban sok nyugdíjas is él. A vezetőség róluk sem feledkezik meg. Nagy László, a Nemzeti Front helyi szer vezetének elnöke (balról a második), és Nagy Margit, a helyi nemzeti bizottság képviselője (jobbról az első) Udvaros József és felesége. Mária, nyugdíjasok társaságában Antal Kálmán, a Csehszlovák—Magyar Barátság Efsz elnöke és Végh Zoltán, a helyi nemzeti bizottság elnöke az új művelődési otthon tervrajzát tanulmányozza