A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-25 / 30. szám

Innen-onnan FILM Paul Newman 1957—1967 között megpróbálja az összes lehetséges műfajba átültetni azt a sajátos figurát, melyet mindig eljátszatnak vele, melynek szerepketrecébe a producerek és a közönség elvárása alapján bezárják. A képen a Hallgatag ember egyik látványos jelenetében látha-NÉPRAJZ A spanyolországi város, Sevilla érdekességei közé tartozik az Aranytorony. Valamikor valóban arannyal fedett volt, mára azonban csak téglafalai tükröződnek a Guadalquivir vizében. Ki beszél itt szerelemről? Két nagyon tehetséges fiatal szinészegyéniség, Tarján Györgyi és Gálffy László alakítása teszi emlékezetessé a Dolgozók Filmfesztiválján bemutatott. Bacsó Péter rendezte magyar filmet. Ezen kívül aztán semmi: Bacsó filmje se nem szórakoztatott, se nem nevelt, sem művészi élményt nem nyújtott. A film expozíciójával akár a film egészét is jellemezhetjük: a bevezető képsorok után Tarján Györgyi, azaz a filmbéli Citrom Flóra kiáll a közönség elé és elkezdi mesélni a történetet — tehát „mesélni" azt, amit megjeleníteni kellett volna, méghozzá a filmművészet eszközeivel —, természetesen a végén kezdve, úgyhogy a történet afféle keretes „elbeszélés" jellegét ölti; a keretnek azonban itt semmiféle funkciója nincs, egyszerűen leszakad a történetről. A Ki beszél itt szerelemről? — ha jól ertettem — a főiskolások életet, vagy legalábbis a főiskolások életének egy „gerezdjét" próbálja bemutatni a nézőnek: meglehetősen naturálisan, tehát korántsem reálisan. A naturalisztikus ábrázolásra véleményem szerint nagyon jó példa Bohus Tamás és Citrom Flóra „nászéjszakájának" eléggé részletes és földhözragadt bemutatása, amely akár iskolapéldája lehetne annak, hogy próbálja a naturalizmus esztétizálni a rútat, esetünkben a szerelem nélküli szeretkezést. Mert: ki beszél' itt szerelemről? Valóban senki: a szerelem itt a szerelem „technikájára" redukálódik, s nemcsak a szerelem, hanem a szerelmesek, az alakok is redukáltak: félemberek, torzak és érzelmileg sivárak; az ilyen figurákból a legtehetségesebb színészek sem tudják kihozni azt, ami nincs meg bennük. Egyébként felfigyelt rá a néző, hogy Bacsó Péter főiskolásai mindent csinálnak, csak éppen tanulni nem tanulnak? Ha igen, nincs több mondanivalóm a filmről. Egy gondolat azonban még okvetlenül ide kívánkozik: nem minden kinematográfiai termék nevezhető filmművészeti alkotásnak, s jó lenne, ha ezt filmszínházaink igazgatósága is tudatosítaná. Ha tehát olyan kinematográfiai termék kerül bemutatásra, amelynek a filmművészethez semmi köze, ne tegyék ki a mozi „homlokára" a „Filmművészettel a szép és örömteli életért, a kommunizmusért" jelszót. Varga Erzsébet KÖNYV Manasz (kirgiz hősének) „Bár a török nyelvű népek nagy eposzi hagyományokkal rendelkeznek, a kazahok, az üzbégek, hakaszok lantosai hosszú estéken át énekelnek Alpamisröl, Körogluról, Er Töskükröl, Maadan Karáról és a többi nevezetes vitézről, egyik eposz sem őriz annyi történelmi nevet, hivatkozást, mint a Manasz" — írja Urayné Kőhalmi Katalin, e kötet válogatója, utószavának és jegyzeteinek írója. Tegyük hozzá tüstént, hogy nem csak ezért jelentős eposz a Manasz, s nem csak ezért volt szerencsés ötlet épp ezt magyarítani az elsők között. Azért mondjuk, hogy az elsők között, mert Belső-Ázsia népeinek köz-8 Bulgária északkeleti részén található az attraktív, hatalmas kőszirtek közé épített Belogradcsik vár. Hallottuk-olvastuk-láttuk tudottan számos és jelentős hősi epikájából mostanáig csupán a burját Irenszej volt ol vasható magyarul, s ezt meg a Manaszt remélhetően szaporábban követik majd a továbbiak, épp a fent említett vitézekről szólók s a Geszer kánról szóló hősénekek. Már csak azért is, mert eme valljuk be: korántsem könnyű, átköltési munkákhoz olyan kitűnő fordító és orientalista-finnugrista gárda áll már a magyar könyvkiadás rendelkezésére, mint épp Kőhalmi Katalin és Bede Anna (akik korábban Szibéria őslakosságának népköltészetéből állítottak össze egy pompás antológiát „Sámándobok, szóljatok" cimen), vagy a burját-mongol eposz kiváló kutatója-átköltöje, Lőrincz L. László s a keleti rokonaink költészetét megszállottan búvárló-fordító Képes Géza. Tudnunk kell persze, hogy a belső-ázsiai hősénekek általában több tízezer soros „költemények", így a modern fordítások csak részletekben közlik a rendszerint elnyúló, hosszú epizódokat újra meg újra elismétlő (hisz szájhagyomány útján terjedő) eposzokat. A „Manasz"-nak is csak a legszebb énekeit közli a fordítás, igy a hős születéséről, gyermekkoráról, Kosoj bajnokkal való találkozásáról, hadairól, Almambat vitézről és Manasz haláláról szóló epizódokat. S ezek, hála a kiváló áttöltésnek, mint csepp a tengert, hiven tükrözik az egészet. Legalábbis reméljük, hogy így igaz, hisz összevetni aligha tudjuk az eredetivel. Biztosíték csupán a válogató s a műfordító igényes munkája. (cselényi) Műhely '80 Meglepődve veheti kézbe az olvasó a Műhely '80 címen a Madách Könyvkiadó által megjelentetett, átlagszínvonalú folyóirathoz mérve is szegényes tartalmú válogatást, „kedvcsináló antológiát". A meglepetésnek három oka is van. Először: A válogatás az előzőekhez viszonyítva aránylag gyorsan jelent meg. Másodszor: a kisebb terjedelmű antológiába kevesebb szerzőt válogattak be. Harmadszor: a nagyarányú színvonalbeli visszaesés. Az első felületes lapozgatás után jobban beleolvasva a kötetbe csak megerősödött bennem, hogy a jelenlegi kiadás elsietett, összecsapott, a kellő gondos odafigyelést nélkülöző munka. Nem tükrözi objektívan sem az 1980. (vagy 1979.?) évi csehszlovákiai magyar kulturális és irodalmi élet, sem a könyvtermés arculatát. A Madách Könyvkiadó által megjelentetett kötetek kiragadott szemelvényeinek közlését esetlegesnek, felületesnek tartom, nem tükrözik megfelelően sem a kötetek jellegét, sem a szerzők egyéniségét, céljait. Érthetetlen számomra a kötetekből vett szemelvények mellett a lapokban megjelent egyes kulturális vonatkozású Írásoknak látszólag hézagpótló szereppel történt közlése. Nem hiszem, hogy bármilyen szempontból is reprezentatív ez a válogatás, amikor az antológiában az Irodalmi Szemle olyannyira túlsúlyban van az egyetlen Írással szerénykedő Új Szóval szemben, más, irodalmi anyagokat közlő lapok pedig teljesen hiányoznak, így csak felgyülemlenek a kérdések: hol maradtak legalább jelzésekben a viták költészetünkről, művelődéspolitikánkról, oktatásunkról, színházunkról, a néprajzról, a fiatal alkotókról stb?... Hol vannak a korábbi két Műhelynek olyan rovatai, mint például az Arc Bartha Elek: A hitélet néprajzi vizsgálata egy zempléni faluban A száztíz oldalas néprajzi szaktanulmány szerzője egy zempléni rutén település, Komlóska hét és félszáz lakosának népi kultúráját, azaz vallási életét vizsgálja. Ezen belül pedig a vallást és környezetét, vallásos alkalmakat, a hétköznapi élet vallásosságát, a szentségek és az emberi élet fordulóinak vonatkozásait, az egyház helyét a faluközösségben, valamint a hitéletnek a felszabadulás utáni változásait, hogy csak néhány fejezetet említsünk. A szerző bevezetőjében így ír célkitűzéseiről: „Célunk nem a heterogén anyag teljességének bemutatása, hanem a falu folklórjában levő kifejezetten vallásos jelenségek feltárása, beleértve a közösség életében nem közömbös hivatalos egyházi megnyilvánulásokat is". Hogy pedig miért esett a választás éppen Komlóskára, ezt a szerző azzal indokolja, hogy olyan települést keresett, mely egyvallású, a mi esetünkben azt jelenti, hogy csaknem teljes egésze görögkatolikus. Kivételt csak a családtagként betelepültek jelente"nek. „A legfontosabb tényezők, amelyek évszázadokon át segítettek megőrizni Komlóska népéletének archaikus vonásait, a földrajzi zártság, a vallási és nyelvi elkülönültség s az endogámia" — állapítja meg a szerző. A neves vallási néprajzkutató, Bálint Sándor emlékére íródott hosszabb lélegzetű szaktanulmány az adott témakört tanulmányozó azon kevés írás közé tartozik, amely további adatokkal és támpontokkal szolgál majd a jövőben, a népi hitélet'további kutatásakor, s nem egy részletkérdést világithat meg és tisztázhat, ami egy kisebb közösség hovatartozását illeti. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének Újváry Zoltán tanszékvezető szerkesztésében megjelentetett kiadványa új adatokkal egészítette ki a vallási népéletre vonatkozó eddigi tudnivalókat, mely csakúgy, mint sok más témakör, szerves része az egyetemes néprajzkutatásnak. D. Varga László és tükör. Barangolás, az Ablak, az Echó és mások? Hol a segítséget, áttekintést nyújtó összefoglaló bibliográfia? Hol a rendszerezettség, az odafigyelés, a törődés .. . Vajon nem ezek a saját forrásból eredő kezdeme nyezések jelentettek végre valami új, mégha tározó színt — külföldön is visszhangot keltve — kulturális és irodalmi életünkben? Velem együtt sok olvasó volt, aki örült és reménykedett, amikor a Műhely első két évfolyamát kézbe vehette. Új színt remélt a kísérletezéstől, a próbálkozástól, hitt a változtatás szándékában. Minderre csak két számon keresztül futotta a szerkesztők erejéből? Kár! Molnár Imre