A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

.. . Odanézzetek, megint filmeznek! — kiáltozták egymásnak október végén a martosi (Martovce) srácok a falu főutcája és a faluszéli töltés között szaladgálva. Elvégre nem mindennapos esemény az ilyesmi, úgyhogy egy valamirevaló kamasz nem is hagyja ki az Ilyen alkalmat, hanem kíváncsian sündörög, csodálkozó szemmel bámészkodik a kosztümös szereplök, az ekhós szekerek, az egyik napról a másikra keletkezett cigánytábor fura világában. — Nicsak, ott, az a nyurga gyerek tényleg olyan, mint egy vérbeli oláhcigány! — kurjant valaki hangosan a bámészkodók közül, de a társa azonnal rádupláz: — Hát még az a remek csaj ott mellette! Nézd, hogy libben a szoknyája, hogy ragyog a szeme tánc közben ... — Uram'isten, csak nem akarnak ránk ijeszteni az éjszaka? — áll meg aggódó tekintettel a töltés szélén egy idősebb nénike, és akaratlanul is összébb húzza vállkendőjét. — Látjátok? Teknővájók is vannak közöttük! — kiált föl valaki a tizenéves suhancok közül. — Otthon, a padláson nekünk is van még káposztásteknőnk. Sőt, a nagyapámnak teknővájófejszéje meg vonókései is vannak. Ebben a fejetlennek látszó összevisszaságban csak a filmesek népes stábja: a világosítók, kellékesek, kosztümösök, sminkesek mozogtak otthonosan; szemmel láthatóan arra törekedve, hogy a lehető legjobban kihasználják a forgatásra szánt három napot. A készülő, csaknem harminc perces, színes tévéfilm rendezője: Cyril Valsik és a felvevőkamerák munkáját irányító vezető operatőr: Lubomír Vladár a múlt század közepének hangulatát idéző vadregényes terepet veszik szemügyre és beállítják a szereplőket: a SZŐTTES népművészeti csoport tagjait. Közösen megbeszélik: kinek mi lesz a teendője, aztán elhangzik a vezényszó: — Mindenki a helyére, próba! Fölcsendül a zene, indul a kamera, dobban a láb (persze, már amennyire a nyers talajon dobbanhat!), perdül a szoknya, egyre szilajabb a tánc. A rendező és Quittner János, a filmben szereplő táncok koreográfusa együtt figyelik a jelenetekre bontott cselekmény egyes mozzanatait; aztán Cyril Valälk keze álljt intve hirtelen a magasba röppen! Néhány apró hibát még csiszolni kell: egy-két szereplőnek másutt kell állnia, az arcoknak kifejezőbbeknek, a párbeszédeknek keményebbeknek, a háttérben mozgó statisztáknak élénkebbeknek kell lenniük. Újabb próba következik, aztán még újabb — mígnem elhangzik a vezényszó: gával tettük, hanem egy olyan dalba s táncba ágyazott „történet" fölelevenítésével, amely lényegében mindmáig előfordulhat a tipikus falu- vagy városszéli cigányputrik világában. Gondolom, hogy a film készítése során egy egész sor valóban hitelesnek tetsző, emberi igazságokat hordozó pillanatképet sikerült rögzítenünk. — Szlovákiában viszonylag sok a jónevű népművészeti együttes. Miért éppen a SZÖTTES-sel készítette legújabb kisfilmjét? — A forgatókönyv első elolvasása után, a Szlovák Televízió drámai osztályán hívta föl valaki a figyelmemet a CSEMADOK Központi Bizottságának népművészeti csoportjára. Egy-kétszer megnéztem az együttes műsorát, és nekem is megtetszett táncaik eredetisége, a precíz előadásmód tisztasága, a tagság fegyelme és igyekezete. A forgatás napjaiban jómagam is meggyőződtem róla, hogy az együttes tagjai nemcsak tudják, de érzik is a táncot, úgyhogy a további együttműködésre vonatkozóan is konkrét elképzeléseim vannak. Az efféle elismerés megtisztelés a SZÖTTES-nek, öröm mindannyiunknak. Mint ahogy örömünkre lehet az is, hogy a Sa pala tute phirav című színes kisfilm bemutatását különösen exponált műsoridőben : az újévi ünnepek napjaiban tervezi a Szlovák Televízió műsorszerkesztősége. És ha majd e rövid történet nemcsak elszórakoztat bennünket, de a közös gondolkodást is serkenteni fogja, akkor nem készült hiába. (mikiósi) Fotó: GYÖKERES GYÖRGY együtt. Tulajdonképpen innen származik Heda Melicherová és Quittner János közösen írt forgatókönyvének címe: Sa pala tute phirav, ami magyarul annyit jelent — mindenhová veled megyek ... Nyilvánvaló, hogy a film cselekménye nem túlságosan bonyolult. Ám ez érthető is, hiszen a cigányság életét a maga őszinte egyszerűségében lehet a leghűbben ábrázolni. A rendező és munkatársai ezért a szereplők kölcsönös viszonyának kidomborítására, a cigányság sajátos életfilozófiájának bemutatására, régi szokások és eredeti szertartások felelevenítésére fektették a fő hangsúlyt. — Munkatársaimmal és a SZŐTTES nagyszerűen szereplő tagjaival nem egy szűk értelemben vett „cigányfilmet" készítettünk, hanem egy, a cigányokról szóló alkotást, amelyben korhű formanyelven és több oldalról igyekeztünk körüljárni azt a rendkívül bonyolult, többé-kevésbé állandóan napirenden levő s nem egykönynyen megoldható gondot, amit a cigánytelepek megléte és az ott lakók életformája jelentett a múlt században, de jelent napjainkban is az egész társadalom számára — mondja Cyril ValSík. — Mindezt persze nem a dokumentarista játékfilmek nyelvén vagy a szociográfusok alapossá-Quittner János nemcsak koreográfusa, de szereplője is a kisfilmnek (Mindenhová veled megyek) — Vigyázz, élesre megyünk! Kamera indul! Rajta! És újra fölcsendül a zene, ki tudja hányadszor dobban a láb, perdül a szoknya, a háttérben pedig föltűnnek a tábor felé közelítő vándorcigányok... Az oláhcigánytábor vajdája befogadja őket, feltéve, ha szívességét muzsikával fogják viszonozni. Az újonnan érkezettekkel azonban egy lány is jön, aki a természet legősibb törvényei szerint beleszeret a tábor egyik ifjú legényébe, amiből kis híján késhegyig menő harc kerekedik Káló és Pityu között ... Mindez dallal, tánccal, eredeti cigány nyelven elhangzó párbeszédekben, cselekményes formában játszódik le. Végül is Káló és Sára — feledve az eddigi s vállalva az újabb bonyodalmakat — elhagyják a tábort és elindulnak, hogy megpróbáljanak egy új életet kezdeni, 4