A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-18 / 29. szám

Utazásra, majdnem másfél évszázadon keresztül vezető szellemi kalandozásra hívom az olvasót. Az alábbiakban korabeli újságcikkeknek, naplójegyzeteknek, leveleknek, viszszaemlékezéseknek és tanulmányoknak olyan szakaszait, részleteit illesztettem egymás mellé, amelyek a magyar (magyarországi) játékszín megteremtését célzó küzdelmeknek és hőskorának a mai Szlovákia területéhez kötődő, tehát helyi — területi — hagyományként is értékelhető mozzanatait, vonatkozásait világítják meg. A rendelkezésre álló anyag rendkívüli gazdagsága miatt természetesen nem törekedhettem teljességre. A célom mindössze annyi volt, hogy a szondázás módszerét alkalmazva vizsgálódásom tárgyának legalább néhány vonását, színét, jellegzetességét megmutassam. S hogyha ez valamennyire is sikerült, az alább következő, szinte regénybe illő I. (1781) Ebben az 1781-dik esztendőben jött itt Posonban világra „Mitridates, szomorújáték, melyet magyarra fordított Zechenter Antal, a Főhaditanács tiszte". — Vágynák már alkalmas számmal külömb-külömbféle játékmesék magyar nyelven. De hogy ezek most közelebb valahára mesejátékokká válhassanak, azaz, hogy arra készült személyektől, ahhoz való közönséges [nyilvános] helyen, Pesten vagy egyebütt, ahol a magyar nemesség számosan szokott egybegyűlni (hanemha Erdélyben), élőszóval előállíttassanak, e/mondattassanak, mint egyvalaki (Trendel kapitány úr) ugyanitt Posonban 1779-ben nyomtattatott igen nyomóséshathatósbeszédű német írásában (Entwurf zu einem ungarischen Nationaltheater, in einer Rede an das Vaterland) [Egy magyar nemzeti színház terve, egy a hazához intézett beszédben] óhajtja s el is intézi vala, nem helytelenül: annak még semmi láttatja nincsen, avagy csak még most is, ha szinte sokan találkoznának is olyanok, akik azt kívánnák, igen karcsú reménységgel lehetnének eránta; valameddig az írók. azon magyarságnál, melylyel némely mesejátékok írva vágynák, tisztábbal is szokottabbal nem igyekeznek abbéli munká/okat a született magyarok előtt kedveltetni. Magyar Hírmondó (1784) Az idevalósi posoni német komédiások most legközelebb múlt pénteken, némely érdemes igaz magyar hazafinak kívánságára játszottak tiszta magyar köntösben egy régi magyar vitézről való szomorújátékot, amelyet neveznek: Szondi Magyarország drégelyi várában. — Ezen szomorújátékot szerzette a múlt esztendőben egy Grosz nevű bazini hazafi... [...] — Grosz volt tehát az az első német játékszerző, aki a magyar vitézek közül játékjának matériáját legelsőben választotta, és Szondi az első magyar vitéz, aki a német néző játékhelyén legelsőben megjelent. [...] Ezen első szerencsés próba, hihető, több idegen országi játékszerzőket is fel fog indítani, hogy munkájoknak matériáját hazánk nagy történeteiből [...] vegyék, de vajon minekünk mikor lesznek magyar játékjaink s nézőhelyeink? Ha megtekintjük azokat a nemzeteket, akik kipallémzott nyelvekkel dicsekedhetnek, ezt legjobban a komédiáknak köszönhetik; nem is élünk most olyan világban, amelyben öreg atyáink megrögzött előre való ítélettételek, prejudiciumok [előítéletek] szerént a komédiákat a vétkek közé számlálták, amelyek sőt inkább azótta, amiólta a Hansvurstok [a sorok által közvetített múltismeret remélhetőleg olvasóim — a 20. századvég csehszlovákiai magyar olvasóinak — önismeretét, önépitkezését is szolgálni fogja. Annál is inkább, mivel — színjátszásról lévén szó — a „teátrom" elsődleges célja lényegében ma sem más, mint azt Batsányi János annak idején megfogalmazta, azazhogy „nyelvnek és erkölcsöknek oskolája" legyen. Az idézett szövegeket, szövegrészeket eredeti formájukban, ám — az egységesség kedvéért — mai helyesírással közlöm. A ma már kevésbé használatos (vagy kevésbé ismert) fogalmak, valamint az idegen kifejezések jelentését [ ]-be tettem. A kihagyott szövegrészek helyét [.. ,]-tal jelzem. (T. L) régi színjáték állandó komikus alakjai] a játéknéző helyeken meg nem jelennek, bennünket a vétkektől való irtódzásra, a virtusnak pedig követésére eleven példákkal tanítanak; csak játéknéző helyeink s játszó személyeink volnának, akadnának még oly furcsa elméjű tudós hazafiak, akik a francia és német játékoknál alábbvaló játékokat nem szereznének ... Magyar Hírmondó (1785) ... talán sokan, kiknek az ilyen közönséges játékokról a ezáltal vakó mulatságról semmi helyes esméretek nincsen, azt kérdik: Mi haszna a komédiákban az egész nemzetségnek? micsoda dicséretire szolgálhat ez az országnak ? — Igen sok — kivált ha az ezzel való visszaélést eltávoztatni lehetne —, ha a felsőség szorgalmatosságban reávigyázna, hogy semmit se játszanak, ami a szívnek, az indulatoknak megrontására viszen, és a jó füleknek is kedvetlen. Nem hatalmas eszköz-é ez a nyelvnek bővítésére, annak szépítésére, elevenítésére ? [...] Ezenkívül amellett, hogy ezek által a munkában elfáradt polgárok sok unalmas órákat elűzhetnek, hogy magokat gyönyörködtetik, mely nemes eszköz sok nefnes indulatoknak a szívbe való öntésére! hányszor támaszt ennek szemlélése sok szunnyadozó lelkekben mások eránt való könyörületességet, emberi szeretet; hányszor bátorságok s egyéb hatalmas cselekedetekre erősséget. Olyan oskolává lehet ez, ahol a emberi szívet legjobban esmérhetjük, annak hajlandóságait legjobban tanulhatjuk. — Mert sokkal kívánatosabb a virtus [erény], sokkal nagyobb erővel vonszon a maga szeretetére, mihelyt azt példában, mihelyt eleven képben látjuk: valamint a vétek is irtóztatóbb, ha külső formát vészen magára, és annak káros s gyalázatos következéseit szemléljük. Nincsenek-é minden nemzetségnek .. . olyan szokások, melyeket sem vallás, sem semmi polgári törvények nem tiltanak, de azonban illetlenek: sokszor rossz következtetései is lehetnek ? Hol lehet azokat jobban megszégyeníteni, mintha azokat közönségesen egy személyben látjuk, mely nevetségesek, mely csúfolók, ízetlenek légyenek!. .. Magyar Hírmondó (1790) Most kellene azon lennünk, hogy a béállandó ország gyűlése alatt Magyar játszó színünk légyen. Kazinczy Ferenc levele a Hadi és más nevezetes történetek szerkesztőségéhez Egy buzgó, de magát meg nem nevezett hazafinak Kassáról hozzánk utasított leveléből olvassuk nagy örömmel, hogy ott 3—4 alkalmas személyek is vágynák, kik készek akármely szempillantásban a játszásra való hivatalnak elfogadására. . . Hadi és más nevezetes történetek Mely nagy haszna légyen a teátromnak, mind a nyelv, mind az egész nemzet kipallérozására, előmenetelére nézve: csak az nem tudhatja, ki az ilyféle dolgokról gondolkodni nem szokott; és mind a régi, rpind a később idők s népeknek történeteikben teljességgel járatlan. Röviden szólván: A teátrom a nyelvnek és erkö/tsöknek oskolája. .. . Több Ns [nagyságos] vármegyék — szemek előtt viselvén mindenkor azt, hogy kötelesek őt a közjónak mindennemű és akárhonnan áradhatandó kárát tehetségek szerént elhárítani; — felírtak ö felségéhez, a királyhoz: hogy a Pesten összegyűlt Teátromi Társaságnak, mely szép tehetségének már több ízben csalhatatlan jeleit adta, pártját fogni, s a játszásra illendő helyet adatni méltóztassék. Magyar Museum B-[atsányi János] (1818) Majd minden komédiának is nem más a tárgya, csak a szerelem és végzetre a párosodás. Ezeket pedig a testnek oly mozgásival játszák. és olyan édes, újonnan kigondolt tündér- és kísértő szavakkal vagy énekekkel fejezik ki, hogy majd lehetetlen az ártatlan, gyenge, annyival már az ilyenekre hajlandó ifjúság szivének fel nem buzdulni, meg nem romlani. Tűz az ifjúság, olaj a szerelmet mutogató jel... Ország nagyjai, tisztviselők, elüljárók! Vessetek akadályt az ilyen játékoknak, melyek a szívekre mérget fújnak, és a természet csalogatásait nagyítják, ékesítik s édesgetőbbé teszik. Atyák és anyák! Fiakokat, leányaitokat vonjátok et az efféle játékokon való megjelenéstől, ha azoknak ép erkölcseiket s tisztaságaitokat becsülitek. [...] Ennyit a játékszínekről erkölcsi tekintetben. Páter Török Damascenus. Az időt töltő mulatságok és különös figyelemmel a játékszín erköltsi tekintetben Egyszer jő hozzám Vásárhelyi, s mondja: „Én valamit tanácsolnék, ha az asszony megegyeznék. Néhány tagok érkeztek Székesfehérvárról. [...); Elszakasztották magukat a székesfehérvári társaságtól, és Rimaszombatba akarnak menni. Jó volna talán, ha mi innen egynéhányan velük csatlakoznánk, s néhány játékra átrándulnánk." [...] Közkeresetre elmentem velük Rimaszombatba... [...] Én már unalmamban is, és mi tűrés-tagadás ... nagyon laposodott a tárcám. De boldog isten! Micsoda társaság volt aztán ez? El lehet képzelni! Én még akkor igen tapasztalatlan voltam, mintsem föl tudtam volna fogni a helyzetet, e rendetlen, személytelen személyzettel. . . . Odaérünk; szállásra vergődünk. Úgy tetszik, de már nem jut jót eszembe, hogy a vármegye szállójában játszunk-e vagy egy bálteremben ? No, ez csak megvolt. Már most mi darabot játszunk ? Hát hol vannak a darabok ? Nincs.. . nekem sincs.. . egy darabot a többiek közül mégis kiszemeltünk, melyről gondoltuk, hogy publikumot lehet vele csinálni: Az élet csak álom ... [Calderon színműve] — de azt meg össze kellett tanulni. Szerencse, hogy a szerepek megvoltak belőle, s nem kellett éjjel írni a szerepeket. . .. Mig azokat a fából faragott mossziöket [urakat] mozgásra tanította az ember, hogy miként rakja a lábát, hogy emelje a kezét! S mindenkinek velem volt a legtöbb dolga. Úgy kifáradtam végtére, hogy aiig maradt lélegzetem a magam szerepét elmondani. Aztán minden játékban megjelentek köntöseim széjjelfejtve, mindenféle alakban: hol kaftánnak török darabokban, hol görög tógának stb. Én zúgolódtam, s az a jó, szelíd publikum, meg volt elégedve. Sőt miután némely utazó színészek és színésznők még társaságunkhoz csatlakoztak, még Losoncra is meghívták a társaságot. [...] Ott is csak ment, ahogy ment, csakhogy mégsem annyi küzdelemmel, mint midőn elkezdettük, mert most már szaporodott is a társaság. Darabokat is hoztak, öltözékük is volt, nők is voltak, jobb darabokat is lehetett adni...[...] Most meg már azt határozta a társaság, hogy menjünk Rozsnyóra. [...] Ott igen jó volt. Ott volt a gróf Andrássynak gyönyörű kastélya, gyönyörű nagy kerttel és roppant bibliotéka, szép, olvasnivaló könyvekkel német és magyar nyelven. Én oly szerencsés voltam oda bejuthatni. [...] Én azt a gyönyört le nem írhatom, mi annak látásánál engem elfogott. — Én még sohase láttam azelőtt könyvtárt. Azok a gyönyörű, nagyszerű festmények, roppant aranyozott rámákban az életnagyságú képek; a borzasztó nagy üveges, fokozatos könyvtár, a pompás aranyos bekötések csak úgy tündökölhetnek az ember eleibe! De ki tudná azt úgy leírni, hogy kifejtve vagy eléggé megmagyarázva legyen annak nagyszerűsége . . . Azt leírni mindet nem az én gyönge eszemhez való, sem az én tehetetlen ecsetemhez azt lefesteni! , . Deryne emlekezesei Válogatta és összeállította: TÓTH LÁSZLÓ A felhasznált szövegek forrásai: Batsányi János: Elegyes dolgok. Magyar Museum (Kassa), 1790 Déryné emlékezései. I. köt. Sajtó alá rendezte: Réz Pál. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1955. Enyedi Sándor: „Azon komor felhők el fognak oszlani..." Napjaink (Miskolc), 1979. május. Közzéteszi: Dr. Váczy János. Kazinczy Ferenc levelezése. II. köt. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1891. Magyar Hírmondó. Az első magyar nyelvű újság. Sajtó alá rendezte, a bevezetést és a jegyzeteket irta: Kókay György. Gondolat Kiadó, Budapest, 1981. I 14 LAPOK A MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS TORTENETEBOL I