A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-26 / 52. szám
Jurus étejen Szofraoar taracs<9zott a Kölcsönös Gazdasági Szerződés "enácsánai; XXXV. ülésszaka Amost véget érő 1981-es esztendőt — nagy általánosságban — a nukleáris fegyverkezési verseny, az új hidegháború, az agresszív imperialista erőpolitika „apostolainak" és a béke, a haladás erőinek párharca jellemezte. Ronald Reagan, a januárban hivatalba lépett új amerikai elnök és kormányzata, a „szovjet fenyegetésre", a „Szovjetunió katonai fölényére" hivatkozva, az Egyesült Államok katonai potenciáljának lényeges növelése céljából döntést hozott a neutronfegyverek gyártásáról és az új rakétaprogram megvalósításáról. amely ellen világszerte — de különösen az érintett nyugat-európai országok lakosságának részéről — óriási méretű tiltakozó mozgalom bontakozott ki. Amikor aztán Reagan elnök kifejtette az Európa területén megvívható „korlátozott" atomháborúra vonatkozó doktrínáját, ez még az Egyesült Államok NATO-partnereinek körében is óriási megütközést keltett. A Szovjetunió és a szocialista közösség országai a lenini békepolitika szellemében mindig is a vitás kérdések békés rendezésére törekedtek, aminek jeleként a legkülönbözőbb fórumokon — az ENSZ-közgyülés idei XXXVI. ülésszakán, az európai fegyveres erők és feggyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalássorozaton, a genfi leszerelési bizottságban, valamint a helsinki záróokmányt aláíró 35 ország képviselőinek madridi találkozóján — nem egy, a békét erősítő, leszerelési javaslatot terjesztettek elő. Ezek közül is a legjelentősebb a világ országainak parlamentjeihez és kormányaihoz intézett az a felhívás volt, amely az SZKP XXVI. kongresszusán hangzott el. A szocialista országok többségének kommunista és munkáspártjai az idén tartották meg soron következő kongresszusukat. A CSKP XVI. kongresszusa kitűzte az ország ötéves gazdasági és társadalmi fejlesztése tervének fő irányait és hitet tett a lenini békepolitika mellett. Tovább folytatódtak a különböző fegyveres konfliktusok a világban: az iraki—iráni háború, az izraeli agreszszió Dél-Libanonban palesztin táborok ellen, az USA és Kína nyílt támogatásával fegyveres bandák garázdálkodása Afganisztánban, a salvadori hazafiak fegyveres harca a junta hadseregével, a terror és a merényletek Észak-Írországban. Sikertelen merényletet követtek el II. János Pál pápa, Ronald Reagan amerikai elnök ellen, s merényletnek esett áldozatul Radzsai iráni államfő, az elűzött Baniszadr elnök utóda és Bahonar miniszterelnök, valamint Anvar Szadat egyiptomi elnök. Lengyelországban a sorozatos sztrájkokkal a „Szolidaritás" teremtett társadalmi válságot. Hazánkban az idén ünnepeltük a CSKP megalakulásának 60. évfordulóját s tartottuk meg a parlamenti és képviselőtestületi választásokat, hitet téve a CSKP és a Nemzeti Front politikája iránti elkötelezettségről. A franciaországi választásokból a Szocialista Párt került ki győztesen, és Francois Mitterrand lett az új elnök, a görögországi választásokon Papandreu szociáldemokrata pártja, a Pánhellén Szocialista Mozgalom győzött. Egyre mélyül s immár világméretű a gazdasági válság, nem sikerül megfékezni a nyugati tőkésországokban az inflációt, s tovább növekszik a munkanélküliek száma: csak a Közös Piac országaiban tízmillió ember van munka nélkül. Az év vége felvillantotta a reményt, hogy tárgyalásokkal sikerül kiküszöbölni a rakétafegyverkezés terén fennálló kelet—nyugati ellentéteket: november 30-án megkezdődtek Genfben a szovjet—amerikai tárgyalások az Európába telepített, ill. telepítendő közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek számának csökkentéséről. — fa — EH Következő számunk tartalmából: Fister Magda: EGY JÁRÁS IPAROSODIK Keszeli Ferenc: BARTA GYULA KÉPEI Mag Gyula: KEDVEZŐ FELTÉTELEK -EREDMÉNYES MUNKA Rácz Olivér: ROGOZSÁN KOCSMA (Folytatásos regény) Dr. Pomichal Richard: VÁLTOZÓ TERMÉSZET Sándor László: EGY HAGYOMÁNY SZÜLETÉSE P. Mariot: SÍPARADICSOM ROMÁNIÁBAN Címlapunkon Helena Vondráőková a Csehszlovák Televízió szilveszteri műsorában. Az első oldalon M. Borsky, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele. A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336-686 főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Král Pétemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiarne, n. p. Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,- Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 2 anuár 20 ni iktatták iv ftonálo Reagant a,: Amerikai Egyesűit Államok elnöki tisztébe Júniusban a békés alkotó munka légkörében folytak te Csehszlovákiáin a parlamenti és nemzet bizottsági választások Márciüsban .ж••>»'.;> meg ч Szovjetunió Kommunista Pártja XXVi. kongresszusát