A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-12 / 50. szám
Apontosabb behatárolás szerint ez I a bánya a Csallóközben található. A Csallóközben? Ugyan, miféle bánya lehet egy ilyen rónaságon?! Márpedig Nem, nem a gondolünk, söt szó sincs a föld mélyében tekergő sötét járatokról, hanem egy ^H másfajta, fontos anyagot kitermelő külszíni bányatelepen vagyunk, amely ter- ^^^H^^^RI^VpjSK . '' melését tekintve az egyik legnagyobb ' ' wátZ Szlovákiában, ami pedig a tartalékait illeti: kétségtelenül a legnagyobb. -n^HHH^^Pj. v ^ Tőzegbánya. Szerényebb néven: tő- ^Hfr'^*" jH^'. ^^ 'jí zegtelep. JR ••• , . ^Sjtefc"' A szerves tőzeg szerepe manapság, a r^y Jí *,műtrágyák korában sem lebecsülendő, RjSXj^'-^jL^R söt, bizonyos területeken pótolhatatlan, ugyanakkor rendkívül olcsó és kitűnően |OV ^jÄ hasznosítható a mezőgazdaság, ponto- HyA ^^^^^GKfflK ' sabban a növénytermelés szinte vala- T/Us ' W^^KS^BÉW hány területén, kivált az oly nagy mér- ••fc"^mm^trn tékben elterjedt fóliásgazdaságokban. A kitermelt anyag további dicsérete még folytatható, de talán nem is szükséges, hiszen tudvalevő, hogy a virágüzletekben s a piacokon kapható, zacskózott tőzeg a termőföld egyik legkiválóbb dúsítója. A színhely korántsem emlékeztet bányára, mi több: romantikus, vadregényes környezetben bányásszák a csallóközi tőzeget. A táj tulajdonképpen a kotrógépek és földgyaluk jelenlététől, a szállítókocsik morajától tetszik „civilizáltnak" — egyébként akár egy évszázadokkal régebbi történet filmrevitelének is lehetne a színhelye. Az ember és a gép csak oly mértékben avatkozott itt be a természet átalakításába, amilyen mértékben hajdan a természet is átalakította önmagát. Előbb lápok, mocsarak voltak itt, áthatolhatatlan nádasok. Az örökké korhadó, majd újra növő zöldnövényzet az idők során addig sekélyesitette a holt vizeket, míg egyszer aztán teljesen eltűnt a víz, elköltöztek a vízimadarak, de búzát vagy akármilyen kultúrnövényt azóta sem tudott itt termelni az ember. Ilyen geológiai fekete folt annak ellenére is szép számmal akad a Csallóközben, hogy köztudott, mily gazdagon terem kenyeret ez a táj. Aztán az ember nekilátott, hogy hasznosítsa az addig haszontalan, elhalt mocsarak földanyagát. A müvelet lényegében egyszerű: előbb geológusok térképezik fel a terepet, aztán tözegbányászok következnek. Földgyalukkal, kotrógépekkel jönnek s addig gyalulják, mélyítik a terepet, amig az oly hasznos tőzegréteg aljáig nem érnek. A tőzeg vagonokra, teherkocsikra kerül, s indul a megrendelőhöz, amely rendszerint valamilyen mezőgazdasági üzem. De forgalmazzák a tőzeget kicsiben is: zsákokban, zacskókban. Utazik ez is — egészen a városi erkélyekig, ahol virágcserépbe kerül... A legyalult terepen pedig ismét megjelenik a viz, ismét előbújik a nád s a többi vízinövény, s alig telik el néhány esztendő, a környezet ismét visszanyeri régi, évszázadokkal korábbi arculatát. A nádasokban egyszercsak vadlibak, récék es szárcsák százai, ezrei telepednek meg, s oly gyorsan honosodnak vissza, hogy az ornitológusok és a természetbarátok arca is gyorsan felderül, kivált, ha a madarak áttelelésre is alkalmasnak találják a helyet. Márpedig annak találják. Vöcskök és bíbicek húzzák meg magukat ebben a vizi paradicsomban, nyaranként sirályok ricsajozó seregeitől hangos a környék. A békák esténkénti hangversenye pedig a hetedik falu határáig, vagy éppen a járási székhelyig elhallatszik, igy aztán újra terített asztala lesz a gólyáknak is. Ök is szaporodnak, s tavaszonként egyre többen térnek vissza. A természet ilyen jellegű átalakulásáról ünneplő hangon szólni — csak látszólag Bnosztalgikus. A közvetlen mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területek tözegkészleteinek kitermelése népgazdasági szempontból sokkal hasznosabb, mint bármilyen más, arra irányuló kisériet, hogy a területet termővé tegyék. Egyébként is csak négyszáz hektárnyi területen található itt tőzeg. A számokról Simon Alajos megbízott üzemvezető tájékoztat, aki az eredeti vezető, a betegeskedéséböl lábadozo Strbka József posztján állja most a sarat esős időben nemcsak képletesen, ténylegesen is, és persze gumicsizmaban. — Szlovákiában tizennégy tözegbá' 1 ^Tr arrrryfiror^niíiarTOfliB'l nya t tömörít a vállalatunk. A tartalékok jÚfft&SÚtŰ i szempontjából ezt a mi albári bányán/f-Jkat lehet a legnagyobbnak tekintenik, a geológusok szerint vagy fél évszázados «••••••••••••«••••••••»fcJ még a perspektívája. A mezőgazdaságnak évente 950 vagon tőzeget bocsátunk a rendelkezésére, melynek haszna, megtérülése nagyjából égy érzékeltethető, ha azt mondom: kepletesen szólva mi azt műveljük, mint ha a rétegeiben felszedett tőzegtalajt egymásra polcolnánk, és minden rétegben külön-külön valamilyen kultúrnövényt termelnénk. Képletesen tehát a termőterület növelését segítjük elö olyan formán, hogy ténylegesen a termőföldek dúsításával járulunk hozzá a nagyobb terméshozamokhoz. A telepünkön kitermelt tőzegnek, valamint az itt érleléssel, keveréssel, előállított Vitahum elnevezésű talajtápnak olyan szerepet tulajdoníthatunk, hogy az a mezőgazdasági termelés szempontjából rendkívül jelentős. A környék legnagyobb mezőgazdasági üzemeivel állandó gazdasági szerződéseink vannak, azonkívül a csomagolt Vitahum a kistermelőkhöz is eljut a telepükről, mert azt több más vállalat is forgalmazza. Említést érdemel, hogy vállalatunknak épp a napokban nyílt meg egy saját üzlete Pozsonypüspökiben (Podunajské Biskupice), ahol a kiskertészek korlátlat mennyiségben vásárolhatnak, s az áru mellé szaktanácsadást is kérhetnek. Évi háromszázezer négykilós csomagolású és hatvanezer negyvenkilós csomagolású Vitahum kerül tőlünk az üzletekbe, innét az albári telepről, ahol összesen harminchat alkalmazott dolgozik. Ennyit erről a szerény, a mezőgazdasági termelés hátországában meghúzódó, ám igencsak fontos üzemről. De ide tartozik még, hogy igazán kár, a halgazdaságok számlájára írható mulasztás, amiért az itt kibányászott tőzeg helyén keletkezett vizekbe még mindig nem telepítettek halakat. Vagy laikus naivitás netán azt gondolni, hogy a halak a vízben szeretnek élni? Lehet, hogy a csúfolódó irónia magyarázata nem egyéb, mint az, hogy e sorok írója naponta megfordul egy belvárosi haiüzletben, ahol karácsony óta nemhogy halat, de még vizet sem látott a medencében. Viszont az albári tőzegbánya szomszédságában levő egyik szövetkezet vezetői állítólag azon törik a fejüket, hogy a remek adottságokat kihasználva jó lenne nagyüzemi baromfifarmot létrehozni ebben a vízivilágban. A feltételek eszményiek, csak éppen a természetvédelem, a halgazdálkodás, a baromfihústermelés szempontjait kellene jól, okosan összehangolni. Mindez persze korántsem a tözegbányászok feladata. Ami a tözegtermelés szempontjából melléktermék — nevezetesen a halastó, az a halgazdálkodás szem pontja hói vajon miért nem tekinthető halastónak? KESZELI FERENC A SZERZŐ FELVÉTELEI
