A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-21 / 47. szám

Tárgyak és történelem húzták oda az ágy előtt tartott székeket. Az asztal fölött a sarokban függesztették fel a legtöbbször Mária-szobrocskát tartalmazó falitékát, s köré közvetlenül a mennyezet alatt a szentképeket. Zsérén még a 20. század első évtizedeiben is a hagyományokon alapuló íratlan törvények szerint az asztal környékén zajlott az élet. Az asztalnál soha nem volt szabad piszkrtással járó munkákat végezni. Hétköznapokon terítetlenül tartották, ünnepnapokon gazdagon hímzett terítővel fedték be. A megszegett kenyeret az asztalfiókban tartották. A kenyeret csak annak volt szabad megszegni, aki már aratott, tehát a gyerekeknek nem. Nagyobb ünnepeken, amikor az egész család helyet foglalt az asztal körül, külön rendje volt az ülésnek. A fő helyen foglalt helyet a házigazda, mellette a legidősebb fiú, majd a család többi tagja. A háziaszszony a tűzhely felöli oldalon kapott helyet. Egyébként a gyerekek nem ülhettek asztalhoz. Helyük a tyüszelen, illetve a siskó mögött volt. Étkezéskor az asztalszék körül ültek vagy álltak. A vendégek közül is csak az arra legméltóbbakat ültették az asztalhoz, például a keresztszülőket. Az asztalhoz és környékéhez fűződő szokások legtöbbje a karácsonyhoz kapcsolódik. Ilyenkor a katolikus vallási szokások a hagyományokkal összeolvadva jelentek meg. Karácsonykor az asztal lapját, hogy gazdag legyen a termés, lencsével szórták be, erre került a gazdagon díszített karácsonyi terítő. • Ugyancsak a bő termés óhaját fejezi ki az a szokás, hogy a karácsonyesti vacsorához lisztes szitában búzát, almát, diót és egyéb terményeket raktak az asztalra. A terítőre hullott morzsákat a baromfinak szórták. Az ünnepek alatt a cipót hímzett kendőben az asztalsarkán tartották, s a kenyeret csak a családfőnek volt szabad megszegni. Karácsonyestén az asztal alá szalmát tettek, majd ezt vacsora után Jézus születésének körülményeit idézve az egész szobában szétterítették. Ugyancsak szokás volt a karácsonyesti jászol jelképeként a sarokpadok találkozásánál egy kosárba szalmából készült ún. aranyos nyulacskát, másutt báránykát tenni. Szeszesital a legtöbb családnál csak jelesebb napokon került az asztalra. Illyenkor a család férfitagjai vagy a felnőtt vendégek a poharak helyett használt, verdungnak nevezett kis üvegecskékkel koccintottak. Zsérén a két világháború között a „szent sarokkal" kapcsolatos szokások kezdtek egyre jobban fellazulni, végül teljesen elmaradtak. Az asztalnál már hétköznapokon is a család összes tagjai helyet foglalhattak. A sarokpad fölött a falon kezdtek megjelenni a családtagok elsöáldozási képei, fényképei és különböző kegytárgyak. BUDAY ENDRE A zsérei tájházban tisztaszobának berendezett helyiségben a bútorok a helybeli szokásnak megfelelően a sarkokban kerültek elhelyezésre. A szoba pitvar felőli szögletében áll a tűzhely, itteni nevén a siskó. Ezzel rézsútosan a szemközti sarokban kapott helyet az asztal a sarokpaddal. A két megmaradt sarokban áll az ágy és egy további pad vagy láda. Az egész ház lengrangosabb része az asztal és környéke volt. A hozzá fűződő szokások alapján joggal nevezték szent saroknak. Már az építés megkezdése előtt a ház e sarka alá helyezték el a legtöbbször állati eredetű építőáldozatot. A szoba a több évszázados fejlődés során két részre tagolódott: a tűzhely környékén kialakult a munkahely, az asztal környékén az említett szent sarok. A kemény- és puhafából egyaránt készített kávésasztalt a két részből öszszeillesztett támlás sarokpad zárta közre két oldalról. A másik két oldalon nem tartottak padot, csak szükség esetén AZ ASZTAL ÉS KÖRNYÉKÉ