A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-24 / 43. szám

rül egy további kérdés is: Milyen a jó könyv? Nagyon nehéz kérdés, de megkísérlem a válaszadást. A jó könyv -— nemzetiségi irodalmunk aspektusait, a vele szemben támasztott igényeket és elvárásokat tekintve — rólunk szól, életünkről, problémáinkról, gondjainkról és örömeinkről, konstruktív és progresszív módon, aktuális tartalommal, korszerű formában. Véleményem szerint meg kellene szabadítani irodalmunkat két kölönctől, melyek az igazi csehszlovákiai magyar progreszszív társadalmi regény megszületését nagy mértékben akadályozzák. Az egyik a parasztközpontúság, a másik a túlzásba vitt múltábrázolás, a jelentől, korunk problémáitól való elfordulás. A csehszlovákiai magyarság össztársadalmának múltját és jelenét realista módon ábrázoló valóságregények, elbeszélések megszületését pályázatok kiírásával, új tehetségek felkutatásával is ösztönözni lehetne. De menjünk tovább. Aggasztó a csehszlováiai magyar irodalmi kritika helyzete. Úgy tűnik, hogy Fábry Zoltán távozása pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Máról holnapra viszont irodalmi kritikusokat képezni nem lehet. Mert például — véleményem szerint — az egyetemi végzettséget bizonyító oklevél nem az egyetlen kritériuma annak, hogy valaki jó irodalomkritikussá váljék. Nagyfokú olvasottságra, rendszeres önművelésre, s világirodalomban való jártasságra, megbízható és állandóan pozitív irányban fejlődő irodalmi ízlésre és persze nem utolsósorban veleszületett adottságokra, tehetségre is szükség van az írói munkának ezen a területén is. Megkísérlem egyszerűen felvázolni, melyek azok a legelemibb követelmények. amelyek az elfogadható irodalmi kritikával szemben támaszthatók. Nos, a kritika elsősorban legyen közérthető. És itt némi kitérővel szeretnék rámutatni egy nagyon nem kívánatos jelenségre irodalmunk művelői és a kritika műfajának képviselői körében. A közérthetőség emlegetésekor ugyanis némelyek úgy vélik, hogy a primitivizmust követeljük. Pedig egyáltalán nem erről van szó. A kritika közérthetősége három funkciót teljesít: 1. Világosan, érthetően, köntörfalazás és szimbolika, áttételes gondolkodásmód és logikai ficamok nélküli stílusban közli a kritizált mű szerzőjével a kritikus véleményét. 2. Hasznos tanulságalapján ma már a daloknak szabad ritmusát és díszítését, valamint minden elöadásbeli sajátosságát — a kottaírás mai lehetőségeinek határáig — hűen tükrözik a lejegyzések. Az összegyűjtött hatalmas népzenei anyag újabb rendszerezési elvek kidolgozását igényelte. Az IFMC (Nemzetközi Népzenei Tanács) 1964. évi budapesti ülésén Járdányi Pál így szólt erről: „Gyűjtés, lejegyzés, elemzés, rendszerezés: ez minden további kutatás négy elengedhetetlen munkafázisa. Bizonyos, hogy rendszerezés nélkül lehetetlen jól megismerni a népzenét" Bartók Béla és Kodály Zoltán — a már emiitett összefoglaló munkájukban lefektették a népdalok rendszerezésének elvét. Ez a módszer azonban nem minden esetben hozta egymás mellé a rokon dallamokat Járdányi Pá! 1965-ben ismertetett rendszerezése a dallamsorok egymáshoz való viszonyán alapul. A Magyar Népzene Tára VI. és VII. kötetének anyaga már ezt a rendszerezést veszi alapul. Azóta újabb kísérleteket tettek a rendszerezés továbbfejlesztésére. Vargyas Lajos erről a kérdésről 1949-ben a következőket vallotta: „Mindaddig, amíg az eredetkutató munka a dalok túlnyomó részére lezárva nincs, addig a rendszerezésben ilyen szemként szolgál az összes író számára. 3. Megbízható tájékoztatást jelent az irodalomkedvelő olvasó számára, mert a tartalom elmondása és kritikusi „nagyképősködések", „szólampuffogtatások" helyett felhívja a figyelmet a mü igazi erényeire, utal a hiányosságokra, kvalifikálja (a helyére teszi) az írót és progresszív módon kedvet csinál írónak az írásra, olvasónak az olvasásra. Nem kritikának álcázott humoreszkeket, hanem az írók és az olvasók ízlését fejlesztő, tájékozódásunkat elősegítő kritikákat szeretnénk olvasni. Állítom, hogy nem mindig megbízható irodalmi kritikánknak is köszönhető az a sajnálatos jelenség is, hogy több ígéretesen indult — tehát nem is tehetségtelen — irodalmárunk „kilépett a sorból", útbaigazítás, felkarolás, segítségnyújtás híján átengedte a terepet a „magabiztosaknak". Ha valaki bármilyen munkaterületen tisztában van azzal, hogy mennyit ér a munkája, az ilyen embert még nem nevezném (idézőjelbe tett) magabiztosnak. „Magabiztosnak" én irodalmunkban a szerényteleneket, a magukat túlbecsülőket, a türelmetlenkedőket, az öntömjénezőket nevezném. Vannak ilyenek? Sajnos — igen! De hát ez a jelenség is dialektikusan összefügg a rendszeres és szakszerű kritika hiányával. Nem értékel a kritikus? Majd értékelem én saját magamat, vagy kéz kezet mos alapon: értékeljük mi egymást. Kinek jó ez? Mennyivel viszi ez előbbre irodalmunk egészének ügyét? S ki lesz attól tehetségesebb vagy olvasottabb író, ha önmagát reklámozza vagy reklámozhatja? Törvénnyé kellene tennünk — az előrehaladás érdekében —, hogy a ma alkotó íróink értékelését jelenünkben bízzuk a szakszerű irodalomkritikára, rangsorolásukat, korunkban elfoglalt helyük, betöltött szerepük meghatározását pedig bízzuk az utókorra, az irodalomtörténetre. Bele kell törődni a megváltoztathatatlanba: Csak nagyon kevésnek adatik meg, hogy az élő klasszikusok sorait gyarapítsák. Ha a fentebb említett, egymással dialektikusan szorosan összefüggő problémákat legalább részben sikerül megoldanunk, akkor majd jó üzlet lesz a könyv, akkor majd nógatás, adminisztratív ügyeskedések és előre nem látható eredményű számítgatások nélkül is elérjük, sőt túl is lépjük az áhított hatezres példányszámot. pont-változásokra mindig el lehetünk készülve." Az eredetkutató munka pedig még nincs lezárva és valószínűleg még jó ideig nem is lehet lezárni. Igaz, hogy ma már sokkal többet tudunk mint 60— 70 évvel ezelőtt de a további kutatások még sok meglepetést tartogathatnak. Az elmúlt évtizedekben ezen a területen is sok kitűnő eredmény született. Vikár Lászlónak a rokon népek között végzett gyűjtése: a vallásos népének behatóbb vizsgálata; a régi magyar dallamok írásos emlékeinek felkutatása és publikálása (RMDT); Vargyas Lajos: A magyar zene őstörténete /., //. című tanulmányának megjelenése stb. Vargyas Lajos most megjelent könyve egy alapos összefoglaló munka a magyar népzenéről, amely mindezeket a részeredményeket kritikailag elemzi, összegzi. Összefoglalta mindazt az újat, amit a korábbi összefoglalások még nem ismertek, valamint a régen tudottakat is, amit azok nem fejthettek ki részletesen. A szerző olyan keretet keresett, amelybe minden belefér, amit már tudunk és amit tudatni érdemes. A zene különféle tulajdonságai szerint végigmegy a népzene jelenségein, s mindent megtárgyal, amit azokkal Ami a Versbarátok Körét illeti — azt hiszem nagyon rossz propagandát csinál önmagának, mivel úgyszólván semmiféle kapcsolatot sem tart fenn a tagjaival. Nem csupán én állítom, hanem többen, nálam illetékesebbek is, hogy a csehszlovákiai magyar költészet irodalmunk erösebb oldala. Költőink feltétlenül megérdemelnék tehát, hogy müveik a Versbarátok Körének támogatásával is eljussanak az érdeklődőkhöz, söt évről-évre több érdeklődőhöz. Ez — sajnos — eddig nem nagyon sikerült. Nem is sikerülhetett, hiszen például az iskolában, ahol dolgozom, évek óta nem mutatkozott senki, aki a diákok között propagálta volna a Versbarátok Körét. Pedig amikor régesrégen, évekkel ezelőtt ilyen célból járt itt valaki, csak a mi iskolánkban 120 új tagot toboroztak. Szeptember első hetének végén — amikor e sorokat papírra vetem — számomra még nem ismeretes a Versbarátok Körének 198l-es kiadói terve, bár egy kis rugalmasság esetén elképzelhetőnek tartanám még azt is, hogy ilyen tájban már az 1982-es év kiadványairól küldözgetnék szét a tájékoztatókat. Miután elolvastam Soóky László írását, melyre jelen cikkemben reagálok, nyomban az ipolysági könyvesboltba siettem és kértem, hogy szíveskedjenek átadni nekem azokat a könyveket, melyek a nevemre érkeztek a Versbarátok Köre tagilletményeiként. A könyvesbolt szolgálatkész és mindig kedves elárusitónői azonban az új terjesztési módszerről nem tudtak egyáltalán semmit. Ilyen körülmények közepette nem csodálnám, ha a Versbarátok Köre, ez a nagyszerű kezdeményezés „jobb létre szenderülne". Szeretnék valami hasznavehető tanácsot adni, de bizonyos tények ismeretének hiányában ez nem lenne célszerű. Sőt, kétlem, hogy csak nekünk, vagy elsősorban nekünk, a kulturális életünk minden területét figyelemmel kísérő szellemi dolgozóknak a feladata, kötelessége a Versbarátok Körének életbentartása, propagálása? Hiszen vannak talán az ügynek hivatásos illetékesei, s a megoldást elsősorban tőlük várjuk! Ha pedig segítségünkre van szükségük, lehetőségeinkhez mérten megadjuk, kötelességünk megadnunk! Hiszen az anyanyelvünkön írott könyvek sorsáról, sorsunkról van szó. SÁGI TÓTH TIBOR Gyökeres György felvétele kapcsolatban tudunk a magyar népdalról. A 382 oldalnyi tanulmányt 281 dallammal illusztrálja. Ezen kívül a példatárban még 394 népdalt közöl, főleg olyan változatokat, amelyek eddig még sehol sem jelentek meg. A szerző könyvének előszavában, munkájáról a következőképpen ír: „Ebben a könyvben a legszélesebb népdal-fogalom alapján akarom bemutatni a magyar népzenét. Ezt megkívánja a szöveg felépítése is, amely a különböző zenei jelenségeket tárgyalja, olyanokat is, amelyek a legrégebbi és a legmagyarabb dallamtipusokból hiányoznak, de a magyar nép széles értelemben vett zenéjében előfordulnak. Vagyis nem a maguk szempontjai és értékelése szabja meg, miről szólunk, s miről nem, hanem a nép által megvalósított válogatás: mindaz beletartozik a magyar népdal fogalmába, amit a magyar nép variáNa, tehát alkotó módon magáévá tett vagy amit biztosan ő alkotott Amit a közösség elfogadott sajátjának, ami benne élt zenei tudatában, ami erre a zenei tudatra útmutatással szolgál; amit a közösség továbbfejlesztett, ami valamiképpen hozzátartozott zenei igényei kielégítéséhez. " Ág Tibor Új könyvek A Madách Könyvkiadó újdonságait ismertetjük: Gyermek és felnőtt egyaránt élvezettel fogja olvasni vagy hallgatni Kovács Magda meséit, amelyek A csodagombóc címen jelentek meg Turcsan László rajzos illusztrációval. Kovács Magda a maga tisztaszivüségével az öröm s a csoda érzetét tudja kelteni, meséljen akár a gyermek és felnőtt világának legmindennapibb tartozékairól, tárgyairól. Milan Rúfus esszéiből közöl válogatást A költö hangja címet viselő könyv. Sok mindenről, ami ember és emberiesség, ember és kultúra érdeke, baja és mentsvára ezúttal prózában szól a kiváló szlovák költő, de nem prózaian: Rúfus mondanivalójára, mélyenszántó gondolataira ugyanúgy, mint a módra, ahogy ezeket közli, mindig érdemes odafigyelni. Hány színű a szivárvány a címe annak a válogatásnak, amely a mai cseh próza közép- és legfiatalabb nemzedékének müveiből ad ízelítőt. Összesen 36 író novellája, elbeszélése, regényrészlete olvasható a kötetben, köztük több olyan szerzőé, akinek neve. müve már ismert magyar fordításban is. Valamennyien újszerűen kívánnak írni múlt és jelen dolgokról. Az idén harmadszor jelent meg az Első Osztályosok Ajándékkönyve, ezúttal Kulcsár Ferenc gyermekverseivel és Kopács Tibor színes illusztrációival. A könyv a Dióhintó címet viseli. Az idei elsősök az iskolai év kezdetén kapták ajándékba, a nagyobb gyermekek számára — 9 éves korosztályig — szeptember eleje óta kapható a könyvesboltokban. Igen sokan emlékezhetnek Eduard Bass „Humberto cirkusz" cimü, régi nagysikerű regényére és a belőle készült filmre. A kiváló cseh szerzőtől most A cirkuszok világa címen utolsó írásai jelentek meg magyar fordításban. Ezek is a cirkuszi porondok és varietészínpadok tarkabarka társadalmába vezetnek, egy-egy különös szenvedély, szerelem, sors történetét beszélve el. Hazai viszonylatban egyedülálló néprajzi és népművészeti gyűjtemény Martin György és Takács András Mátyusföldi népi táncok c. kötete, borítólapján azok fényképfelvételével, akik a mátyusföldi nép régi táncainak máig örzöi-tudói. A szerzők gyűjteményükben közlik a táncok pontos leírását — a könyvnek tehát különösen nagy hasznát láthatják a népitánc csoportok tagjai. A VERSBARÁTOK KÖRE sorozatban az alábbi két könyv jelent meg. Az egyik a Rimbaud verseit tartalmazó kötet. A terjedelemre nem nagy könyvből megismerhető ennek a minden idők költészetében egyedülálló csodagyermeknek, a modern francia költészet előfutárának egész életmüve, amelyet szinte kamaszfejjel, mindössze négy év alatt, 15—19 éves korában hozott létre. A másik VBK-könyv Orbán Ottó Az alvó vulkán c. kötete. A magyarországi költő mint egy érzékeny szeizmográf jelzi korunk zaklatottságát, az ember veszélyeztetettségét, s a verset, a költészetet emeli fel fegyverként, amellyel „az emberi lény makacs háborút folytat az ismeretek birtoklásáért, a boldogságért. ki tudja miért. .." F. V. 15