A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-17 / 42. szám

Tárgyak és történelem étkű. erős gyomrú emberek sokszor megtréfálták az ún. kákabélűeket. mert sok gusztustalanságot csináltak, hogy nekik több jusson, igy jobban jóllakhassanak. A napszámosok a szabadban étkeztek, a bogarak, szöcskék, tücskök az ételre szálltak, a jó gyomrú vagy éppen nagyon éhes ember összekeverte az étellel, hogy a többinek elvegye az étvágyát. Akadt olyan is. aki szándékosan piszkos kézzel nyúlt a tálba, igaz, csak egyszer merte megtenni, mert nem maradt büntetlenül. A nagycsaládoknál az volt a szokás, hogy az asszonynép amikor ételt vett a tálból, elfordult, hátat fordított az asztal nak. és úgy ette meg. Azt mondták, hogy A nagy cseréptálat, ezt a ma már ritkaságszámba menő konyhai edényt a zoboralji gyűjtemények mindegyikében megtaláljuk. Azért ritka, mert mint cserépedény könnyen törik, így használat közben is nagyon sok tönkrement, s amikor a gyári zománc- és porcelánedények térhódításával kiment a divatból, bizony a becsülete is odaveszett, kidobták, összetörték. Konyhai használati tárgy, cserépedény. Általában mint a bakabányai fazekasok terméke került hozzánk, de a Baranyába járó idénymunkások is sokat hoztak haza magukkal. Gabonáért cserélték. Virágkorát a nagycsaládok idejében élte, ekkor volt nagy szerepe. Ebben tálalták a levest. Az asztal közepére tették, a család férfitagjai körülülték és ebből kanalazták a levest. Az asszonyok a férjük mellett állva ettek, legalábbis régebben ez volt a szokás. Később a család felnőtt tagjai ülték körül a tálat és így ettek, persze ilyenkor is úgy dukált, hogy a férfi kezdje el az evést. Az asszonynépnek kevesebbet illett enni. A gyerekek az ételt külön tálban kapták, ezt a padlóra tették, ott ülték körül. Nemcsak a levest, de a tésztafélét, a mákos- és túróscsíkot, a kásaféléket, a káposztát is cseréptálból ették. A húsfélét szétosztotta a gazdaszszony, ezt nem ették közös tálból. A nagycsaládok szétesése után még a nagygazdáknál tovább élt a cseréptál. Kaszálás, aratás, cséplés idején, amikor napszámosok dolgoztak a háznál, a nagytálban tették elébük az ételt. Erre az időszakra még nagyon sokan élénken emlékeznek. Sokan persze rossz szájízzel, mert a jó CSERÉPTÁLAK dugva kellett ennie. Amikor a családfő letette a kanalát, a többiek számára is befejeződött az étkezés. Különösen az asszonyok maradtak gyakran éhesen. Lakodalomban is nagy szerepe volt a nagytálaknak. Itt is ugyanazokat az ételeket szolgálták fel, mint a családban. Kisebb méretű cseréptálakban került a kocsonya az asztalra. A tál méretei különbözőek voltak a család nagyságától függően, a mennyisége pedig a gazdaságtól függően. Olykor 6—7 darab is volt egy családban. A lédeci gyűjteményben a legnagyobb tál átmérője 65 cm. A tálakat szegre akasztva a pitvarban, kamrákban tartották, hogy kéznél legyenek, ha szükség van rájuk. Később, amikor a cserépedény már elveszítette a funkcióját, dísztárgyként továbbra is a helyén maradt. Később hüvelyes termények tárolására szolgált, de nem volt praktikus, mert útban volt, kerülgetni kellett, sok helyen ezért ment tönkre. Előfordult, hogy a szegre akasztott tál leesett, és összetörött, a kár mellett még az ebből következett jóslás okozott nagyobb gondot, mert úgy tartották, hogy akkor a családból valaki közeli meghal. Ha leesett és nem tört össze, ez egy újabb aggodalomra adott okot, mert valami váratlan, előre nem látott esemény jöhet közbe, amire nem számítanak. A cseréptálakat megdrótoztatták, amikor megrepedt, vagy még újkorában, hogy szilárdabbá, ellenállóbbá tegyék. JÓKAI MÁRIA