A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-17 / 42. szám

Csak egy percre» A Magyar Területi Színházban több éves hagyomány már, hogy az egyes bemutatók után nívódíjat osztanak a legjobb művészi teljesítményt nyújtott színésznek; egy-egy szezon végeztével pedig a társulat tagjai titkos szavazással döntik el: kit illet az egész évad legnépszerűbb alakításának díja. Ebben az esztendőben, a színésznők kategóriájában, VARSÁNYI MÁRIA lett a győztes. — Mit éreztél, amikor megtudtad a szavazás eredményét ? — Természetesen nagyon örültem, de egyben megtiszteltetésnek is vettem a dolgot, mert pályám legelején nemigen hullottak ölembe a jó szerepek. Ellenkezőleg, keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy először Nyilas Misiként, másodízben a Kakastánc több figurájának eljátszásáért, ezúttal pedig Szemérmetes Erzsókként efféle elismerésben részesüljek. — Ezek szerint a díj egyetlen szerep, vagy az egész évadban nyújtott teljesítményeid jutalma? — Az elmúlt szezonban valóban sokoldalú feladatokat osztott rám a színház vezetősége. Az ősz folyamán két gyerekszerepet játszottam: Zdenkát a Naplemente Rómeóval és Júliával cimű komédiában és Faggyú Bertalant a Töklámpásban; tavasszal azonban sikerült kilépnem a gyerekfigurák sorát alakító „bájos kislány" szerepköréből, és A Zöld Fához címzett fogadóban a Vak lányt, a Szélestenyerű Fejenagyban pedig Szemérmetes Erzsók mulatságos figuráját játszhattam el. A hivatalos indoklás szerint az utóbbi szerepért kaptam a dijat, de az eredményhirdetés után az is a fülembe jutott, hogy a többi alakításomra is szép számmal kaptam szavazatokat. Ez különösen jóleső érzés, mert azt igazolja, hogy az egész évad folyamán fölfigyeltetö színészi munkát végeztem. — Értsem úgy, hogy nem örülsz a rád osztott gyerekszerepeknek s gyerekközönség előtt sem játszol szívesen ? ... — Isten ments, ezt egy szóval sem mondtam! Aligha van hálásabb, őszintébb publikum a kíváncsi szemű lurkóknál, akik azonnal észrevesznek minden lazítást és zajongani, mocorogni kezdenek. A színész dolga ilyenkor, hogy újra lekösse a gyerekek figyelmét. A baj csak ott kezdődik, ha valakit hosszú évekre beskatulyáznak, és szinte kizárólagosan gyerekszerepeken foglalkoztatják. Velem sajnos ez tőrtént, ezért vagyok kissé elégedetlen a pályámmal szemben. — Vannak szerepálmaid? — Szerintem minden színésznek vannak, ebben én sem vagyok kivétel. Színházunk tájoló jellegére, sokrétű igényeket kielégítő dramaturgiájára való tekintettel azonban a konkrét figurák megnevezése helyett, inkább azt mondanám, hogy görög tragédiákban, sodró drámaisággal megírt, klasszikus veretű darabokban és mai tárgyú, kortárs színmüvekben is szeretnék komoly szerepekhez jutni. — Úgy hírlik, szerepálmaid beteljesülése helyett — legalábbis átmenetileg — szerepváltozásra készülsz... — Igen, márciusban esedékes, hogy ötéves fiunknak kistestvére szülessen. Feleségként és asszonyként nagyon örülök, hogy másodszor is anya lehetek, színésznőként azonban kényszerszünetnek érzem majd a színpad nélkül pergő hónapokat. Már most azon tűnődöm, vajon milyen szerepek várnak rám a következő évadban? ... (mik ) Fotó: Gyökeres Zénónak gyermekkorában igen sok bolondos ölete támadt. — Mi lenne — gondolta —, ha felmásznék a templomtoronyba, bokámra kötném a ha rangkötelet és az ablakon keresztül fejjel lefelé lógatva magam, teljes hangerővel kukorékolnék? — Mi lenne, ha kolompot akasztanák a nyakamba és a tehéncsorda előtt haladva, zajos kolompolással mennék végig a falun?!... — Vagy mit szólnának az emberek, ha vasárnap délután a nővérem ruhájában sétálnák a futballmeccsre? — S akkor vajon mi lenne, ha tanítómnak, amikor legátszellemültebben magyarázza a versszerkezetet, az arcába kacagnék! Számonkérésre pedig azt felelném: „Hülyeség az egész, mert én ezt úgyis másként fogom csinálni!" „Nap, mint nap szinte garmadával szülte Zénó fantáziája a bizzarabbnál bizzarabb elképzeléseket. Előfordult, hogy az utcán támadta meg valami képtelen gondolat, és elvigyorogta magát. Ilyenkor ijedten nézett körül, nem látta-e valaki, mert könnyen bolondnak tarthatják. Ezt az egész bolondériát ugyanis mások előtt titokban tartotta. Viszont később, amikor poétikus hajlama a költészet berkei felé vonzotta, meggyőződött róla, hogy a szertelen fantázia nem is olyan elvetendő dolog. Ez a felismerés, no meg növekvő tudása és szorgalma termékennyé tette, s hamarosan rangos helyre emelte. Az élvonalban menetelt és nyilatkozott, — mindig okosan, megfontoltan. Becsülték, értékelték, kiértékelték, kiértékelésekre felkérték... Zsenizték, fetisizálták, mérték, összemérték, kérték, félték, miegymásolták. Ám minden gunyoros hangot félretéve, csak az elismerés hangján szólhatunk Zénó irodalmi munkásságáról. Zénó nem volt alkoholista, de nem is igen kerülte az olyan alkalmakat, amikor szesszel locsolják a jó hangulatot, hogy el ne hervadjon. Ilyen alkalom volt az is, amikor tisztelői, rajongói, kollégái — egyszóval: irigyei — az Felszálltam a Moszkva—Szocsi gyorsvonatra. Megkerestem a helyemet, beléptem a fülkébe, hát látom, hogy az ablaknál egy fiatal lány ül és újságot olvas. Felraktam a bőröndömet, és letelepedtem vele szemben. Megköszörültem a torkomat, aztán megszólaltam : — Délre utazik? A lány felnézett az újságból, és igy felelte: — Nem, északra. Az igazat megvallva, meglepődtem; ugyan hogy beszélhet északról, hiszen ez a vonat dél felé tart, Szocsiba megy . .. Hamarosan felocsúdtam a meglepetésből és mert nem akartam némán gunnyasztani, ismét megkérdeztem : — Újságot olvas? A lány szinte ügyet sem vetett rám, úgy felelte: — Nem hímezek ... Csodálkozva néztem rá: — Hogyhogy hímez? Hiszen újság van a kezében. A lány suttogva felette: — Hát a lábammal... Jól nevelt ember lévén, nem néztem a lány lábára. Elmúlt egy nap, vonatunk közeledett Szocsihoz. Zsebemben ott volt a beutaló. Amikor leszállni készülődöm, látom, a lány is ott áll az ajtó mellett, előtte a csomagja. — Leszáll? — kérdem. Ö felém sem fordul: Új műfaj első kötetének megjelenéséhez jöttek hozzá gratulálni. Folyt a bor, — meg a vita Zénó lakásán. Mindenki jól érezte magát, hajnal felé lett vége a murinak. Zénó végre magára maradt, de szemére nem jött álom. S mert az ördög sose alszik, együtt virrasztottak. Az ördög addig piszkálódott, míg elö nem cibálta Zénó gyermekkori emlékeit. Azok között persze mindjárt ráismert a bolondos ötletekre. — Biz azok igencsak szórakoztató dolgok voltak — merengett az emlékei felett. — Most ugyan tudnák-e még hasonlókat kiötleni? Valami egészen valószínűtlen, költői egyéniségéhez méltó dolgot szeretett volna. Nagyot, fantasztikusai, amit talán szavakba sem lehet foglalni. — Apropó szavak! — tapadt agya a fogalomhoz. — Miből áll az élet? Szavakból. Szerelem, boldogság, érzés, hangulat, tudomány, bölcselkedés — minden, de minden szavakkal idézhető fogalom. A szavak, melyekkel, minden kifejezhető, nélkülözhetetlenek. A szavak hatalma, a költőnek lágy zenét, mennydörgő istennyilát, világmegváltó buzgalmat, szóval az égvilágon mindent a szavak jelentenek. Azon vette észre magát, hogy összefüggéstelen szavakat gépel egy papírlapra. Igét, főnevet, számnevet, határozószót, közhasználati és nem közhasználatú idegen szavakat, mindenfélét, ami éppen eszébe jutott. Leirt vagy öt-hatszáz szót, amikor abbahagyta. Fogta az ollót, és különnyirta a sorokat, majd utána a szavavakat. Minden szó külön kis cédulán lapított. A rengeteg cetlit belesöpörte kalapjába és jól összerázta, összekeverte. Ezek után, mont valami pici sorsjegyeket, egyenként kihuzigálta és szépen sorba, sorokát képezve az asztalra rakta. Izgalma ban észre sem vette, hogy megvirradt. Újfajta ihlet lázától borzongott. Tiszta papírt fü-JAROSZLAV HARECSKO Furcsa teremtés — Ugyan, csak kidobom a bőröndömet, és nyomban visszautazom Moszkvába ... Megállt a vonat, és mondanom sem kell, hogy a lány semmit sem dobott ki, hanem szépen leszállt. ... Elhelyezkedtem az üdülőben, ahová beutaltak. Ragyogó volt az idő, az ember akár az egész napot a tengerparton tölthette. Egyszer a parton sétáltam, és észrevettem, hogy ifjú útitársnőm a homokos strandon fekszik. Megvallom, örültem a találkozásnak, hiszen mi mégiscsak régi ismerősök voltunk. Hangosan megszólítottam: — Üdv! Fúrdünk-füröcskélünk? A lány kissé megemelte a szalmakalapja karimáját: — Dehogy, korcsolyázom. Furcsa teremtés. Ugyebár? Miféle korcsolyáról beszél? Nyáron? Leültem a közelben. Aztán felálltam, végül megszólítottam: — Napozunk-napozgatunk? — Dehogy — válaszolt a lány. — Azért vagyok itt, hogy lerajzoljam magát. — Uramisten, mi rajzolnivaló lehet rajtam, amikor az orrom leégett a naptól, a hajam meg olyan, mint a szénaboglya. ... Véget ért. az üdülés, az én időm is letelt. Éppen a repülőgép lépcsője felé tartottam, amikor újra összeakadtam a lánnyal. zött az írógépbe és a rengeteg szót, úgy, ahogyan az asztalon felsorakoztatta, legépelte. Mikorra készen lett, elmúlt a mámor, az alkoholé is, meg az alkotásé is. Rettenetes fáradtságot érzett. — Nagy marha vagy, te Zénó! — dünnyögte fanyarul, majd ledőlt az ágyra és alaludt. Dél felé, még az igazak álmát aludta, mikor egyik szerkesztő barátja, akinek véletlenül arrafelé vitt az útja, beugrott hozzá. „Megnézni — úgymond — Zénó fején a babérokat, meg aztán hátha akad valami lapba való csemege a fenomenális ifjúnál. Az ajtót nyitva, Zénót alva találta. Gondolta, nem háborgatja a boldog férfiút. Menni akart, de megpillantotta a friss „alkotást". Olvasta elölről, hátulról, jobbról, balról, nem értette. Gondolkozott, töprengett, majd hirtelen felvillanyozódott. tűzbe jött. „Ez egy modern vers!" — ragyogott fel az arca, aztán zsebrevágta a kéziratot, és úgy, ahogyan jött nyomtalanul továbbállt... Amikor Zénó felébredt, már nem emlékezett arra, hogy hová tette a gépelt oldalakat. Elfelejtette az egész zagyvaságot. Csak egy hét múlva csodálkozott el, amikor neve alatt Új utakon címmel egy „tartalmához" képest elégé terjedelmes „költeményt" jelent meg. Rohanni akart a szerkesztőségbe, magyarázkodni, helyreigazítani, nyilatkozni, bocsánatot kérni, a pegazus szárnyas lovára esküdni ... de meggondolta. Ha botrány, hát legyen „kövér"! Megvárja a visszhangot, majd aztán kirukkol az igazsággal. A buzgó jóbarát a legközelebbi találkozónál elmondta, hogyan jutott a kézirathoz és Zénó utólagos engedelmét kérte. Zénó bólintott. Az a divat járta akkoriban, hogy egysornyi müröl kétsomyi méltatás jelent meg. így a kritikai rovatban Zénó versére is hamarosan sor került. Új műfaj született cim alatt kéthasábnyi dicsérettel illették az Új utakon cimű költeményt. Zénó csak ezért nem halt szörnyet a megdöbbentő sikertől, mert akkor nem tudta volna elkölteni a honoráriumot. Kovács József — Nahát! — kiáltottam fel örömmel. — Maga is velünk repül? — Nem — mondta szinte sziszegő hangon —, én gyalog megyek. A repülőgépen szem elöl tévesztettem. Amikor azonban leszálltunk, és kinyílt az ajtó — láttam, hogy a lány az elsők között siet kifelé. Szélvészként rohant, csak nagy úgygyel-bajjal értem utol. — Szerencsésen megérkeztünk, ugyebár? — mondtam jobb hiján. — Dehogy, nem érkeztem meg. Az út kellős közepén kiugrottam ejtőernyővel, és onnan gyalog rohantam idáig. Megragadta a csomagját, és kiszaladt. Jó negyedórányi hajsza után utolértem, megfogtam a vállánál, és magam felé fordítottam: — Maga ki nem állhat engem? — Dehogy — a lány kiejtette kezéből a bőröndöt, s az pontosan a lábamra pottyant. — Ugyan, hiszen mást sem teszek, mint hogy minduntalan keresem az alkalmat, hogy találkozzam magával. Fülig szerelmes vagyok magába, higgye el. Legyen a férjem ... — Hát ezt még meg kell gondolnom — feleltem, és lassan hátrálni kezdtem. A lány azonban nyomon követett: — Csak nem akar elmenni? Talán nem tetszem magának? Nagy nehezen kereket oldottam. Pedig nem igaz, hogy nem tetszett ez a lány. Csak egy kicsit furcsa teremtés, ugyebár? Gellért György fordítása 22