A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

MEGKESETT KÖSZÖNTŐ BALOGH EDGÁRNAK FÓNOD ZOLTÁN (TÓTHPÁL GYULA FELVÉTELE) / A helytállás és hűség példájaként emlegetjük Balogh Edgárt, a közírót és a politikust, aki több mint fél évszázada nemzetben, társadalomban, szocialista eszmeiségben s a népek testvériesülésének eszméjében él és gondolkodik. A nemzetiségi lét és sors ismerője és álmodója ö, aki magyarként és internacionalistaként tekint a közép-kelet-európai népek sorsára, egymásrautaltságára; mindarra, mely napjaink parancsoló realitásaként íródott történéseink horizontjára. Mennyi vád és becsmérlés, s uramisten mennyi kicsinyes és alantas gyanúsítgatás érte öt az elmúlt évtizedek során, s az élet milyen bugyrait kellett megjárnia, hogy mára emberségben tisztán és munkássága alapján megbecsülten álljon előttünk. S hol vannak már azok, akik számára Balogh Edgár és nemzedéktársai „becsehelt" magyarok, hazaárulók, „zagyva, értelmetlen ... horizont nélküli" kísérletezők voltak, akiket (kommunista gyanúsként) szemmel kell tartani, de nem kell komolyan venni. A mozgalomban „szerzett" vádak is (trockisták, elhajlók, stb.) szertefoszlottak, s korrigálta az idö az újkeletüeket is, melyek a szocialista építés első esztendeiben érte őket, különösen Balogh Edgárt... Oktalanul, a törvénysértések időszakára jellemző vádaskodások alapján. Nem véletlenül irta róla 1966-ban Fábry Zoltán — mint e tájak népeinek értőjéről és szószólójáról —, hogy „a Szudétáktól Olteniáig mindent és mindenkit ismer: nyelveit és embereit, kultúráit és börtöneit. Magasságait és mélységeit minden vonatkozásban megélte!" Ö. az annyi hazában „alkalmatlan idegen" a közösség, a néptestvériség eszméitől fűtve Fábry után az elsők között döbbent rá a monarchia romjain szerveződött államok népei és nemzetiségei összetartozására. sorsproblémáira. Ettől kezdve szinte az apostolok hitével és makacsságával hirdeti az együvé tartozás eszméit. Volt egy nagy álmuk, a kelet-európai népek konföderációja, mely — mint ismeretes — a Sarlókongresszus napirendjén is ott szerepelt. Annak a nemzedéknek a vezéralakja ö, amefynek tagjai messziről, a polgári élet biztonságából indultak önszántukból a nagy bizonytalannak, a paraszti élet és nyomor, s a munkássors felfedezésére, felmutatására, leleplezésére. E nemzedékhez sorakoztak azok a munkás- és parasztfiatalok is, akik — a sors véletlenje folytán — középiskolákba, netán egyetemekre kerültek. A társadalmi valósághoz az irodalmon keresztül közelitettek, s politikai álmaikat a kor kimagasló írói, Ady és Móricz Zsigmond s a később elletmondásossá vált Szabó Dezső eszméi ihlették. „Mi nem kaptunk kész mintákat, széttörte őket az idö. És amikor mindenfelöl csak kérdések, magyar és európai érdekeink lángoló kérdőjelei merednek elénk, jól tudjuk, hogy nekünk kell a megmaradott és átadott töredékből új, szociálisabb formákat öntenünk, melyekben a jövö nemzedék már szilárdan megállhat és megteremtheti a most vajúdó korszakos eszméknek a virágzó korát" — Írják céljaikról a Magyar Diákszemlében. A Sarló 1931 szeptemberi kongresszusán már nyilvánvalóvá vált, hogy a „korszakos eszmék" a szocialista eszmeiséget jelentik, s felismerték azt is, a harcot eredményesen csak a munkásosztály élcsapatával, a kommunista párttal közösen vívhatják meg. A kisebbségi sors körülményei között álmodta meg és hívta életre Balogh Edgár 1925-ben, Prágában a regöscserkészek szervezetét, a Szent György Kört, melyet 1928 augusztusában. Sarló néven, a haladó diákmozgalom szervezetévé formáltak. 1931 szeptemberében jutottak el a kommunista párttal való közös harc vállalásáig. Ettől kezdve a sarlósok egy csoportja — Balogh Edgár vezetésével — részt vett Az Út, a párt folyóirata szerkesztésében, s több éven át Balogh Edgár a motorja és a fö szervezője volt a szerkesztő munkának. A valóságirodalom Fábry által megfogalmazott terveit is Az Út hasábjain közösen próbálták megvalósítani. Igazi közíró tevékenysége itt kezdődött. A folyóirat hasábjain jelentek meg bátor, igazmondó és leleplező cikkei a csehszlovákiai valóságról, munkásnyomorról, kiszolgáltatottságról. Tíz nap szegényországban cimű írását (1930) Fábry az emberség ajándékának, a „szlovákiai vox humana gyökerének nevezte. Már ezekben az Írásokban is ott találjuk későbbi krédóját, melyet igy fogalmazott meg: „a humánum csak akkor valóság, ha a dolgozók megszólalnak". Alig huszonkilenc éves, amikor hontalanná válik. Kommunista tevékenysége miatt — illetőségére hivatkozva — a csehszlovák hatóságok kiutasítják. Mindaz azonban, amit itt megálmodott és megvalósított (szociológiai kutatás, a haladó diákifjúság összefogása) hamarosan három-négy ország fiataljai számára lesz példa. Balogh Edgár a későbbiek során is „javíthatatlan" közéleti ember marad, aki nem tagadhatja meg önmagát. Ifjúsági és értelmiségi mozgalmak szervezője lesz a királyi Romániában, s kezdeményezéseiről ismert a felszabadulást követö években is. Egyik szellemi mozgatója volt a Vásárhelyi Találkozó megszervezésének, melynek történelmi érdeme az antifasiszta erők összefogása és a román demokratikus erőkkel való közös front megteremtése volt. A felszabadulás után pedig a Magyar Népi Szövetség életre hívásánál találjuk öt. Balogh Edgár tevékenysége a Brassói Lapokban, a Korunk ban, vagy a kolozsvári antifasiszta ellenállás vezérkarában egyaránt a haladás érdekeit szolgálta. Ezt teszi a felszabadulás után is, a Világosság főszerkesztőjeként, a munkásőrség szervezőjeként, vagy a kolozsvári Bolyai-egyetem tudós professzoraként (egy évig rektora is volt), illetve a Korunk főszerkesztőhelyetteseként. A szocialista humanizmus hirdetője, akinél nincs „értőbb és igazabb ismerője a Dunatájnak". Álmai, sikerei, kudarcai egyaránt a közös sors, a közös gondok, ihletéséből fogantak. Azok közé tartozik akik a valóság talaján állva a Bethlen Gábor-i igazsággal vértezték fel magukat, „nem lehet olyan álmot álmodni, amilyet akar, csak amit lehet. .. Nem is csak amit lehet, de amit kell" Életművét Fábry „az 1918 után kisebbségi létbe zuhant magyarság egyik legfontosabb pluszadekvációjának" mondta. A realitások talaján állva kereste ö a kilátástalanságok útvesztőjéből az új csapást, a kivezető utat. Az embertelenség Szaharájából az emberi lét kiteljesedése felé tájékozódott. Mindig a hadvezér biztonságával és megszállottságával, aki a vesztett csaták után is új hadak után kutatott. Móricz Zsigmondnak éppúgy szövetségese volt, mint Fábrynak vagy Gaál Gábornak. A davisták — Vladimir Clementis, Laco Novomesky. Ján Ponican — éppúgy ismerték, mint a Tvorba szerkesztői, köztük Julius Fucik. Romániában Petru Grozával, a kommunistákkal szövetkezett néppolitikussal keresett kapcsolatot. Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy a bécsi döntést kővetően — múltja miatt — Teleki Pál miniszterelnök egy pariamenti interpelláció után táviratilag menti öt fel kalotaszentkirályi tanítói állásából. A szocialista értelmiség szervezőjeként és közíróként egyaránt a „magyar, oláh, szláv bánat" foglalkoztatta. Élete eleve elrendeléseként vállalta a dunavölgyi párbeszédet. „Senki nem adott, nem hozott annyi szépségesen szükséges, pozitív realitást, telítettséget a szlovákiai magyarságnak, mint ő" — írta róla hatvanadik születésnapján Fábry Zoltán. Ezen a kalkuluson ma sincs okunk változtatni. A ma már irodalommá is beérő életműve — kötetei sorsa, köztük a vallomásos Hét próba és a Szolgálatban — eszmei rendíthetetlenségröl, erkölcsi bátorságáról, emberi és írói felelősségéről s mély humanizmusáról tanúskodik. A „búcsúzó nemzedék" gazdag tapasztalataival évek óta készül a párbeszédre a szlovákiai fiatalokkal. Mert ma is az összetartozás ügye, a magyarok és a nem magyarok helyzete, s a barátság épülő, vagy építendő hidainak sorsa foglalkoztatja. Nem mond le arról az álmáról, hogy tovább adja eredményekben gazdag, ám kudarcokat, megpróbáltatásokat sem nélkülöző küzdelmes életének tanulságait Földiként köszöntjük öt 75. születésnap ján, hisz a kisebbségi sorstudat, valamint a dunatáji közösségtudat arról a tájról indította öt, ahonnét az Idö először visszhangozta a „Dunának, Oltnak egy a hangja" költőjének szóló üzenetet. Hviezdoslav, a szlovák költő igazolta elsőként az idők Heroldjának igéit, a „Holnap már minden a miénk lesz,) Hogyha akarunk, ha merünk" próféciáját... A népek eme nagy küzdelmében vállalt Balogh Edgár is megbecsülésre és tiszteletre méltó szerepet. S vállalja ma is a harcot újfogantatású „közös dolgaink" rendezéséért. Legyen hozzá kegyes a sors, hogy még sokáig álmodjon közöttünk valós álmokat! Élete pedig legyen példája az elkötelezettség súlyos és nehéz, de emberhez méltó szerepe vállalásának is. Kiteljesedő életmüve elherdálhatatlan kincs, melyet kelet-közép-európai sorsunknál fogva gyarapítani egyaránt érdekünk és kötelességünk. ir»