A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

valahol egy messzi, idegen világban letett. Boldognak éreztem magam ebben az idegen világban. Jó dolog minden különösebb ok nélkül, csak úgy semmiért, boldognak lenni. Magáért a létért. De hát ocsúdnom kellett, szállás után nézni. Arcomon, még a belső fény sugárzásával, könnyű poggyásszal, könnyű léptekkel és könnyű lélekkel elindultam találomra egy szép, csupa üveg, csupa üzlet utcán. Egyszerre három hotelt is felfedeztem. Bementem a legszerényebbnek látszó, tehát legolcsóbbnak feltételezett szállóba. Telt ház volt. A nagy Nemzetközi Vásár közeledő megnyitásával magyarázták a szoba-szűkét. Mikor már a hatodik szállodában is sikertelenül próbálkoztam, kezdett a dolog idegesíteni. Lehet, hogy nem lesz hol lehajtanom a fejemet ? Útközben többször találkoztam rendőrökkel. Övükben revolver és gumibot. Párosan jártak, s bár békésen lépegettek, mégis volt a gyakori találkozásokban valami nyugtalanító. A nap egyre hevesebben tűzött, úgy tűnt nekem, hogy a fél várost bejártam. Levert lábamról az autóbuszban kényelmetlenül töltött éjszaka, s a rám zúduló nagy hőség. — Idegen vagyok, nem találok szállást. Tudnának segíteni? — fordultam hirtelen elhatározással két jóképű rendőrhöz, akik csendesen beszélgetve közeledtek, és éppen mellém értek. Megtorpantak, értetlenül néztek rám, aztán egymásra, aztán az egyik megszólalt franciául. Ráztam a fejemet, hogy nem értem. Akkor ők vonogatták a vállukat, jelezve, hogy nem tudják, mit kezdjenek velem. Németül próbálkoztam, de hiába. Összeszedtem angol tudásomat, hiába. Török szavak után kutattam, amit még odahaza magoltam be, hogy hátha hasznát veszem útközben. Célszerűen olyan kifejezéseket tanultam meg, amelyeknek szükség esetén hasznát veheti az utazó. Az agyam azonban nem fogott. Végre kinyögtem, amit a világon bárhol megértettek volna. — Hotel, hotel — ismételtem, s még eszembe jutott egy szó: — Yabanci. Tulajdonképpen fölösleges szó volt, az első pillanatban világos volt előttük, hogy idegen vagyok. Söt az is, hogy nem a Hilton után érdeklődőm, összemosolyogtak, és integettek, hogy menjek velük. Reményre kapva ballagtam utánuk. Újabb szálloda elé értünk, egyikük bement, kisvártatva jött is. ingatta kezét: szoba nincs. Mit beszéltek egymás között, nem értettem, csak mentem utánuk, engem már le nem ráznak a nyakukról, határoztam el. Néztem az utcajelző táblát. Fevzi pasa bulvari. Na, legalább tudom, merre járunk. Szép, egyenes sugárút volt, de egyszerre csak befordultunk egy kis sikátorba. A harmadik vagy negyedik háznál kilógó tábla hirdette: Hotel Dinlen. Parányi recepció néhány szókkel a vendégek számára és végre menedék a napsugarak elöl. Figyeltem beszélgetésüket a fiatal tulajdonossal, s boldogan láttam az eredményt, a fiatalember a háta mögött függő tábláról leakasztott egy kulcsot. Meleg kézrázással köszöntem meg a segítséget, leadtam útlevelemet, és baktattam föl a meredek lépcsőkön egy fiúcska után. Itt lift nem volt, de azért csak fölértünk a harmadik emeletre. A gyerek, aki kiragadta a táskát a kezemből, most letette az ajtóm előtt, és sugárzó arccal nyitotta ki az ajtót. — Cok güzel, möszjő. cok güzel. Meglehetősen tágas szoba volt. dupla, széles ággyal és roppant egyszerű berendezéssel. — Banyo — mutatott a boy egy ajtóra. Kinyitottam. A banyo fürdőszoba volt, illetőleg tusolóhelyiség, közepe felé lejtő cementpadlóval, ahol egy nyilason lefolyt a víz. A falból árva bádogcsö vezetett a mennyezet felé, s egy lehajló rózsában végződött, mint amilyen az öntözőkannákon van. Primitív berendezés, ha az Eris hotel fürdőszobájával hasonlítom össze, de a fontos, hogy van víz! És ni csak, balkon! Rohantam a másik ajtóhoz, s nem akartam hinni a szememnek. Szoba nagyságú balkon, asztal, kopott nyugágy, ládákban virágzó oleanderek és kilátás, gyönyörű kilátás. A kisfiú ott állt mellettem, vakító fogsorral nevetett rám, leolvasta arcomról a megelégedést. Egy lapocskát nyújtott felém. Elvettem töle, és eszembe jutott, hogy szolgálatáért, amire nem volt szükségem, vár valamit. Olyan barátságos volt, s olyan büszke, hogy tetszett nekem a szoba, mintha ő lett volna a tulajdonos. Többet nyomtam a markába, mint amennyi járt volna szerintem. Meghajolt, és eltűnt. Magamra zártam az ajtót, aztán egy pillantást vetettem a kártyalap nagyságú kartonra. A város térképe volt rajta nagy vonalakkal, és benne megjelölve szállodám, úgyhogy jól tájékozódhattam, ha kiléptem a kapun. A másik oldalon a szobám ára. Számítottam rá. hogy elviselhetök az árak, de meglepett, hogy ennyire olcsó. Gondolom, itt külföldiek nem is igen fordulnak meg. Gondolatban megdicsértem a derék rendőröket, hogy ilyen igazi török hotelba vezettek. Ledobáltam magamról a ruhákat, és a zuhany alá álltam. Megindult a viz, de csak csordogálva, hiába forgattam a csapot, nem indult meg az áhított bö zápor. Mire boszszankodni kezdtem volna, keserű csalódással vettem észre, hogy a csordogálás is egyre vékonyabb, csepegéssé válik, s csodavárón felszegzett tekintetem csak az irigy zuhanyrózsa kárörvendő vigyorgásába ütközik. Álltam dühösen, tocsogva a tócsában, amit a lefolyó lassan kiapasztott, és még örülhettem, hogy nem szappanoztam be magam. Mindegy, igyekeztem a rossznak is a jó oldalát látni, legalább a verejtéket lemosta rólam az a pár csöpp viz, meg le is hűtött kissé. Meztelenül dőltem le az ágyra, arra ébredtem, hogy dél van. Szétraktam a lepedőn a pénzemet, a csekkjeimet, és lázas számolásba kezdtem. Megnyugodva állapítottam meg, hogy ha a Dinlenben maradok, és innét teszek kirándulásokat a környékre, főleg Efezoszba, naponta egyszer rendesen étkezhetem, az ebédet vagy vacsorát tisztességes vendéglőben költhetem el, és még valami pénzmagom is marad. Sok függ a profeszszortól is, esetleg valami programot állít majd össze nekem, ez megdrágíthatja a tartózkodásomat, de esetleg meghív egy ebédre, ajánlhat olyan megoldást is, amin megtakaríthatok valami pénzt. Az ásatásoknál dolgozóknak talán van valami menzája, vagy mit tudom én. Ezen most nem is töröm a fejem. Mezítlábasán bebújtam a szandálomba, friss gatyát húztam a farmer alá, tiszta trikót, az övemhez csatoltam a kis börtáskát minden iratommal, mert a bankba is készültem, be akartam váltani a csekkjeimet, legyek túl rajta. A professzort pedig felkerestem gyalog. Egyszerűbb lenne taxiba vágnom magam és bemondani a címet, de minek. Úgyis korán van, akár két óra hosszat is keresgélhetek. Az ebédemet megint az utcán fogyasztottam el, kutyafuttában. Kabátot vettem, ott forgatták előttem a kirakatban, s mint nálunk a fagylaltot, kis ablakon, papírtálcán adták ki. Aztán kijutottam a tengerpartra. Meg kellett bámulnom a gyönyörű óratornyot, nem messze pedig egy kávéház hívogatott, hatalmas tengerparti terasszal, melyet tető védett a napsugaraktól. (Folytatjuk) Varga Erzsébet: J LEGSZEBBIK MADARAM nem tagadom tudtam róla sejtettem ő nagy szép voltát szép madaras tereken járva hallottam lassú szárnycsapását törékeny szíve dobbanását is véltem olykor hallani szép madaras tereken járva folyton éreztem kísér kísér engem vaiaki vagy valami; amikor a vállamra szállt tudtam enyém már enyém: nem hagy többé magamra a nagy piros remény Dénes György: FONÁKJÁN LENG AZ ÖRÖM Fölisszák a nedveim mályvarózsák lopva, szövi ravasz cseleit a sorsom óvakodva. Mintha e szűz éjszaka pattantaná zárát, még sincs hozzá jó szava, csak huzata jár át. Megvaöogtat bőrömön a hűvös verejték, fonákján leng az öröm, bolond vágya teljék. Ikercsillag könyököl a lét peremére, angyal-ángyom ott söpör s némán löki félre. TÓTHPÁL GYULA FELVÉTELE