A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

A női egyenjogúság új svédországi vívmányáról számolhatunk be. Négyszázötvenhét év után most állt először őrséget nő a svéd királyi palotában: a légierő tiszti iskolájának egyik növendéke. No még egy kanállal apuka egészségéért! — a szibériai darufiókát Dusenkának hívják. Wiesbaden egyik óraüzletének kirakatában félóránként kinyilik egy óriási kakukkos óra ajtaja, egy madár kikukucskál és elkakukkolja, hogy hány óra. Büszke lehet magára, hiszen — állítólag — ö a világ legnagyobb kakukkos órájának a lakója. 9 Tudja mi a legszebb a kovács szakmában?. .. Hogy az ember kezébe vesz egy darab rideg vasat, beleteszi a tűzbe, melegíti, izzítja, majd kalapácsával, két kezével azt csinál belőle, amit akar; patkót, ekevasat, kerítésre cirádákat, díszt, asztalt, hintaszéket.. . Ez benne a csodálatos. És azért lettem kovács, mert ebben a foglalatosságban mindig, a mai napig is örömet leltem, mert szerettem a vasat, a vasmunkát. Apám is kovács volt, a környéken a legjobb, megmondhatja bárki. Nekem, már mint gyereknek oda kellett állnom melléje, elébb fújtatni a tüzet, majd ütni, verni a vasat: segédkezni, ahogy tudtam, ahogy bírtam: meg gyakran még akkor is, ha nem bírtam, nem tudtam — dolgozni azt kellett. Amikor 1947-ben kitanultam a szakmát, a lópatkolás volt a legfontosabb kovácsmunka. S a jó patkoló kovácsnak kicsit állatorvosnak is kellett lennie, mert ha nem rendelkezett effajta ismeretekkel is, akkor gyorsan tönkretette a lovat. Szóval a patkolás azzal kezdődött, hogy alaposan szemügyre vettem a ló lábát, rendbe hoztam a körmöt, a békáját kifaragtam, majd méretet vettem. No, nem centivel, hanem csak úgy, szemre. Mert micsoda kovács lett volna az, aki a szabótól kölcsönöz szerszámot...?! Aztán nekikezdtem a patkó elkészítéséhez. Húsz-huszonöt perc alatt kész voltam vele. Úgy volt ennek a módja, hogy vettem egy darab nyers vasat, patkó-spáringot, betettem a tűz-Kihaló mesterségek: be, izzítottam, meghajtottam, megadtam a formáját a pata hajtása szerint, és tüzesen rásütöttem a lábára. Gyorsan levettem és már láttam is, mennyit kell még a patkón igazítani, hajlítani. A jó kovács először pontosan meghajlította, méretre. Ezután megcsináltam a pákát, felhajlítottam a végét. De itt is volt különbség. Mert a téli patkónak hegyes sarok kellett, a nyári meg fel volt sarkalva. Mikor ezzel is megvoltam, kilyuggattam; általában 6—8 lyuk a szögekkovács közül kettő-három ha tudott szép, jó munkát végezni. Én kérem, tizenöt éves koromban vasaltam először lovat, máris a legjobb gazdának. Azóta meg, ki tudná már megmondani, hány lóra hány patkót tettem föl. Nem volt időm, nem számoltam. Mondom, szerettem meg szeretem is a kovácsmunkát, de azt is meg kell mondanom, hogy ez soha nem volt és ma sincs megbecsülve. A kovács az nek elég volt. Aki tudott lovat vasalni, jó helyre ütötte be a hat szöget, annak a keze alól olyan lovak kerültek ki, hogy egyhamar nem hullajtották el a patkót. De voltak olyan trehány munkát végző kovácsok, hogy a gazda haza se hajtotta az állatokat és már útközben leestek a patkók. Ilyenkor azt mondták: no, ettől meg ettől mezítláb ért haza a ló. Aszerint is értékelték a kovácsot, hogy mennyi ideig tartott ki a patkó. Mert valamikor díjazták a patkolást és húsz lábakapcája volt mindenkinek. Ma is, hoznak ezt, azt, csináljam meg. Megcsinálom, állok három óra hosszat a tűz mellett, és keresek húsz koronát. De eljön a tévészerelő öt perc alatt kicserél egy lámpát a készülékben, és kér érte egy százast. Hát ezért nincsenek ma már kovácsok, pedig nagy szükség lenne a jó, fiatal szakemberekre. Még lovat is kell patkolni, de ezen kívül rengeteg másfajta kovácsmunka van még. Ötvenéves vagyok, de nézzen rám! A sok munkával megöltem magam még pulya fiatal koromban, rengeteget ütöttem a vasat, álltam a tűz mellett, azért nézek így ki. Oszt miért? .. . Mert szerettem a szakmát, a vasat, azért, semmi másért. Meg azért, mert nekem ez a legszebb szakma a világon. Mert az én kezemben rideg vas olyan képlékennyé, formáihatóvá válik, mint a gyurma. A jó kovács két darab vasat a tűzben is össze tud forrasztani. Nem kell nekem villanyáram meg hegesztömasina, anélkül is megy. Vagy, de szerettem beedzeni a szerszámokat, ami már maga külön tudomány. Meg még valamit: ha valaki rendesen ki akarja tanulni a kovácsmesterséget, ahhoz kemény nyolc esztendő kell. És Igazán jó kovácsnak születni kell. Ezt a munkát lehet tanulgatni, de megtanulni nem: erre születni kell és szeretni, nagyon szeretni a szakmát. Enélkül az egész élet, az egész munka fabatkát sem ér: ezt jól jegyezze meg! Elmondta: Lek Lajos, Nagykapos (V. KapuSany) Lejegyezte és a felvételeket készítette: ZOLCZER JÁNOS