A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

Hazánkban az egy lakosra jutó papírfogyasztás az elmúlt másfél évtized alatt csaknem megháromszorozódott. Ám az sem titok, hogy a kereken mintegy hetven kilogrammos papírfejadag — a korlátozó és takarékoskodó intézkedések ellenére — a jövőben okvetlenül növekedni fog. IMem véletlen hát, hogy a fejlődésének legdinamikusabb szakaszát élő szlovákiai papíripar feladatait egy közelmúltban tartott sajtóértekezletén így fogalmazta meg PAVOL HRIVNÁK mérnök, az SZSZK iparügyi miniszterhelyettese: „Arra törekszünk, hogy a ruzomberoki papír- és cellulózkombinát üzembe helyezésével jelentős mértékben növeljük a hazai papírtermelést, s ezzel egyenes arányban csökkentsük a cellulóz és a papiros külföldi behozatalának részarányát. Mindez jogos elvárásnak tűnik, hiszen a Ruzomberokban kanadai, szovjet, NSZK-beli, illetve jugoszláv segítséggel épülő üzem — a korszerűsítés és az újjáépítés mindkét szakaszának befejeztével — Közép-Európa egyik legkorszerűbb papírgyára lesz." A papírgyártáshoz tulajdonképpen három dolog szükséges: szakértelem, víz és nyersanyag. Különös szerencséje hazánknak, hogy e hármas követelmény egyikének sem vagyunk híján. Sőt, a rózsahegyi kombinátban gyártott cellulózból — a termelés teljes beindítása után — kivitelre is jut majd. Ez pedig fontos devizabevételi forrást fog jelenteni, mert ez a szénhidrátok csoportjába tartozó ipari alapanyag bizony egyre keresettebb cikké válik a világpiacon. VÍZ SZAKÉRTELEM NYERSANYAG Állok a valamikor még az ezernyolcszázas évek utolsó harmadában létesült rózsahegyi papírgyár kapujában s tűnődöm... Tűnődöm és a cellulózra, erre a végtelenül egyszerű és mégis olyannyira bonyolult növényi sejtfalanyagra gondolok. A szakértelem ott csörgedezik az itt élö emberek vérében, hiszen nemcsak a papírgyártás ezernyi fortélyát tanulták meg az elmúlt száz esztendő alatt; de a gyár mai munkásai őseinek mestersége is a faültetés és a fa feldolgozása volt. A liptói havasok lábánál élő emberek ugyanis a facsemeték gyökerével egy-egy darabot a szívükből is a földbe ültettek, ahogy az a becsülettel végzett, derekas férfimunkához illik. Nőtt is kezük nyomán a fenyves, terebélyesedett a sarjerdő; s ahogyan az már ilyen esetekben lenni szokott: munkaszeretetük egyben annak jutalmát is önmagában hordozta. A szakemberek úgy tartják, hogy a cellulóz- és papírgyártáshoz messzi környéken nincs jobb nyersanyag e vidék sudár törzsű fenyőinél és terebélyes koronájú lomblevelű fáinál. Körös-körül dús erdők zöldellnek, a gyárudvar szélén pedig új medrében ott folyik a Vág. Bizony, új mederben, mert nem csupán az egykori Solo és Supra részlegek helyébe lépő korszerűsített gyáróriás ékelődött be a túróéi és liptói hegyek találkozásának lankáiba, hanem még a Vágnak is „költöznie", engedelmeskednie kellett. Három kilométernyi szakaszon egyszerűen elterelték, áthelyezték a medrét, mintha nem is egy sebes • folyású hegyi folyóról, hanem csak holmiféle ezüstösen csillogó selyemszalagról lett volna szó ... Az egyelőre még a hazai és külföldi építőmunkások által uralt gyártelep a folyó bal partján terül el. És ember legyen a talpán, aki eligazodik rajta! Egy helyütt a cellulózlemezek mázsái fehérlenek, másutt a szerelés alatt álló berendezések kisebb-nagyobb alkatrészeit látni. Amerre a szem ellát, tulajdonképpen mindenütt fém-, műanyag- és farakások tornyosulnak. Néhány lépéssel arrébb üvegvattával szigetelt csővezetékek kígyóznak, színes burkolattal ellátott szállítószalagok kacskaringóznak; s bizony nehéz lenne pontosan számba venni a vasúti sínpárokat is, ahol most, a próbaüzemelés heteiben is ötven vagonnyi fahasáb érkezik naponta, a gyár teljes befutása után pedig ennek kétszeresét rakják majd ki huszonnégy óra alatt a nagy teljesítményű markolódaruk. Egyetlen nap leforgása során többet, mint nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt az egész esztendő tizenkét hónapja alatt! A papírgyártás folyamatának lényege azonban vajmi keveset változott a múló idők során. Ha erősen gépesítve is, de a cellulóz- és papírgyárak manapság is még az évszázadokkal ezelőtt kialakult eljárás alapján dolgoznak ... Mint oly sok találmány, a papiros is a nagy kultúrájú kínai néptől származik. Feltalálását Ho-Ti császár miniszterének, Tsai-Lunnak tulajdonítják, aki időszámításunk második évszázadának legelején készített először papirost, ami olcsósága s könnyű kezelhetősége révén gyorsan kiszorította helyéből az írásra korábban használatos selymet és bambuszszeleteket. A receptura, természetesen, titkos volt, így csak évszázadokkal később — arab és mongol közvetítéssel — jutott el Európába. Az eljárás egyszerűsége révén a papírkészítés így először Kínában, később azonban a világ más tájain is közkedvelt mesterséggé vált. A klasszikus technológia szerint a rongy, selyemgubó, kender és faháncs anyagát megőrölték, apró szálakká foszlatták, majd vízzel keverve és mészoldatban fehérítve sűrű pépet készítettek belőle. Ebből a pépből a papírkészítő mester egy fakeretbe foglalt finom szitára meregetett. Ezen a szitán, a víz lecsurgása után, az összekuszálódott szálacskák vé-12