A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

let megindításával támogatta. A legendás hírű Három Tölgy (Tri duby) nevű repülőtérre gyakran érkeztek ember- és fegyverutánpótlással repülőgépek. IMagy erőt képviselt a második csehszlovák ejtőernyős brigádnak és egy szovjet légiezrednek Szlovákia területére történt áthelyezése is. A szovjet emberek, a partizánparancsnokok : Aszmolov, Jegorov, Szagyilenko, Klokov és a világ első szocialista országának további képviselői, akik mind a harc megszervezésében, mind a harcokban példás magatartást tanúsítottak, iskolapéldáját nyújtották a népek közti barátságnak és a szovjet ember internacionalizmusának. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a szlovákiai partizánharc a szlovákiai magyarok és a Szlovákiával határos magyar területek lakossága körében is nagy rokonszenvet váltott ki. A szlovák és a magyar kommunisták, valamint a szovjet parancsnokság rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a határmenti területeken élő emberek maximális segítséget nyújtsanak a szlovák partizánoknak és a felkelőknek, és egyben a vidék kiinduló bázisává váljék a magyarországi partizánharcoknak. A felkelők vezérkarának, Szlovákia Kommunista Pártjának magyar nyelvű röpiratai, valamint a Szlovák Szabadságért nevű rádió magyar nyelvű adásai arra törekedtek, hogy növeljék a magyar nép rokonszenvét a partizánok iránt, az ellenállókat és az antifasisztákat a szlovák nép példájának követésére serkentsék. A felhívások és a szabadságharcosok akciói nem maradtak hatástalanok. A magyar dolgozók tudták, hogy kegyetlen megtorlás, bitó jár a partizánokkal együttműködőknek, mégis támogatták, élelmezték őket. Ha veszélybe kerültek rejtegették, bújtatták és fontos hírekkel látták el a szlovák hazafiakat. Az átszököttek nagy része bekapcsolódott a küzdelembe. Már a felkelés idején is harcoltak magyar nemzetiségűek Banská Stiavnica, Zvolen és Podbrezova környékén, s ott találjuk őket a dubovái ütközetben és a duklai hágóért vivott csatákban is. A harc támogatása óriási anyagi-és emberáldozatot követelt. Duklánál nem kevesebb, mint nyolcvanezer szovjet és mintegy hatezer szlovák, cseh és más nemzetiségű katona halt hősi halált. Nem frázis, nem emlegethetjük és ismételhetjük eleget, hogy népeink barátságát a közös harcokpan kiömlött vér pecsételte meg, ezernyi szál fűzi össze, teszi tartóssá. Az, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés valóban a nép tömeges, nemzeti fegyveres felkelése lett, elsősorban a kommunisták politikai szervezőmunkájának tulajdonítható. A felkeléssel kezdett megvalósulni a szlovák nép alapvető nemzeti és szociális célja és jogos igénye. A Szlovák Nemzeti Tanács a széles tömegek akaratát kifejezve a felkelés idején kihirdette a Csehszlovák Köztársaságnak mint az egyenjogú cseh és szlovák nemzet közös államának felújítását. A felszabadított területeken a Szlovák Nemzeti Tanács ragadta kezébe a hatalmat és ezzel megbukott az úgynevezett szlovák állam fasiszta rendszere. A felkelők azzal, hogy Szlovákia szivében szabad területet létesítettek, hogy zavarták a fasiszta hadsereg ténykedését, hogy ellenőrzésük alatt tartottak fontos közlekedési vonalakat, akadályozták a fasisztákat abban, hogy az egyik frontszakaszról a másikra irányíthassák katonai egységeiket és haditechnikájukat. Mindezzel közvetve is, közvetlenül is jelentősen hozzájárultak a Vörös Hadsereg harcának a támogatásához és a fasiszmus feletti győzelemhez. Az antifasiszta harc támogatására 1944. szeptember 19-én érkezett Szlovákia földjére az a 27 partizán, — 17 szovjet, 10 magyar — akiknek a legendás hírű Kozlov őrnagy volt a parancsnokuk, és akik számos hőstettet hajtottak végre. Ebből a csoportból és a közben hozzájuk csatlakozott harcosokból alakult meg később a Petőfi partizánegység. A magyarok antifasiszta harca méreteiben elmaradt a szlovákok küzdelmétől. Ám jelentősebb volt, mint ahogy azt — a közelmúltban feltárt adatok ismeretének a hiányában — régen hittük. (A SZNF-ben 1000— 1500 magyar nemzetiségű harcos vett részt). Népeink legjobbjai a legnehezebb órákban egymás mellett álltak és megteremtették a csehszlovák—magyar barátság szilárd alapjait. A felszabadulást megelőzően az uralkodó osztályok igyekeztek a két ország népét egymással szembeállítani. A nép forradalmi, haladó, igazi hazafias erői azonban — a nemzeti és társadalmi szabadságért — a baráti együttműködés útján haladtak. A két nép évezredes sorsközösségre tekinthet vissza, történelmünk újabb szakaszát pedig a szabadságért és a haladásért vívott közös harc nagyszerű emléke és eseménye fémjelzi. Népeink legjobbjai közösen harcoltak a feudalizmus és a Habsburg-elnyomás, majd a kapitalizmus ellen. Múltunk szép lapjait azok a szlovák és magyar hazafiak írták, akik erőfeszítéséből és közös harcából megszületett a dicső emlékű Szlovák Tanácsköztársaság. A szlovák—magyar— cseh barátságot kovácsolták azok a szlovákok, csehek és magyarok is, akik együtt, egymásért harcoltak a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a dolgozók — az úri osztályok nacionalista, a nemzeteket egymás ellen hangoló nevelése ellenére — gyakran kezet fogtak, vállvetve küzdöttek. A Szlovák Nemzeti Felkelés — Csehszlovákia népeinek nagy forradalmi akciója — a köztársaság történetében.döntő fontosságú fordulatot eredményezett. BALÁZS BÉLA az időben a legnagyobb megmozdulásunk. 37 pár kaszás vállalta fel akkor a terménybetakarítást 1943-ban. Nem volt még aratógép, nem volt úgy ellátva a mezőgazdaság, mint ma. Munkás viszont nem volt sok. Még a betegek is dolgoztak, úgy, ahogy tudtak, hisz háború volt. Az egyezség meg is történt a prépostsággal, és nekiláttunk a dolognak, a kaszálásnak, helyesebben: arattunk. A 74 ember igyekezett, de úgy a közepén járhattunk az aratásnak, amikor az egyikünk azt mondta a vezetőnek, mivel pénzre is szükség lenne a családnak, vágjuk le a nekünk megígért lucernát és azt eladjuk, lesz pénzünk, és azután vágjuk tovább a búzát. — Azt nem lehet — mondta a vezető — hiszen nem így szólt az egyezség. — Vita ide, vita oda, a végén leültünk az országút szélére és senki nem nyúlt a kikalapált kasza után. Addig ment a dolog, mig a végén engedélyezték a lucerna vágását és csak azután ment tovább az aratás. Engem viszont innen is elbocsátottak. A gazdaság fogatjai szállítottak be Királyhelmecre, kicsiny lakásomba. Csak, hogy ott ne legyek ... — Ezek után mit tett? — Amit kellett... Jött a Szálasi-behívó, de most már a frontra. Én azonban nem mentem, hanem eltűntem hazulról. Nem vonultam be. 1944 őszén Királyhelmec térségében három orosz partizánegység ért földet, és ezeknek én voltam az egyik élelmezője és híradósa. Bevontam munkámba a megbízható elvtársakat. Hol az egyiktől, hol a másiktól kértem ennivalót: húst, kenyeret, szalonnát: És vittem a partizánoknak. — Kik adták az élelmet? — Bortnyik János, Balog Ferenc és Czibák Lajos. Féltek, de adtak. Mikor Királyhelmecen megalakítottuk az egységes földmüvesszövetkezetet, annak egyik vezetője, alelnöke lettem. A 72 éves Tóth János, a kommunista és a partizán, sokat harcolt a jobb jövőért, a szocialista jelenért. Már több éve nyugdíjas. Azt tartja, hogy a harc nem volt hiábavaló. DEMJEN FERENC Hétvégi levél Szeptember elseje. Újra megnyílnak az iskolák kapui, megkezdődik a tanulás. Jönnek a bajok a tanulás körül, pláne akkor, ha a családban elsős van, mert bizony sokat kell foglalkozni az ilyen gyerekkel, aki eddig csak játszott, nem gondolt a komoly tanulásra, a rendszeres olvasásra, betűírásra. Ám nemcsak a kis elsőssel kell foglalkozni, de rendszeresen ellenőrizni kell a nagyobb gyerekek leckéjét is. Tudjuk, hogy a szülőnek mindig akad tennivalója, hiszen annyi holmit kell naponta beszerezni, az emberi vágyak végtelenek, és néha bizony észre se vesszük, hogy kicsúszik kezünkből gyermekünk keze. Könnyebb számolni, kivonni, összeadni, tervezni és beosztani, mintsem gyermeki kérdések sokaságára válaszolni. inkább azt számoljuk hát, mikor mit vegyünk neki, és később, amikor a gyermek érzelmileg eltávolodik tőlünk és szembeszáll akaratunkkal, héborgunk, hogy „túlságosan jó dolga van", rádöbbenünk, hogy a bájos kisgyerek, akinek egykor oly könnyen elengedtük a kezét, idegenné lett, ellenségesen áll szemben velünk. „Az ifjúságról való gondoskodás pártunk figyelmének homlokterében áll, egyúttal szocialista államunk elvi fontosságú és tartós feladata " — olvashatjuk Vasit Biiak elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának 1980. március 25-én elhangzott előadói beszédében. Szocialista társadalmunkban megvan minden feltétel ahhoz, hogy az ifjúság egybekapcsolhassa a tanulást és a munkát a társadalom életében és irányításában való aktív részvétellel, hogy a fiatalok széleskörűen részt vehessenek a társadalom kulturális és szellemi életének fejlesztésében. A fiatal nemzedék élete egybefonódik a szocializmus fejlődésének távlataival, e távlatok elérésében látja az ifjúság küldetésének értelmét és lényegét Persze, nem szabad azt hinni, hogy az ifjúság konfliktusoktól és problémáktól mentesen fejlődik. Szüntelenül dolgoznunk kell az ifjúság körében, meg kell mutatni, hogy az elért eredmények több nemzedék áldozatkész munkájának eredményei. A fiatalság nevelésében nagyon fontos az iskola, a társadalom különböző tömegszervezetek és főleg szülők együttműködése. Pártunk, államunk, a család, a szocialista intézmények feladata, hogy a fiatalokból elvhű, erkölcsileg és eszmeileg fejlett embereket neveljenek. Kezdetben van az érzelmi nevelés, és ebből fakad minden. A tanulás, a munka szeretete. Hogy az a fiatal boldog lesz-e, nem azon múlik, mije van, még csak azon sem, mennyire szerencsés, könnyű-e vagy nehéz az élete. Hogy kedves legyen számára valami, szeresse munkáját, becsülje szüleit, nagyszüleit, ennek egyetlen titka a kisgyermekkori nevelés. Ezért nagyon helytelen az a felfogás, hogy majd az iskola vagy a társadalom felneveli a gyermeket. Az érzelmi nevelés elsősorban a szülő feladata. Ne feledjük, hogy gyermekünk, akinek szeretetünk helyett tárgyakat adtunk, akit nap mint nap elfoglaltságunk miatt elbocsátottunk, majd később saját gyermekének mit ad tovább. Csak azt, amit kapott. Hogyan taníthatná gyermekét boldogságra, szeretetre az, aki ezt maga sem ismeri?!