A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-22 / 34. szám

ATasman-tengert nyugodt körülmények között repültük át. A tenger csendes volt, s csak egy-két felhő tarkította az eget Minket viszont izgalomban tartott az a tény, hogy a Föld egyik kontinense felé közeledtünk. Ausztrália 7687 millió négyzetkilométeres területével és 13 milliós lakosságával a világ legkisebb földrésze. Másik egyedi vonása, hogy az egész földrész a déli féltekén terül el. Mint mindenütt, Ausztráliában is a hegyekbe vezetett utunk. A legmagasabb hegy a Mont Koscinco csupán 2230 méter. Ebből is látszik, hogy kevés az igazán magas hegy. Az átlagos tengerszint feletti magasság 292 méter, Afrikában 657 méter. A sziget nagyrésze barátságtalan sivatagból és félsivatagokból áll. Legismertebb a Nagy Homok-sivatag, a Nagy Viktória-sivatag és a Gibon-sivatag. Növény-és állatvilága nagyon érdekes. Bennünket legjobban az eukaliptusz-erdök érdekeltek. Számos olyan állatfaj él itt, amely máshol nem található meg. Ennek oka az, hogy Ausztrália hosszú ideig a többi földrésztől elszigetelten fejlődött. A látogató az állatok közül leginkább a kengurura, a kacsacsőrű emlősre és a papagájokra kíváncsi. Fiziológiai-genetikai szempontból minden emlős nagyon érdekes. A kenguru erszényes, a kacsacsőrű tojó emlős. Ausztráliát 1770-ben James Coock kapitány fedezte fel. Naplójába a következőket jegyezte fel a felfedezés napjáról: „Északkeleti szél. Délután szárazföldet pillantottunk meg nyugaton. Úgy tűnik, nagyon kellemes és érdekes. Van itt domb, völgy, alföld, hegyvidék." Ausztráliai utunk Sydneyben kezdődött, de ellátogattunk Camberrába, Melbournba, Tasmániába is, s jártunk az Alice Springs vidékén. Itt árnyékban 40 Celsius fokot mutat a hőmérő. Amikor idehaza barátaink Ausztrália felől érdeklődnek, zavarban vagyunk. Nem tudjuk egyértelműen eldönteni, tetszett-e vagy nem ez a világrész. Országnak ugyanis túl nagy, földrésznek túl kicsi. Az objektív értékelés mindig a személyes, élmények, benyomások kifejezésénél marad: szerintünk a legszebb város Sydney. A tagolt tengerpart és a dimbes-dombos vidék festőivé varázsolja. Az amerikai mintára épített felhőkarcolók a világváros benyomását keltik. Építészetileg nagyon szép és érdekes az opera épülete. Ausztráliában legmagasabban a 2230 méteres Mt. Koscinscon voltunk. Ez a hegy Camberrától 200 kilométerre délnyugatra az Ausztráliai Alpokban van. A legveszélyesebb esemény az egyik eukaliptusz-erdőben várt ránk: az expedíció egyik tagja csak alig tudott megmenekülni egy mérges kígyó harapásától. A leglehangolóbban a rezervátumok hatottak ránk. Ellátogattunk az Alice Springs környékén lévő rezervátumokba. Itt élnek az őslakosok, akikről az volt a benyomásunk, hogy ezek az emberek az alkoholon kívül mást nem képesek elfogadni a XX. századból. A legnagyobb nehézséget az utazás okozta. A légitársaságok személyzete sztrájkolt, s igy sok időt veszítettünk. Amikor például Sydneyből Camberrába akartunk utazni, a sztrájk miatt többször elmaradt az út, végül autóbuszt ajánlottak az utasoknak. így az egy órás repülőútból egész napos várakozás és út lett. Ausztráliát világkörüli utunk hatvannyolcadik napján hagytuk el. Egy napot Emberi sorsok A Mount Koscinco-n Az európaiak 1788-ban kezdték meg a gyarmatosítást. Az első telepesek az angolok, skótok és írek voltak. 1945—65 között nagy kivándorlási hullám rázta meg e földrészt. Ebben az időszakban két és félmillió ember hagyta el hazáját és választotta új otthonul Ausztráliát. A földrész őslakói az ausztralid fajhoz tartoznak. Az európaiak bevándorlása előtt számuk 300 ezer volt. A gyarmatosítók mesterkedéseinek következtében ez a szám 41 ezerre csökkent. Elsősorban az északnyugati sivatagokban élnek. Létszámcsökkenésük ugyan lelassult, de még mindig kipusztulásuk veszélye fenyeget. Ausztráliai őslakos veszítettünk, mivel áthaladtunk a „dátumvonalon". A repülőgép parancsnoka hétfőn 10 óra körül közölte: „Átrepültünk a „dátum-vonalon", egy nappal állítsák előre a naptár-órákat. Kedd van ..." Az utasok így ha keletről nyugatra áthaladnak a dátum-vonalon, veszítenek egy napot. A nyolcvanezer kilométerből hatvanezer már mögöttünk volt. A napok élményekben gazdagok voltak. Egy nagy romantikus „verseny" részesei voltunk, amelynek minden akadálya fokozta erőnket és akaratunkat, hogy egészségében minden feladatot teljesítve érkezzünk haza. FRANTISEK KELE A MÁMOR RABSÁGÁBAN ÖL, BUTÍT, NYOMORBA DÖNT Az alkoholizmus lényegében népbetegség — állapítottuk meg sorozatunk legelején, de egyben rámutattunk a korlátlan mértékű szeszfogyasztás gazdasági s társadalmi veszélyeire, valamint arra is, hogy az ittas állapotban lévő ember könnyen hajlamos a legkülönfélébb törvényszegő cselekedetekre. Igaz, az italozás nem újkeletü probléma, hiszen az italfogyasztás kialakult formái szerint ittak már őseink is, ám igazi népbetegségként csak az utóbbi egy-másfél évszázad során lépett fel az alkoholizmus. Amíg azonban régebben többnyire az elkeseredett nincstelenség adta kezébe valakinek a poharat, napjainkban inkább a túlzott jólét, a könnyelmű s nemtörődöm életmód, valamint a fiatalkori felelőtlenség jelölhető meg elsőrendű kórokozóként. De vajon gyógyítható betegség-e az iszákosság? Az alkoholizmus gyógyításának elvi és gyakorlati kérdéseiről az ideggyógyászati klinika alkohológiai csoportjának vezető orvosával beszélgetek. — Gyógyítható, de nem antibiotikumokkal, injekciókkal, besugárzással, de még önmagában az elvonókúra tablettáival sem. Egy alkoholista gyógyulásának elsődleges „kelléke" az akaraterő, s ehhez párosulnak az egészségügyi és társadalmi segítségnyújtás különféle formái — mondja a szakorvos. Persze, a gyógyulás eredményessége nagy mértékben múlik azon, hogy az alkoholizmus melyik stádiumában kezdi kezeltetni magát valaki. Eredményesség szempontjából az sem elhanyagolható, hogy az illető önszántából, saját elhatározásból kezelteti-e magát, vagy „csak" jogi és társadalmi kényszerítő eszközök juttatták az elvonókúrára .. . — Melyek a rendszeres italozás különböző fokozatai ? — Az alkoholizmusnak többféle stádiuma van : kisebb-nagyobb mértékű rászokás, káros szenvedély, időnkénti lerészegedés, aztán a sűrű ivászatokkal, gyakori ittassággal járó íszákosság, végül pedig a szinte állandó részegséget jelentő krónikus alkoholizmus. Ez a legsúlyosabb fokozat tulajdonképpen már afféle alkoholos pszichózis, amikor is a beteg el-elfelejtí a nevét, azt, hogy hanyadika van, hogy hol van, különféle hallucinálási tünetek lépnek föl nála, látás-és hallászavarai vannak és kóros elváltozások is megjelenhetnek a szervezetében, hiszen a májzsugorodás vagy a fekély sok esetben bizony a szüntelen alkoholos önmérgezés következményeként lép föl patologikus tünetként. — Az elvonókúrák eredményessége öszszefügg az alkoholizmus fokával? — Igen. Az enyhébb, úgymond jóindulatú esetekben az alkoholista rádöbben helyzetére és magától is gyógyulni akar. Sokkal nehezebb az orvos dolga a kontrollvesztett időszakos ivókkal, hiszen olyan embereket kell kivezetnie a bajból, akik a kezelés előtt alkalomról alkalomra tökrészegre itták magukat; akiknél az a veszély áll fönn, hogy a kúra után nem is a leküzdhetetlen alkoholvágy, hanem inkább az úgynevezett szesztestvéri társaság ránthatja vissza az ivásba .. . És elég az első pohár, egyetlen lerészegedés és a több hetes, esetleg több hónapos gyógykezelés eredménye máris semmivé vált. — A valóban krónikus alkoholisták gyógyÍT tása többnyire szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az orvost. De vajon mennyivel könnyebben kezelhetők az időről időre viszszaeső iszákosok? — Velük tényleg érdemes foglalkozni, hiszen vannak időszakok, amikor nem isznak! Általában van még állandó munkahelyük, nem ritkán komoly szakmai becsületük, akadnak segítő szándékú barátaik, van családjuk, feleségük. Az ilyen emberek olyan közösségben élnek, amelyik még bízik abban, hogy az illető meggyógyul. Az ilyen betegeket még meg lehet menteni. — Hogyan? — Elsősorban korszerű orvosi szemlélettel, illetve a bizakodó környezet bevonásával. Jó jel, ha a gyakori ittassággal bajlódó beteg bűnbánó másod-harmadnaposságában önmaga is úgy érzi, hogy ez volt az utolsó lerészegedése és soha többé ... Az orvos elsődleges feladata, hogy kitapintsa a beteg személyiségfejlődésének azt a pontját, ahol az illető kizökkent a kerékvágásból; ahol a testi-lelki károsodás korrigálásaképpen először nyúlt a pohárhoz. Az alkoholisták múltjában viszonylag könnyen megtalálni a neurózis gyökerét. Gyakorta fordulnak elő azonban más okok is, amelyek — látszólag — gátolják az alkoholistává vált személyt abban, hogy italozás nélkül küzdjék le hátrányosnak tűnő helyzetüket. — Melyek hát az alkoholizmus gyógyításának korszerű orvoslási módszerei? — Újabban az úgynevezett csoportterápiás eljárások léptek a figyelem előterébe. Sok orvos bízik a házasság- és családterápia eredményességében, ami tulajdonképpen az imént említett bizakodó környezet még intenzivebb bevonását jelenti a gyógyításba. — Miért olyan fontos ez? — Mert a vissza-visszaesö iszákos legsúlyosabb kudarcait családja körében éli meg. igy ebben a környezetben érheti el gyógyulásával a legnagyobb sikert is. Ha egy-két évig, vagy tovább is képes ital nélkül élni, annyi érdemet gyűjt, hogy visszanyeri önbizalmát és közben, orvosi segítséggel, eltűnik életéből az a deficitérzés, amelyet korábban alkohollal korrigált. Támogatni kell a beteg jobbik énjét, a korábbi ivásból eredő állandó önvád forrását, hogy azután önmagának is orvosa legyen, mintegy szuggerálja magát a jóra. Ha kellő ideig kitart, a beteg gyógyultnak tekinthető! EPILÓGUS Régi, de minden betűjében igaz közmondás, miszerint az alkohol ÖL, BUTÍT ÉS NYOMORBA DÖNT! Az alkoholizmus — sajnos — jelen van mindennapjaink valóságában. Harcolni valóban nehéz ellene, hiszen az emberek nem azért isznak, mert nemcsak lisztet vagy kenyeret kapni az üzletekben, hanem bort, sört és pálinkát is; hanem azért, mert igénylik! Elsősorban ezért az alkoholellenes propagandát kell hatékonyabbá tenni, s eredményesebben kellene hatni az italozást kóstolgató fiatalokra is. Ezzel párhuzamosan van szükség részegek elleni határozottabb társadalmi fellépésre is, hiszen erre az alkoholizmus elleni harcról szóló, 120/1962-es számú törvényrendelet jogilag is lehetőséget nyújt. A szocialista törvényesség jogszabályainak szigorúbb betartása ebben a tekintetben sem mellőzendő. Sem nagyvonalú kézlegyintéssel, sem egy-egy pohárka ital mellett „biztos" ismeretséget keresve, pertut koccintva a netalán befolyásos személynek vélt „illetővel". Mert a mámor rabságától csak önerőből lehet szabadulni! 17