A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-22 / 34. szám

Reggel hét óra, indulunk. Aféle turistakörútra: körülnézni strandokon, éttermekben, kisvendéglőkben, szállodákban, utakon — mivel találkozik a pihenni, üdülni, fürödni induló hazai és külföldi turista. A közutak forgalma egészen Léváig (Levice) — bár hétköznap van — tűrhető. Sehol nincs tumultus, zsúfoltság, közlekedési dugó. Csak tűző nap és hőség. A benzinkutaknál sem áll nyolc-tíz autónál több; szinte mindenütt gyors a kiszolgálás. Sőt, még az leszórt búza mennyisége is kevesebb a tavalyinál, állapítom meg némi csodálattal és megelégedéssel. De van viszont elgázolt nyúl, fácán, sündisznó, kutya, macska, veréb, kacsa, liba — sok, nagyon sok. Tizenegy óra elmúlt néhány perccel, amikor megérkezünk a Léván túli Margita Ilona strandra. Kicsit távolabbra esik a főúttól — az útirányt csupán egyetlen piciny tábla jelzi —, mégis óriási a tömeg. Közel háromezer ember, tudom meg később Ján Osvaldtól, a strandfürdő vezetőjétől. Fölöttébb elcsodálkozom válaszán, amikor arra a kérdésemre, hogy mivel elégedett és mivel elégedetlen, azt mondja: — Mindennel elégedett vagyok. Furcsa, már csak azért, hiszen csupán kora reggel van meleg víz — háromezer literes a melegvizes tartály —, aztán egész nap egy csepp sem. Nagyon sokan vannak a kempingezők, sátorban, faházakban lakók, akik egy-két hetet töltenek itt, és panaszkodnak, hogy este nem tudnak zuhanyozni, de még borotválkozni sem, az edénymosogatást nem is említve. Egyetlen étterem áll az üdülők rendelkezésére, ahol mindössze kétféle étel között válogathatnak. Bár a mini élelmiszerbolt ellátottságát jónak ítélték meg a vendégek és az eladók is, de hús, hentesáru tárolási okok miatt ott sem kapható, s az étteremben mindössze napi 380 adag ételt tudnak elkészíteni és kiszolgáltatni. Aztán kevés az üdítőital — három-négyféle kapható csak, az sem mindig. Gyakori hiánycikkek: a palackozott sör, a csokoládé, a cukorka, a kekszfélék. Arról már nem is beszélve, hogy kempingcikkeket és a napozáshoz, fürdőzéshez fontos kellékeket sem itt, sem más meglátogatott strandon nem árusítanak. Szóval, ezért furcsállom a strandfürdő vezetőjének elégedettségét. Meg látom rajta, nem is veszi jó néven, hogy mindezen hiányosságok ról beszélek. Különféle objektív okokra hivatkozik, amiket csak részben lehet megérteni és elfogadni, mert hiszen semmivel sem mentegethető, hogy rosszak a vízcsapok, nem zárhatók a véceajtók, kevés a szemétkosár, sok helyen nagy a rendetlenség stb. Vegyes érzésekkel és sok-sok jogos panasszal jegyzetfüzetünkben vettünk egy cseppet sem érzékeny búcsút a jobb sorsra érdemes Margita Ilonától, s a Garam partján Zselizen robogtunk Párkány (Stúrovo) felé. A táj csodálatos, állapítottuk meg töbször is, de még milyen csodálatos lehetne, ha a folyó partja és az út között legalább húsz kilométerenként lenne egy-egy parkoló-pihenő. Néhány asztalkával, paddal, szemétkosárral, esetleg falatozóbódéval, mosdóval, De sajnos, az egész útvonalon egyetlen pihenőt sem találunk. Pedig errefelé nemcsak sok hazai, de külföldi turista is megfordul. Igaz, nem európai főútvonal ez, mégis. Fél háromkor érjük el Párkányt, korgó gyomorral. Felhajtunk a Sport presszó-étterméhez, amely az egykori Duna-híd hídfőjén áll. Tavaly nyáron jártam itt utoljára és akkor is föl a kérdést a főnöknek az országot többször keresztül-kasul végigjárt riporter, aki sok mindennel találkozott már, de ilyennel csak igen ritkán: hogyan csinálja? — Egyszerű — válaszolja Virág Alajos —, szeretem a szakmát és tisztelem a vendéget. Persze, és is elöhuzakodhatnék úgynevezett objektív nehézségekkel. És ahelyett, hogy panaszkodtam volna, dolgoztam és dolgozom. Ma is, a pincérekkel együtt felszolgálok. Naponta éjfélkor fekszem le, hajnalban kelek, de ezt nem szabad, hogy a vendég meglássa, észrevegye. A vendég elvárja a jó ételt, a gyors kiszolgálást, a tisztaságot, a rendet, a kellemes környezetet. És mi ehhez tartjuk magunkat. Ezért aztán nem véletmegcsodáltam a gyors, udvarias kiszolgálást, a tisztaságot. Most pedig ezenkívül még egy újdonság fogad: megnagyobbították a presszót. Rendelnék valami ennivalót, de a pincér sajnálattal közli: csak délután három óráig szolgálnak fel meleg ételt. Nem értem, miért, megyek a főnök után. Virág Alajos azonnal választ ad a miért re, amikor megmutatja a méretben egy lakótelepi lakáshoz illő konyhát: — Egyszerűen nincs hol megfőznünk több ételt, olyan piciny a konyha. A legtöbb, amit tehetünk, hogy napi négyszáz adagot felszolgálunk, persze, ezt is roppant erőfeszítéssel. Úgy, hogy háromkor nem szolgálunk fel meleg ételt, hanem a pincérek is beállnak krumplit tisztítani, segédkezni a vacsora elkészítésében. Másképp az egyetlen szakácsnő képtelen lenne erre. Végignézem az étlapot. Kilencféle kész-, illetve frissensült kapható négy koronától tizenhat harminc közötti árban. A pincérek most is roppant udvariasak, az illemhelyeken tökéletes a tisztaság, van törülköző és szappan is. És ráadásul megkapjuk a félretett utolsó két adag ételt... Mindezek láttán értetlenkedve teszi len, hogy nálunk mindig „telt ház'' van, szívesen visszajárnak a vendégek. Mindezt szinte harapófogóval kellett Virág Alajosból kihúzni. Mondja, ö nem szeret dicsekedni, újságban szerepelni, beszéljen helyette a munkája, munkájuk. És a fényképezőgép lencséje elé is csak kollégáival együtt volt hajlandó odáilni. Párkányból Paton keresztül Komárom (Komárno) felé tartunk. Dunamocson állunk meg. Felmegyek a teraszos falatozóba, ahol a pult túlsó oldalán László Erzsébet azonnal panaszokkal kezdi: — Nagyon kevés — mennyiségben is, választékban is — a konzerv, a csokoládé, a cukorka. Jégkrém, fagylalt pedig szinte egyáltalán nem kapható. Üdítőitalokban eddig szerencsére nem volt hiány, szinte állandóan kapható négy-ötféle, bár nagyon örülnénk, annak, ha még bővebb lenne a választék. Ffordós sört, csapolásra szállítottak mindig, de bizony palackozott sör gyakran hiánycikk. Pedig rengeteg ember meg állt itt, úgy hazaiak, mint külföldiek és restellem, hogy gyakran azt kell mondanom: „nincs". Innen már csak egy ugrás Pat, az ottani termál strandfürdő. Kellemes, szép a környezet, tiszta a víz, és sok az ember. Hétvégeken hatezer ember is összezsúfolódik itt, hogy megmártózzon a két medencében, vizibiciklizzen, kajakozzon a kicsinyke tavon. A huszonhét fokos víz kellemesen langyos, az üdítőital, a dzsúz az egyetlen, ami itt kapható — szintén. A nagy medence melletti négy zuhany közül mindössze egy működik, és délben levesből sosem sikerül annyit főzni, hogy mindenkinek jusson. Egyébként — mondják az emberek — mindennel elégedettek vagyuk, jól érezzük magunkat, csak még jobb lenne ezen hiányosságok nélkül. Nekik is igazuk van, mint ahogy igaza volt annak a cseh házaspárnak is, amely a komáromi Európa Szállóban este hétkor szobát szeretett volna kivennik, de nem kaptak és dühöngtek. A száztizenhárom ágy mindegyike foglalt, és abban sem reménykedhetnek, hogy a Centrál vagy a Spolocensky dom-ban kapnak szállást. Több lehetőség pedig nincs. Marad tehát az éjszakázás. A portán dolgozó két hostess sajnálkozva magyarázza, hogy nincs hely, hogy előjegyzésben minden ágyat lefoglaltak a vendégek. Mondják, sokszor többszáz koronát is kínálnak az emberek, csak kapjanak szobát, nem sajnálnak érte semmilyen összeget, mert pihenni, aludni, zuhanyozni szeretnének, de ami nincs, az nincs. Újabb szálloda pedig nem épül a határvárosban. Pedig bizonyára most is nagyon sokan töltenék itt az éjszakájukat — jó egy kilométeres kocsisor áll a határátkelőhely előtt —, esetleg megvacsoráznának, meginnának egy kávét, de sehol egy szabad hely, üres szék. Nagy a tömeg a szálló kertjében, kávéházában, éttermében, presszójában, óriási az utcán is a tumultus. Nyolc óra jóval elmúlt, mikor elindulunk Komáromból. A Bratislava felé vezető út mentén már van jónéhány pihenő, de szinte mindenütt csak egy-két asztalka és telitömött bűzlő szemétkosarak várják a fáradt utast. A turisták megvárják az estét, hogy besötétedjen, s az éj leple alatt a tilosban, valahol a fák alatt sátort verjenek, pihenjenek, úgy-ahogy. Tíz óra felé jár az idő, mire beérünk Bratislavába. Fárasztó volt ez a nap, A kellemes élményeket elnyomják, elhalványítják a kellemetlenek, a sokszor fölösleges, könnyen kiküszöbölhető bosszúságok. Mindaz, amit aránylag könnyen, egyszerűen, olcsón meg nem történtté lehetne tenni, hogy a turista csupa szép, kellemes visszacsalogató élménnyel érkezzen meg otthonába s barátainak, ismerőseinek valahogy így kezdje az élménybeszámolót: — Csodálatos volt, jövőre újra elmegyünk! ... ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei 13