A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-22 / 34. szám

Keresett cikkek házatáján Olasz összecsukható babakocsi. Sokan megnézik nemcsak Pesten, de nálunk is. Kényelmes, praktikus, keresett. Évente harmincezret gyártanak belőle Magyaror­szágon, s ez a mennyiség nem elegendő. Pillanatok alatt elfogy. Bővíteni kell az együttműködést az olaszországi Biemme céggel. A kocsi alkatrészeit ugyanis ők gyártják. Magyarországon csak összerak­ják a darabokat, aztán a kész babakocsit piacra dobják. Mindezt Pesten tudom meg, a Fémbútor Ipari Szövetkezet elnökének Práter utcai dolgozószobájában. Az elnök nem tartóz­kodik jelenleg a hivatalában, Dobozi Györggyel, a szövetkezet műszaki vezető­jével és Csenki István anyag-áruforgalmi osztályvezetővel beszélgetek. Készsége­sek, előzékenyek és érdeklődők. Két ok­ból is. Csehszlovákia egyik legnagyobb kereskedelmi partnerük. Körülbelül nyolc­vanezer camping-széket és húszezer asz­talt vásárol évente a szövetkezettől. Ugyanakkor tavaly még Csehszlovákiából kapták a babakocsi küllős kerékvázát, esztendőről esztendőre ötvenezer dara­bot, aztán egyszerre abbamaradt a szállí­tás, s ez bizonyos nehézséget okozott. Ma sem tudják hasonló minőségűvel pótolni, műanyagból gyártják, az viszont nem olyan szép. Tulajdonképpen mivel foglalkozik a Fém­bútor Ipari Szövetkezet, amelynek az el­nöki dolgozószobájában négy oklevelet és egy díszoklevelet látok? 1967-ben elnyer­te a Minisztertanács vándorzászlaját, s az idén, születésének harmincadik évfordu­lóján megkapta az Ipari Minisztérium ki­váló szövetkezete címet. Dobozi György és Csenki István felvált­va magyarázzák, hogy camping-cikkeket, fémvázas bútorokat és gyermekkocsikat gyártanak. Éves tervük 240 millió forintra rúg. Két nagy termelési egységük Buda­pesten és Rétságon (Ipolyság közelében) található. Budapest a fémbútorokat gyárt­ja és a camping-bútorok festését végzi. Rétságon a Panoráma gyermekkocsik, a mély babakocsik, a camping-cikkek és az olasz összecsukható babakocsik készül­nek. E három fő tevékenységgel egyen­súlyban tudják tartani a szövetkezetet a világpiaci áringadozás ellenére is. A szoci­alista országok közül Csehszlovákiába, Lengyelországba, Romániába. Bulgáriába, az NDK-ba és Jugoszláviába szállítanak árut. Kanada, Svédország és Franciaor­szág a legnagyobb tőkés kereskedelmi partner. Reklamáció előfordul, de a piacuk nincs veszélyeztetve. Azonnal intézked­nek. Olvastam valahol, hogy camping-cik­kek gyártásában az országon belül vezető vállalat a Fémbútor Ipari Szövetkezet. — Mit jelent ez? — Ez azt jelenti, hogy bizonyos előnyö­ket élvezünk az ármegállapításnál — mondja az anyag-áruforgalmi osztályveze­tő. — Amennyi nyereségszázalékot érünk el a tőkés forgalomban, azt érvényesíthet­jük az országban. Egészen pontosan: szö­vetkezetünk megállapíthatja a camping­cikkek árát — világosít fel a műszaki vezető. A Fémbútor Ipari Szövetkezet a Gép-és Vegyipari KISZÖV tagja (Gép- és Vegy­ipari Szövetkezetek Érdekvédelmi Szö­vetsége). Hetvenegynéhány szövetkeze­tet egyesít magában. Legnagyobb vevőjük a TRIAL Nagykereskedelmi Vállalat, a BÚ­TORÉRT, a Skála és a Centrum Áruházak. A József Körúton saját üzletük is van. Nemcsak árusít, a termékek garanciális és azon túli javítását is végzi. A Fémbútor Ipari Szövetkezet ismert arról, hogy jó minőségű árucikkeket gyárt. — Hogyan történik az ellenőrzés? — Mintavételes módszert használunk. Ötezer darabból kiveszünk hármat — ma­gyarázza Dobozi György. Csenki István anyag-áruforgalmi osztályvezető — És hogyan tartanak lépést a fejlődés­sel? — Figyeljük a piacot. Külföldi vásárokra járunk, és amikor kiállítunk, megnézzük a konkurrenciát, és a szakirodalmat is fi­gyelmesen olvassuk — mondja Csenki István. — Ha úgy látjuk, ez vagy az az áru tetszene itthon, 1—2 hét alatt elkészítjük a prototípust és bemutatjuk a kereskede­lemnek — teszi hozzá Dobozi György. — Ha a kereskedelem igényt tart rá, akkor a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézettel engedélyeztetjük a forgalmazását. Na­gyon szigorúan vizsgálja az árut! Magyarországon az az árucikk, amely megnyeri a piac tetszését, viselheti a Ki­váló Áruk Fóruma emblémáját. Ha a ter­mék minősége romlik, az áruról lekerül az embléma. Úgy hallottam, hogy nehéz az árut ilyen megtisztelő elismerésig eljut­tatni. — A Fémbútor Ipari Szövetkezet termé­ke kapott már ilyen emblémát? — Összecsukható babakocsink és két­féle camping-székünk emblémás — mondja büszkén Dobozi György. — Egyik ilyen termékünket Csehszlovákiába, a másikat tőkésországba szállítjuk! — Most az az igény, hogy ne műanyag­gal, hanem textíliával vonják be a babako­csikat. Önök milyen mértékben követik a divatot? — Ha textilbevonat a divat, mi ősszel már be is mutatjuk az ilyen babakocsit a Budapesti Nemzetközi Vásáron! — árulja el Csenki István. — Rugalmasak vagyunk. Gyorsan reagálunk a piac elvárásaira. Gyorsan döntünk, változtatunk. Ez fenn­maradásunk előfeltétele. Az állam ugyan­is nem garantálja a szövetkezet 280 dolgozójának fizetését. Ha ráfizetéssel dolgozunk, szanálnak bennünket. Hitele­ket viszont mi is kapunk az államtól. Fejlesztési célokra. Már beszélgetésünk elején szó volt ar­ról, hogy Csehszlovákia a Fémbútor Ipari Szövetkezet egyik nagy kereskedelmi partnere. A camping-bútorok, a hagyomá­nyos székek és asztalok, valamint a há­romszemélyes hinta megrendelője a Prága Export-import Külkereskedelmi Vállalat. A fémbútorok, konyhai étkező készletek a kishatármenti forgalom részét képezik. — így van ez? — kérdezem befejezésül Dobozi Györgytől. — Nemcsak egyik legnagyobb rende­lőnk Csehszlovákia, hanem egyik legna­gyobb szállítónk is. Magyarországon több helyen gyártunk babakocsit, de csak öt­ven százalékra tudjuk kielégíteni az igényt. Elsősorban Csehszlovákiából hoz­zuk be a hiányzó mennyiséget. Előttünk jár a babakocsi-gyártásban. Nagy tételek­ben képes szállítani termékeit hazánkba és más országokba! A Fémbútor Ipari Szövetkezet Práter utcai igazgatóságáról egyenesen a szövet­kezet József Körút-i üzletébe megyek. So­kan állnak az ajtó előtt, amely áruátvétel miatt zárva. Az emberek azonban most türelmesek, mert tudják, nem töltik el fölöslegesen az idejüket. Rétságról olasz összecsukható babakocsi-szállítmány ér­kezett • •' MÁCS JÓZSEF Fotó: szerző (1) + archív

Next

/
Thumbnails
Contents