A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-04 / 27. szám

Tudomány-technika HARMAT A természet egyik megragadóan szép jelensége, a hajnali harmat a földi növényzet, a talaj nedvességgyüjtésének fontos tényezője. Életet ad a különben kiszáradásra ítélt növényeknek, az ivóvízre szomjazó embereknek. A harmat nem csupán megkapó látvány, de a mezőgazdaságban is jelentős tényező! Kedvez a növényekben végbemenő számos fiziológiai folyamatoknak: megnöveli a növények föld feletti részének víztartalmát, a reggeli órákban megakadályozza gyors felmelegedésüket, és késlelteti az intenzív párolgás kezdetét. Egy forró, száraz nap után a hűvös, harmatos éjszaka gyakorta a kiszáradástól menti meg a növényeket. Ezért lehet szükséges bizonyos esetekben a harmatot imitáló esti és éjszakai frissítő öntözés. A bőséges harmat megnöveli a felső talajrétegek nedvességtartalmát. Kaliforniában például, ahol júniustól szeptemberig nincs esö, a talaj csak a harmat révén jut nedvességhez. Svájcban, amely viszont nem száraz, hanem nedves, mérsékelt éghajlatú ország, a harmat átlagosan tíz százalékkal több nedvességet juttat a talajba, mint az eső. Ez azért van igy, mert a harmat itt gyakrabban és lényegesen nagyobb területeken hullik, mint az esö. MÉRÉS — ITATÓSSAL Vannak a Földön olyan vidékek, ahol a harmatnak jelentős szerep jut a vízellátásban. Gibraltár körzetében különleges tartályokba, „harmattárolókba" gyűjtik. Ilyen tárolók Angliában is vannak. A Krímen, Feodoszija közelében 1912-ig igen egyszerű harmatgyűjtő berendezés működött: vízálló sziklás alapra helyezett néhány kőrakás. A lecsapódott nedvességet csöveken át Feodoszijába vezették, kis szökőkutak vízellátására. Ez a berendezés naponta háromszázötven liter ivóvizet biztosított. Hasonló nedvességgyűjtő alkalmatosságok romjaira bukkantak a Szaharában, az olasz hegyvidékeken, Tuvában és a Karakumban is. Napjainkban a Zöldfoki-szigetek számos településén a parasztok a harmat összegyűjtése révén jutnak naponta több száz liter vízhez. A harmat csendes, derült időben képződik, amikor estefelé és az éjszakai órákban a levegő hőmérséklete csökken: a föld felszíne és a rajta levő tárgyak hűlni kezdenek. A talaj menti légrétegekben levő vízpára a telítődéshez közeledik, amikor pedig a hőmérséklet eléri a határértéket (az úgynevezett „harmatpontot"), megkezdődik a lecsapódás. A kicsiny csöppek összeolvadnak, nagyobbak képződnek belőlük: a gyöngyszemü harmatcseppek. A harmat tehát nem a földfelszín fölötti levegőben képződik, hanem ott, ahol a levegő a felszínnel érintkezik; még pontosabban : magán a lehűlt tárgy felületén. A harmatképződés szempontjából különösen kedvező időjárási viszonyokat a derült ég vagy a magasan szálló, vékony felhők és a gyenge (másodpercenként egy-két méter sebességű) szél jelenti, amely újabb légrétegeket sodor a lehűlt felszínre, és elviszi azokat, amelyekből már kivált a párafölösleg. Még különleges műszerekkel is nehezen határozható meg a lehullott harmat mennyisége. A műszer ugyanis maga is hat a vízpára lecsapódásának körülményeire ... Ezért alkalmazzák már sok évtizede az egyszerű és eléggé objektiv „itatósmódszert". Meghatározott nagyságú itatóspapírt helyeznek alacsony, harmat borította füre. A papírt a harmat felszívódása előtt és után is megmérik. A súlykülönbség mutatja a harmat menynyiségét. ÁPRILISTÓL NOVEMBERIG A harmat földrajzi megoszlásának tanulmányozására 1959 óta van reális lehetőség: azóta létezik harmatregisztráló berendezés. Ez az automatikus készülék rögzíti a lehulló harmat tényleges mennyiségét, az egységes felépítésű készülék alkalmazása mégis lehetővé teszi a kapott adatok összevetését és elemzését. A Szovjetunió nagyobb részén a harmathullás áprilisban kezdődik, az északi körzetekben pedig május végén, június elején. A harmatképzödési időszak vége éppen fordított sorrendben köszönt be: északon már szeptemberben, délen pedig kitolódik november második felére. A Kaukázus Feketetengeri partvidékén, a Krímben, a középázsiai köztársaságok déli körzeteiben az egész év folyamán hullik harmat. A szakembereket az is érdekli, hány olyan nap van az évben, amikor a harmathullás megfigyelhető, és az is, hogy órákban mérve mennyi a harmat fennmaradásának össz-időtartama az év folyamán. Ashabad és Arhangelszk városokban például — amelyek merőben eltérő éghajlatú vidéken fekszenek — annak az időszaknak az időtartama, amelynek során a harmathullás előfordulhat, több mint fél évnyit különbözik, a harmatos éjszakák száma azonban csaknem azonos (évente mintegy hetvenöt). Ha pedig azt hasonlítjuk össze, hogy összesen mennyi ideig marad meg a harmat a talajon és a növényeken, akkor nyilvánvalóan Arhangelszk van fölényben (évi nyolcszáz óra), míg Ashabad lemarad a maga hatszázhuszonhárom órájával. Az ellentétes pontokat sokszor tehát nem a különböző szélességi fokokon, nem az ország északi vagy déli határainál kell keresnünk: gyakorta egészen közel vannak egymáshoz. MEDDIG ÉL? Mi határozza meg a harmat élettartamát? Erre a kérdésre a meteorológusok csillagászati adatok alapján válaszolnak. A harmathullás bősége és időtartama összefügg az éjszaka hosszúságával. Ennek következtében — bármilyen paradox is ez — a harmat élettartama északról dél felé haladva növekszik, az éjszaka hosszúságának növekedésével együtt. Az északi „fehér éjszakák" olyan rövidek, hogy a talaj menti légréteg nem tud lehűlni, a vízpára pedig nem tud átalakulni harmattá. Ezért rövidebb két-három órával a napi harmathuliás időtartama június és július folyamán Petrozavodszkban és Leningrádban, mint Moszkva és Gorkij szélességi fokán. És melyek a nap legharmatosabb órái? A legbőségesebb és legteljesebb értékű harmat korán reggel jelenik meg, amikor felkel a nap. A tudományos megfigyelések azt mutatják. hogy a legnagyobb harmatmennyiség a reggel hat és nyolc óra közötti időszakra jut, a harmatképződés maximuma pedig félórával a napfelkelte után figyelhető meg. Ezután már emelkedik a levegő hőmérséklete, és a lecsapódás folyamatát a párolgás váltja fel. Reggel kilenc-fiz óra felé a harmat általában elpárolog, és csak egyes árnyékos zugokban marad meg délig. A Szovjetunió európai részének nyugati és középső területein, valamint Szibériában a harmat után megjelenik, és napfölkelte után három-öt órával párolog el. Az ország európai részének délkeleti területein, valamint Kazahsztánban és Közép-Ázsiában a harmat élettartama rövidebb: napnyugta után két-három órával jelenik meg, és napfölkelte után ugyanannyi idővel tűnik el. Ahogy az ősz közeledik, a harmat mindegyik területen lényegesen hosszabb időn át marad meg. A harmat bősége nagymértékben függ attól, hogy hova és mire hullik. A csepp legjobban az érdes vagy bolyhos levelek felső oldalán marad meg. A fák koronája alatt, ahol nincs hirtelen éjszakai lehűlés, és a lecsapódás lassú, két-háromszorta kevesebb, harmat hullik, mint a nyílt helyeken. A legbőségesebb a harmat a nyílt tisztásokon, a sűrű fűtakaróval borított, magas, nedvességtartalmú helyeken, a lejtők aljában. Ez a hideg levegő megrekedésével és és a szél sebességének csökkenésével — vagyis a harmatképződés szükséges legalkalmasabb feltételekkel kapcsolatos. A RÁK ÁRULÓJA A rákbetegség korai felismerése döntö tényező a gyógykezelés sikere szempontjából, ennek ellenére napjainkban még nincs általános szűrővizsgálati módszer a nem gyanított rák korai kimutatására. A pennsylvániai állami egyetem kutatói most olyan vizsgálati módszerről adtak hírt, amellyel a korai szakaszban felfedezhetnék a rákbetegséget, mielőtt még felismerhetően megnyilvánulna a rosszindulatú sejtburjánzás. Az újfajta szűrővizsgálattal a csak ráksejtek által leadott glikoprotein jelenlétét kutatják. Az eddigi kísérletek során több száz kísérleti személyen 96 százalékos pontossággal kimutatták az aktív rákot, s csak két százaléknyi esetben adott hamis pozitív eredményt a vizsgálat. Minthogy a vérben levő glikoprotein mennyisége arányos a rákos szövetek mennyiségével, a kutatók véleménye szerint az újfajta vizsgálattal a betegség legkorábbi szakaszában felfedezhetik a rákot. A korai felismerés megnöveli a kezelés eredményességének lehetőségét. Az új módszer általános bevezetéséhez még további vizsgálatokra és kutatásokra van szükség, s ez még három-négy évet is igénybe vehet. ITT A „NAPCSERÉP" A háztetőre szerelt naphögyüjtö vagy napcsapda nem túlságosan esztétikus látvány. A városkép harmóniáját féltő legigényesebb építész sem emelhet azonban kifogást az NSZK-ban forgalomba hozott „napcserép" ellen. A cseréptető megőrizheti időtlen szépségét, mégis hatékony energiagyűjtövé alakulhat át. Ezen a „röntgenképen" jól láthatók folyadékkeringető rendszerének csövei és energiaelnyelő üreges üvegtestei. Rendesen ezek az elemek nem láthatók, így a napcserepes tető külsőre semmiben sem különbözik a közönségestől.