A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-13 / 33. szám

Kettévált mennyezet FILM VÉSZI ENDRE REGÉNYÉBŐL Romána (Ábrahám Edit) és Széli Árpád (Jan Nowicki) Csalán út 18, 20, 22; a 24-es számot nem találom. Másodszor kezdem négy-öt házzal odébb, a 22-ig most is eljutok, aztán nincs tovább. De néhány perccel később a kanyaron túl, lehajló bokrok sűrűjében a 24-est is meglelem. Most meg az a kis tábla dühít fel, amely a korhadt léckapun áll: Boglárka utca 24. Nincs kedvem tovább keresni a megadott címet; szakad az eső, cuppog a sár, az utcán senki sem jár, benn a házban talán útbaigazítanak. Kövezett út, hatalmas buja kert, ahol gesztenye, fenyő, akác és tölgy békésen megfér egymás mellett. A épület tövében már sejtem, hogy jó helyen járok; kábelek, reflektorok, besötétített ablakok jelzik, itt forgatja új filmjét Gábor Pál, a Vészi Endre regénye nyomán készülő Kettévált mennyezetet. Az ódon villa földszintjén bútorok, berendezési tárgyak állják az utamat, művészet feljutni az emeletre. Már a forgatókönyvet lapozom, amikor fény derül a megtévesztő kaputáblára: Széli Árpád, a film főhőse nem a Csalán úton, hanem a Boglárka utcában lakik. De ki is ez a negyven felé járó, magas, kemény ember? Amióta elhagyta a felesége, mindig félve jön haza, mert sosem tudja, mi várja otthon. Két koraérett tizenhat éves íánya, Aliz és Romána nem szívesen tanulnak, ötéves öccsük, Istvánka pedig kedvére csavarog a fővárosban. Ő meg kéthetente hazajön néhány napra, hogy lássa, hogy boldogulnak anya nélkül a gyerekek, s már utazik is vissza vidékre, ahová az ötvenes évek osztályharca söpörte. Széli Árpád építészmérnök helyett végül is Jakab Júlia, a fiatal népművelő veszi szárnyai alá a családot; otthagyja a textilgyárat, s hozzájuk költözik, hogy a gyerekeket biztonsággal, szeretettel, a hazalátogató férfit pedig szerelemmel vegye körül. Tíz óra lehet, amikor a forgatócsoport munkához lát. Nagyszoba, reggeli világosság. Az ágy melletti széken cigaretta, hamutárca, óra, fekete pecsétgyűrű. „Ez az a helyzet, amikor a színészt nem kell a kamera elé hívni" — jegyzi meg nevetve Gábor Pál, hiszen Széli Árpád alakítója, Jan Nowicki, a Mészáros Márta-filmek főhőse (ö játszotta a Kilenc hónap, az Ök ketten, az Olyan mint otthon, az Útközben és az Örökség főszere-Az 1970-ben Debrecenben megrendezett I. Anyanyelvi Konferenciát követően kibontakozott magyar anyanyelvi mozgalom tájékoztatójának mai címe a fenti két fogalom. Az első tizenhárom szám A magyar nyelvért és kultúráért címmel jelent meg és a 14. számtól kezdve változott a mostanira a felirat s egyúttal a kiadvány felelőse is. A negyedévenként megjelenő Nyelvünk és Kultúránk az Anyanyelvi Konferencia Véd nökségének Tájékoztatója. Szerkesztője Imre Samu nyelvész, szerkesztő bizottsági tagjai pedig magyarországi, amerikai, angliai és belgiumi szakemberek. Az anyanyelvi mozgalom s így lapja is elsősorban a „nyugati", azaz a nyugat-európai és tengerentúli magyarság magyar nyelvének és kultúrájának, magyarságtudatának ápolását, megőrzését szolgálja. A szerkesztő a Tájékoztató megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából így fogalmazta meg a lap célját és módszerét: „Az anyanyelvi mozgalmat, a magyar nyelv és kultúra terjesztését kívánja szolgálni ma is és a jövőben is. Ebben együtt kiván működni hazai és külföldi szakemberekkel, mindazokkal, akik szívügyüknek tekintik a külföldön élő magyarság és azok leszármazottai magyar nyelvismeretének, magyarságtudatának megőrzését és erősítését, a Magyarországgal való nyelvi és kulturális kapcsolatok fenntartását." Az 1977-ben Budapesten lezajlott III. Anyanyelvi Konferencián már a jugoszláviai. pét), már rég befeküdt az ágyba. Beszélgetés, hangos jövés-menés nem zavarja őt. Már vagy fél órája lehet a takaró alatt, de még mindig tesznek-vesznek körülötte. A népszerű lengyel színész elszenderedhetett a tegnapi fáradságtól, mert még arra sem kárpát-ukrajnai és a csehszlovákiai magyarság képviselői is jelen voltak. A konferencia anyagát közreadó összeállításban a csehszlovákiai magyarság helyzetéről Vadkerty Katalin összefoglalója adott számot. Az azóta eltelt években megszaporodtak a középeurópai nemzetiségi magyar kulturális eseményekről szóló beszámolók, a nemzetiségi műveltség egy-egy területével foglalkozó írások. igy például rendszeres tájékoztatás jelenik meg a kassai Kazinczy nyelvművelő napokról a rendezvény gyakori vendége, Szathmáry István jóvoltából. Tankó László tollából áttekintést olvashattunk a csehszlovákiai magyar iskolaügyről, Jakab István pedig a nemzetiségi magyar nyelvművelés és művelődésügy gondjairól adott helyzetképet. Ez év márciusában a Nyelvünk és Kultúránk 42. száma pedig csehszlovákiai magyar kulturális-irodalmi összeállítást közöl. Három költőnk (Bábi Tibor, Tőzsér Árpád és Mikola Anikó) versei mellett Görömbei András lexikon-szócikknél alig nagyobb terjedelemben szakszerű tájékoztatást nyújt a csehszlovákiai magyar irodalom 1945 — 1980 közötti időszakáról, függelékként pedig szlovák irodalomtörténészek nemzetiségi irodalmunkra vonatkozó megállapításaiból idéz. mozdul meg, hogy odébb tolják vele az ágyat. Akkor ébred fel, amikor az ággyal együtt a magasba emelik, hogy a felvevőgép zsinórját kihúzhassák a szőnyeg alól. És kezdődhet a próbafelvétel. Telefon csöng az előszobában. Egy percre S ha már Görömbei Andrásnak, a debreceni egyetem tanárának nevét említjük, szükségesnek érezzük szóvá tenni 1978-ban kandidátusi disszertációként elkészült csehszlovákiai magyar irodalomtörténeti összefoglalásának mostoha sorsát, azaz hogy mindmáig kiadatlan maradt. Az alapos és szakszerű, a történeti hátteret, a fejlődés irányvonalait egyaránt higgadtan, tárgyilagosan értékelő munka feltétlenül megérdemelné, hogy minden más szempontot félretéve mielőbb az olvasó, elsősorban a szlovákiai magyar olvasó kezébe jusson. Hogy szigorúan szakmai értékítéletével ez az elemi hiányokat pótoló összefoglalás segítsen oszlatni a ködöt, a tájékozatlanságot. Ugyanebben a számban kapott helyet Debreczeni Tibornak, dunaszerdahelyi beszámolója. A Dunamenti Tavasz 1980. évi rendezvényéről hírt adó írás is aláhúzza, hogy szép számú fesztiváljaink legígéretesebbike a gyermekszínjátszók seregszemléje. A Nyelvünk és Kultúránk állandó rovataiban (A magyar nyelv tanítása, A magyar kultúra terjesztése) részletes beszámolók olvashatók az egész világon szaporodó magyar klubok, társulatok, tudományos fórumok. elhallgat, aztán konokul újra kezdi. A mérnök forgolódik, dünnyög valamit. A csengetés abbamarad. Romána veszi fel a kagylót. „Igen, Széli lakás. Édesapa még alszik. Jó, megpróbálom" — mondja kis szünet után, kelletlenül. Apjához megy, félelemmel ébresztgeti. „Most gyengéd, nőies legyél — mondja Gábor Pál —, adj puszit a homlokára. De igazit, ne gyerekpuszit, hiszen ennek a lánynak az apja az ideálja és nem Apolló." Széli Árpád összerezzen a puszira. „Zsuzsa? — kérdezi, „Nem, nem édesanya — feleli a lány. — Én vagyok, Romána. Álmodtál?Telefonod van. Valami jogtanácsos." A férfi a szemét dörzsöli, aztán felül, s átveszi a kagylót. „Itt Széli Árpád. Jó reggelt. A feleségem megbízásából? Tizenkettőkor? Jó, ott leszek. Számoltam vele." Már filmszalagon a jelenet, amikor egy fehér kalapos hölgyön akad meg a tekintetem. Zsuzsáról (Piros Ildikó) készült a fotó, aki fogta magát és egy nap szó nélkül elhagyta a családját. Azóta hol Júlia, hogy Péntekné, a házmester felesége ügyel a gyerekekre. Júliát, aki úgy érzi, kettévált fölötte a mennyezet, Básti Juli kelti életre, Pénteknét Szabó Éva formálja meg. A felejthetetlen Básti Lajos lánya élete első filmföszerepét játsza, hitelesen, megrázó erővel; Szabó Évát legutóbb az Angi Verában, Muskát Mária szerepében láthattuk, s róla is csak felső fokon szólhatunk. „Nem, ez a szerep nem annyira hálás, mint Muskát Mária volt — mondja. — Házmesterné, részeges férjjel ... sokáig kerestem a szerep értelmét. Aztán rájöttem, miért eteti Istvánkát, miért fogadja be Júliát, miért pátyolgatja a védtelen embereket. Azért, mert neki nem lehetett gyereke. Férje öt évig hadifogoly volt, 48-ban jött haza, de akkor már szerette az italt. Péntekné nagy keresztet hord az életén keresztül. Magányos, s ezt nem könynyű érzékeltetni. Hogy idegileg is eltaláltam a jelenetet, azt hiszem, annak köszönhetem, ami a forgatás napján feldühített. Este későn került rám sor, siettem volna haza, de maradnom kellett. Dühös voltam, hogy elhúzódott a forgatás, és végül éppen ez segített hozzá, hogy megtaláljam azt az érzésvilágot, amely őszinte szavakat szült bennem." G. SZABÓ LÁSZLÓ (Baldóczi Csaba felvételei) rendezvények munkájáról; ezek figyelemmel követése számos ötletet adhat nemzetiségi kulturális gyakorlatunk gazdagításához, megújításához. A júniusban megjelent 43. szám a romániai magyar irodalom rövid összefoglalása mellett már az augusztusban Pécsett sorra kerülő IV. Anyanyelvi Konferenciának is nagy figyelmet szentel. A két pedagógiai és egy kulturális szekcióban folyó tanácskozás köz ponti témája a kétnyelvűség kérdésköre. A közölt három előkészületi anyag alapján színvonalasnak és számunkra is tanulságosnak ígérkezik ez a találkozó, hiszen olyan fontos kérdéseket vitatnak meg, mint a magyarságtudat és a nyelvi műveltség összefüggése, a nyelvmegőrzés, a kettős kultúra problémái. És bár a konferencia felszólalásai minden bizonnyal ezúttal is a „nyugati" magyarság kulturális problémáival foglalkoznak, nem kétséges, hogy számunkra is rendkívül fontos tanulságokkal szolgálhat. A Nyelvünk és Kultúránk 1700 példánya a szerkesztő bevallása szerint ma már csak szűkösen elég, szakembereinknek s minden érdeklődőnek mégis figyelmébe ajánlom az egyre gazdagabb tartalommal megjelenő Tájékoztatót, illetve a IV. Konferencia alkalmából az első negyven s^óm anyaga alapján készült válogatást. szarka lászló Nyelvünk és Kultúránk 15