A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-08 / 32. szám

Tárgyak és történelem A finnugor szóból származó „ágy" szavunk ma fából készített bútort jelent, amely egyaránt alkalmas alvásra és az ágynemű tárolására is. Régebben ez a csak ágynemű tárolására szolgáló bútordarab — a-vetett ágy —, díszágyneművel magasra rakva, egyben a család vagyonjelzője is volt. Magára az alvásra a történeti időktől kezdve többféle fekvőalkalmatosságot használtak. A mai értelemben vett ágy neve eredetileg „nyoszolya", amelyet valamelyik délszláv nyelvből vettünk át. Első előfordulása 1452-ből ismeretes. Az ágy szó eredeti jelentése az ágy puha része, amit mi „ágyneműnek" ismerünk. A vágsellyei (Sala) tájházban többféle alvásra szolgáló bútordarabot láthatunk. A legrégibb tipusú ezek közül a ma már istállóbútorok közé tartozó „dikó" — vidékünkön priccs, zselleágy, zsölleágy — amelyet az istálóban állítottunk ki. Galánta és Vágsellye környékén a közelmúltban általánosan ismert pihenőbútor volt. A négy lábon álló, lécvázas bútordarabot sással fonták be. Helye általában az istálló közelében, az eresz alatt volt, de az istálló berendezési tárgyai közt is találkozunk vele. A Vágsellyén kiállított darabon kívül a közelmúltban még kettő került a galántai Járási Honismereti Múzeumba. Közülük az egyiket ugyancsak sással, a másikat díszes mintázással kukoricacsuhéval szőtték be. Régebben nálunk is, más népeknél is szokás volt a padon való alvás. Sok helyen a magasra felvetett díszes ágyat nem bontották meg, hanem a házban lévő szélesebb padon ágyaztak alvásra. Egyes vidékeken, pl. Rozsnyó (Roznava) környékén, találkozunk olyan paddal, amelynek a támlája éjszakára kifordítható, s mintegy rácsos ágyat képez a kisebb gyerekek számára. A vágsellyei tájház első szobájában a sarokpad végénél egy ehhez hasonló, többcélú bútordarab áll. Első tekintetre karospadnak tűnik, alját azonban egy zárt láda képezi. A nappal ülőbútorként használatos alját éjszakára lenyitották, így egy széles, alacsony peremmel ellátott nyitott ládát kaptak. Általában a gyerekek fekvőhelye volt, de alacsonyabb felnőtt is kényelmesen elfért benne. Gyerekek számára készült a tájház hátsó szobájában lévő asztalágy is. Ez egy szabályos kocka alakú bútordarab, mely az ajtó mögött kapott helyet a magasított gyerekszék tár DIKÓ, ASZTALÁGY, PADÁGY saságában. Első ránézésre minden oldalról zárt ládának tűnik. Asztallap hoz hasonló tetejére napközben rakodtak (gyakran a konyhában állt, s főzés közben használták ki). Estére ha a tetejét leemelték, az egyik végét kihúzhatták. így egy szabályszerű ágyat kaptak, melynek egyik felét a három oldalról zárt mély láda képezte, a láda negyedik oldala az ágy kihúzható végét alkotta. Ez a mozgatható rész keskeny ágyoldalakkal volt ellátva, alján a „trozsokot" (szalmazsák) lécből készült rács tartotta meg. A néprajzi szakirodalomban ezt is csakúgy, mint az előző bútordarabot „padágy" néven tartják számon. SZANYI MARIA