A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-04 / 27. szám

VI. Dunamenti Tavasz (A vers- és prózamondók versenyének értékelése) Mielőtt a tárgyra térnék, hadd ismertessem az idei verseny győzteseinek névsorát: Horváth Andrea (Udvard — Dvory nad Zitavou), Szabó Ildikó (Dunaszerdahely — Dunajská Streda), Kovács Gizella (Buzita — Buzica), Buch/ovics Péter (Famad — Famá), Eszenyi Henriett (Komárom — Komámo) és Bock Andrea (Alistál — Hrobonovo). A verseny meglehetősen „kiegyensúlyozott", közepes színvonalú volt, az alistáli Bock Andreán kívül nem láttunk itt figyelemre méltó elöadásegyéniséget. A harmadik kategória versenyzőiről már a tavalyi Dunamenti Tavasz után is megállapítottuk, hogy még eléggé kilalakulatlan, határozatlan mingway-kötet, sőt egy életmű-sorozat is napvilágot látott (akkoriban olvastam én is a legfontosabb műveit: a Búcsú a fegyverektől és az Akiért a harang szói című regényeit, a novelláit, s természetesen Az öreg halász és a tenger-t, amelyért 1954-ben Nobel-dijat kapott), mostanában viszont könyvesboltban nem kapni magyarra fordított Hemingway-művet, annak ellenére, hogy az olvasók továbbra is rajonganak érte. Úgy látszik, az esztéták elégelték meg ezt a szokatlan, s a huszadik században szívesen gyanúsnak is nevezett népszerűséget, amelyet a magukra adó írók — állítólag — gőgösen megvetnek. (Hogy közben titokban hányan sóvárognak utána, arról már nem szól a fáma.) Hemingwayről manapság nem divat egyéniségek, hogy vannak köztük „inkábbgyerekek" és „inkább-felnőttek", s a versenyzők vegyes volta természetesen a szövegek megválasztásában és az előadásmódban is megnyilvánul. Ezt, persze, nem szabad hibának tartanunk, hiszen objektiv tényezőröl. életkor általi meghatározottságról van szó, amelyen a legjobb akarattal sem változtathatunk. Legalábbis nem a versenyen, az országos vetélkedőn. Előtte azonban, a felkészülés folyamán minden bizonynyal befolyásolhatnánk — főként a szülök és a pedagógusok! — a helyes vers-, illetve prózaválasztást (az előadó egyéniségének leginkább megfelelő szöveg kiválasztását). írni, illetve divat lett öt kritizálni, elmarasztalni, „deheroizálni". Az egykor az egyetlen igazi Hemingway-regénynek tartott Búcsú a fegyverektől-rö\ azt olvasom, hogy meglehetősen szentimentális történet, párbeszédei helyenként giccsbehajlók, s a polgárháború tüzében égő Spanyolországban játszódó Akiért a harang szól-ról meg kiderítették, hogy nem is igazi regény, hanem inkább egy alaposan kibővített novella. S a többi kifogás? A Hemingway-hősök halált megvető bátorsága már nem olyan vonzó mint régen — így az önmagukba forduló, örökké meditáló, passzív entellektüel hősökért rajongó esztéták. S milyen hétköznapi, már-már primitiv a stílusa! hogy az országos vetélkedőn már ne kerüljön sor a korosztálynak nem megfelelő szövegek előadására. Mire gondolok tulajdonképpen? Számos versenyzőt láthattunk, aki már „inkább-felnőtt" lévén (s magát természetesen felnőttnek gondolván) olyan szöveggel lépett a közönség elé, amelyet — éppen életkora miatt — még nem érthet, s igy nem is értelmezhet helyesen, nem is adhat elö megfelelő szinten. Ezen a problémán mindenekelőtt a versenyzőket felkészítő pedagógusoknak kell elgondolkozniuk. Nagyon megdöbbentő és elgondolkoztató tény, hogy ezen a Dunamenti Tavaszon annyi beszédhibás vers- és prózamondóval találkoztunk, amennyivel talán soha korábban.. Némelyik versenyző nemcsak hogy pösze volt (amit ennél a krosztálynál még — a fogsor változása, kialakulatlansága miatt — el kell néznünk), hanem egyenesen selypített, sőt olyan is akadt, aki raccsolt. Természetesen nem a versenyzők rovására írható, hogy elkerültek az országos döntőbe — így hát szinte önmagától'vetődik fel bennünk a kérdés: ki a hibás? Mármint abban, hogy ezek a beszédhibás gyerekek a szép magyar beszédet is propagálni hivatott Dunamenti Tavaszra kerültek és nem a logopédushoz? S egyáltalán: milyen kritériumok alapján döntött az országos versenyt megelőző körzeti, járási, kerületi vetélkedők bíráló bizottsága? Hadd soroljam fel még — a következő években rendezendő versenyek színvonalának emelése érdekében — az idei vetélkedő résztvevőinek legszembetűnőbb hibáit, melyeknek orvoslására véleményem szerint elsősorban a magyar szakos pedagógusok hivatottak. íme: a természetellenes hangsúly (főként a jelzős szerkezetekben, ahol. mint tudjuk, szinte sohasem a jelzett szó, hanem a jelző a hangsúlyos), a túlhangsúlyozás (amikor az előadó nem értelmezi a szöveget és minden szót egyaránt hangsúlyoz), a természetellenes — mert a magyar nyelv természetével ellenkező — emelkedő jellegű hanglejtés, a mássalhangzók hasonulásának és összeolvadásának ignorálása, egyes hangok helytelen képzése (itt most csupán egyetlen, ám ugyancsak nagyon megdöbbentő példát említek: az / hang hátrábbképzését, amelyet a versenyzők nagy részénél tapasztalhattunk, némelyikük szinte palatális hangként ejtette). A VI. Dunamenti Tavasz keretében rendezett vers- és prózamondó-verseny legfőbb tanulsága tehát az, hogy nyelvünk ápolásával többet kell törődnünk, mint eddig, mindenekelőtt iskoláinkban. VARGA ERZSÉBET Prandi Sándor felvétele — így a bölcseleti munkákon és a stílromantikán nevelkedettek. Aztán vannak egészen nevetséges megállapítások is. Némelyek sokallják a Hemingway-hősök italozását és szeretkezését, mások ellenben éppen ezeket tartják modern „vonások"-nak a Memingway-prózában. Az egész szót sem érdemelne, ha nem lenne olyan komoly, egy író esetében akár tragikusnak is nevezhető következménye: az elhallgatás. Szeretném hinni, hogy csak átmeneti jelenségről van szó, s ez a kalandos életű, de mindig az igaz ügy mellett ágáló író végre elfoglalhatja az őt megillető helyet a huszadik századi prózaírók társaságában. LACZA TIHAMÉR ÚJ KÖNYVEK A Szlovenszkói vásár című, a két háború közötti korszak hazai magyar novellatermését bemutató antológiát követi és folytatja a Madách kiadó új kiadványa, a Csehszlovákiai Magyar Írók sorozatban most megjelent Családi Krónika. A kötet az 1948 és 1979 között publikáló csehszlovákiai magyar elbeszélők novelláiból ad válogatást. Tíz kortárs szerző írásaiban fogalmazódik meg az elmúlt évtizedek emberi és társadalmi valósága: a háború alatti és utáni időké az idősebb- és a középnemzedék emlékeiben és napjainké a fiatal írók életérzéseiben. A Családi Krónikában is szereplő fiatal prózaírók közül legújabban Grendel Lajosnak jelent meg Éleslövészet címen önálló kisregénye. Vívódó, kérdező, dinamikus személyiség szól a regény lapjairól, aki érzékeny a dolgok kétarcúságára, ugyanakkor vágyat és felelősséget érez az egyszerű emberisség iránt; könyve borítójára is erről szóló szavakat nyomtatott ki: „Az önzetlen jóságról és önfeláldozásról kellene írni. A született jóságról." A fiatal hazai prózaírók közül ugyancsak önálló kötettel jelentkezett Kövesdi János. Álom a ködbikáról cimü gyűjteménye tizenhét hosszabb-rövidebb elbeszélést tartalmaz, megannyi kísérletet komor pszichikai élmények ábrázolására. A szlovák ifjúsági irodalom nyeresége Jana Srámková fiataloknak íródott könyve, amely „A fehér hajszalagos lány" címen jelent meg magyar fordításban. Az ifjúsági irodalmakban általában könnyen meghonosodó sablonos rutimnunkák közül átlagon felüli műként emelhetjük ki, pláne, ha lányregénynek vesszük, mint ahogy annak is vehetjük Srámková könyvét. Terjedelemre kis könyvek a két XX. századi cseh klasszikus, Karét Capek és Vladislav Vanéura művei, amelyek a Madách kiadó Kiskönyvtár sorozatában jelentek meg. Capektól két remekbe szabott társadalmi szatíra található a karcsú kis könyven, az Egy tisztes polgár meghurcoltatása és A szerkesztő különös álmai. Vancurától a Jan, a pék című kisregényt hozza a Kiskönyvtár. Ez az expreszszionista kispróza a nagyszerű. és lépten-nyomon elbukó cseh pékmesterről, egy proletár Don Quijotéról, új magyar fordításban jelent meg. Egészen sajátságos, külsőleg mozgékony-tevékeny és nyitott, belsőleg azonban szigorúan zárt világot nyit meg a nemrég elhunyt cseh prózaíró. Norbert Fryd kétrészes családregénye, A Minta Érték Nélkül és a Püspök Úr és a Kellemes gondok. Bennük az író saját családjának életét kíséri végig nemzedékeken át a múlt század 60-as éveitől kezdve egészen a fasizmus előretörésének idejéig. Ez az értékes családi krónika egyúttal a csehországi vidéki zsidóság történetének dokumentuma is. A kortárs cseh irodalom magyarra fordított további újdonsága nem szépirodalmi, hanem tudományos-fantasztikus mű. A nemrégiben elhunyt Ludvík Soucek „Napfény-tó" cimü világűri riportkönyvéről van szó. A magyar olvasók előtt is ismert sci-fi szerző annak a világűri kutató expedíciónak a merész vállalkozását és hazatérését írja le, amelyet még annakidején magyar fordításban is nagy sikert aratott — A vak madarak titka és Az ősi lovagi jel című könyveiben indított útjára. Fukári Valéria 1 K