A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-04 / 27. szám

Itt, a Labore és a Latorca találkozásánál két kémény meredezik az ég felé és teli torokból okádja a füstöt. Olykor, ha szürke, borús az ég, alacsonyan úsznak a felhők, szinte nem is látni a kémények tetejét. Olyanok, mint valami óriás felkiáltójel: akarva, akaratlan észre kell venni őket. Vaján határában, ahol a kéményóriások alatt közel kétezer ember dolgozik, villamos áram születik. Az I. és II. számú hőerőmű egyszerre közel 1200 MW villamos energiát képes termelni. A kazánok tonnaszámra fogyasztják a szenet, a mazutot, a nehéz fűtőolajat. Miközben közel kétezer ember éjjel-nappal megszakítás nélkül vigyázza, szereli, javítja a gépeket, műszerfalak előtt áll és figyel, irányít... Itt, ahol harmincvalahány éve még petróleumlámpával, gyertyával, mécsessel világítottak az emberek, az utóbbi két évtizedben nemcsak ipar, de vele együtt munkásosztály is született a földművesekből, parasztokból, azok az emberek, akik korábban még ökröket, lovakat hajtottak, kézi erővel vetettek, arattak, most gépeket szolgálnak ki nagy hozzáértéssel. Megváltoztak és megváltozott körülöttük a világ, csak egy nem változott: teszik, amit kell, hogy nőjön, érjen a gabona, szülessen a fény. Itt, ahonnan a vezetékek, drótok sokasága elindul s kúszik száz ki ométereken át országszerte — hegyre föl, völgybe le — az ember, az alkotó parányi kicsinnyé törpül a hatalmas turbinák, gépkolosszusok mellett. Mégis, e parányi ember, az alkotó, az igazi hatalmasság, az úr: egyetlen gombnyomással zaboláz. Másodpercek alatt kénytelen dönteni, megállítani a gépet, áramot. A munka a gépeké, a felelősség az emberé.