A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-21 / 12. szám

munka legnagyobb részét azonban mégis ök ketten végezték el. (Bartók allítólag több mint 16 000 magyar, román, szlovák, ruszin, bolgár, arab és török dallamot jegyzett le és nagyrészt fel is dolgozott.) Az igazi népzenével való ^lálkozás döntő mértékben kihatott Bartók Béla zeneszerzői munkásságára is. Egyre-másra kerülnek ki keze alól a különböző népdalfeldolgozások és a népzenei ihletésű kompozíciók. Kodálylyal közösen nemcsak gyűjtik, tudományosan rendszerezik, hanem széles körben terjesztik is a magyar népdalokat, nem kis felháborodást keltve ezzel konzervatív zenei körökben, ugyanakkor nagy sikert aratva a fiatal, haladó szellemű értelmiségiek: irók, festők, előadóművészek társaságában. Bartók művészetébe eleinte szinte közvetlenül hatol be a népzene, a későbbiek folyamán azonban ez a hatás egyre áttételesebb, ugyanakkor szellemében egyre mélyebb lett. Azok. akik 1904 januárjában még a Kossuth szimfónia hazafias szólamaiért lelkesedtek, 1907-ben és 1908-ban már nem kis csalódással hallgatták az egyszerre népzenei és Debussy-i ihletésű Két portrét, U. szvitet, s nem kegyelmeztek a kamaramüveknek sem, az /. vonósnégyesnek például, vagy néhány évvel később, az 1911-ben komponált Allegro barbaro-nak. A Strauss-hatás nem bizonyult tartósnak Bartók művészetében, az idő tájt már sokkal jobban izgatta a francia impreszszionista iskola, Claude Debussy mindenek előtt. Talán az ö Peiléas és Melisande-ja is közrejátszott abban, hogy megzenésítette Balázs Béla operaszövegkönyvét. A kékszakállú herceg vára című kétszereplős operáját 1911 -ben komponálta, de csak 1918 májusában, a később keletkezett — s szintén Balázs Béla szövegére szerzett — A fából faragott királyfi című balett 1917-es bemutatója után láthatta először a pesti közönség. Az opera viszontagságokkal teli sorsa eléggé elszomorította Bartókot, ráadásul különféle soviniszta támadások érték mind magyar, mind pedig román részről, természetesen mindkét oldalról azért, mert állítólag „megfertőzte" a magyar (illetve: a román) népzenét a másik nép zenéjével. Ilyen s ehhez hasonló vádak a későbbiekben is gyakran megkeserítették az életét. Ő azonban ezzel mit sem törődve továbbra is gyűjtött — amig lehetett — minden nyelvterületen, mert azt az elvet vallotta, hogy a szlovák, a román és a délszláv népzene ismerete nélkül a magyar népzenét sem ismerhetjük meg. Ebből a — mondhatni — szükségszerűségből bontakozott ki (s a világháború kitörésével csak megerősödött) benne a népek testvériségének és egymásrautaltságának eszméje. Ezek után aligha csodálkozhatunk, ha legmagyarosabbnak tűnő zeneműveiben is felbukkan a bolgár népzene sajátságos rítmikája, a román vagy a szlovák népzene koloritja. Bartók sosem tagadta az idegen népek zenéjének műveire gyakorolt hatását, de mindig kihangsúlyozta, hogy ezek az alkotások azért még magyarok maradnak, ha netán egy román ballada ihletésére születtek is meg. (A Cantata profana bemutatója körüli polémiák idején, 1930-ban Bartók már nemzetközileg komoly tekintélynek örvendett, a dühödt soviniszta köröknek mégis sikerült megakadályozniuk a mű pesti ősbemutatóját, így arra 1934-ben került sor Londonban; a magyar közönség csak két év múlva, 1936-ban hallhatta.) A Magyar Tanácsköztársaság idején Lukács György felkérésére részt vett a zenei direktórium munkájában, később, a Horthyrendszer uralomra jutása után elég sok kellemetlensége volt emiatt. A húszas évek elején, amikor mindez történik körülötte, zeneszerzőként is megtorpan. Befejezi és hangszereli még a Csodálatos mandarin cimű táncjátékát (ezt a művet Bartók életében sohasem mutatták be Magyarországon, s témája miatt külföldön is sokszor botrányba fulladt az előadása még egy ideig), 1923-ban elkészül Tánc-suite-\e, amely 1925-ben Václav Talich vezényletével óriási sikert arat Prágában - de ezután majdnem három évig szinte semmit sem komponál. Zongoraművészként járja a világot, tanít a Zeneakadémián (hovatovább egyre fárasztóbbnak találja a pedagógusi munkát), népzenei gyűjtését rendezgeti — s közben igen gyakran gondol a külföldön való letelepedésre is. Valami azonban mindig hazahúzza, akár Londonban, akár Párizsban turnézik és arat tomboló sikert — pedig otthon csak a megaláztatás és a meg nem értés vár rá. 1926-ban kap új erőre, ettől az évtől kezdődően szinte minden esztendőben egy nagy művel lép a közönség elé. Ekkor születnek legjelentősebb vonósnégyesei — több külföldi muzikológus szerint nemcsak Bartók művészetének, hanem a XX. századi kamarazenének is a legfontosabb alkotásai. (A 6 vonósnégyest igen gyakran szólaltatják meg egy műsor keretében.] Kedvet kap a versenymüvekhez is: 1926—1945 között három zongoraversenyt, egy hegedűversenyt, egy brácsaversenyt komponátt, s tulajdonképpen ennek az érdeklődésnek az eredménye az 1940-ben keletkezett, két zongorára és zenekarra irt Concerto is. Ez az utóbbi nem tévesztendő össze az 1943-ban, Szergej Kuszevickij felkérésére írt zenekari Concertóval, amely a Tánc-suite és a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára mellett alighanem a legnépszerűbb és legismertebb műve. Ha zeneszerzőként vegyes fogadtatásban is részesül Magyarországon, tudományos munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia értékeli, s 1936-ban rendes tagjává választja Bartókot. De sem ez az erkölcsi és tudományos megbecsülés, sem az 1936-os törökországi gyűjtőút kellemes emlékei nem feledtethették vele az Európát mind inkább fenyegető veszélyt. Azon kevesek közé tartozott. akik kezdettől fogva tisztában voltak a fasizmus antihumanizmusával. Többször is nyíltan kiállt az üldözött művészek mellett, s minden alkalmat megragadott arra, hogy a fasiszta terrorcselekmények és a háborús uszítás ellen tiltakozzék. Végül már elviselhetetlennek érezte az életet a háború fenyegette Magyarországon és az emigráció mellett döntött. Amerikában azonban a megpróbáltatások esztendei következtek: az elhatalmasodó betegség mind gyakrabban kényszerítette öt hosszabb-rövidebb időre a kórházba; anyagi forrásai elapadtak, csak a jóbarátok támogatták a nyomorgó családot. Amikor kissé jobban érezte magát, újult erővel látott munkához, s állandóan abban bízott, hogy még egyszer viszontlátja szeretett hazáját. Erre azonban már sosem került sor. 1945. szeptember 26-án a New York-i West Side Hospitalban örökre lehunyta szemét. Halálával azonban — bármennyire is paradoxul hangzik — nem egy korszak zárult le (legföljebb a bartóki életmű), hanem egy új fejezet kezdődött a modern zenében. Sokan úgy vélekednelC hogy Bartók Béla művészetében egyesült és összegeződött mind az a sokféle törekvés, amely a XX. századi zene különféle irányzatait jellemezte, s így szinte akarata ellenére lett korunk zenéjének egyik vezéralakja. LACZA TIHAMÉR „Ami az oratóriumot illleti, hát nem oratórium, hanem kantáta, dupla kórusra, zenekarra, bariton és tenor szólóra (még 1930-ban irtam); kb. 18 perc. Kórus és szólista számára nagyon nehéz, zenekar számára nem. — De egyelőre még nem kerül kiadásra (vagy előadásra), mert még 3 hasonló terjedelmű dolgot tervezek hozzá, úgy hogy valami összekötő gondolat összetartsa ugyan őket, de hármukat külön-külön is elö lehessen adni. Amíg kiderül, meg lesz-e ez a kibővítés vagy sem, addig bizony jó 1 —2 esztendő beletelik. De ha érdekel a dolog (és majd ha lesz a partitúrából fénymásolat) akkor szívesen küldök neked egy példányt átnézés ^céljából" — írja Bartók 1933-ban Albrecht Sándornak Pozsonyba. Albrecht Sándor zeneszerző, orgonista és karnagy 1885-ben született s 1958-ban halt meg, Koessler, Thomán és Bartók növendéke, később székesegyházi karnagy és a zeneiskola igazgatója, Bartók (és az ugyancsak pozsonyi Dohnányi Ernő) legbizalmasabb ifjú-, söt gyerekkori barátjaihoz tartozott, s az a bizonyos zenemű a „Cantata profana" volt, melyet Albrechték Bratislavában Is készültek bemutatni a Toldy-körben. (A bemutatóból, sajnos, nem lett semmi.) A több mint húsz esztendeje elhunyt Albrecht Sándort már nem tudjuk Bartókról faggatni, ám özvegye, a kilencvenhárom éves Gréti néni még mindig eleven emlékezöje a hajdani, legendás napoknak, hisz Bartókékat ö is szinte pelenkás kora óta ismerte, s az idősebb Bartóknénak, a zeneszerző édesanyjának tanítványai közé tartozott a preparandlán. — Gréti néni hogyan emlékszik ezekre az időkre? Milyen ember volt Bartók, a még csak induló, nem világhírű komponista? — Beteges gyerek volt. Megtörtént, hogy egy-egy iskolai évből csak néhány hónapot járt iskolába, a többit magánúton tette le a betegség miatt. — A kortársak egyöntetű tanúsága szerint Bartók szófukar, magába zárkózott, már-már gátlásos ember volt. Igaz ez? — Igaz, ami a nagyobb társaságban való viselkedését illeti. De szűk baráti körben nagyon is jókedélyü ember volt, olykor még arra is rá lehetett öt szedni, hogy talpalávalót zongorázzon a közös tánchoz baráti összejöveteleken. — Bartók első felesége, Ziegler Márta ugyancsak pozsonyi volt, s mind Bartókék, mind Albrechték szűkebb baráti köréhez tartozott. Emlékszik-e, hogyan kerültek össze s miért váltak el később? Gréti nénit meglehetősen zavarja a mikrofon s el-elveszti az emlékezés fonalát. Helyette fia, dr. Albrecht János, aki ugyancsak zsenge gyerekkorától ismerte Bartókot, válaszol kérdésemre. — Az úgy volt, hogy Ziegler Mártának tulajdonképpen az én mamámnak kellett volna lennie, hisz hosszú időn át apám választottja volt, s csak később alakult úgy a dolog, hogy Bartók „lecsapta" őt az apám kezéről. Arról, hogy miért váltak el később, nem sokat tudok, de gondolom, hogy Pásztory Ditta miatt. (Aki ugyancsak a mi tájainkról való. rimaszombati származású, tegyük hozzá gyorsan.) — Emiitettük, hogy dr. Albrecht János szinte az anyatejjel szívhatta magába a Bartók zenét, oly „régóta" ismerte a komponistát. Vissza tud-e emlékezni a legelső Bartókkal kapcsolatos emlékére? — Hogyne. Bartók szinte valamennyi új kompozícióját személyesen játszotta el nálunk, ahányszor csak hazalátogatott anyjá-BARTÓKRÓL hoz. aki itt élt Pozsonyban, s elég gyakran látogatott haza, évente kétszer-háromszor, sőt többször is. Én csak arra emlékszem, hogy nekem egyáltalán nem tetszettek akkor az ő kompozíciói. Később persze megváltozott róluk a véleményem s magam is nagy élvezettel játszottam például a „Gyermekeknek" és a „Mikrokozmosz" sorozatot vagy a két hegedűre írt „Duókat". Közismert tény, hogy Bartók milyen nagy érdeklődéssel fordult a szomszéd népek, különösképpen a románok és a szlovákok népdalai felé. „A Slov. Spevy" kiadása oly gyönyörű kulturális vállalkozás — írja — , hogy mindenki részéről a legnagyobb támogatást igényelheti. Épp ezért én közlés céljából ingyen engedem át egész gyűjteményemet. Igazán csudálatos, hogy Önök ilyen szép gyűjteményt tudtak kiadni, amilyen se nekünk, se a horvátoknak nincs. Ezért a lelkes véleményéért meg is kapta a magáét. De Bartók nem hagyta magát. A Horthykorszak legsovinisztább esztendeiben állt ki igaza mellett: „Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen az integritásgondolatnak megtestüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak. Az én igazi vezéreszmém, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré-válásának eszméje, a testvérréválásé minden háborúság és minden viszály ellenére". — Azt kérdezzük dr. Albrecht Jánostól, a kiváló zenetudóstól, hogy véleménye szerint abban, hogy a zeneköltő ilyen szenvedéllyel fordult a szomszéd népek, különösképpen a szlovákok népzenéje felé. volt-e része annak, hogy „kisebbségi" területeken élt gyerekkorában, többek között itt, Pozsonyban. S egyáltalán: volt-e rá hatása a népzenén túl, a cseh vagy a szlovák zenének s Bartóknak volt-e hatása a későbbi csehszlovák zeneművészet fejlődésére? — Véleményem szerint Bartók érdeklődése a közép-kelet-európai folklór iránt más gyökerekből táplálkozik, noha kétségtelen, hogy a román és a szlovák népdalok iránti megkülönböztetett érdeklődése visszavezethető gyermekkori kapcsolataira. A cseh vagy a szlovák müzene hatása viszont egyáltalán nem mutatható ki nála s ugyanúgy nem észlelhető, legalábbis véleményem szerint, jelentős Bartók-hatás a későbbi szlovák zeneszerzők munkásságában sem. így Bartók szlovák kapcsolatai valójában csak a népdalkutatás és feldolgozás területére korlátozódnak. — Dr. Albrecht Jánosnak nemcsak Bartókról van rengeteg személyes élménye, nemcsak Bartók-dokumentumok (fényképek, levelek, dedikációk) birtokosa, hanem a két világháború közötti korszak bratislavai zenei világának számos fontos egyéniségéről s általában zenei világáról van fölbecsülhetetlen értékű élményanyaga. Nem gondolt-e rá, hogy megírja az Emlékiratait? — Szívesen megírnám, ha lenne iránta érdeklődés. Az az igazság, hogy én szlovákul irok s a szlovák kiadókat nem foglalkoztatja ez a tematika. De ha magyar kiadót, akár a Madáchot érdekelné a dolog, örömmel vállalkoznék rá. Bartók Béla születésének századik évfordulóján aligha tárgytól eltérő dolog szót ejteni erről. Városunk tartozik a nemzetközi Bartók-irodalomnak egy ilyen emlékirattal! CSELÉNYI LÁSZLÓ BESZELGETÉS BARTÓKRÓL