A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-20 / 25. szám

Amikor kora hajnalban elhagytuk Ecuador fővárosát, a festői Quitót, az égen ragyogtak a csillagok. A város utcái még sötétbe burkolóztak, de mégis a korai felkelés mellett döntöttünk, mert nem tudtuk, mi vár aznap ránk. Százhetvenöt kilométernyi út állt előttünk az inkák legendás hegyének, a 6310 méter magas, örök hóval fedett Chimborazónak az oldaláig. Ennek csak mintegy a fele vezetett a kitűnő pánamerikai autópályán. Riobamát elhagyva azonban le kell térni az alig gondozott poros útra, amely nem egészen 80 kilométer hosszú, de 2750 m-röl 4900 méteres magasságba visz fel, ami több mint amennyire a Mont Blanc, Európa legmagasabb hegye emelkedik ki az Alpok csúcsai fölé. Egy órai autózás után — éppen Machachi falut hagytuk magunk mögött — felkelt a nap. Sugarai egyszerre elöntötték az Andok kiterjedt fennsíkjait. Az eddig félhomályba borult rétek és mezők egyszerre teljes szinpompájukban bontakoztak ki előttünk. A látóhatáron ott emelkedtek a Keleti- és a Nyugati-Andok hegykoszorúi. Lejtőik még árnyékba burkolóztak, de a legmagasabb or. mok már napfényben csillogtak. Jobbról-balról a zöld növényzettel borított fennsíkból két jellegzetes, jéggel fedett hegy emelkedett ki. Balról a Cotopaxi (5897) csaknem teljesen szabályos kúpja, a világ egyik legmagasabb müködö tűzhányója. Csaknem közvetlenül vele szemben, a Quitóból délre vezető út jobb oldalán pedig az llliniza 5263 méter magas masszívuma. Ennek két jellegzetes csúcsa van. Az alacsonyabb tartósan eljegesedett. A magasabb tetején nyáron elolvad a hó. Ez a különös jelenség, ami a vulkáni tevékenységgel függ össze, a bennszülöttek fantáziáját is megihlette. Egy monda szerint a két hegy egy szerelmespárt jelképez: akkor váltak kővé, amikor a hűvös, jéghideg lány elutasította az indián fiú bensőséges, forró szerelmét. Gyorsan fogytak a kilométerek a dél felé vezető széles autópályán. Száz kilométer után elérkeztünk Latacunga városkához, ehhez a fontos útkereszteződéshez. Különösen vonzó képet nyújt Latacunga a Cutuchifolyó jobb partja fölött emelkedő teraszról. Szinte a lábunk alatt látjuk a városka házainak tetejét és a széles folyó fölött átívelő hidat. A rét zöld füvén kiteregetett tarka fehérnemű szárad, öszvérek és lovak legelésznek, gyerkőcök kergetőznek. Hasonló képek peregtek le előttünk, akárcsak a filmvásznon, miközben tovább haladtunk dél felé. Csakhamar magunk mögött hagytuk Ambato és Riobamba városokat, de még mindig aszfaltozott úton haladtunk. Már azt reméltük, hogy a Riobamba és Guaranda közötti útszakaszt is sikerült kiaszfaltozni, amikor az előttünk felszálló porfelhő meggyőzött az ellenkezőjéről. Amikor elült a gomolygó porfelhő, kibontakozott előttünk a mondák övezte Chimborazónak, Ecuador legmagasabb hegyének mintegy 8 km hosszú és ugyanilyen széles hatalmas tömbje. Csúcsa alatt oldalgerincek indulnak ki s futnak le helyenként meredeken, másutt enyhébb lejtéssel a kissé hullámos magasfennsíkra. A Chimborazo-folyó mély völgyében folytatódott utunk északnyugatnak. A környező domboldalakon, 3300 méter tengerszint feletti magasságban, megművelt földecskék között itt-ott feltűntek az indiók kunyhói. Útközben találkoztunk a hátukon terhet cipelő szamarakat hajtó indiókkal s kíváncsi gyerekekkel. Egyformán szerényen voltak öltözve, s műveltségi szintjük is alacsony: a tízéves gyerekeknek több mint negyven százaléka nem tud írni-olvasni ebben az ecuadori tartományban. Elképzelhetetlen, szinte szakadékszerű a különbség Quito nagyvárosi környezete s az itteni indiók életmódja között, annak élő példájaként, menynyire elmarad a dél-amerikai vidék gazdasági fejlődése a nagyvárosok mesterséges felduzzadása mögött. A poros út, inkább csak kitaposott keréknyom a sziklás-agyagos talajon, kitartóan emelkedett, egyre jobban megközelítve a Chimborazo meredek kiágazásait. Egyszerre a távolban, a gleccserek legalacsonyabbra futó ágai alatt feltűnt egy sárga pötty: utunk célja — a Whymper-menedékház. De még két óráig tartott az út a kösivatagban, míg elértük a rögtönzött parkolót, ahonnan gyalogosan lehet feljutni a menedékházhoz. Amikor jó porosan kiszálltunk a kocsiból, nem akartunk hinni a magasságmérőnek, hogy 4900 méter magasságba autón jutottunk fel, tehát magasabbra, mint az Alpok legmagasabb csúcsa. A parkoló és a menedékház között mintegy 200 méter a szintkülönbség. Ezt az emelkedést egy óra alatt kényelmesen legyűrtük. Később, amikor már hosszasabban tartózkodtunk a menedékházban, beigazolódott, helyes volt, hogy olyan kényelmesen ballagtunk föl. Kevésbé tapasztalt turisták, akik kezdetben jócskán kiléptek, hogy minél hamarabb följussanak, a magas hegységekben fellépő jellegzetes fejfájással, légszomjjal küzdve érkeztek föl a menedékházhoz. A tartózkodás a Chimborazo oldalában nagy magasságban épült menedékházban annak a turistának a számára is rendkívüli élmény, aki nem hódol a hegymászásnak. A közeli gleccserektől hideg, kristálytiszta levegőben, ragyogó napsütésben csodálatos panoráma tárulkozik ki, s ez már önmagában megérte a fáradságot. Olyan élmény ez, amelyet egyhamar nem felejt el az ember. Hó, jég, gleccserek az Egyenlítőn ... PETER MARIOT A szerző felvételei Emberi sorsok A MÁMOR RABSÁGÁBAN A NÖI ALKOHOLIZMUSRÓL Az egészségügyi szervek tapasztalatai alapián az ivásban a nők már nemcsak közvetve, az iszákos vagy alkoholista férfi családtagok révén érdekeltek. Statisztikai felmérések tanúsága szerint az utóbbi két évtizedben a nők önálló fogyasztókká léptek elö. Számunkra nem vigasz, hogy a világon mindenütt terjed a női alkoholizmus. Az Amerikai Egyesült Államokban például a nyilvántartott alkoholisták fele, Franciaországban egy negyede nő. Szerencsére, hazánkban meg távolról sem tartunk itt, nálunk az alkoholista nők aránya mintegy öt-tíz százalék. A közvélemény a nöi alkoholizmusról még ma is inkább csak kuriózumokat, mintsem törvényszerűségeket tud. Nemúgy ellenben a szakorvosok vagy az alkoholgondozók alkalmazottai. Az ő véleményük szerint: az adatok, számok mögött nem az események, hanem az összefüggések az érdekesek ... — Az alkoholizmus hosszú időkön át szinte kizárólagosan férfibetegségnek számított, ezért mind a szűkebb, mind a tágabb környezet ma is még sokkal elnézőbb az ivó férfival, mint a növel. Az előítéleteknek pozitív hatásuk is van, hiszen a nők jelentős részét visszatartják az alkoholizálástól. Persze, van ennek a „titkolódzásnak" negatív hatása is, mert az alkoholista nök nagy többsége egyszerűen zugivó. Az alkohol mámorának igényét nemcsak családtagjaik vagy munkatársaik előtt titkolják, de tulajdonképpen önmaguknak sem vallják be. így nehéz őket felderíteni és gondozásba venni. Ennek eredményeképpen a nők többsége csak huzamosabb ivászat után, sokszor csak a végső stádiumban kerül szakorvoshoz, amikor már szinte lehetetlen segíteni valakin. A férfiaknál, épp a nyíltabb, bevallottabb ivás révén, gyakrabban el lehet fogni a kezdetleges szakaszt, igy a gyógyulásnak is nagyobb az esélye. § A női alkoholizmus kulcskérdése nyilván a „miért"! Az, hogy miért isznak ? — A férfiakkal ellentétben nemcsak szokásból, virtusból vagy a társaság kedvéért. A nök általában a neuróziszavaraikra, a szorongásaikra isznak. A nöi alkoholizmus hátterében szinte mindig megtalálhatók a családi problémák. Vagy az egyedüllét, vagy a fokozott diszharmónia. Alkoholizmusba torkollhatnak a különböző szexuális zavarok is. Ha valaki nem tudja megoldani a konfliktusait, nem tud kilábalni a csődhelyzetből, megpróbál segíteni magán. Az alkohol oldja a szorongást, ha átmenetileg is, de enyhíti a feszültséget. És ami a legfontosabb: bármikor kéznél van!. .. S Általánosíthatók ezek a tapasztalatok? — Igen. A nők többségénél negyven-ötven év Között jelentkezik az alkoholizmus. Többségük nem a termelésben dolgozik. Kevés közöttük a pedagógus, annál több viszont az adminisztrátor. Családi állapotuk szinte kivétel nélkül egyezik: elvált, özvegy vagy hajadon; bár az utóbbi időben mintha emelkedne a részegeskedő feleségek és családanyák száma. A férfiak utánzásból, a nök félelemből kezdenek inni. Többnyire válás után, vagy a férjük, a szüleik, esetleg a gyerekük halála után. Vagy azért, mert nem, teljesítik a hozzátartozóik elvárásait. Véleményük szerint tehát nem eléggé szépek, nem eléggé sikeresek. Negyvenedik életévük betöltése után pedig egyszerűen félnek az egyedülléttől, az öregedéstől; attól, hogy soha többé nem történik már velük semmi említésreméltó. f Előfordul, hogy egy családban mindkét fél alkoholista ? — Mindenféle „variáció" előfordul. Az is, hogy csak a férfi, vagy csak az asszony; de az is, hogy mind a kettő az ital rabja. Szakmai körökben olyan esetek is ismertek, hogy a házasfelek felváltva jártak az elvonókúrára. § Ha az alkoholista meggyógyul, segít az valamit a rossz házasságon ? — Ez esetenként változik. Ha volt a házasságnak egy olyan szakasza, amire szívesen emlékeznek, akkor helyre lehet állítani a kapcsolatot. Ha pusztán rossz emlékek vannak, akkor szinte reménytelen kísérlet marad a párkapcsolat „felfrissítése". Ilyenkor inkább egy szilárd támaszt jelentő új kapcsolat jelent támaszt. § Alkoholista nők esetében mi az elvonókúra lényege? — A kezelésnek van egy kialakult menete. Először alaposan kivizsgáljuk a beteget, és ha valami egyéb betegséget is találunk, akkor először azt gyógyítjuk. Csak ezután kezdődik a tulajdonképpeni kúra. A különböző gyógyszeres és lélektani eljárások célja, hogy a beteg necsak a poharazgatásról, de az ivás gondolatáról is leszokjon. A munkaterápia, a sportolás, a művészeti és zenei jellegű foglalkozások pedig azt a célt szolgálják, hogy a beteg visszataláljon a rendszeres, tevékeny életmódhoz. Nyilvánvaló, hogy az elvonókúra lényege nők vagy férfiak esetében azonos. f Sajnos, az alkoholista férfiakat még gyógyultan sem fogadja mindenütt kellő tapintattal a család vagy a szűkebb értelemben vett társadalmi környezet. A nők esetében is így van ez? — Vannak esetek, amikor a férj vagy a gyerekek hálásak a gyógyulásért, és a kellemetlen közjátékot mindenki gyorsan elfelejti. Sok viszont az olyan családi közösség, ahol a férj vagy a felnőttebb gyerekek törleszteni akarnak. De a legszomorúbb, legtragikusabb esetek azok, amikor az asszony távollétében egyszerűen széthullik a család. Akkor, amikor már gyógyulni szeretne, amikor már elkezdte a kúrát, akkor kap törvényszéki felszólítást, hogy jelenjen meg a válóperi tárgyalásán. Az ebből következő magány a frissen gyógyult alkoholista számára sokszorosan veszélyes. Ilyenkor az orvosok és pszichológusok, az illető barátai és az alkoholgondozó klubok próbálnak támaszt jelenteni az elvonókúráról gyógyultan távozó, de társadalmilag teljesen magányos egyén számára. Mert a környezetnek döntö hatása van abban, vajon visszaesik-e valaki, vagy sem. (Folytatjuk) 17