A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-13 / 24. szám

Egy évezred költészete (CSEH KÖLTÖK MAGYARUL) A budapesti Kozmosz Könyvek kiadásában, „A világirodalom gyöngyszemei" elnevezésű sorozatban jelent meg a Cseh költők antológiája. E sorozatnak eddig közel hatvan kötetét adták ki: válogatásokat angol, francia, orosz nagyságok alkotásaiból; nemzetek, népek költészetének antológiáit és tematikus versgyűjteményeket. E kötet szerkesztője a hazánkban, Prágában élő irodalomtudós, Zádor András (az idősebb nemzedék Dénes Endre névvel jelzett költeményeire és műfordításaira, valamint cseh folyóiratokban közölt, magyar költészetről szóló cikkeire emlékezhet). Ő válogatta és szerkesztette, látta el bevezetővel, irodalomtörténeti tanulmányával s a bemutatott költők életrajzaival a félezer oldalas könyvet. Hozzá kell tenni, hogy az antológiában szereplő versekből több mint hatvanat ő tolmácsolt. A csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatoknak, népeink közeledésének és kölcsönös megismerésének szerény, de fáradhatatlan munkása, akinek nevéhez már ezt az új antológiát megelőzően is oly könyvkiadási tettek fűződnek, mint a budapesti Európa kiadónál megjelent kazettás sorozatok, A modern cseh líra kincsesháza és A modem szlovák líra kincsesháza továbbá a Cseh elbeszélők antológiája. Egy évezred költészetének szemelvényeit harminckilenc költő tolmácsolja cseh nyelvről magyarra. A műfordítók közt szerepel pl. Arany János, aki Lobkovici Bohuslav Hasistejnsky latinul írt költeményét fordította. A magyar irodalom nagyságai közül szerepel itt József Attila (Petr Bezruc, Jirí Wolker és Josef Hora verseivel). Szabó Lőrinc (Jaroslav Vrchlicky, Jirí Wolker és Frantisek Halas költeményeivel), Illyés Gyula (Jan Carek, Konstantin Biebl, Vitézslav Nezval és Jaroslav Seifert alkotásaival), aztán szép fordításokkal az aránylag fiatalon elhunyt költők: Simon István és Hosszú Ferenc, valamint a műfordításban is nagy rutinnal rendelkező költők sora, Weöres Sándor, Garai Gábor, Rab Zsuzsa, Székely Magda, Rácz Olivér, Fodor András, Végh György és mások. Az antológia a történelmi fejlődés során keletkezett költeményeket időrendbe szedve mutatja be, így következik egymás után a vallásos költészet, a lovagi költészet, a XV. század udvari költészete, a vágáns dalok és a huszita énekek. Lobkovici Bohuslav Hasistejnsky mellett Jan Blahoslav, Heslovi Mikulás Dacicky s Otradovicei Adam Michna költeményeiből ad ízelítőt a válogatás, betekintést nyújtva régmúlt századokba, a cseh korszellembe és kultúrába, amiben a magyar olvasóknak eddig aligha volt részük, ha eltekintünk a szláv irodalmak iránt érdeklődő, a csehet, szlovákot legalább passzívan értő filozopterektől. Még a műveltebb magyar versbarát kezébe sem igen jutottak anyanyelvére tolmácsolt oly cseh költök versei, akiknek már nevük hallatán bármikor elmondhatná, hogy ennek vagy annak a kornak a költészetét, áramlatát képviselik. Az antológia ilyen szempontból nagy hiányt pótol, különösen a cseh nemzeti újjáéledés korának kezdetét mutatva be néhány költő versei által (FrantiSek Vavák, Josef Jungmann, Václav Hanka, Frantisek Alexander Rokos, Karel Alois Vinaricky, Matous F. Klácel, Karel Sabina). Ámde elmondható-e, hogy az utolsó százhúsz-százharminc évnek, mondjuk a cseh szabadságharctól vett költészete már jobban ismert a magyar közegben? Az antológia szerkesztője által fontosabbnak tartott ötvenegynéhány bemutatott költő közül talán legalább a hazánkbeli magyar diákifjúság ismeri Frantisek Ladislav Celakovsky, Karel Hynek Mácha, Karel Jaromír Erben, Karel Havlicek Borovsky, Jan Neruda nevét. A későbbi évtizedek modern költőinek sorából már többnek ismert a neve: feltételezhetően legalább Antonín Sova, Petr Bezruc, Stanislav Kostka Neumann, Konstantin Biebl, Josef Hora, Jirí Wolker, Vitézslav Nezval, Vladimír Holan, Frantisek Hrubín és Vilém Závada. Mindez attól is függ, mit tartottak eddig a műfordítók vagy ösztönzőik fontosnak lefordítani a cseh költészetből, mit közöltek tőlük az eddigi antológiákban vagy folyóiratokban, napilapokban. Nyilvánvalóan Zádor András összeállítása is bizonyos mértékben abból indult ki, hogy mi állt rendelkezésére a magyar műfordítás több évtizedes terméséből, noha a kötet előszavából kitűnik: a régebbi fordítások számát korlátozta, hogy annál tágabb teret biztosithasson a magyarul még meg nem jelent verseknek. Mindenesetre érdekes megszámolni, melyik cseh költő hány verssel szerefjei az új antológiában: harminccal Vitézslav Nezval; hússzal Vladimír Holan; tizennyolccal Jirí Wolker; tizenhéttel Frantisek Halas; tízennéggyel Jaroslav Vrchlicky és Stanislav Kostka Neumann; tizenhárommal FrantiSek Hrubín; tizenkettővel Josef Hora és Jaroslav Seifert; tízzel Jindrich HorejSí; kilenccel Konstantin Biebl; nyolccal Jan Neruda, Josef Svatopluk Machar, Otakar Brezina, Viktor Dyk és Katel Toman; héttel Karel Hynek Mácha, Frána Srámek, Petr Bezruc, Vilém Závada és Jirí Orten; hattal Antonín Sova, Frantisek Gellner és Miroslav Florian — ennyi jutott a XX. századbeli prágai folklórnak is. A többi költő ennél kisebb számú verssel szerepel, ami azonban nem jelentőségükre utal. Például Karel Erben egyetlen „A fűzfa" című Kiss Benedek fordította költeményével került a kötetbe, amelynek öt oldalát tölti ki. Az antológia önálló fejezete „A cseh költészet századai" c. tanulmány, melynek szerzője avatottan, s módszeresen vezeti át a versek magyar olvasóját a csehek történetének egyes korszakain, rámutatva a körülmények, fontosabb események költészetre gyakorolt, áramlat-, szemlélet- és koncepcióformáló hatására. Zádor András tanulmánya azonban nem csupán áttekintést nyújt, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a versolvasó meghatározhassa a kort, amelyben a költő élt és alkotott, s megérthesse a cseh költészet nemzedékeinek, csoportosulásainak és egyedi jelenségeinek törekvéseit. A kötet költői c. életrajzi rész valóságos irodalmi kislexikon. Igaz, hogy egyes aránytalanságok megfigyelhetők pl. van költő, akinek tíz-húsz sor is kijut (Jan Neruda, Jaroslav Vrchlicky, Stanislav Kostka Neumann, Frantisek Halas), míg másoknak alig három sor (Svatopluk Cech, Miroslav Flórián, Oldrich Mikolásek, Vilém Závada). Furcsa, miért tagadja meg Zádor a kötetben következetesen Karel Havlicek második nevét (Borovsky), amely ott áll könyvei címlapján. Az életrajzi sorok egyébként tömören, de mégis igen kifejezően jellemzik nemcsak az egyes költőket, hanem társadalmi helyzetüket, pályájukat és sorsuk alakulását. Két költő esetében magyar vonatkozású megállapítást is tartalmaz az életrajz. Jaroslav Vrchlicky: „A magyar költészetből is fordított (Petőfit, Aranyt és Az ember tragédiáját)." Nem teljes felsorolás, de fontos tudnivaló. Kamii Bednár: „Értékes műfordítói munkásságot is fejtett ki; az eddig Luzsica Árpád rajza legbővebb cseh Petőfi- és Ady-válogatás az ő tolmácsolásában jelent meg". Nem szól az életrajzok szerzője arról, amit pl. Jan Neruda, Vilém Závada és Frantisek Halas tett magyar költök cseh tolmácsolása terén. S a kötet költői közt nem szerepel Karel Túrna, akinek mégis csak felvehette volna a válogató legalább egy dalát annak elismeréséül, hogy a monarchia börtönében Petőfi Sándor költeményeit fordította. Magyarország területén — áldozatos munkával és tiszteletreméltó bátorsággal — a felejthetetlen emlékű Anton Straka, Csehszlovákia budapesti sajtóattaséja adta ki a modern cseh (és szlovák) költök első antológiáját, kiváló magyar költőket nyerve meg a versek tolmácsolására", idézi emlékezetünkbe Zádor. A diplomata mindent megtett annak érdekében, hogy magyar barátai a költők s verseik hü fordítása érdekében minden fontos mozzanattal s a társadalmi háttérrel is megismerkedjenek, bele is adták teljes tehetségüket. S egyesek mégsem tudtak teljesen azonosulni a tolmácsolt vers költőjével. Erre Szabó Lőrinc utal, akinek évtizedekkel később megjelent leveleiből kitűnik, hogy a verseket inkább csak „Straka kedvéért" fordították. Magyarországi költők és műfordítók, mint ezt az antológia is mutatja, már eddig is igen sokat tettek a cseh és szlovák költészet tolmácsolása .területén. Ámde ahhoz, hogy ez a munkásság megfelelő színvonalú legyen, ma már igényelhetjük a tolmácsolt költő társadalmának, anyanyelvének és saját életmüvének alapos ismeretét. Ennek hiánya nem egy esetben bénítja a könyvkiadó és a szerkesztő, valamint a fordítógárda közös, őszinte szándékú és nagy jelentőségű törekvését. Érthető, hogy a cseh költészet ezerévét bemutató szemelvények fordítói e magyarországi kiadású kötetben tetemes részben a Magyar Népköztársaságban élő alkotók, s csak ketten csehszlovákiai költök. Amíg azonban a magyar műfordítás nem oldja meg közismert gondjait, amelyek közt a nyelvi barrier és a másodkézből fordítás áll első helyen, nem kellene húzódozni a cseh és szlovák országrészekben élő műfordítók nagyobb mértékű bevonása elől. Hiszen magyarra fordítani annyit jelent mint egy homogén, országhatárokon átérő, a tolmácsolt költők emberi és alkotói jelleméhez méltón, a lehető legnagyobb értelmi és tartalmi hűséggel, művészi igénnyel és fordítói készséggel. Mint például az antológia megteremtője, Zádor András maga, aki ily szép sorokban adja vissza magyarul Jirí Wolker „Valaki felkiáltott" c. versét: S én elgondoltam csendesen: Ó, istenem, de szép / A messzeségben kedvesem a haját bontja szét." SZÁNTÓ GYÖRGY 15