A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-06 / 23. szám

Tárgyak és történelem Múzeumaink gyűjteményei között vannak olyan értékes és féltve őrzött cserépedények, amelyek elegáns alakjukkal, tökéletes mázbevonatukkal és színes dekorációjukkal hívták fel magukra a figyelmet: habán kerámiák. A habánok eredetileg anabaptisták voltak és csak később katolizáltak. Az anabaptisták felekezete 1519-ben alakult Zürichben, ahol akkor Zwinglitől várták, a reformáció alapos és gyors befejezését. Zwingliék azonban félve a reformáció a népi irányzatának gyors terjedésétől és hatalmától, kegyetlen megtorlásokhoz és megfélemlítésekhez folyamodtak. Zürich tanácsa például 1526-ban olyan határozatot hozott, hogy az anabaptistákat vízbe kell fojtani. Miután a felekezet tagjai Svájcból kezdtek kiszorulni, többek között Németországba, majd Morvaországba menekültek, ahol 1526-ban Nikolsburg (Mikulov) lett az első letelepedési helyük. Azonban morvaországi letelepedésüket sem nézték jó szemmel a katolikus érzelmű hatóságok, és a papok. Állandóan zaklatták őket, pedig hatalmas pártfogóik is voltak, még a főnemesek között is. 1539 óta csaknem évente adott ki ellenük Ferdinánd császár rendeleteket, de csak 1547 körül sikerült elérnie, hogy csoportosan kezdték elhagyni addigi vallási közösségeiket. Az állandó morvaországi zaklatás és üldözés elől az anabaptisták Magyarországra menekültek és főként az egykori Pozsony, Trencsén és Nyitra vármegyékben települtek le, noha az 1548. évi országgyűlés egyik határozata tiltotta itteni letelepedésüket. A habánok első magyarországi nyomaira 1 546-ban bukkanunk. Betelepülésük a kővetkező években és évtizedekben is folytatódik. Az anabaptista habánok az egyes protestáns főurak és fejedelmeknek köszönhetően viszonylagos nyugalomban élhettek a mai Szlovákia területén és Erdélyben (ahol Bethlen jóvoltából több kiváltságnak is örvendtek). A mindig ügyes és szerény iparosoknak tartott, csak éppen vallási elveik miatt üldözött habánokra a legnagyobb csapást a Mária Terézia és II. József uralkodása alatt kicsúcsosodó erőszakos katolizáció mérte. Beolvadva a katolikus egyházba, végleg megszűntek érdekes közösségeik, puritán vallási szertartásaik, és az egykori nagyhírű mesterek szétszéledtek az országban, s beálltak az akkortájt alakuló manufaktúrákba. Noha a habánok egyéb (kovács, késmüves, csizmadia, borbély, stb.) mesterségeket is űztek, elsősorban olyan fajanszedény-készítökként ismerjük őket, akik a közönséges fazekasokkal ellentétben nem tartoztak céhkötelékbe. A híres habán kerámiával kapcsolatban röviden a következőket állapíthatjuk meg: majolika-készítményeikkel csak a 16. század nyolcvanas — kilencvenes éveiben találkozhatunk először. Edényeik díszes kialakítását, a felületi dekorációt az ónmáz megjelenése tette lehetővé, melynek terjesztői és meghonosítói nem csak nálunk, egész Közép-Európában a habánok voltak. Ami a fö művészeti irányzatokat illeti, ezeket a habánok csak bizonyos eltolódásokkal tudták követni. Sokáig megőrizték a késő reneszánsz hagyományait, elemeit. Munkásságukkal elkésve ugyan, de ismét megjelent a reneszánsz kerámia a maga teljes pompájában. Ez a kerámia viszont megtermékenyítette a középkor hagyományait továbbvivö magyar népi fazekasmüvészetet. A reneszánsz díszítőelemek alkalmazását csak az 1650-es évek után kezdik elhagyni. Ezután már egyes barokk elemek is kimutathatók alkotásaikon, de csak a 18. század közepén és a második felében, a habán közösségek katolizációjának időszakában barokkosodtak el kerámiáik lényegesebben. A habán fazekasokat az idők folyamán különböző hatások, befolyások érték. Kerámiastílusuk közvetve kapcsolódik Észak-ltália, nevezetesen Faenza művészetéhez (fajansz). Edényeiken 1660—1670 után megjelenik a németalföldi Delft, és az általa európai divattá népszerűsödött „chinoiserie" hatása. Az ebben a delfti periódusban, a habánok legtermékenyebb időszakában alkotott edények csak valamelyest hasonlítanak a kínaiakra: megtalálhatók rajtuk a jellegzetes habán díszítőelemek, mint a kettős kék kör vagy a pikkely-mintasor. A 18. század elejétől a 17. századot idéző formák — a nagy alakú tálak, a többszögletű füszertartók és a gömb alakú korsók, s a népművészetben ismert formák terjednek el. Ez a 18. század végi nagy átalakulás azzal magyarázható, hogy a habán fazekasok az erőszakos katolizálás után a helybeli manufaktúrákba nálunk elsősorban a népies fajanszedényeket előállító műhelyekbe belépve alkotnak tovább. TOK BÉLA A képeken látható habán edények a komáromi Dunamenti Múzeum gyűjteményében vannak. é . -