A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-23 / 21. szám

ban, semmi kétség, hogy részt vesz benne, de az igazság mindebből az, hogy a magyarországi Kommün idején néptanító volt egy eldugott faluban, ahol sem vasutast, de még vonatot sem látott. Most bíróság elé állították Major képviselőt, azt az embert, aki meggyőződéséért és osztálya érdekeinek védelmében a börtönt is hajlandó volt vállalni. Ezért állt ki népe mellette a törvényszéki tárgyalás során, amiről a korabeli feljegyzések így tanúskodnak: „Madarász Vilma, idősebb, egyszerű zsellérasszony Diószegröl jött pünkösdhétfőn Kosútra. Csak magyarul beszél, és látni rajta, hogy azonnal visszatér az önbizalma, amikor a bíróság elnöke anyanyelvén szólítja meg. — Miért ment hétfőn Kosútra ? — kérdi tőle az elnök. — Majorhoz mentem — mondja a tanú összekulcsolt kézzel — Supaynéval együtt, kérem szépen. El akartuk panaszolni, hogy bánnak velünk. Mint a kutyával! Mi nem akartunk, kérem szépen, semmit, csak kenyeret, mert éhezünk! Supay Margit ugyanolyan elcsigázott, agyondolgozott asszony mint Madarászná, akivel egyértelműen mondja el ö is, miért vett részt Major gyűlésén. — Hallottuk, hogy itt van Major elvtárs és beszélni fog Kosúton. Elmentünk hát hozzá, hogy elpanaszoljuk, hogyan bánnak velünk az urak. A védelem e két tanúja után még több ugyanolyan egyszerű, éppoiyan elgyötört férfit és fejletlen, vézna munkásfiút hallgattak ki. Az említett két asszony nyomorának megrendítő látványa s ez a vallomása, hogy miért akartak részt venni a kommunisták gyűlésén, mindennél beszédesebben adott magyarázatot arra, hogy miért is tüntettek ezek az emberek." A bírósági tárgyalásra beidézték tanúként a vízkeleti jegyzőt is, aki minden pénteken Kosúton látta el hivatali teendőit. Az újságírók a következőket jegyezték fel a törvényszék elnökének és Kuzma jegyzőnek a párbeszédéből: Kuzma: Május 22-én, három nappal a fekete hétfő előtt, szokásosan a községházára mentem, hogy végezzem hivatalos teendőimet. Nagyobb csoportokba verődve már ott gyülekeztek a sztrájkoló földmunkások. Akkor még tartott a sztrájk. Zsabka József buzgón fújta a trombitáját s nacionalista dalokra tanította barátait. Elnök: Nacionalistákra? Kuzma: Dehogyis, kérem, tévedtem — mondja zavarában elvörösödve — internacionalista dalokra. Kuzma jegyző felszólította a munkásokat, hogy azonnal távozzanak, s az idősebbek tanácsára valamennyien engedelmeskedtek is. Morgolódtak ugyan az ablak alatt, majd a fiatalok közül az egyik megjegyezte: „Ha ágyúnk lenne, rögtön más rend volna itt!" Ez volt az első hivatalos személytől származó közlés, amely a bíróság előtt a rendet és nyugalmat zavaró kosúti jelenségekre utal, de egyben arra is fényt derített, hogy milyen módon került Slávik belügyminiszter beszédébe az az ágyú, amelyből Kosúton május 25-én állítólag lőni akartak ... A földmunkásoknak sikerült sztrájkkal elérniük, hogy némileg felemelték a bérüket. Persze még ez is kevés volt ahhoz, hogy eltarthassák a családjukat, ezért elhatározták, hogy tovább harcolnak. Még a prágai államügyész is alighanem kevesellte a földmunkások bérét, ezért — amint az említett újságcikkben olvashatjuk — megkérdezte Kuzma jegyzőt: — Mit kapnak ezek az emberek a 9—13 koronás napszámbéren kívül? Lakást és élelmet, ugye? Dr. dementis védőügyvéd (gúnyosan): Persze külön fürdőszobát is! Kuzma: Nem, kérem ... Semmi egyebet. Államügyész (szemlátomást meglepődik a nem várt válaszon, ám hamarosan észbe kap, s megpróbálja menteni a menthetőt): De béresek is dolgoznak a birtokon, ugye? Ök mit kapnak? Kuzma: Évente 16 mázsa gabonát, naponta tejet és havonta 75 koronát. A jelenlevők újabb meglepetéssel és megdöbbenéssel hallgatták ezeket az adatokat. Államügyész (csodálkozik): Havonta 75 koronát? Kuzma: Egy hold föld haszonélvezeti jogát, kérem! Államügyész (újból megkísérli, hogy kilábaljon kínos helyzetéből): Nem kapnak ezenkívül még egyéb járandóságot; például tyúkokat?... Dr. dementis (gúnyosan megtoldja): ... tehenet, lovat? ... Államügyész (akit a jegyző szenzációjának csattanója kellemetlenül érint): De uram, én nem vagyok idevaló, nem ismerhetem ezeket a dolgokat, én prágai vagyok ... Az államügyész, amint az tőle elvárható volt, saját osztályának és persze az államnak az érdekeit képviselte. Fölényeskedett a beidézett egyszerű zsellérekkel, akik talán sohasem jártak a falujukon kívül. Ugyanakkor rendkívül nyájas volt az állam képviselője a vád tanúival, a csendörökkel szemben, akik olykor belegabalyodtak a mondanivalójukba, s így nem mindig az előre megbeszélt „forgatókönyv" szerint vallottak. Parancsnokuk, Jánosík főhadnagy sem volt következetes, mert a per során visszavonta elözö állítását, amikor azzal a hazug váddal tartóztatták le Major képviselőt, közvetlen a sortűz után, hogy a tüntetőket a csendőrök ellen uszította és harsány vezényszavakat kiáltozva a nőket és gyerekeket küldte előre, szembe a csendőrszuronyokkal. Amikor megkérdezték a csendőröket, hogy hangzottak ezek a vezényszavak magyarul, persze egyikük sem tudta megmondani, nem is tudhatták, mert nem értették a nép nyelvét, és ilyen szavak nem is hangzottak el. A törvényszéki tárgyalás utolsó napján ítélethirdetés előtt az államügyész vádbeszédében az igazságnak megfelelő egyetlen megállapítás volt: „Ez a per a maga következményeiben messzemenően túllépi a tárgyalóterem kereteit." Utána Major képviselő beszélt az utolsó szó jogán, s amikor elhangzott záró mondata, a klasszikus latin figyelmeztetés: Hodie, mihi, eras tibi! Ma nekem, holnap neked! — a teremben még sokáig mély csend volt. A nemeskosúti temető mellett, ahol a csendörök leselkedtek a Major István vezetésével Hegy és Vízkelet felől érkező munkásokra, hiába keresem a régi poros utat. A virágzó akácok ma új utat szegélyeznek. A falu régi piacterén az új kultúrház épülete előtt, tűzpiros zászlót lenget a tavaszi szél. A kultúrház falán márványtábla hirdeti a csehszlovákiai munkásmozgalomnak ezt a megrázó eseményét. Virágok és fák között Major István bronzba öntve nézi szorgalmas népének életét. Major István emlékműve Kosúton DUSEK IMRE A szerző felvétele