A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-16 / 20. szám

PÁRBESZÉD KEPPERT JÓZSEFFEL, A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETI NÉPMŰVELÉSI KÖZPONT IGAZGATÓHELYETTESÉVEL • a közművelődés hétköznapjairól • a vidéki kulturális élet gondjairól • az amatőr művészeti munka küldetéséről Napjainkban a nyugat-szlovákiai kerületben több mint 700 kultúrházat, szövetkezeti klubot és helyi kultúrotthont tartanak nyilván. Az itt folyó munkát 176 függetlenített és 554 önkéntes népművelő irányítja. A statisztikák zöme örvendetes tényeket rögzít. Például azt, hogy a kerület városaiban s községeiben több ezer szakkör és művészeti csoport működik; hogy tavaly hatmillió 300 ezer érdeklődő előtt összesen 81 ezer rendezvény zajlott le. A statisztikai felmérések egyben azonban a kulturális munka kisebb-nagyobb gondjaira és a művelődés foghíjaira is figyelmeztetnek. Annál is inkább, hogy az utóbbi években megváltozott a művelődési házak feladatköre, hiszen a passzív befogadásra késztető kulturális munka és népmüvelés inkább közművelődéssé érett. Az önművelésről és a kulturális élet szélesebb értelmezéséről Keppert Józseffel, a Nyugatszlovákiai Kerületi Népművelési Központ igazgatóhelyettesével beszélgetünk. — Nyilvánvaló, hogy a művelődés az egész társadalom ügye. Ennek kapcsán egyre több szó esik a vidéken zajló kulturális élet hatékonyságának szerepéről. Hadd tegyem rögtön hozzá: joggal, hiszen egyre-másra épülnek a korszerű művelődési otthonok. Vajon úgy élünk-e ezzel az intézményhálózattal, ahogy azt a lehetőségeink megengedik? — Az egyre javuló anyagi lehetőségek valóban arra adnak alkalmat, hogy a meglévő művelődési otthonokban élénk legyen a kulturális élet; hogy a különböző szakkörökben és klubokban a gyerekektől a nyugdijasokig mindenki választhasson magának kedvére való elfoglaltságot. A hivatásos és önkéntes népművelök feladata úgy irányítani ezt a tevékenységet, hogy az emberek szívesen betérjenek a művelődési házakba. Igen figyelemreméltó jelenség, hogy az utóbbi években a közművelődés bizonyos fokú tartalmi átalakulásának lehetünk tanúi: az egyén és a kisebb közösségek munkájára építve egyre erösebb hangsúlyt kap az önmüvelés s ^ kultúra szerepének szélesebb értelmezése. Elért eredményeinknek joggal örülhetünk, de nem szabad megelégednünk velük, mert sokhelyütt még csak tervezik az új kulturház megépítését és a járásszékhelyek lakótelepeire költözők életforma váltásában sincs eléggé jelen a közművelődés iránti igény. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az ötvenes évek első felében épült kultúrházak zöme jelenleg már alaposan korszerűsítéssel járó nagyjavításra szorul. — Mi a véleménye a meglevő s főképpen megfelelő kultúrházak kihasználtságáról? — A statisztikai adatok tükrében vizsgálódva, lényegében elégedettek lehetünk. Egyre gyarapszik a kulturális és népművelési rendezvények száma, egyre több olvasó fordul meg a könyvtárakban; ha nem is ugrásszerűen, de emelkedik az amatőr művészeti csoportok száma. Nagy vonásokban tehát elégedettek lehetünk a vidéki kulturális élet mennyiségi gyarapodásával. A közművelődési munka eredményességének köznapi gondjai másutt mutatkoznak. Például abban, hogy amíg egy-egy új művelődési ház megépítésére milliókat tudunk előteremteni, addig a felszerelés korszerűsítéséhez, a berendezés tökéletesítéséhez és a kultúrház üzemeltetéséhez szükséges, sokkal szerényebb összeg biztosítása már itt-ott gondokba ütközik. Ennek következménye aztán az alkalomszerű, az esetleges munka, aminek eredményeképpen előbb-utóbb ürességtől kongó nagytermekben vagy a jobbik esetben félház előtt zajlanak az ötletszerűen megtartott rendezvények. Az ilyen tevékenységet folytató kultúrházak távolról sem teljesítik küldetésüket. Ellenkezőleg, az emberek kényelemszeretetét és a papucskultúra gondolatát népszerűsítik. — Más szavakkal: akarva-akaratlanul elharapódzik a művelődési háztól való idegenkedés ... — Igen, hiszen látszólag valóban kényelmesebb otthon, papucsban és háziköntösben söröcske vagy feketekávé mellett a tévét nézni... Az efféle passzivitás megelőzése vagy feloldása csupán úgy lehetséges, ha a népművelési dolgozók változatossá, de úgy is mondhatnám, hogy életközelivé tudják tenni a művelődési házak munkáját. Tapasztalataink szerint ott nincs is baj a látogatottsággal, ahol a kultúrház a közeli és távolabbi környék kulturális életének rendszeres mozgatója. Kerületünkben is, országos viszonylatban is a népművelök széles táborára vár az a feladat, hogy találékony rávezetéssel, a kulturális hagyományok helyi sajátosságainak felismerésével, az egyéni jólét sugallta igények helyes irányba terelésével csiszolják az emberek erkölcsi tudatát, műveltségét, magasabb szintre emeljék a lakosság kulturális igényeit. Én ugyanis hiszek benne, hogy a tudás, a művelődés iránti vágy fertőző. Aki Keppert József felvétele ma bármelyik népkönyvtárban pusztán kikölcsönzi ezt vagy azt a könyvet, az holnap már belelapoz, holnapután pedig el is fogja olvasni; sőt a családjának vagy a barátjának mesélni is fog az olvasottakról. És innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy bekapcsolódjon valamelyik szakkör munkájába, hogy egyre őszintébben érdeklődjön a népi kultúra iránt, hogy a színházjegyek nemcsak elkeljenek mind egy szálig, de a szövetkezet vagy a szakszervezet révén megajándékozottak jó része el is menjen az előadásokra. — Véleménye szerint hogyan fehet hát jól irányítani a közművelődési munkát? — Elsősorban a helyi realitások és lehetőségek figyelembevételével. Ehhez föl kell mérni, hogy hol milyen tevékenységet lehet megszervezni, hol minek a befogadására van esély. De nagymértékben függ a munka eredményessége a közművelődési intézményhálózat egyes láncszemeinek együttműködésétől is. Ahhoz, hogy a jó példa hasson, mindennapi kapcsolatra van szükség a népművelési dolgozók és a lakosság, illetve a művelődési otthonok vezetői között. Egyre újabb, egyre változatosabb tartalommal kell megtölteni a bevált munkaformákat is. Vonatkozik ez a hagyományos öntevékeny mozgalomra épp úgy, mint a korszerűbb szakköri tevékenységre vagy a legmodernebb látás- és vizuális nevelési módszerek alkalmazására. A jól működő művelődési otthonokban egyre jobban érződik a közművelődés és a közoktatás egymásrautaltsága, az egymáshoz közel álló célok párhuzamossága. — Miben határozná meg az amatőr művészeti munka céljait és küldetését napjainkban? — E kérdés kapcsán el kell mondanom, hogy népművelői pályafutásomat Galántán, a városi művelődési ház vezetőjeként kezdtem; később pedig kerületi szakelőadóként figyelhettem az amatör mozgalom sajátosságait. Észrevételeim, megélt tapasztalataim alapján az öntevékeny népművészeti munkát, a műkedvelő színjátszást, a kórusmozgalmat a széleskörű közművelődési tevékenység egyik legfontosabb részterületének tartom. Sikere azon áll vagy bukik, vajon meg tudjuk-e nyerni az embereket az önművelés meg a szórakozás ilyen formájának? Tudatosítani kell. hogy az amatőr mozgalomnak például a félkészülési időszak vontatottságának vagy a nyilvános fellépések gyakoriságának dolgában sajátos ritmusa van. Ezért a siker első feltétele az ügyes, talpraesett vezető, aki lelkesedést tud lobbantani a tagságban. A második feltétel a szinjátszócsoport, a kórus vagy a táncegyüttes fegyelme, hiszen a próbák és fellépések rendszeres körforgása sok-sok lemondással jár. A harmadik feltétel pedig az anyagi és erkölcsi támogatás, ami nélkül napjainkban már öntevékeny szinten sem képzelhető el eredményes művészeti munka. Véleményem szerint azonban a műkedvelő mozgalom nagyszerű alkalom arra, hogy a csoportok tagjai alkossák is, élvezzék is a kultúrát. —Térjünk vissza a közművelődés gondolatához! A művelődés haszna ugyanis csak hosszú távon jelentkezik. De lehet-e mérni, érzékelni valamiképpen a jelenben is e tevékenység hatását? — Természetesen, hiszen ha nem így lenne, hosszú távon sem lenne mérhető a haszna ... MIKLÓSI PÉTER 15