A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-09 / 19. szám

PALÓCFÖLD (MANGA JÁNOS POSZTUMUSZ KÖNYVÉRŐL) Manga János posztumusz könyvét a néprajztudomány legértékesebb termékei közé sorolhatjuk. A Palócföld című kismonográfiában a szerző kutatómunkásságának fö területével, a palócok néprajzi tájaival ismerkedhetünk meg. A mü sokunk számára értékes és tanulságos. Az olvasó átfogó képet kap a palócság múltjárói, gazdasági-kulturális fejlődéséről; a kutató predig új adatokkal és összefüggésekkel egészítheti ki eddigi ismereteit. A monográfia hét fejezetében Manga János a palócság — elsősorban a nógrádi és honti palócok — legjellemzőbb néprajzi sajátosságait dolgozza fel, mutatja be. Az első fejezetben a palóckutatás eddigi eredményeiről olvashatunk. „Több mint háromszáz esztendeje annak, hogy — eddigi ismereteink szerint — egy bizonyos vidéken élö, bizonyos népcsoporthoz tartozónak tudott embereket először palóc jelzővel illettek", — Írja bevezetőjében a szerző. Azóta számos levéltári feljegyzés is előkerült, több olyan kisebb-nagyobb tanulmány született, mely a palócok eredetének, származásának kérdéseit érintette. A nagykörösi számadáskönyv, a mezőkövesdi jegyzőkönyv ma már egyaránt ismeretes a kutatók előtt. Ismerik Ráth Mátyás, Horváth István, Szeder Fábián, Hunfalvy Pál, Pintér Sándor idevágó tanulmányait is. Manga János szerint azonban mégsem született még egy mindenre választ adó tanulmány; a kutatás terén nem alakult ki egy elfogadható, egységes és cáfolhatatlan nézet. Ezt bizonyította egyébként az 1967-es egri Palóc Tanácskozás is. Az első fejezetben Manga János így a kutatás eddigi eredményeit összegezi, szembeállítja az egyes nézeteket s helyenként saját véleményével egészíti ki azokat. A Palóc ház és nagycsalád cimű fejezet alapos kbtatómunkáról és körültekintésről tanúskodik. A szerző pontos leírást közöl az építkezés módjairól, ismerteti a legrégibb épületelemeket, bemutatja a két- és háromsejtű épületek berendezéseit stb. Értékes adatokat találunk a telkek alakulásával, a okokról vagy a kibontakozást fékező akadályokról. Különös figyelmet érdemel az a rész, melyben a szerző a kender és a szőlő termesztésével, a termékek feldolgozásával, illetve az ehhez füzödö szokásokkal foglalkozik. A viselet, szőttes, himzés című fejezetben a palócok legrégibb ruhadarabjainak bemutatásával, az ősi hajviselet leírásával találkozunk. De nem hiányzik a palóc főkötöK sokszínűségének, a hímzésminták gazdagságának szakszerű bemutatása sem. Értékes adatokat találunk az ötödik fejezetben is. Manga János mindenekelőtt azokkal a hitvilági alakokkal, hiedelmekkel, babonás képzetekkel, gyógymódokkal foglalkozik, melyek befolyásolták az ember gondolkodásmódját, meghatározták cselekedeteit és életmódját. Szó esik itt a táltos alakjáról, a garabonciás diákról, a lidércröl, a boszorkányokról, s az egyéb előjelekről és tiltásokról is. A munka értékét csak növeli az a tény, hogy Manga János a klasszikus néprajzi leírások ismertetésén kívül elsősorban saját gyűjtését, adatait teszi közzé. A hatodik fejezetben gazdag anyagot talál az olvasó az egyes évszakok ünnepköreinek szokásaival kapcsolatban. A Luca-naphoz, farsanghoz, pünkösdhöz és a többi ünnephez fűződő hiedelmeket kiváló adatközlök elbeszélései alapján rekonstruálja a szerző. Kár, hogy könyvében nem találkozhatunk az Ipoly jobb partján gyűjtött régi adatokkal s az adatközlők nevével. A könyv utolsó fejezetében Manga János a népdalokkal, a népi hangszerekkel s a tánccal foglalkozik. A palóc népzenével kapcsolatban mindenekelőtt a diszitéses előadásmódot, a „feszes ritmusú dallamok lassúbb, méltóságteljesebb éneklését " emeli ki. Nagy teret szentel a palóc vidéken ismert betyárdalok ismertetésére. A hangszerek közül a citerát, a furulyát és a dudát mutatja be alaposabban; a táncok közül pedig a karikázót, a körtáncot, a verbunkot, a lassú és a friss csárdást említi meg. A kötetet gazdag fényképanyag, kottamelleklet és szakirodalmi bibliográfia egészíti ki. CSÁKY KÁROLY Agócs Vilmos felvétele getésekröl, az állattartásról meg a pásztorok életéről, a középkori földművelésről és a mezőgazdasági eszközök fajtáiról. A szerző sosem feledkezik meg a társadalmi összefüggések vizsgálatáról, a gazdálkodást meghatározó különböző tényezőkről, a fejlődést meg az átalakulást kiváltó külső és belső falu rétegezödésével s a nagycsalád-rendszerrel kapcsolatban. A monográfia szerzője részletesen foglalkozik a zsellérek és a jobbágyok helyzetével, a „had" erkölcsi törvényeivel stb. A harmadik fejezet témaköre a népi gazdálkodás. Olvashatunk itt a legrégibb gyüjtö-A GYŐRI MŰHELY Ismeretes, hogy a magyarországi irodalmi és kulturális folyóiratok közül néhány (Tiszatáj, Alföld, Napjaink. Honismeret stb.) hosszabb idö óta rendszeres figyelmet szentel a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Újabban ez jellemző a győri Műhelyre is, amely 1978-ban a Győr—Sopron megyei Tanács negyedéves folyóirataként indult. A Műhely szerkesztősége baráti kapcsolatokat tart fenn a dunaszerdahelyi járási újságnak, a Csallóköznek szerkesztőségével, és a folyóiratnak talán nincs is olyan száma, amelyben ne lenne valamilyen kitekintés a mi életünkre. Az ilyen írásokból megemlíthetjük Fónod Zoltán és Zalabai Zsigmond irodalmi beszámolóit, Varga Sándor interjúját Püspöki Nagy Péterrel, Bedecs Gyula és Varga László tájékoztatóit a nyári táborozásokról. Kántor Zoltán interjúját Ág Tiborral, több recenziót stb. Ezt az intenzív érdeklődést természetesen a földrajzi közelség is elősegíti, befolyásolja; erre mutat az, hogy a folyóirat Burgenlandról is több anyagot közöl. A Gecsényi Lajos szerkesztésében megjelenő és számonként 100—110 oldal terjedelmű Műhely „társadalomtudományi és közművelődési folyóirat"-nak tünteti fel magát. Ez a jelzés hiányosnak tekinthető, mert a lap a szépirodalomnak és a művészetnek is eléggé tág teret nyújt. A Bács—Kiskun megyei Tanács által kiadott Forrás például teljesebben határozza meg a jellegét, amikor „szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat"-nak nevezi magát. A „szociográfiai" szó jelentése itt tágabb értelmű, s lényegében a Műhely által jelzett társadalmi, közművelődési tájékozódást jelenti. A régebbi eredetű megyei kulturális lapok (Alföld, Tiszatáj, Jelenkor) profilja közel áll az országos, központi lapokéhoz (Kortárs, Új írás), és a helyi jelleg, helyi szín sokszor csak másodlagosan hat bennük. A fiatalabb s eredendően megyei lapok (Forrás. Új Forrás, Életünk, Műhely stb.) közül egyesek hozzájuk idomulnak, mások viszont az adott terület, táj problémáira és adottságaira koncentrálnak. Ez az utóbbi vonás — a megye, a táj szellemi hagyományainak feltárása, a mai adottságok és problémák elemző felmutatása és a helyi szellemi erők mozgósítása — jellemzi a Műhelyt is. Csak ebből az aspektusból tekintve a „társadalomtudományi és közművelődési" jellegminősités igen találó. Az ilyen jellegű anyagok (tanulmányok, felmérések) javarésze az egész számok élén, a rovatbeosztás előtt helyezkedik el, és hogy milyen gazdag választékban, arról adjon ízelítőt néhány cim: Főiskolai hallgatók politikai-ideológiai arculata; A bejáró munkásság Győr—Sopron megyében; A tudomány vidéki műhelyeiről (Beszélgetés Nemecz Ernő akadémikussal, a Veszprémi Akadémiai Bizottság elnökével); A társadalomtudományi kutatómunka fejlesztésének néhány kérdése Győr—Sopron megyében; A felsőoktatási könyvtárak közművelődési lehetőségeiről és feladatairól; Közönségszervezők — közönségszervezés; A filmnézés iskolája (Jegyzetek a gyermekfilm-klubokról); Á város és környéke; Lépcsőházi demokrácia — Állítsátok meg a nagypanellt! stb. További értékes anyagok találhatók a folyóirat Művelődés, Arckép és Szülőföldünk c. rovataiban és a kritikákat, recenziókat tartalmazó Mérleg rovatban. A felsorolt tanulmánycímekből azt is látni lehet, hogy a műhely elsődleges megyei-területi tájékozódása nem provinciális bezárkózást, hanem országos problémákba való bekapcsolódást, megoldásukban való közreműködést jelent. Az ország, a világ felé való nyitottság a Tükör c. szépirodalmi rovatban is jól megmutatkozik. Itt is gondos figyelemmel vannak a helyi erők fejlődése iránt, de jelentős számban közölnek országosan ismert alkotókat, s ki-kitekintenek a külföldi irodalomra is. Az „irodalmibb" jellegű számok közül kitűnik a Kormos István emlékének szentelt 1979. évi 4. szám. A Műhelynek eredeti s tetszetős külseje van, s ez összefüggésben van a lap élénk művészeti érdeklődésével. Gyakoriak a képzőművészekkel (főleg a megyében élőkkel vagy innen elszármazottakkal) készített riportok és interjúk, a művészeti kritikák és kiállítási beszámolók. A konkrét képző- vagy fotóművészeti témának megfelelően minden számban találhatók reprodukciók. A képzőművészet mellett a színház- és zeneművészet kérdései is teret kapnak, és itt is érthetően a helyi vonatkozások (a győri Kisfaludy Színház bemutatói és a megyei zenei élet eseményei) kerülnek előtérbe. TURCZEL LAJOS 15