A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-09 / 19. szám

Emlékek a múltból együtt oly sok megpróbáltatáson esett át. Hogyan működik a falusi pártszervezet, milyen termést takarított be az efsz? Épül és szépül-e szülőfaluja, ahol alakulásától kezdve 1938-ig a falusi pártszervezet elnöke volt? Hogyan folyik az utak portalanítása, bövült-e a vízvezeték-hálózat, felépült-e a bevásárlási központ? , Megnyugtató válaszaim után a párt XVI. kongresszusának, a CSKP megalakulása 60. évfordulójának, a közelgő általános választásoknak, valamint az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének a jelentőségéről beszélt. — Védjétek a pártot és annak tisztaságát — mondta. — Sajnos, a veterán kommunisták egyre kevesebben vannak. — Szeretném — jegyeztem meg — ha mint a párt veterán harcosa, beszámolna a jobb jövőért, vagyis szocialista jelenünkért folytatott harcokról, arról, mi adta, az eröt, hogy képesek voltak akár a csendörszuronyokkal is szembeszállni? — A csehszlovákiai munkásosztály reális célkitűzései — mondotta — a húszas évben bontakoztak ki. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme irányt mutatott, hogyan rázzuk le a láncot, hogy a munkásosztály felszabaduljon és kovácsa legyen saját sorsának. A legtöbbet az orosz bolsevikektől tanultam. Kisparaszt család sarjadéka vagyok. Gyermekkoromban kérgesre törte tenyeremet a kasza, a kapa és a vasvilla nyele. Az első világháború borzalmait az olasz fronton éltem át kisebb sérülésekkel. Hazatérésem után Szimön azokkal a vöröskatonákkal szövetkeztem, akik az orosz fronton harcoltak. Gazdag tapasztalatokra tettem szert. Megszületett bennem a forradalmiság, az osztályszemlélet. Községünknek túlnyomó része kubikus napszámos emberekből, nincstelenekből állt. ^Pártfogója lettem az eladósodott és kisemmizett kisgazdáknak, no meg az éhező munkásoknak. Agitáltam, szervezkedésre hívtam a barátaimat. A CSKP felsőbb szervei felfigyeltek munkásságomra s mint ifjú kommunistát falujáró agitációs munkával bíztak meg. Az irányítást Marek Culen elvtárstól kaptam. Éjt nappallá tettem, lovaskocsival vagy kerékpáron jártam a falvakat, esetleg gyalog. Néha kereskedőnek, máskor varrógépjavitónak adtam ki magam. Nagy Béla Nagy Béla elvtársat, a régi harcostársat, barátot, újgyallai (Dulovce) lakásában azért kerestem fel, hogy elbeszélgessünk élményeiről, azokról a munkásmozgalmi eseményekről, amelyeknek egykor cselekvő részese volt. Nagy Béla elvtárs előrehaladott kora ellenére élénk, mozgékony. Leánya és veje társaságában éli nyugodt életét. Rendszeresen olvassa az újságokat, nézi a televíziót, hallgatja a rádiót. Mind a hazai, mind a külföldi eseményekről jól tájékozott. Találkozásunkkor is elsőnek a bel- és külpolitikáról, gazdaságunk helyzetéről beszélt, majd szülőfalujáról, Szimőröl érdeklődött. Élnek-e, és hogy vannak régi harcostársai, barátai, akikkel hogy leplezzem utam célját. Gyűléseken szerveztem a pártot, a sztrájkokat. Részt vettem a CSKP V. kongresszusán Prágában. Munkám elismeréséül beválasztottak a szlovákiai területi bizottságba. Szülőfalumban mint pártelnök, a környező járásokban pedig mint szervező aktivista tevékenykedtem. Az érsekújvári területi pártszervezet vezetőségébe 1930-ban választottak be. Részese, illetve szervezője voltam a szimői, andódi tardoskeddi, palárikovói mezőgazdasági sztrájkoknak. Emlékszem, napszámos munkásasszonyok a kapanyélre tűzték a piros fejkendöjüket, harcos vörös zászlóként. A munkaadó végül is eleget tett követeléseiknek. A karhatalom vadászott rám. Minden lépésemet figyelték. Ideológiai fejlődésünk érdekében neves előadókat hívtunk meg. Járt a falunkban Steiner Gábor, Mező István, Kosík István, Procházka József, Vadász Ferenc, és sokan mások. A tornóci tüntetésen 200-an vettünk részt szímőiek. Részese és szervezője voltam községünkben az 1930— 31-ben és 1933-ban lezajlott tüntetéseknek. Valahányszor tömegesen vonultunk a községháza elé kenyeret, munkát, tisztességes megélhetést követelni, mindenkor szálka voltam a csendőrség és a bíróság szemében. Többször letartóztattak, börtönbüntetésre ítéltek. Gondolták, megtörjük a paraszt kommunistát. Erre sohasem került sor. Forradalmi községünket „Kismoszkvának" nevezték el. Kubikus elvtársaink háromnapos éhségsztrájkba kezdtek, amikor a szomszéd község határában a csatornázásnál nem kaptam munkát. Az 1938-as mozgósításkor vörös zászló alatt mondtam búcsúbeszédet, amelynek az volt a lényege, hogy megvédjük Csehszlovákiát! A dolgozóknak elönyösebb volt a burzsoá köztársaság, mint a Horthyféle fasizmus. A kakastollasok áztatott kötéllel vertek bennünket, elhurcoltak és börtönbe vetettek. A harcot nem adtuk fel. — Az új életért sokat küzdöttünk. A kommunisták harca azonban eredményes volt. A párt vezetésével ma a népnek jólétet biztositó társadalmat építünk. BÚKOR JÓZSEF Fotó: V. Bi/sky Harcos életút Lukács Lajos Naponta találkozunk vele — bevásárol, intézi a családja gondját-baját, s nem tudatosítjuk, hogy aki itt csöndes lépteivel, az idö terhétől megnehezült vállal közöttünk jár — sokat tett egykor mai boldog, békés életünkért. Lukács Lajos ma már az egyedüli veterán kommunista Kamocsa községben, aki részt vett a párt, a munkásosztály, az agrárproletariátus harcaiban a burzsoázia ellen. Ma is szívesen emlékezik vissza azokra a régi időkre, amikor mint Csehszlovákia Kommunista Pártjának sorkatonája végezte feladatát, mellyel a párt megbízta. 1909. augusztus 30-án nyolcgyermekes családban mezei munkás szülök gyermekeként született. 1923-tól, tizennégy éves korától már beleszokott a nehéz munkába. Aranyosi és Décsi nagybirtokosok földjein ismerkedett meg az akkori sanyarú munkásélettel. A nagybirtokon végzett kemény munka megedzette, és hasznára is vált, hiszen mint mondotta, itt került kapcsolatba a párttal. Előbb az erdő- és mezőgazdasági munkások szakszervezetében tevékenykedett, mely a Vörös Szakszervezetekhez tartozott. 1932-től 1938-ig tagja volt a szakszervezet helyi vezetőségének. A harmincas években a községben és környékén napszámosként, részaratóként kereste a kenyerét, s részt vett a sztrájkokban, a mezőgazdasági munkások bérharcaiban. Barczi János, Szabó Benő és Kálmán, Tóth Lajos, Takács Lajos és Kollár Lajos nevét említi, akiktől megtanulta, hogy a nagyobb darab kenyérért, a szociális igazságért harcolni kell. 1935-ben belépett a pártba, s a helyi szervezet vezetőségében 1 938-ig aktivan tevékenykedett. A községben akkoriban Szabó János volt a pártcsoport elnöke. Lukács Lajos megemlítette, hogy a szímöi és gútai elvtársak irányították őket, akik példaképül álltak előttük, több akciót közösen szerveztek. Kamocsa abban az időben a komáromi járáshoz tartozott. így Lukács Lajos a pártcsoport vezetőségének küldötteként többször járt Komáromban, Mező Imre képviselőnél és Steiner Gábor szenátornál. Abban az időben még gyalog, vagy jobb esetben kerékpáron jártak be Komáromba. Egy alkalommal is még este elindultak. Takács Lajos és Szabó Benő elvtársakkal, hogy reggelre ott legyenek a kommunista párt gyűlésén. A gútai hídnál két csendőr igazoltatta őket. Továbbmenve Keszegfalunál újabb igazoltatás, majd Komáromban a harmadik. A munkásotthonban volt a gyülekező. Itt tudták meg azután a sűrű igazoltatás okát, ugyanis a gyűlést betiltották. Ennek ellenére is kimentek a Rozália térre, ahol már állt a tribün, s a betiltás ellenére több százan összejöttek. Steiner Gábor volt az ünnepi szónok, de alig mondott néhány szót, jöttek a csendörök, a katonaság és szétoszlatták a tömeget. Steiner Gábort meg vitték a városházára. Erre a szétoszlatott tömeg újból összejött. Az utcáról kiabálva követelték, engedjék szabadon Steiner elvtársat, ami azután meg is történt. Hazajövet beszámoltak az itthoni elvtársaknak a történtekről. Ennek a szétoszlatott gyűlésnek következménye is lett, mert két nap múlva megjelentek Lukács Lajos lakásán a csendörök és Szabó és Takács elvtársakkal együtt bekísérték őket Komáromba a városházára, kihallgatás végett. Akaratukat, a pártba vetett hitüket azonban nem tudták megtörni. 1 945. március 29-én a helyi pártvezetőség megszervezte, hogy két elvtárs, Leczkési Gábor és Szabó Benő az Érsekújvár felöl közeledő szovjet csapatok elé megy. Becsülettel teljesítették is feladatukat. A szovjet katonák elhozták a szabadságot Kamocsára is. A kommunista párt addig nehéz körülmények között dolgozó tagjai munkához láttak. 1945. április 5-i gyűlésükön Barczi János elvtárs elnökletével aktivizálták soraikat. Lukács Lajos elvtársat ekkor a pártszervezet titkárává választották. 1969-ben nyugdíjazták. Ám pihenni ekkor sem tudott. Több éven keresztül volt mázsáló. majd éjjeliőr a szövetkezet gazdaságában. — Rólam akarsz írni? — kérdezte, amikor felkerestem. — Nem tettem én semmi nagy dolgot életemben. Hűséges tagja voltam a pártnak, s ha bármire szólított fel, mindig híven teljesítettem minden rám bízott munkát. Igen, róla írtam, pártunk egyszerű sorkatonájáról, hogy ne menjen feledésbe az a munka, amelyet mai békés, boldog életünkért végzett. ÖSZI IRMA