A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-02 / 18. szám
Nagyon nehéz egy-egy nagy színészről portrét készíteni. Nekem bizony hetekbe is belekerül, amíg be tudok jutni valamelyik színházi próbákkal, tévé-adásokkal, rádiófelvételekkel túlterhelt neves színművészhez. Ennél is nehezebb azonban, ha egy-egy csillagként tündöklő színésznőt kell meginterjúvolni. Itt aztán sohasem elegendő a kialkudott idö. Hiszen ezekről az örökké ragyogásban élő asszonyokról azt is ki szeretné deríteni a riporter, dobog-e asszonyi szív a Júlia -kosztümök alatt, és csillog-e igazi érzelem a szemükben, ha már kialudt a rivaldafény és az otthoni lámpa világítja meg sminktelen arcukat? Hogy miért mondom el mindezt? Azért, mert Ruttkai Éva keresetlen egyszerűségével adott választ a ki nem mondott kérdésre. Ez a Kossuth-dijas és kétszeres Jászai Mari díjas kiváló művész egyetlen telefonálásra meghívott házába és olyan őszintén beszélt színes életéről, mintha évek óta barátok lennénk ... A HÁROM JÓ BARAT A NAGYSZIVU ASSZONY Sok jelentéktelen kérdést feltehettem volna még, de amit igazan kérdezni szerettem volna, azt nem mertem. Vajon szeretett-e földi asszony módjára ez a tündérkirálynő hajú, még ma is lányos alakú, rendkívüli tehetséggel megáldott színésznő? És akkor szinte válaszképpen kiment a szobából, és amikor visszatért, egy fekete boritólapú füzetet tett elém. — Emlékül adom ezt — mondta könnyfátyolos szemmel, s fellapozta a 15. oldalon a tragikus sorsú szinészóriásról, Latinovits Zoltánról kiadott fekete füzetet. Ruttkai Éva egy Shakespeare-szonettel szól a halott nagy színészhez: Még egy ilyen álmot! Ó hadd lássak én Még egy ily férfiút!. . . ... Az arca. mint a mennybolt. . . Rajta diszlett A Nap s a Hold, és fénnyel vonta be e csepp kis földet. .. . . . Az óceánt átlépte lába. Karja egy világ zászlaja. A hangja zengett baráti körben, mint szférák zenéje; s ha meg akarta rázni a világot: úgy dördült, mint a mennykő. . . . S mi volt á 19. oldalon? Egy fénykép: Ruttkaiék házának egyik ablakából egy boldog pár, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán néz ki. A kép alatt pedig ez a két sor: Mintha repülne velünk a ház. S egy vitorlásban ülnénk. Hát ilyen egy nagyszivű asszony soha el nem múló hatalmas szerelme . .. NEUMANN JÁNOS Prand/ Sándor felvételei Amikor becsengettem Ruttkai Éva budai házába, a tetőteraszról csilingelt le hangja: „Várjon egy pillanatot, azonnal lemegyünk!" — Ugyan kikkel jön le? — ötlött fel bennem, aggódva, hogy valaki vagy valakik megfosztanak a zavartalan beszélgetés lehetőségétől, hiszen annyit már tudtam a színésznő-SZÍNESZEKKEL NEGYSZEMKOZT röl, hogy egyedül él. Csak akkor nyugodtam meg, amikor kitárult az ajtó, és megjelent Ruttkai Éva „többedmagával": vállán egy galambbal, nyomában pedig egy szénfekete pulival. — Ezek az én legjobb barátaim — mosolyodott el, látva meghökkenésemet a művésznő —, a Bagó régi kedvenc kutyám, a Tubi pedig még fióka volt, amikor kiesett a fészkéből, úgy találtam rá, apa, anya nélkül. Azóta már csak a vállamon vagy a fejemen szeret hancúrozni, pedig már egy „asszonykát" is kerítettem neki. A kis csibésznek azonban, úgy látszik, nem tetszik ifjú menyasszonya, csípi és harapja, ha közeledik felé. Jó nagyot nevettem Ruttkai Éva vidám anyáskodásán, ki sejtette akkor, hogy néhány nap múlva ettől az örömtől is megfosztja a rossz sors. Látogatásom után alig telt el egy hét, a Tubi kisétált a ház előtti útra és ott elütötte egy arra haladó autó ... négyéves koromban. Egyszer elkísértem az egyik bátyámat, és mert nagyon megtetszett a fény és a csillogás, annyit csacsogtam, hogy felfigyelt rám Lakner bácsi. Megtetszett a mozgásom, a bátor kofáskodásom — és néhány nap múlva már magam is „felléptem" a gyermekszinpadon. Azóta szerelmem a színház, azóta nem tudnék smink, taps és reflektorfény nélkül létezni! — És amikor felnőtt? — Tulajdonképpen a gyermekszínészkedés indította el színészi karrieremet. Az isko-GYERMEKKORI SZERELME — A SZÍNHÁZ Miután felsétáltunk a nappali szobába, megkértem a művésznőt, beszéljen valamit a gyermekkoráról. — Tősgyökeres pesti polgár vagyok — kezdte Ruttkai Éva, minden további unszolás nélkül. — A Nefelejcs utca 2 számú házban jöttem a világra, de laktam a Rózsadombon és a Csikágó-nak csúfolt munkásnegyedben is. Két bátyám, Iván és Ottó már gyermekkoréban tagja volt Lakner Artúr egykori híres gyermekszínházának, ide kerültem én is már lai kötelezettség és zavaros idők miatt ugyar később meg kellett válnom Lakner bács gyermekszínházától, de 15 éves korombar már újból Thália kegyeit kerestem. Beiratkoztam Makkay Margit színiskolájába és г negyvenes évek végén innen „pottyantarr be" a mai Vígszínházba. Itt történt mec aztán, hogy hirtelen megbetegedett Tolnav Klári, s helyette én ugrottam be a Hattyú című darab főszerepébe. Másnap véglec szerződtet a színház igazgatója, és mint legfiatalabb színész együtt játszhattam Dayka Margittal, Somlay Artúrral, Rátkay Mártonnal, Kiss Manyival és Mezey Máriával 1948— 1951-ig aztán a Nemzeti Színház tagja voltam, 51-től viszont egészen napjainkig újból a régi helyen, a Vígszínházban játszom. Közben a Szín- és Filmművészeti Főiskolán is tanítottam, igazán beláthatja tehát, hogy „tapasztalt színházi róka" lett Lakner bácsi egykori kis primadonnájából! — Színháztörténeti tény, hogy hangjával és sokszínű egyéniségével a legnépszerűbb darabokban, A néma leventében, A háború és békében, a Szent Johannában, a Rómeó és Júliában, A sirályban és sok-sok más drámában nagy sikert aratott, izes komédiákban, így többek között az Osztrigás Mici és az Egy hölgy a Maximból című vígjátékokban viszont temperamentumával és aranyos humorával megkacagtatta a nézőt. Van ennek receptje? — Az én recepturám pofonegyszerű. Szeresd a színházat, szeresd a közönségedet, szeresd tehetséget, de egyiket se áldozd fel a másik kedvéért. Vállald el a kicsiny szerepeket is, de mindig csak olyasmit vállalj, i„n,„t Änt, n;l