A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 18. szám

AZ ÉN AFAM Következő számunk tartalmából: Balázs Béla: A GYŐZELEM ÜNNEPE Miklósi Péter prágai riportja Mózsi Ferenc: A MŰVÉSZET FORRADALMA — A FORRADALOM MŰVÉSZETE Gál Sándor: MEGZABOLÁZOTT SZENVEDÉLY TÁRGYAK ÉS TÖRTÉNELEM Címlapunkon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János, Telefon: 334— 134, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. ségben, bátorságban és előrelátásban a legnagyobbak közül való volt. S ilyen bevezető után most már Staudinger Istvánná beszéljen az apjáról. Édesapám Rimaszombatban született, vagy egészen pontosan Bátyi és Rimajánosi között a határban, nagyszüleim ugyanis béresek voltak. Gyerekkorát Bellényben töltötte, s Szútorba járt iskolába. Apámék négyen voltak testvérek, s a négy fiúnak csupán egyetlen pár csizmája volt. Az használta, aki éppen iskolába ment. Apám gyermekként már béres, aztán nagyszüleim egy Páricska nevű rimaszombati szabómesterhez adták inasnak. Nála tanult ki. Éppen akkor, amikor kitört az első világháború. Nagyváradra vonultatták be. Onnan azonban nem került tovább a frontra. Jött a háborús összeomlás, az őszirózsás forradalom, kikiáltották a Tanácsköztársaságot, s apám a szülőföldre már mint vöröskatona jött vissza. Mikor kényszerűen le kellett tennie a fegyvert, szivében, lelkében egy életen át éltette a Tanácsköztársaság eszméjét. Amilyen kicsi volt termetre, olyan nagy volt a hite. József Attila-i elkötelezettséggel vallotta: „Anyám, falat kényért sem ér az élet! De nagy hitem van Staudinger Istvánné, született Huszti Edit, ötvenhét éves, özvegy, negy gyermek edesanyja, 1945-töl a párt tagja, 1948-tól 1950-ig az SZLKP KB mezőgazdasági osztályának dolgozója. Apja. Huszti Béla, akiről a későbbiekben szó lesz, a rimaszombati (Rimavská Sobota) járás és az egész vidék ismert kommunistája, a CSKP alapító tagja, a rimaszombati városi pártszervezet egyik életrehívója. Staudingerné egyik lánya Rozsnyón (Roznava) él, orvos, magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett és Moszkvában végezte el a főiskolát. István Ipolyságon (Sahy) érettségizett, a mezőgazdasági szakközépiskolában, Katalin a szülővárosban él, konzervgyárban dolgozott, jelenleg háztartásbeli. Edit pedig a CSEMADOK KB vezető titkárának titkárnője. Staudingerné édesapját, az alacsony, szívós, elveiben és hűségében tántoríthatatlan Huszti Bélát 1952-től, újságíráskodásom kezdetétől ismertem. Dolgozott a járási nemzeti bizottságon, a járási pártbizottságon, a felszabadulás után megalakította a járásban a szabók kisipari szövetkezetét, Nagybalogon (Velky Blh) és Gesztetén (Hostince) az egységes földművesszövetkezetet. Találkoztam vele a CSEMADOK járási bizottságának irodájában, az elnökségnek hosszú évekig tagja volt, sokszor beszélgettünk a Tátrában feketekávé mellett, mondta megfontoltan, tűnődve tegnapi küzdelmes életét, lelkesen szólt azokról, akik napjaink valóságáért annyit harcoltak és szenvedtek. Akkor is összefutottam vele, amikor 1964-ben a köztársaság elnöke Munka Érdemrenddel jutalmazta a pártban kifejtett tevékenységét. Az egyébként rendkívül szerény ember láthatóan boldog volt, fénylett a szeme és a homloka. Máskor is, mindig, ha az utcán találkoztam vele, és kérdeztem tőle, honnan vagy hová, Béla bácsi, a válasz ugyanaz volt. — A pártbizottságra megyek! A pártbizottságról jövök! Huszti Béla már nem él, de amiért harcolt, börtönt és verést szenvedett, az ügy él és virul. Rimaszombatban, a gömöri dombokon és lankákon, mindenütt. Már nem futhatunk össze az utcán, nem üldögélhetünk a Tátra kávéházban. De akik szerették és tisztelték őt, ma is találkozhatnak vele, illetve a nevével. A múzeumban közszemlére tették ki 1924-es keltezésű pártigazolványát. Azon a házon, amelyben élete utolsó éveit töltötte, emléktábla emlékeztet rá. A temetőben is ott a sírfelirat. Fejfájára én azt írtam volna, itt nyugszik Huszti Béla, aki csupán termetre volt kicsi, elvhü-410