A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám

Tárgyak és történelem A légi (Lehnice) általános iskola tá gas termében rendezték be a község forradalmi emlékszobáját. Itt helyez ték el az iskola pedagógusai és tanú lói, valamint a helyi tömegszerveze tek tagjai által összegyűjtött eszkö zöket, csaknem az egész Felső-Csal lóközre jellegzetes aratási szerszámokat. Csóka Edével, e szerszámok kitűnő ismerőjével járjuk végig a helyiséget, amely múltat vetít elénk, hogy ne feledjük a hagyományt. Mivel is arattak a nyár hevében eleink, hogyan nevezték az eszközö ket, amelyeket az aratásnál használ tak, milyenek voltak szokásaik? Valamikor kézzel arattak: kaszá val. Ennek végéhez kajmó illeszke dett, amelynek az volt a rendelteié se, hogy rendre rakja a gabonát. A fenéshez használt kaszakövet az ún. kátyúban tartották. Minden valami revaló kaszásnak volt saját kaszaverő üllője és kalapácsa. Ezeket a ká tyulos tarisznyában helyezték el. A jó kaszás megválasztotta a kaszanyelet is; ez egy- és kétfoglyás volt. Ha rozsot vágtak, ezt sarlóval szedték fel, a búzát és az árpát, gereblyével. Ezt a felszedő alkalmatosságot kisgereblyének nevezték, a nagygereblyét a kévék összehordása utáni hárításhoz használták. A marokszedő után a kévekötözö haladt; fő szerszáma a kötőfa és a kisgerebiye volt. A kisgereblyével a háradékot gyűjtötte össze. A kötöző gyakran két kaszás után is kötözött. A férfi aratók elterjedt öltözéke a bő vászongatya, a vászoning és mellény, ehhez bőrpapucsot hordtak. Az asszonynép egész cipőt vagy papucsot, szoknyát és blúzt viselt. A papucsot hátul is megkötötték, mert sokan hátrafelé haladva szedték a markot. Az aratókat a pirkadat már kint találta a határban. Amíg a gabona harmatos volt, kötőket csináltak, ezekből harminchatot kötöttek egy csomóba. Egy teljes arató csoport általában 36 „köröszt" gabonát vágott le. Ha a gabona gazdag volt, akkor még uzsonna után is kellett kötőcsinálásra időt szakítani. Amíg a marokszedők és a kötözők a kötöket kötözték, a kaszások a kaszát kalapálták. (Később, főleg az árpát spárgával kötözték, ugyanis az árpából nehezen lehetett kötőt csinálni, s ha mégis készítettek, akkor zsúpot vagy rozsot kevertek hozzá). Délig vágták a gabonát, s amikor az asszonyok az ebéddel megérkeztek, ettek, majd SZITÁSI FERENC egy órát pihentek (főleg a summás íratásnál). A pihenés és a kévehordás után újra vágták a rendet uzsonnáig. Majd az összekepélés következett, amelyet a hárítás és a háradékszedés követett. A kaszások rakták, a marokszedők és a kötözők hordták i kévéket. Egy keresztbe a papkévével együtt 18 kévét tettek. (Az első világháború után már ökrökkel hajtott kötözőgépek is voltak.) A termést vendégoldalas szekerekkel hordták be. A pelyvahordó kocsikat „koleszoknak" nevezték. A középparasztok és a nagygazdák asztalokat rakattak, az uraságoknál egyenesen a cséplőgépbe „ment" a gabona. Az asztag készítésekor először „falba" rakták a kévéket. Három-négy méter magasság után megcsinálták a hajazatot (szerhát). A kalászok kívülre, „csurgóra" kerültek. Az asztag utolsó kévéit cüvőkkel erősítették le. A cséplőgépet a két asztag közé állították be. Érdekes megemlíteni tfCséphadaróval végzett cséplést, SfWelyet a következő rigmussal kisértek: zsupszai-ma, zab-csusz-kó. (Erre azért volt szükség, hogy egymás csépjét meg ne üssék). A kicsépelt gabona szalmáját létrán nyárson (hegyes facöveken) szállították a kazalra. Egy cséplőcsoportban általában 1 8-an voltak: a gépész és a fűtő, 2 kévehányó, két etető, egy oldozó (általában nő), négyen a törekben és a pelyvában voltak, 4 szalmázó (kazalozó), egy csurgós és két zsákoló. A pelyvahúzók szerszáma a favilla és a törekhúzó gereblye volt. A kévehányók a kévehányó villával szorgoskodtak, a szalmázók többnyire háromágú villát használtak. A szalmaasztag négy sarkán fület hajtottak, így egyenes volt. A szalma behordásakor metszőt használtak, bár ez nem aratási szerszám. Az aratók legfontosabb itala a víz volt, amit csöcsöskorsóban vagy a vataléban (kis hordó) tároltak. Leggyakoribb ételeik: reggelire tejeskávé, szalonna, tojásrántotta, kenyér; ebédre savanyú bableves, puffancs, vacsorára metélt tészta darával. Uzsonnára általában tejet ittak. A húsos nap a csütörtök volt. Az aratók vasárnapot pihenéssel töltötték. Ha zivatar kerekedett, kimentek a határba az esetleg szétfújt kereszteket összerakni.