A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-25 / 17. szám
hagyományos faépítőanyagot felváltotta a cement, a kő, a tégla vagy más korszerűbb építőanyag. A finn építészet kivívta magának a megbecsülést és az elismerést csaknem valamennyi földrészen. Mindez olyan világhírű finn műépítészeknek köszönhető, mint Eliela Saarinena, Alvara Aalta, a Tima-fivérek és Tuoma Suomalainenék és sokan mások. Az újkori finn építőművészet fellendülése csak a tizenkilencedik században kezdődik, amikor az ország elnyerte a függetlenségét. Ezt a korszakot bátran nevezhetjük a finn építészet nagy korszakának. Alkalmam volt tapasztalni és figyelemmel kísérni ezt a nagy fellendülést a finn városok megtekintésekor, legmarkánsabban persze a fővárosban, Helsinkiben nyilvánul ez meg, amely valóban a Baltikum gyöngye. A hazaiak előszeretettel nevezik városukat a Baltikum leányának, válószínüleg azért, mert a felszabadulás után a kis vidéki városkából igen rövid idő alatt félmilliós modern város lett, amely napról napra változtatta formáját és arculatát. A finnek korszerűen építkeznek, de főként célszerűen. Az objektumokat igen megfelelően bele tudják helyezni a környezetbe, hogy kiemelkedjék és a lehető legjobban szolgálja célját. A finn építőművészetben kezdettől jelen van a nemzeti romantikus stílus, a modernizmus és a monumentalizmus, ez megmutatkozik a középületek vagy kereskedelmi társaságok pompás épületeinek építésében, de a korszerű városi lakásépítésben is. Már 1914-ben magára vonta a figyelmet a vörös fényezett bazaltból épült vasúti Főpályaudvar. Ez az épület ismertté tette Eliel Saarinen nevét, aki később a főváros egész fejlesztési tervét javasolta. Nem egészen tíz év alatt az ő terve alapján készül el a Töölö modern lakónegyed. Ebben az időszakban Finnország fővárosában sok modern és szép építészeti remek épült föl, amelyek a finn építészet büszkeségei. A legmodernebb építészeti alkotások közül, az 1930-ban elkészült Olimpiai Stadion emelkedik ki karcsú magas tornyával. A stadion bejárata előtt látható a híres finn futónak, Paavo Nurminak az életnagyságú szobra, amelyet még életében lepleztek le. Az Olimpiai Stadion körül ma már tulajdonképpen stadionok egész komplexuma áll a különféle sportok számára. A Töolönlahtiöböl parti szép parkban van a Finlandia House kongresszusi csarnok, a fehér márvány távolról mintha márványkriptára emlékeztetne. Ez valóban a főváros legszebb és legmodernebb épülete. A fehér márványt egyenesen Olaszországból hozták a külső és a belső falak burkolására. Ezt a neoklasszikus müvet a leghíresebb finn műépítésznek, Alvaro Aaltónak a tervei alapján építették fel, akit az egész világon ismernek. Híres lett Európa számos országában, Amerikában és más földrészeken. Az ő tervei szerint építettek fel néhány további jelentős építészeti alkotást egész Finnországban. A fővárosban is az ő tervei szerint építették fel a legkorszerűbb lakónegyedeket, Otianenit és Tapiolát. Ezek az építészeti alkotások bizonyítják, hogy a finn építészet természetesen illeszkedik a térbe. Közvetlenül a központban egy sziklás magaslaton a Timo és Tuomo Suomenlane fivérek egy turista attrakciót alkottak, a Temppeliauko sziklatemplomot. A kősziklában mélyítették ki a templom nagy köralakú helyiségét, melynek kupolaszerű tetőjét vörösréz-bádoggal fedték be. A természetes kőfalak és a kupolaszerű réztető kölcsönösen, igen harmonikusan kiegészítik egymást, amit még fokoz a kőfalakon lefolyó víz hatása a megfelelően megválasztott villanyvilágításban. Látszatra egyszerű építmény, de hozzáértők kijelentése szerint költséges építkezés volt ez, mert csak a kupolaszerű tető a vörösrézbádog tonnáit nyelte el. A fővárosban van még mintegy hét további templom, amelyek mint építészeti és történelmi emlékek érdemelnek említést. Meg kell még említenem a két legmodernebb lakónegyedet, Otianenit és Tapiolát. Az Espoo elővárosban helyezkednek el, amely még a főváros területéhez tartozik. A szó szoros érteimében véve az erdőben és a felső tízezer számára épültek. A lakosság szegényebb rétegei itt nem szerezhetnek lakást, mivel munkajövedelmükből nem telne nekik lakbérre. A különböző társaságok adminisztrációs központjainak vagy az áruházaknak legmodernebb toronyházai mellett közvetlenül az erdőben bújnak meg a legkorszerűbben berendezett luxusvillák. Otianeniben a diákközpont épülete dominál, amely úgyszintén Alvaro Aalto műépítész terve szerint épült. Az épületek modernségéből az a tény sem vesz el semmit, hogy többnyire előre gyártott elemekből épültek. Az építészi ízlés biztosítja, hogy minden felépített mü más, hogy megvan a maga építészeti sajátossága. A belső terek berendezésénél mindenekelőtt fát, üveget vagy műanyagot alkalmaznak. Az ablakok rendszerint nagyok és úgy oldották meg, hogy világossá teszik a lakás vagy az irodaház összes helyiségeit. Esténként moziba, színházba mentem, vagy vendéglőket és kávéházakat látogattam, amiről ismerőseim gondoskodtak. Nem voltak problémáim a városi közlekedéssel, amely magas szinten szervezett. Sokat nézegettem a Suomenlinna ősi erődöt, amely egykoron a vízi főutat védelmezte, s amely a fővárost összekapcsolta az egész világgal, ma már csak turista attrakció, noha egy részét még mindig katonai támaszpont foglalja el. JÁN RESUTÍK A szerző felvételei Emberi sorsok PÉNZNEK SZERELME... A magyar nyelv nemcsak dalokban, mondókákban vagy balladákban bővelkedik, de különböző közmondásokban szintén gazdag. Népi szólásaink így gyakran beszélnek a pénzről is. Például: Az becsüli a pénzt, akinek körme kopik utána ... Vagyis: az tudja csak értékelni keresetét, aki derekasan megdolgozik érte. Csúnya lánynak is szép a pénze .. . Azaz: nem baj, ha rút a menyasszony, csupán jómódú legyen. De van olyan közmondásunk is, amely tulajdonképpen az élet rendjét igazolja: Az élet, pénz, szalonna fogyton fogy ... És akad olyan szólás is, amely akár valamennyi bírósági tárgyalóteremben végződő sikkasztási vagy egyéni meggazdagodást célzó, törvénysértő fusizással járó per jelmondata lehetne. Eszerint: Pénznek tiltott szerelme — gonoszság gyökere .. . § § § Mekkora összeg negyedmillió korona? Személyi tulajdonban vagy kiskereskedelmi áruforgalomban számítva bizony tekintélyes vagyonka. Mert lehet például szerényebb családi ház, esetleg huszonötezer csomag tízkoronás cigaretta ára; de lehet egy 2100 koronás havi keresettel rendelkező ember csaknem tíz esztendei munkabére is! Előfordul azonban, hogy valaki — törvényes fizetése mellett — hivatalosan engedélyezett mellékkeresetnek álcázott csalással, okirathamisítással és a szocialista társadalmi tulajdon meglopásával sokkal rövidebb idö leforgása alatt „összeügyeskedi" ezt a csinos summát. § § § Ladislav H. — akinek bírósági periratai a múló esztendők során bizony tekintélyes aktacsomóvá gyűltek —, még a hetvenes évek legelején azzal a kérelemmel fordult a lakhelye s munkaadója szerint illetékes nemzeti bizottsághoz, hogy a szabad idejében, de főképpen szombat-vasárnaponként végezendő szobafestői és mázolói munkához szeretne iparengedélyt kérni. Kérvényének eleget tettek, persze, az érvényes rendeletek értelmében egyben arra is figyelmeztették, hogy béréből az adóirások értelmében adót vonnak majd le, hogy nem szabad segédmunkásokat alkalmaznia és közületektől sem szabad megrendeléseket elfogadnia. Tudatták vele azt is, hogy az elvégzett munkáért tilos nagykereskedelmi árakat számláznia; hogy a szobafestésért 13,60-as különösen indokolt esetben 16 koronás óradijat számithat, de a munkához szükséges valamennyi alapanyagot önmagának kell beszereznie. Négy évvel később — Ladislav H. iparengedélye felújítási kérelmének felülvizsgálása során — kiderült, hogy a fürge észjárású szobafestő a hivatalos iratnak számító, de csupán magánszemélyektől származó megrendelések elfogadására jogosító iparengedélyt lényegében különböző üzelmeinek takargatására, hamis számláinak s egyéb fekete „üzleteinek" fedezésére használta. A valóságban ugyanis a nemzeti bizottság által szabott feltételek egyikét sem tartotta be. így például a hivatalosan engedélyezett lakásfestés helyett szinte, kizárólagosan jobban jövedelmező vállalati megbízatásokat fogadott el. Ezzel kapcsolatban, érdekességként, hadd említsük meg, hogy a nyomozati és bizonyítási eljárás során készített szakértői vizsgálat tanúsága alapján Ladislav H. úgyszólván csodálatos munkabírású férfi volt. Legalábbis az általa kiállított számiák bizonysága szerint, hiszen másodállásban (ami napi két-két és fél órás munkaidőt jelent) három kurta esztendő alatt tizenhárom évre szóló munkát vállalt s végzett el! Talán nem is kell különösebben hangsúlyoznunk, hogy csupán papíron, mert a> meszelő, az ecset vagy a vakarólapát helyett, inkább csak tollal és ceruzával a kezében, azaz a számlázás tudományában bizonyult szorgalmasnak. Gyors meggazdagodásának módja tulajdonképpen abban rejlett, hogy a vádlottak padjára jutott leleményes mázoló valóban fittyet hányt az iparengedélyén szereplő valamennyi előírásnak. A nagyobb munkatempó és a több bevétel céljából — a hivatalos előírásokat megszegve — egy ideig állandó segítőtársat tartott; később pedig, amikor munkahelyén csoportvezetővé léptették elö, hivatalos munkaidőben a beosztottjaival végeztette el a fusikat vállalt munkálatokat is. Ám hogy a bevétel még busásabb legyen, hát a számlákat a számára lényegesen kedvezőbb nagykereskedelmi árjegyzék szerint számlázta. Természetesen, különböző nehézségi bérpótlékok szorgos és precíz alkalmazásával. Gyakorta előfordult, hogy egy bizonyos munkára két számlát is kiállított: egyet hivatalos munkaadója nevében; röviddel később pedig — iparengedélyével visszaélve — egy továbbit a saját nevében, amelyen a hivatalos munkaidőben „befejezetlenül maradt", hiánypótló munkálatok elvégzését mutatta ki. Pénzsóvár kapzsiságára jellemző, hogy sok esetben az elvégzett feladatok listáján olyan kisebb-nagyobb munkákat is feltüntetett s természetesen ki is számlázott, amihez még sem ö, sem a csoportjába tartozó munkások hozzá sem fogtak .. . § § § A negyedmillió korona mellékest jövedelmező fusizást lezáró vizsgálati eljárás teljes mértékben igazolta a nyomozó szervek feltételezéseit. Az államügyész ezért Ladislav H.-t a szocialista társadalmi tulajdon folytonos megkárosításával, többrendbeli csalással, okirathamisítással és az önálló vállalkozást tiltó rendelet durva megszegésével vádolta. A bírósági tárgyalás napjai alatt a vád valamennyi pontja bebizonyosodott, s Ladislav H. igy súlyos büntetést kapott — figyelmeztető tanulságul mindazoknak, akik különböző machinációk és spekulációk révén akarnak egyéni hasznot húzni a közvagyonból vagy a szocialista törvényesség megsértésével. Mert a fusizás egyre közkedveltebb „időtöltéssé" válik. Van, aki csak mértékkel, kicsiben űzi, de sokan vannak, akiknek tulajdonképpen ez jelenti fö bevételi forrásukat! És a mellékkereset hajszolásának, a fusizásnak ez a „változata" azonban többnyire már törvényszegő cselekedetekkel is párosul. Úgy, ahogy a címben jelzett közmondás tartja, hiszen nemcsak a harag, de a túlzott pénzimádat sem a legjobb tanácsadó ... 17