A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 2. szám

Egyik nagy élménye a színház, a 19. század utolsó évtizedeinek a színháza, ennek atmoszférája, körülrajongott — nemegyszer extravagáns — színésznői és színészei, közönsége, amely istenített mindent, ami a színházzal kapcsolatos volt. Mindez rendkívül ösztönző erővel hatott Muchára. Ezt nemcsak későbbi színházi plakátjai bizonyítják, hanem dekoratív pannóinak motívumai is, amelyeket nemegyszer színházi élményanyagából merített. Ugyanilyen hatást árulnak el nőalakjainak színpadias gesztusai és Mucha színpadiasan aranzsált történelmi illusztrációi. A másik jelentős hatás Frans Makart (1840—1884) nevéhez fűződik. Makart-t abban az időben az osztrák és német festők fejedelmének tartották, alkotásai meghatározták a szalonok divatját, sőt a korízlést is. Makart feminista inspirációja, allegorikusán felfogott nőalakjai, a virágmotívum gyakori alkalmazása egyenrangú elemként a figurális kompozíciókban mind kimutathatók Mucha későbbi alkotásaiban. S habár Mucha sohasem említette Hans Makart-t vagy a reá tett hatását, letagadhatatlan, hogy Mucha sokat merített Makart műveiből. (Érdekesség, hogy Mucha múzsáját, Sarah Bernhardt francia színésznőt Makart már 1869-ben lefestette, majd 1881—82 telén újra, a híres színésznő második bécsi vendégszereplése idején. Mucha ugyancsak Makarttól vette át azt a módszert, hogy fényképet használt fel vázlatként megfestendő képeihez. Mucha tehát 1882-ben elhagyta Bécset és Mikulovban, a magyar történelemből is ismert Nikolsburgban telepedett le, ahol portréfestésből tartotta fenn magát. Később Khneu-Héderváry gróf, horvát bán számára dolgozott. A gróf rendszeres apanázst juttatott neki, ami lehetővé tette Mucha számára, hogy 1885-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián tökéletesítse tudását. Az akadémia elvégzése után 1887-ben Párizsba ment. Először az Académie Julien-re iratkozott be, majd egy év után az Académie Colarossi-t látogatta. A legerősebb hatást Lefébvre gyakorolta rá, érzékenyen befolyásolva történelmi tárgyú kompozícióit. 1889-ben Khuen-Héderváry gróf — máig is ismeretlen okokból — megvonta Muchától támogatását, s mivel a festő történelmi tárgyú kompozíciói visszhang nélkül maradtak, illusztrátorként dolgozott az Armand Colin kiadó számára. 1894 decembere fordulópontot jelentett Mucha számára: Sarah Bernhardt rendelt nála egy plakátot, amely Victorien Sardou: Gismonda című darabjának főszerepében ábrázolta a művésznőt. (A plakát, az ipari forradalom és a reklám gyermeke, a 19. század végére elismert és fontos információs eszközzé vált. Nem lebecsülendő a szecessziós plakát közízlést nemesítő szerepe, hiszen olyan neves művészek terveztek, festettek plakátot, mint H. Toulouse-Lautrec, Th. A. Steinlein, J. Cheret, E. Grasset vagy az angol H. Dudley és Aubrey-Beardsley.) Mucha Gismonda-plakátjának sikere nem véletlen. Már maga a formátuma is egészen szokatlan (213 X 75 cm), az alak kifejező, patetikus gesztusa a finom színek, a csodálatos kosztüm és az egész müvet átható nemes stilizáció méltán váltották ki a párizsiak leplezetlen csodálatát. Az elragadtatott művésznő hatéves szerződést'kínált fel Muchának. Ez alatt az idő alatt nemcsak plakátokat tervezett Sarah Bernhardt számára (A kaméliás hölgy, Lorenzaccio, Samaritaine, Medea, Hamlet, La Tosca stb.), hanem kosztümöket és színpadképeket, díszleteket is. A Gismonda-plakát Mucha művészeti fejlődésében fontos mérföldkő. Tudatára ébredt a stilizáció erejének és a magányos alak kifejező, színpadias gesztusa hatásának. A plakát kompozíciós megoldását is gyakran felhasználta későbbi munkáiban. A színpadi plakátok tervezésével egyidőben kiadója, a Champenois nyomda megbízásából elkészíti első dekoratív pannóit, a Négy évszak sorozatot. Ezeken az alkotásokon talán még szuggesztívebben tükröződik a Mucha müveire olyannyira jellemző feminista inspiráció. Idealizált nőalakjait könnyű, elegáns vonalakkal festi s a plakátoktól eltérően a tájba helyezi őket, pasztellszínekkel megfelelő atmoszférát biztosítva pannói konkrét tartalmához. Alakjai, színei nyugalmat, nosztalgiát sugároznak. Pannói nagyrészt négy darabból álló ciklusok (Négy évszak. Négy drágakő, Négy művészet stb.), vagy pedig rokontémájú páros alkotások. Már a művek keletkezése idején felrótták Muchának dekorativizmusát — mintha a művészetnek nem lenne dekorációs, azaz díszítő szerepe is. Igaz, pannói nem eszmei tartalmukkal, mondanivalójukkal kötik le a nézőt (ilyesmit nem is tartalmaznak és nem is ezzel a céllal készültek), mindöszsze gyönyörködtetni akarnak. 1895 és 1900 között Mucha új utakat keresett, s művein érezhető Bonnard hatása. A plakátok nagy részét megrendelésre, reklámcélokra készítette. A legsikeresebb és a legszebb talán a két JOB cigarettapapír-reklám, a Cycles Perfecta, a Monaco-Monte Carlo, a XX-me Exposition du Salon des Cent, a Documents Décoratifs, stb. reklámplakátok. Ezekről hiányzik a reklámmal olyannyira összefonódott agresszivitás, eleganciájukkal, könnyed vonalaikkal és választékosságukkal ösztönzik megállásra az utca emberét. A századfordulón Mucha pályája csúcsán áll, elismert, híres művész. Mégis egyik napról a másikra feladja kapcsolatait, megváltoztatja stílusát és a rá oly jellemző, számára hírnevet hozó kifejezőeszközeit. Ennek egyik oka talán az, hogy érzi, a szecesszió mint művészeti irányzat „kifutotta magát", és várható a hanyatlása. A másik ok, hogy szeretné megvalósítani régi elképzelését és monumentális történelmi freskókon megfesteni a szlávok történetét. Többször jár az Egyesült Államokban, hogy portréfestéssel és tanítással megfelelő anyagi hátteret biztosítson zavartalan munkájához. Motívumgyűjtő utazásai során ellátogat Görögországba, Lengyelországba. Szerbiába és Oroszországba. 1912-ben adja át Prága városának a Szláv eposzok ciklus első három festményét (Szlávok az őshazában. Szent Vitus ünnepe és a Szláv liturgia bevezetése a Morva Nagyfejedelemségben). Talán ez a három alkotása a leginkább figyelemre méltó, a többit meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadta a cseh közönség és a kritika. Müvei anakronisztikusán és dekadensen hatottak a felgyorsult ritmusú, száguldó huszadik században, amelynek problémáira és kérdéseire Mucha nem tudott, vagy nem akart válaszolni, nem akarta őket tudomásul venni. Személyes tragédiája, hogy soha nem ismerte fel rendkívül sajátos tehetségét, és megváltoztatta azokat a kifejező és alkotói eszközeit, amelyekkel a plakátot művészi szintre emelte, megalkotva a stílust, amit Párizsban egyszerűen csak „le style Mucha"-nak neveztek. Művészi pályafutásának legértékesebb és legizgalmasabb alkotásai a plakátok és dekoratív pannók, amelyekkel 1895 és 1900 között meghódította Párizst és maradandó művészi hírnevet szerzett magának. KURUCZ OTTÓ Emberi sorsok A VÁDLOTT PÁRTFOGÓJA Az alkotmány illetékes fejezete nemcsak körvonalakban utal az ügyvédség társadalmi szerepére, hanem azt is egyértelműen kimondja, hogy a büntető eljárás alá vont személyeket megilleti a védelem joga. Az ügyvédi munka így a szocialista törvényesség egyik jelentős biztositéka, ezért a társadalom számára hasznos és nélkülözhetetlen; az ügyvédség a szocialista igazságszolgáltatás szerves része. Természetesen, az ügyvédekre is vonatkoznak mindazok a jogszabályok, amelyek hazánk valamennyi állampolgárára. Az ügyvédség alapvető jogait és kötelességeit az ügyvédi hivatás gyakorlásáról s az ügyvédek szervezeteiről szóló törvényerejű rendelet, valamint a végrehajtási rendeletek és ügyrendek szabályozzák. Az ügyvédi hivatás gyakorlásával egyidejűleg kialakultak az etikai szabályok is. Ezek nem különülnek el a szocialista erkölcs szabályaitól, hanem kiegészülnek a hivatás jellemző sajátosságaival. A „fiskális" és az ügyfél kapcsolata megbízással vagy kirendeléssel jön létre. Jogszabályok biztosítják a szabad ügyvédválasztás lehetőségét; a magatartási szabályok ugyanakkor szigorúan tiltják, hogy az ügyvéd reklám, egyéb népszerűsítő szándék vagy „jóindulatú felhajtó" útján szerezzen ügyfelet; esetleg más ügyvédet kereső ügyféltől igyekezzék megbízást kapni. Az ügyfelek nagy része előre kiválasztott ügyvédet keres, ám így is tekintélyes azok száma, akik úgynevezett „betérő" ügyfelek. Az ilyen személyeket általában az ügyvédi munkaközösség vezetője irányítja — az ügy jellegének és a kollégák lekötöttségének figyelembevételével — az iroda egy-egy tagjához. Az ügyvéd és az ügyfél találkozásának egyáltalában nem szükségszerű folytatása a megbízatás. Általánosan elfogadott álláspont, hogy az ügyvéd az ügy első bírája. Az ügyfél szakszerű meghallgatása után lelkiismeretes tájékoztatást kell adnia arról, hogy az adott ügyben a fél igénye mennyiben tekinthető alaposnak, mekkora esély mutatkozik az ügy megnyerésére. Az ügyvéd igy tulajdonképpen nem fogadhat el (polgári ügyekben) olyan megbízatást, amelyben a sikeres ügyvitelre semmiféle kilátás nincs. Sajnos ezt az íratlan törvényt kevesen értik meg, az emberek többsége inkább a „ha per, hát legyen per!" szemlélet hive. Különösen a notórius pereskedők nem hátrálnak meg az ügyvédi elutasítástól, hanem a szabad ügyvédválasztás jogával élve néhány ajtóval odébb újra bekopogtatnak .. . Amennyiben létrejön a megbízás, az ügyvéd nem tehet kötelező ígéretet a per vagy az ügy kimenetelére, hiszen ez ellentétes az igazságszolgáltatás alapelveivel. Természetes viszont, hogy ügyfelét köteles hitelesen tájékoztatni arról, hogy a rendelkezésére álló adatok és a jogszabályok tartalma alapján milyen lehetőséggel lehet (esetleg kell) számolnia. Ezért az ügyvallatás tényét sohasem szabad a per megnyerésére vonatkozó ígéretnek tekinteni. Más szempontok alapján kell az ügyvédnek mérlegelnie a büntetőügyekben. Ilyen esetekben az őt megbízni kívánó ügyfél, vagy annak hozzátartozója tulajdonképp már gyanúsítottja, terheltje vagy már nyílt vádlottja a bírósági eljárásnak. Az általánosan elfogadottnak tekinthető gyakorlat szerint az ügyvéd az ügy elvállalását lelkiismereti szempontoktól teheti függővé. Ezzel kapcsolatban az ügyvédi etika szabályai is fölmerülnek: az ügyvéd például nem vállalhatja el érdekellentétben állók együttes képviseletét; és akkor is köteles megtagadni az ügy vállalását, ha az érdekellentétben álló személyt valami más ügyben képviselte már. Ez a szabály egyébként a polgári eljárásban is irányadó. A bűnvádi eljárások esetében különös gonddal kell óvakodni az ügy kimenetelére vonatkozó bármiféle ígérettől. A szakszerű és eredményes ügyvédi tevékenység folytatásának előfeltétele az, hogy az ügyfél mindenre kiterjedő őszinteséggel tárja föl ügyeinek részleteit. Ehhez az ügyvédnek egész személyiségével, magatartásával kell segítséget adnia. E bizalmon alapuló, kölcsönös kapcsolat alappillére, hogy az ügyvéd a hivatása során tudomására jutott titkot köteles megőrizni. Ezzel nem ellentétes az a magatartási szabály, amely szerint az ügyvéd a tudomására jutó súlyos társadalmi vagy egyéni sérelmet okozó körülményeket — az ügyvédi kamara útján — az érintett szervek tudomására hozhatja. Az efféle hírek kiszivárogtatása azonban az ügyfélre semmiféle érdeksérelemmel nem jár. Az ügyvédi mesterség kialakulása óta sarkalatos és vitatott kérdés az, hogy mit tehet, meddig mehet el valaki ügyfele védelmében? A szocialista ügyvédségre vonatkozó magatartási szabályok ebben a tekintetben is egyértelmű eligazítást adnak. Az ügyvéd nem működhet közre abban, hogy a törvény rendelkezéseit kijátsszák vagy megkerüljék; hogy a jogszabályokkal bárki bármilyen módon visszaéljen. Ebből következik az is, hogy az ügyvéd nem biztathatja hazugságra ügyfelét, nem vehet igénybe törvénytelen eszközöket. Érthető viszont, hogy szakmai kérdésekben az ügyvéd szabadságot élvez; jogi okfejtését, következtetését s állásfoglalását az ügyfél kívánsága nem köti. Általánosan bevett szokás, hogy a védő többnyire csatlakozzék a védence által bejelentett fellebbezéshez. Ezzel szemben a törvényesség biztositéka az is, hogy a védő — indokolt esetben — a vádlott akarata ellenére is bejelenthet föllebbezést. Sokak szemében az ügyvédi munka megítélésében fontos szerep jut a különböző külsőségeknek. Ezért a titoktartásnak, az ügytiszteletnek s az ügyvédi magatartásnak is megvannak az íratlan törvényei. A felek például hajlamosak „komoly" következtetéseket levonni abból, hogy az ügyvéd miként érintkezik az ellenérdekű fél képviselőjével, esetleg a bíróval vagy az ügyésszel; esetleg abban reménykednek, hogy a jogászok közötti szívélyes viszony kedvezően befolyásolja az ö ügyük kimenetelét. A valóságban azonban sem a bírósági folyosókon, sem a tárgyalótermekben nincs helye a „jogászbarátságnak", hiszen az ilyesmi a szocialista törvényesség jogszabályainak megsértését eredményezhetné. 17