A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám

Bartók Béla és a „honti igricek és szervezőképessége miatt Bartók Béla előtt is tekintélyt vívott ki magának. Nevét bizonyára nem hiába örökítette meg neves népdalgyüjtőnk a Zeneközlöny IX. évfolyamának (1911) 5., 7., 10. számaiban közölt terjedelmes tanulmányában. A hangszeres zene folklórja Magyarországon című munkájában olvashatjuk az alábbiakat: „Ipolyságon b. Szokoly Alajos, megyei levéltáros tette lehetővé a gyűjtést nagy áldozatkészséggel". Bartók ipolysági gyűjtéséről több korabeli lapban is olvashatunk írást. A Honti Lapok 1910. nov. 19-t számában Kanász hangverseny címmel Győrffy István írt összefoglalót. Ebben a munkájában egyebek közt megjegyzi, hogy „Bár a hontmegyei magyar pásztorság is feltartózhatatlanul halad a hanyatlás útján, de az ország többi részéhez viszonyítva sok ösi sajátosságot megőrzött, különösen a kanászság. Itt még a pásztor faragó művészet most is él s az ősi pásztor hangszerek közül a tülök, furulya és duda még forgalomban vannak." Tudósítását egyébként a következő sorokkal vezette be Györffy István: „Akit vasárnap délben útja az ipolysági piacra vitt, olyasféle látványban volt része, aminőt eddig még nem látott s ezután még kevésbé fog látni: a megye magyar kanászságának a java felvonult, hogy tülkölési és dudálási művészetét bemutassa." A „cifraszürös baltán kanászokat" már délelőtt láthatták a város lakói. Korán reggel indulhattak el Bartókék is Pestről. Hogy pontosan hányan lehettek, nem tudhatni. Bartók a már emiitett munkájában csak annyit írt egy helyütt zárójelben, hogy: „velem volt dr. Györffy István a néprajzi osztály egyik küldöttje". A Nógrádi és Honti Híradó Kanászverseny Ipolyságon cimü előzetes hírében olvashatjuk, hogy „a versenyen a néprajzi múzeum kiküldöttje és egy tárogató művész is részt vesz". Györffy István viszont ezt irta a Vasárnapi Újság 1910. december 11-i számában: „E hó 13-án, vasárnap utazott le Bartók Béla a múzeum kiküldötteivel Ipolyságra". A dudások számáról sincs egészen pontos képünk. Hogy ötvenen — amint azt Móra írja — nem voltak, az biztos. Bartók kb. 15 versenyzőt említ. hívásra össze is gyűlt vagy 10 tülkös és 5 dudás — egynémelyikük egyszemélyben A legjobb dudás: Csuvara Mihály ártók Béla érdemlegesebb mél-J tatása, az újszerű műelemzések W \ f M s az életmű további összefüggé-Jseinek feltárása a szakemberek J feladata. Úgy gondolom azon.J ban, a Bartók-évforduló akkor lesz igazán sikeres, ha nemcsak a szakmabeliek tisztelegnek az ünnepelt szelleme előtt, hanem mindnyájan megpróbálunk szellemóriásunk közelébe férkőzni, megkíséreljük magunkévá tenni a nagy örökséget. A megközelítésnek számtalan lehetősége van. Ennek egyike a szerző népdalgyűjtéseivel való ismerkedés, Bartók gyűjtőútjainak számbavétele. Kósa László írja a Rozmaringkoszorú című népköltészeti gyűjtemény előszavában az alábbi sorokat: „Köztudomású, milyen nagy jelentőségűek Bartók Béla szlovák népdalgyűjtései. Az már kevésbé ismert, hogy Bartók magyar népdalgyüjtö útjai is érintették a mai Szlovákia területét, jóllehet nagyobb jelentőségű gyűjtései más vidékekhez kapcsolódnak." (Rozmaringkoszorú, Madách 1979, 25. oldal) Arról, hogy Bartók Béla 1910-ben Ipolyságon (ma Őahy), az akkori Hont megye székhelyén is gyűjtött, Móra Ferenc A honti igricek című elbeszéléséből értesültem. (Az elbeszélés 1976-ban az Irodalmi Szemle Ipojy menti számában (8.) is megjelent.) Az elbeszélés később újra felkeltette érdeklődésemet; kíváncsi voltam, honnan vette Móra az ötletet, mi az írás alapja, mennyire egyezik az meg a valósággal. A korabeli sajtóban közölt cikkek átolvasása után viszonylag pontos képet kapunk Bartók ipolysági gyüjtöútjáról. Továbbá az is kiderül, hogy Móra adatai nem minden esetben egyeznek a valósággal. Az elbeszélés lényegében, a mü értékén, persze, ez mit sem változtat. Móra művében egyébként arról olvashatunk, hogy miután Györffy István, aki Budapestről érkezett, a vármegyeházán elmondta jövetelének célját, Marek Károly alispán a megyéből ötven kanászt hozatott Ipolyságra. A fővárosi folklorista még időben segítséget kért Pestről. Gyorsan jött is a másik „garabonciás", azaz Bartók Béla, aki bizony „megborzadt a boldogságtól, ahogy a szűrös igricek hadát meglátta". Az idesereglett pásztoremberek közül Marek alispán először Guga Péter százdi kanászt birta „szóra". Aztán már mindnyájan hajlandók voltak versenyezni. A „kanászkoncert" mulatozással ért véget, s hajnalban az a bizonyos Guga Péter tévedésből felgyújtotta az ipolysági m. királyi postát. A régi lapokból kideríthetjük, hogy dr. Győrffy István etnográfus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa az 1910. november 13-i gyűjtést megelőzően valóban járt a megyében. Többek közt ő gyűjtötte és rendezte az 1910. szept. 24. és október 2. közt Ipolyságon megrendezett nagyszabású megyei kiállítás néprajzi anyagát. A gyűjtés során akadt egy ipolykeszi kanászra, aki tülkön és dudán egyaránt szépen játszott. Elhatározta: lehozatja ide Bartókot, hogy a tülköst „lefonografálja". Györffy szeretett volna még több kanászt is összehozni, de nem tudta annak módját. Szokolyi Alajos megyei levéltáros (1871-1932), a „minden szépért és jóért lelkesedő" kultúrember felajánlotta segítségét, s megszervezte a kanászversenyt. Tehát ő volt a híres * ipolysági kanászverseny főszervezője, nem pedig Marek Károly. Erről egyébként részletes anyagot olvashatunk a Honti Lapok XVI. évfolyamának 47. számában (1910. nov. 12.). De találunk a versenyről előzetes hírközlést a Nógrádi és Honti Híradó című politikai hetilap 5. évfolyamának 45. számában (1910. nov. 9.) is. Itt egyebek közt azt írják, hogy „Szokolyi Alajos bernecei nagybirtokos nov. 13-án délután 3 órakor Ipolyságon, a vásártéren kanász- és juhászversenyt rendez, mely duda, pásztorkürt és tilinkó fúvására van hirdetve". A kultúra honti mecénása díjakat is tűzött ki: az első 10, a második 5, a harmadik pedig 3 korona volt. Mindazon versenyzők pedig, akik nem nyertek, egy korona ellátási költséget kaptak. A híres bernecei sportember (többször nyert országos, söt olimpiai síkfutó-bajnokságot) és gazdálkodó nagyvonalúsága mind a kettő" — olvashatjuk a már emiitett dolgozatában. A vármegyeház udvarán készített négy (?) felvételen összesen 15 kanászt láthatunk. Győrffy szerint ezeken a felvételeken a „jelenvolt szereplők jó részét" bemutatták. Ebbe bizonyára nem számították bele azokat a kanászokat, akik nem versenyeztek. Mert Györffy Honti Lapokban közölt cikke alapján ilyenek is lehettek a megyeszékhelyen. Például az ipolysági kanászok, akik közül „senki se mert a versenyzők közé állni". Akárhányan is voltak a kanászok, nem mindennapi látvány lehetett megjelenésük, mert — s ebben Mórának is igaza van — mindezt látva Bartók is igen meglepődött. A népzenekutató maga — írja erről az alábbi sorokat: „Micsoda látvány: amint összes kanászkészségeikkel felszerelve vonulnak fel: a cifra szűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivárt kanászustor! Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni; és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyet ezek ekkor rendeztek." A kanászok a verseny napján a megyeház udvarán gyűltek össze, ahol — amint arról Győrffy beszámol — „lefotografálták őket teljes díszben a Nemzeti Múzeum számára, aztán kivonultak a piacra, ahol lefolyt a verseny". Először a tülkösök, majd a dudások mutatták be művészetüket. CSÁKY KÁROLY A Vasárnapi Újságban Győrffy csak azt írja, hogy a verseny győztese a honti és az ipolypásztói kanász lett, az „előbbi tülkölésböl, az utóbbi dudálásból". A Honti Lapokból megtudhatjuk (Győrffy cikkéből), hogy az ipolypásztói nyertest Csuvara Mihálynak, a hontit pedig Semetke Mihálynak hívták. A nyertesek közt említi még Győrffy a baráti kanászokat, a palásti kondásbojtárt; a dudások közül pedig a kemencei, bernecei, merei és az egegi kanászokat. A „nyilvános" verseny után a kanászokat ismét a megyeház udvarára terelték, ahol „Bartók fonográffal felvette a tülök dallamokat meg a dudán eljátszott és elénekelt nótákat", Hogy a gyűjtés eredményes, a felkutatott anyag értékes volt, azt ugyancsak Bartókkal tudjuk bizonyítani. Újra a már emiitett tanulmányából idézünk néhány sort: „Csakis az ő fáradozásának (Szokolyi Alajosénak — Cs. K. megj.) köszönhető, hogy rövid egy délután alatt a nagymegyerinél sokkal értékesebb zsákmányra tettünk szert." Miután a kanászok megkapták a kitűzött pénzjutalmat, gondoskodtak annak elköltéséről is. Amint Győrffy tudósít: egyrészük átvonult a Hopfinger-féle vendéglőbe, ahol történetesen táncmulatság volt s ott folytatta, más részük meg a városban elszéledt, de még éjfél után is hangzott a dudaszó a város több pontján". Móra is azt írja A honti igricekben, hogy a kanászok hajnalig mulattak egy városszéli kocsmában, ahol éppen cselédbál volt. Innen indult el novellahőse, Guga Péter — aki ekkor talán nem is járt a városban — dohányért, s mérgében trafik helyett a királyi postát gyújtotta fel. 1910. nov. 14-én hajnali két órakor valóban leégett az ipolysági postaépület (erről szintén a Honti Lapokból értesültem), ám ehhez a százdi „igricnek" semmi köze. A vész egészen más eredetű volt, s az egyezés is véletlen. Mórának mindenesetre jól jött a story, de mi sem veszítettünk vele, hogy a honti igricek versenyét megörökítette. Bartókhoz s önmagunkhoz kerültünk általa közelebb. 15