A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-28 / 13. szám

Tárgyak és történetem Az aranyászat elismerten legjobb mesterei a Csallóközben a szapiak (Palkoviőovo) voltak. Az utolsó szapi aranyász, Berecz Vince munkaeszközei a Csallóközi Múzeum néprajzi gyűjteményének értékes darabjai. A csallóközi aranyászok szerszámaikat maguk készítették. Munkaeszközeik közül a talicska a többi szerszám szállítására szolgált; a lapáttal állapították meg a föveny aranytartalmát; a híbáló pedig az aranyhomok- és aranyszemcsék jutottak tovább az ezeket felfogó posztóra. Az aranyszemcséket a posztó kimosásával nyerték, s ezeket a kanálban higannyal, „kényesővel amalgámozták". Ez a folyamat tulajdonképpen az arany tisztítását jelentette, melynek végterméke a sárarany volt. Ezt a különleges, ősi foglalkozást ma már a Csallóközben csak egyetlen ember űzi, a csallóközaranyosi Zsemlovics Imre. D. TÓTH IZABELLA A Duna mentiek mellett — amelyek közül kiemelkedtek a csallóközi lelőhelyek — jelentősek voltak még a Mura, a Dráva és az Aranyos folyó aranymosó helyei is. Ezeken a területeken gyakran előfordul a helységek neveiben az arany, aranyos elnevezés. Innen kapta a nevét például Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) község is. Az aranymosás a 20. század elejéig sokhelyütt rendszeresen gyakorolt népi foglalkozás volt, jónéhány ember számára a megélhetés biztonságának fő vagy mellékes forrása, bár évi jövedelmük nem volt több, mint egy szegényparaszté. Kitartó, türelmes munkát igényelt. Az aranymosás lényege a folyóvíz állandó munkájával lelőhelyeiről kibontott és elszállított aranyszemcséknek, „aranypilléknek" a folyó menti hordalékból való elkülönítése, a szennyező anyagoktól való megtisztítása volt. A középkori Magyarországot Európa egyik fő aranytermelő területeként ismerték. Már a XIII. századból vannak írásos emlékeink az aranyászok működéséről. Róbert Károly 1327-ben és Nagy Lajos 1351-ben kibocsátott oklevelében szabaddá tette az aranymosást. A III. Károly által 1724. május 24-én kiadott, az aranymosást szabályozó királyi ediktum szerint mindenütt, ahol arra alkalmas körülmények vannak, aranymosó telepeket kell alapítani. Az itt nyert aranyat az aranyászoknak a legközelebbi harmincadhivatalba kellett beszolgáltatniuk. tartalmú homoktól a nagyobb kavicsokat választotta külön; a köpöce (merítő, meringülő) nevű eszközzel a vizet öntögették az aranyászasztalra, mégpedig ennek tartozékára a sellencre. Innen aztán már csak a nagyon finom