A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-28 / 13. szám

Csak egy percre... Mennyi képző­művészeti érték rejlik körülöttünk, amire érdemes lenne több időt és figyelmet szentelni! Ezt a művészettörténé­szek, a régészek s leginkább talán a restaurátorok tudják a legjob­ban. STAUDT MI­HÁLY szobrászművésztől, a Bratislavai Városi Galéria munkatársától érdeklődtünk a restaurá­tor szakma sajátosságai és a fiatal művész egyéni hitvallása felöl. — Mikor kaptál kedvet ahhoz, hogy ezt az érde­kes művészfoglalkozást válaszd? — Még gyerekkoromban, édesapám mellett, aki nemcsak festőként, de restaurátorként is elis­mert művész volt. Talán tizenkét-tizenhárom eves lehettem, amikor az ő mindennapi munká­ját figyelve érdeklődni kezdtem a szakma néhány gyerekésszel is fölfogható érdekessége iránt. Apám nagy türelemmel foglalkozott velem, és olykor-olykor egy-egy egyszerű feladatocska el­végzésével is megbízott. Tizenhét éves voltam, amikor Gímeskosztolányban, egy középkori templom falfestményeinek felújításánál már én is komolyan a segítségére lehettem. Iskoláimat tekintve a bratislavai magyar tannyelvű gimnázi­umban érettségiztem, utána a képzőművészeti szakközépiskola felépítményi tagozatát is elvé­geztem, s ezután jutottam a képzőművészeti főiskolára, ahol 1976-ban kaptam diplomát. — Mi mindent kell tudnia egy restaurátornak? — Elsősorban a történelmet és az egyes művé­szettörténeti korszakokat kell behatóan ismer­nie. A gyakorlati munkához alapos vegytani ismeretekre is szükség van, de jártasnak kell lenni a fény fizikai szabályaiban és a régi korok festéstechnikájának valamennyi titkában. Emel­lett. természetesen, tehetségre és egyéniségre is szükség van. — Miben látod a restaurátorok munkájának kül­detését ? —- Elsősorban abban, hogy a kulturális örökség féltett kincseit vagy a régészeti ásatások értékes leleteit szakemberek védik az enyészettől, a megrongálódástól, esetleg a végleges pusztu­lástól. Egyben népművelési feladat is, hiszen a régi idők tárgyi és művészeti hagyatékát ment­jük meg az érdeklődök széles tábora és az utókor számára. — Mit mennyit vállalsz édesapád restaurátori munkásságának örökségéből? — Apám a klasszikus restaurátor iskola képvise­lője volt, a mi nemzedékünk viszont már elem­zőbb módszerekkel, tudományos alpossággal dolgozik. Sajnos, nem mindenütt vannak ehhez megfelelő feltételek, hiszen Szlovákiában csak a Szlovák Nemzeti Galériának van külön, erre a célra létesített restaurátor műterme. — Az ősz folyamán Olaszországban jártál. Mit jelentett számodra ez az utazás ? — Főképpen rengeteg érdekességet és látniva­lót. Szlovákiában egyébként nagyon sok, olasz művész hatására készült képzőművészeti alko­tás van, ezért fontos, hogy a helyszínen tapasz­taltak alapján valóban széles körű viszonyítási alapom van. — Egyéni ars poeticád? —- Rodin egyik kijelentése jut eszembe, aki ki tudja miért, de óva intett attól, hogy egy-egy műtárgy a restaurátorok kezébe kerüljön. Min­den munkámmal ennek az aforizmának igazát szeretném cáfolni!.. . (mik.) Fotó: Gyökeres Balog vára az első Árpád-házi királyok idején épült, maga a Gömör megyei falu, amelyet ma Nagybalognak hívnak és 1950-ig Alsó- és Felsőbalogból állt, már a magyar honfoglalás idején meg­volt. A vár legrégibb birtokosa a Balogh nemzetség. Ez a lovagi nemzetség né­met származású. Eredeti neve Friedbur­gi Altmann. A Balogh név valószínűleg az egyik ős balkezes voltára utal. Ba­logh váráról az első oklevél 1323-ban kelt, Károly Róbert király adta ki. A Balogh nemzetségből származik a ri­maszécsi Széchy család. 1625-ben az egyik nevezetes családtag, Széchy György, Zemplénben orgyilkosság áldo­zata lett és Balog várát özvegye Ho­monnai Drugeth Mária örökölte. Ennek a lánya volt a „Murányi Vénusz", azaz Széchy Mária. Az eposzban is megörö­kített Széchy Mária kezével nemcsak a balogi, hanem a murányi uradalom is gróf Wesselényi Ferenc nádor — akkor még füleki főkapitány — kezére került. Széchy Mária egyébként Balogvárban született. Balog vára a Thököly mozgal­mak és a Rákóczi féle szabadságharc során omlott össze, de mindezt mege­lőzően másfélszáz évig a török elleni örvár feladatát is betöltötte. A balogi uradalom 1691-ben a Ko­háry grófok birtoka lett, hatalmas erdő­ségekkel együtt. 1720-ban gróf Koháry István emletes kastélyt építtetett a vár­hegy egyik lejtőjén, ez a barokk kastély ma is áll, jelenleg szociális otthon. A kuruc háborúk elülte után a Koháryak kétszáz holdas vadaskertet telepítettek az immár rommá vált balogi vár köré. A vadaskert ma is virágzik, közepén a vár maradványait is megmászhatjuk. xxx Történt, hogy Henrik német császár erős sereggel támadta meg — nem is elöször — Magyarországot, hűbéresévé akarván kényszeríteni I. Endre magyar királyt. A király öccse, Béla herceg szállt szembe vele, verte meg Henriket Szé­kesfehérvárnál, sűrű mocsarak, fertők vidékén. Futott a bajor-német, még vértjeit is eldobálta; meg sem állt Bé­csig. Sokan ott vesztek a csatamezőn a mocsárban. Néhány német lovag azon­ban megsebesülvén életben maradt, és jobbat nem tehetvén, felajánlotta kard­ját a magyar királynak. Egy ilyen lovag — Thüringiából jött. Altmannak hivták — bémene Fejérvárra a trónus elé, szol­gálatát ajánlani fel. Ama tekintélyes erdőt, amelynek fái közé a németek eldobálták vértjeiket, a nép később Vértesnek nevezte el. Ma is így hívják ezt a hegyvidéket. (Mások szerint a „fertös, avagy ferte­us, verteus" mocsaras szó a Vértes névadója). Jól számított Altmann lovag, erős karra, vitézi kardra mindenha szüksége volt a koronás főknek. Féltérdre ereszkedett a lovag a király trónusa előtt, úgy kérte bocsánatát és szolgálatba vételét. Nem tudta csak bal kezébe fogni kardját, mert a jobbjából tekintélyes darab hiányzott. — Uram király, ha félkarom ugyan SZOMBATHY VIKTOR ellened használtam, a másik félkaro­mat, ha ez csak a bal is, neked ajánlom. Becsülettel fog szolgálni. Ránézett a király új vitézére, a maga kardjával érintette Altmannak bal karját és így szólt hozzá: — Bízvást mondom néked, hiszek én a bal karodnak is. Jutalmul birtokot kapsz, várat építhetsz s nevezd el Ba­lognak. Utódaidat is emlékeztesse, mi­ért kaptad ezt a magyar királytól. A Rima és a Turóc patak között Gömör­ben nagy az erdők sűrűsége, kövérek a legelök, termékenyek a mezők, szorgal­mas a nép. Eminnen Hanva nemzetsé­ge, amonnan a Miskolcé fog közre. Fegyveres szolgáid észak felől védik a hazát, Gömör-örök lesznek. Megköszönte a lovag a királyi kegyet, fel is ügetett Gömörben a Fekete-erdő lankáira és mert tetszésére szolgált a vidék, végleg meg is telepedett rajta. Hívott telepesekül és Gömör-örökül ka­barokat, úzokat, besenyőket, magyaro­kat — mindezekből később a palóc lett — és itt már le is vetette az Altmann nevet, a ragadványnevét vette föl nem­zetsége nevéül, a Baloghot. A falu pe­dig amelyet elsőnek épített föl, ettől fogva a Balog faluja lett; a mellette csörgedező patakot is Balog patakjának hívják azóta. Mi sem természetesebb hát, hogy dombra emelt várát is Balog várának nevezték el. Amikor aztán elhalálozott a Balogh nemzetség őse, egyik fia a Rima mellé költözött Szécsre, másik fia északra a derencsényi hegyek közé. így vált szét a család és lettek belőlük Széchyek, De­rencsényiek. Elmállott azonban azóta szép Derencsény vára is. Néha eleven virágjában élt Balog vára, máskor csak hervadozott, ahogy a hadiszerencse hozta magával. Tűz is pusztította, ellenség szállta meg, de akárhányszor váltotta is egymást az uraság, a vár mindig visszakerült a Széchyek kezére. Amikor a török is kerülgette a Rima, a Balog, a Sajó völgyét és adóztatta népét; a sűrű ve­szedelmek során a királyi végvár rangját kapta Balog. Helyt is állt vitézül. Széchy György volt egy időben Ba­logvár ura. A Bécsben székelő magyar királyhoz, I. Ferdinándhoz húzott, ámde később úgy vélte, hogy helye az erdélyi fejedelem mellett van, aztán addig kor­teskedett Bethlen Gábor mellett, míg a fejedelmet a besztercebányai ország­gyűlés magyar királlyá nem választotta. Nem Széchy Györgyön múlott, hogy a fejedelem okos maradt, és a királyi koronát nem fogadta el. De Széchy György jól járt mégis, mert megkapta Gömörben Murányt, Zemplénben meg Terebes várát jutalmul. Ragaszkodni azonban váltig Baloghoz ragaszkodott, mindig odatért pihenni. Egy idő múlva megint üzent Bécsbe Ferdinánd király­nak, elfogadná-e őt, ha hűségére visz­szaáll. Hogyne fogadta volna! igy aztán a királytól is kapott adománylevelet Széchy György minden birtokára. Állhatatlanságában megint gondolt egyet Széchy György, újfent üzent az erdélyi fejedelemnek, hogy mégis őt véli igaz urának. De ekkor már mindkét párt kételkedett Széchy György szavá­ban. Fel is fogadtak Bécsben egy orgyil­kost, Széchy György tulajdon vadászát, löné le a főurat titokban. Ami aztán meg is történt Zemplénben a dargói erdőben. Balogot a lánya örökölte Széchy Má­ria. Kétszeres özvegy volt már ekkor az országhírű szépség és szerfölött gaz­dag is. Harmadikul pénzét, várát, sze­relmét Wesselényi Ferenc füleki főkapi­tánynak adta cseles ügyességgel. így került Balogvár megint vissza a bécsi király pártjára. Nem volt többé bajlódás Baloggal, noha a török még egy ideig sűrűn ólálkodott alatta. Vándor, ha arra sétálsz, tán még ma is lelsz egy kis padot a vár alatti hüs fák között, amelyen a főkapitány és a szép asszony meghitt kettesben oly gyakorta üldögélt. Hogy azonban szerelmük kez­dete elött-é, avagy házastárs korukban, erről a mese már nem beszél, a fákon dalolgató madarak sem tudnának ver­set költeni balogi szerelmükről. De a Koháry-Koburgok utolsó bonorum di­rectora, Czirbesz József bátyánk, né­hány évtizede még híven mutogatta e nevezetes padot — si non e vero, e bene trovato — és bajsza alatt huncut mosollyal idézte a vár leghíresebb vár­nagyának Balogon költött hosszú verse­zetét. . . . Mert ült vala ez a várnagy Balog­vár írószobájában és ízesen szép ba­rokk cifrázatú verseket fogalmazott. Fe­kete tintába mártogatta fehér lúdtollát, szótagszámot, rímet dünnyögött és rótta gyöngybetüit fáradhatatlanul. A terje­delmes versezet nyomtatásra is került, akkor azonban a szépséges Murányi Vénusz vén hús volt már és a róla szóló költeményt ráncos arccal olvasta. Aki belesekedne most a várablakon, láthat­ná, hogy az a poéta egyúttal katonásko­dó ember is, ott függ kardja, pisztolya a falon, bár ezek használatát nem nagyon kedveli. Ő a várnagy ; Gyöngyösi István. Alig százötven év múlva egy Arany János nevü nagyszalontai nótárius leg­kedvesebb költője lesz. De nemcsak várnagy ő, hanem eszes prókátor is egyúttal, grófi jószág kormányzója, válik belőle még Gömör vármegye alispánja is. És noha lelkesen rója a verssorokat. 22

Next

/
Thumbnails
Contents