A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-14 / 11. szám

A Csemadok életéből válón aranysávos kategóriába rangsoroltak bennünket. A következő évben ugyanezt a sikert értem el a felső tagozatos énekkarral. Ezután életemnek egy új szakasza követ­kezett. 1977-ben a nagyszarvai (Rohovce) általános iskolába kerültem. Itt már régóta nem volt zeneszakos pedagógus, tehát énekkari munka sem. Megbízást kaptam a zenei élet fellendítésére. Fő feladatom az énekkar megszervezése lett. Kezdetben ez a munka elég nehéznek bizonyult, mivel a tanulók zömmel bejárók a szomszédos fal­vakból, s mert idáig nem volt énekkar, nehe­zen szokták meg a közös énekléssel járó nehézségeket. Nem tagadom, én is gyakran elkeseredtem egy-egy próba közben, látva, hogy a gyerekeknek fárasztó és unalmas az újra és újra való kezdés, ha nem sikerült egy-egy rész a gyakorolt műből. Nem voltak hozzászokva az igényes munkához és csak fokozatosan értették meg, hogy a jó eredmény eléréséhez óriási akarat és türelem, sok-sok fáradozás kell mindkét részről. Bár az ének­kar csak szeptemberben alakult, már fellép­tünk az Októberi Forradalom 60. évforduló­jának tiszteletére rendezett ünnepélyen. Mű­sorunkban nemcsak egyszólamú, de több­szólamú forradalmi dalokat is előadtunk. A kezdeti sikereken felbuzdulva beneveztünk — főleg az iskola vezetőségének kívánságára — a járási gyermekkari fesztiválra. Ez az első nekifutás sikeresnek bizonyult, hiszen a fesz­tiválon bronzsávos minősítést szerezve né­hány régebben működő énekkart is mege­lőztünk. Munkahelyemen kezdettől fogva nagyra becsülik tevékenységemet, hiszen az iskola igazgatóságának óhaja teljesült az énekkari kultúra fellendítésével. A második évben ezüstsávos minősítést szereztünk. Ezen a fesztiválon már a képen is látható formaru­hában léptünk fel. Az 1979/80-as tanév volt számunkra ed­dig a legsikeresebb, annak ellenére, hogy az énekkar tagjainak többsége igen sok időt áldozott a spartakiád-gyakorlatok betanulá­sára. Az előző év sikerén felbuzdulva, s látva az előttünk álló nehéz feladatokat, a tanulók hajlandók voltak a téli és tavaszi szünetük­ből, valamint a szabad szombatokból néhány napot feláldozni gyakorlásra. A járási feszti­vál előtti hetekben úgyszólván mindennap gyakoroltunk. Fárasztó volt ez nekem, de a gyerekeknek is. Ekkor kezdték megérteni, hogy csak céltudatos és fegyelmezett mun­kával érhetünk el még szebb sikereket. A fáradságos munka nem volt hiábavaló. A járási énekkari fesztiválon már aranysávos minősítést értünk el. A gyerekekkel együtt én is végtelenül boldog voltam. Másnap az iskolában mindenki örült a szép eredmény­nek, söt az iskola igazgatója, Horváth Lajos a tanulók előtt gyönyörű virágcsokorral kö­szönte meg az énekkar tagjainak és nekem ezt az iskola számára is örvendetes ered­ményt. A járási fesztiválon szerzett minősítés alapján meghívtak bennünket a Csengő Bemntatkozom. Az éneklőcsoport Énekszó 80 nevü országos énekkari feszti­válra. Ez újabb nagy és kitartó munkát köve­telt. Megint elkezdődött a szinte mindenna­pos gyakorlás, míg június közepére, a feszti­vál idejére elkészültünk. Úgy éreztük, hogy fellépésünk sikerült. Meglepetésként ért bennünket, hogy a zsűri a sok régi kiváló kórus mellett a miénket is aranykoszorús minősítésre tartotta érdemesnek. S mindez csupán bárom év munkájának a gyümölcse. Szabad időm jelentős részét kulturális munkára fordítom. Az iskolai énekkar tagjai közül csoportokat alakítottam, s ezekkel kü­lönböző helyi ünnepségeken veszünk részt. A faluban tagja vagyok a CSEMADOK-szer­vezet vezetőségének. Két éve működik a lányokból álló éneklöcsoport, s ezzel szintén részt veszünk különböző rendezvényeken. 1973-tól ez év tavaszáig tagja voltam a CSMTKÉ-nak. Sajnos a sokrétű kulturális és egyéb munkák mellett ezt az igényes felada­tot már nem tudtam továbbra is vállalni. A még megmaradó szabad időmet felüdülés­képpen kötéssel, kézimunkázással, olvasás­sal töltöm el. Férjem, aki szintén pedagógus, nagyon megértő sokrétű elfoglaltságom iránt. Min­den otthoni munkámban segítséget nyújt. Legközelebbi terveim közé tartozik, hogy iskolánkban szeptembertől alsó tagozatos tanulókból kórust szervezek. Ezzel egyrészt saját munkámat szeretném megkönnyíteni, másrészt a gyerekek némi tapasztalattal jön­nének a nagyok közé. Remélem, igy majd fokozatosan megoldódik az a jelenleg még fennálló probléma, hogy a gyerekek szinte egyszerre, átmenet nélkül csöppennek bele az énekkari munkába. GÚGH ÉVA Gyökeres Jenő felvétele Vannak, akik műveket hagynak ^Í^HH^^. maguk után, má ^KBtjŰSB^k. sok semmit. Na alatt mossa ^^^^BB^^nEB el emléküket az ^^^^BB^ idö. De úgy ér ^B^BL zem, hogy akik tesznek valamit a séges követőik is BHBI^H^BB akadnak. Puha/a Margit Ha most egy ki­csit visszapillantok a múltba, az érettségire, főiskolai tanulmányaimra, úgy érzem, emlí­tésre méltó az a sok műsor, amit szerveztem, biztosítottam. 1964-ben érettségiztem, 1968-ban fejeztem be főiskolai tanulmánya­imat, s az iskolában azonnal megbíztak a tánccsoport vezetésével. Elvégeztem Bratis­lavában a hároméves koreográfiai tanfolya­mot. Nagyon sokat tanultam Quittner Jánostól és Takács Andrástól. Nem kis büszkeséggel írom le, hogy azóta minden évben megnyer­tük járásunkban az első díjat. Háromszor kerületi versenyen is szerepeltünk. Három­szor vettünk részt a zselizi (Zeliezovce) Or­szágos Népművészeti Fesztiválon. A Nem­zetközi Gyermekév tiszteletére húszperces műsorral szórakoztattuk a közönséget. Itt is a megtisztelő második helyen végeztünk. Amikor pedig nálunk, Nagykaposon (Veiké Kapusany) vendégszerepelt a szerencsi énekkar, föllépett az én csoportom is. A vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak munkámról és arra kérték a vezetőséget, hogy legalább egy évre kölcsönözzenek ki. Örültem a dicséretnek, de számomra mégis az a legnagyobb öröm, hogy a tánccsoport már 60—60 tagból áll és hetente kétszer minden kényszer nélkül próbál. A vidéki gyermekek kedvéért majdnem minden szombatomat, vasárnapomat föláldozom. A világ legtermészetesebb dolgának tar­tom, hogy a különböző rendezvényeken sze­repelek a csoportommal, terjesztem iskolánk jóhírét. Azt azonban nehezen tudnám fel­mérni, hogy mennyi többletmunkát vállalok. Iskolán kívül nem az órán alkalmazott mód­szerrel dolgozom. Vállamra nehezedik a szervezés és a rendezés minden apró-cseprő gondja. PUHALA MARGIT Alsó tagozatú zeneszakos pedagógus va­gyok. 1973-ban végeztem a Nyitraí Pedagó­giai Főiskolán. Utána a bösi (Gabcikovo) általános iskolában kezdtem tanítani. Sajnos zenét nem taníthattam, mert az iskolán raj­tam kívül még négy zeneszakos pedagógus volt. Persze a zenét, zenélést nem tagadtam meg. Aktívan tevékenykedtem a helyi CSE­MADOK-szervezetben: tagja voltam az énekkarnak, s közben segítettem Horváth Piroska karvezető munkájában; női éneklő­csoportot vezettem; részt vettem zenés (népdal, nóta, operett) estek szervezésében és begyakorlásában. Pedagógiai munkám harmadik évében megbíztak az alsó tagozatos énekkar meg­szervezésével és vezetésével, ami elég sike­resnek bizonyult; a járási gyermekkari feszti-I n

Next

/
Thumbnails
Contents