A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-14 / 11. szám
EE Következő számunk tartalmából: GÁL SÁNDOR: Megfelelni a kettős elvárásnak MIKLÓSI PÉTER: Kórház a Teraszon LACZA TIHAMÉR Bartók STIBRÁNYI GUSZTÁV: Barlangkutatás Epiruszban Dubna a „békés atom" városa Az első oldalon jelenet a Thália Színpad A búsképű lovag című előadáséból. A címlapon Zolczer János, a 24. oldalon Kontár Gyula felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava. Obchodná u. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János, Telefon: 334— 134, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne, n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. Tornaiján a téglagyár a legrégibb üzem. Gyermekkoromtól emlékszem rá. Buszból, szekérről, bicikliről csodáltam kéményét és udvarát. A ruházati üzem már újabb keletű. Jóval a második világháború befejezése után létesült. Valahányszor kifelé tartok a kisvárosból (Rozsnyó-Rozfiava irányába), mindig szemügyre veszem, hogyan terebélyesedik. Harmadik gyára a legfiatalabb. S most már a Piesoki Gépipari Vállalat tornaijai (Safárikovo) üzeméről lesz szó, amelynek a története 1974 augusztus elejével kezdődik. A kisváros szélén, túl a magyar és a szlovák tanítási nyelvű gimnázium épületén, gépkocsi-javító üzem helyén kezdte munkáját a gépgyár. Most épül bele a környezetbe, a tájba, helybeliek és falusiak tudatéba. Mindenki még nem tud róla. Találkoztam olyan tornaijaival, aki vonogatta a vállát, amikor kérdeztem, merre van a gépgyár. Egy másik ember viszont határozottan mutatta, hol találom a fiatal üzemet. Sőt mintha a terebélyesedő gépgyár krónikása lett volna, még azt is tudta, hogy a gépgyártás céljaira átalakított épületekben hét megmunkáló gépen hatvanöt ember kezdte a munkát. Ma már több mint háromszáz dolgozót foglalkoztat az üzem, s 1985-ben az új gyár fölépülésével 859 helybeli és környékbeli talál itt munkát és megélhetést. — Honnan jön, hová tart? — kérdezem útbaigazítómtól. — Az üzemben volt elintéznivalóm. Különben délutáni műszakra jövök — válaszolja. Kezdet, indulás, bizonyítás. Szükség van ezen a vidéken erre a gyárra. Összhangban Dél-Szlovákia fokozottabb iparosításával, a foglalkoztatottság feltételének állandó javításával stb. Ilyen gondolatok fordulnak meg a fejemben, amikor a gyárkapun belülre kerülök. Nagy a zaj, zsongás, a csarnokokban folyik a munka, nyílik a kapu, ki- s bejárnak rajta, mint kaptárból a szorgos méhek. Akik megállnak a közelemben, ízes palóc nyelven mondják a magukét. Olykor-olykor a kapus is belefolyik a beszélgetésbe. Akarva-akaratlan beljebb kerülök a gépgyár területére. Beta Tibor mérnök, igazgatóhelyettes irodájába vezet kísérőm. Közben mondja a fülemnek annyira tetsző ízes palóc nyelven, hogy a mérnök úr mindent tud, első alkalmazottja volt a gyárnak. — Legnagyobb élményem az első tíz munkagép elkészítése. Második műszakban szereltük össze a munkásokkal — emlékezik Beta Tibor a kezdetre. Akkor már tudták, hogy a gépgyártás céljaira átalakított épületek egy majdani nagyobb üzem előhírnökei. Lendületet ad a kisváros fejlődésének. Az igazgatóhelyettes ismerős és figyelmes. Megkímél a találgatástól. — Édesapám páskaházai, édesanyám csízi, az utóbbi helyen nevelkedtem, minden emlékem a gömöri tájhoz köt. Csupán tanulni mentem el meszszebb a szülőföldemtől. Kassán érettségiztem a magyar tanítási nyelvű ipariban, s ott szereztem mérnöki oklevelet Beta Tibor a Műszaki Főiskola gépészeti karán. Hat esztendeig az ipariban tanítottam, aztán hazajöttem. Rimaszécsen lakom, a feleségem ott dolgozik a gyógyszertárban, idővel Tornaiján szeretnénk házat építeni. Magamról ez minden. Térjünk rá az üzemre — mondja mosolyogva. Percekig ülünk egymással szemben. Nem zavartalanul. Gyakran nyílik az ajtó, jönnek problémáikkal az emberek Beta Tibor igazgatóhelyetteshez, akinek három műszaki osztály vezetése a gondja. Gyakran csöng a telefon is. Magyarul, szlovákul válaszol a kérdezőknek. — Milyenek a feladatkörével járó gondok — faggatom a rokonszenves, jó benyomást keltő mérnököt. — Fö gondjaink egyike a karbantartó részleg munkájához szükséges pótalkatrészek beszerzése. A gyártási folyamat és a beruházási munkálatok összhangjának biztosítása. A szükséges szerszámok beszerzése. Gond persze a selejt is. Hanyagság, figyelmetlenség eredménye. A szerszám-elhasználódás szintén nagyobb a kelleténél. — Még nem is kérdeztem, mit gyártanak az üzemben? — Hetvenötben fejeződtek be az átalakítás munkálatai. Tulajdonképpen ekkor kezdődött el a kész gyártmányok készítése. A kézi lemezhajlitók gyártása. Egy mondatban: üzemünk nem-forgácsoló megmunkáló gépek gyártásával foglalkozik! — Már a gyárkapun kívül hallottam, hogy az üzem első alkalmazottja volt. Mi történt azóta? — Hosszan tartana, ha mindenre kitérnék. Csupán néhány dolgot említek. 1978-ban fölépült a festőműhely. 1980-ban elkészült a fémmegmunkáló csarnok. A nem megfelelő helyekről mind ide költöztettük a gépeket. Esztergapadokat, marógépeket, köszörűket stb. — Hány műszakban dolgoznak? — Öt gépen háromban. A többin kettőben. — S az árutermelés növekedése? — Hetvenötben kilencmillió korona értékű árut gyártottunk. Ez volt a kezdet. Idei árutermelési tervünk már 41 millió 835 ezer koronát tesz ki. — A dolgozók átlagkeresete? — 2384 korona. Az üzemet éltető helybeli és környékbeli dolgozók szakképzettségéről érdeklődöm. Beta Tibor igazgatóhelyettes fogja a telefont és kitárcsázza a személyzeti osztály vezetőjének számát. Irodájába kéreti a tornaijai lakosú Palmont Istvánt. A fiatalember bejön, leül, maga elé teszi az üzemi statisztikai